VACGAB

VACGAB - Várhegyi C. Gábor költő-publicista

vacgablog@gmail.com




















Muszáj írnom! (2) 

avagy Háborodjunk-e fel "köz"?


Az én válaszom egyértelműen: IGEN. Furát fogok írni: minden demokrácia ellenes tevékenység ellen fel kell háborodni, és erre a "köz"-nek nincs más eszköze: kimegy az utcára.


Pár évet ugorjunk vissza. Ordítva és főleg fordítva(!) mint most: kiment 2006-ban is. ZOOrbán-banda megszervezésére. Igazuk volt? Igen. Ugye, hogy fura, amit írok? A tömegnek igaza volt, csakhogy a tömeg igazsága elhitetett hazugságon alapult. Fideszemberek által kilóra-megvett lakáj-médiákusok (visszaélve hivatásukkal a szabad médiában) "4-mondatos" puccsot hajtottak végre a kilóra-megvett fradi-b-közép fasisztoid szélsőjobbos elemeivel összefogva. És az emberek utcára mentek. Igazuk volt, de a hamis, hazug és GYÁVA háttérirányítók munkáját érlelte akkor a becsapott tömeg.


És valahogy SENKI nem próbálta SEMELYIK "oldalon" hitelesen feltárni, mi zajlik. ZOOrbán hatalommániájának forgatókönyvét átvéve beplántálódott az emberekből lassan "a zemberekké" váltakba az addig hiába sulykolt diktátori hazugság, zoorbán 2002-es hazugsága, az "éljek én, és én nem lehetek ellenzékben" érzete. A "tömeg" már csak ilyen, külön élete van..."odafelé is és visszafelé is"... (volt is rá hazai példa: a tömeg, 1956 őszén levert szabadságvágya után, 1957 május elsejére már a huszadik század legnagyobb tömegévé válva éltette a kádár-korszak szovjet-elnyomásos megszületését...)

Kicsiben ez zajlott le 2006-ban, csak (megismétlem) fordítva mint most: akkor a demokrácia erodálódása kezdett vágtába a diktatúra felé zoorbánia minden álszentségével... Ma már látjuk, ma már látják egyre többen, hogy zoorbán-hipnotizált társadalmunk 300 forintért adta el akkor a demokráciát...

De eme kis "történelem" után visszatérek a mához. Amikor "a zemberek" lassan, de biztosan visszavedlenek "az emberek"-ké. ZOOrbánia ketrece eddig tartott. ugyan jóideig még megmarad az állatkertjében rengeteg zember, de nem maradnak meg a becsapottak! És nyiladozó szemekkel visszafordulhatunk a demokráciába! Öntsünk tiszta vizet Egymásba!


2014. őszének netadója zoorbánia ön-tökön-döfésévé vált. Egy "piciri" dolog hatására a sok-sok sokkal nagyobb MOCSOK dominószerűen borult el, és "végigdönti" az eddig eltűrt disznóságok belsőségét: NAV, magánnyugdíj-kobzás, deviza, oktatás, megszégyenítés stb. És ma, ma már "ORBÁN TAKARODJ - VIDD AZ ÖSSZES HAVEROD" lett a tömeg által kikiáltva. És a tömeget nem lehetett hazaküldeni 17-én. Békésen ott maradt, ahol kellett. Már csak vezető hiányzik hozzá (hogy ki lesz az a vezető - ki tudja ma még? sokaknak sokféle "favoritjuk van, a helyzet is képlékeny, kiderül...)

De a sokat emlegetett "nép" vezetéshez demokrácia-szabályok kellenek, annak minden kellékével. Kiért tesszük meg a jövőbe-ugrást a demokráciába? KI FOG DERÜLNI, emiatt kár aggódni.


És most nem háttérmegalkuvások mozgatta tömeg kelt életre, most újra mosolygott a tömeg - és a mosoly bizony jó jel! Nekem az egymásra-mosolygás jelezte, hogy zoorbániának vége. ...és az üröm az örömben, az örömömben: (jó)páran, nevezzük őket "2006-osoknak" - zoorbánia így-úgy, különböző mértékben megvett cinkosait - ontják mindenfelől a fanyalgást (most éppen nem mernek mást ontani) hogy-aszongya: "ezek a fijjatalok 25-éveznek".

Igen! ...és jogosan: pontosan miattatok! Akik nem mutattátok meg nekik miért kell a demokrácia, hogy mi a különbség a 20 év "még-koszos" de szabad demokráciája és az elmúlt 4 év között, azaz a viktatúra-diktatúra között. ...és ezek a megalkuvók észrevették: ki kell használni a cinkosságban való részvételükért, a "lebukás" elkerülése miatt az elhangzott "25-évezést"...

DE, aki figyelt: az a bizonyos 25 év, 2014. november 17-én NEM VOLT EGYBEMOSÁS! Bizonyíték erre a szövegkörnyezet, ami nem magában, hanem szövegkörnyezetében kb. úgy hangzott (visszanézhető!!!): "az elmúlt 25 év összes KORRUPT politikusa és haszonélvezője" tűnjön el - és ez bizony nem pártellenes szöveg már, ez számomra párt-öntisztításra ÖSZTÖNZŐ szöveg! (ugyebár, "kedves" tudatos, "2006-os 4-mondatosozók"?)

Vagy nem voltatok ott? Akkor inkább: psssszt! Ha meg ott voltatok hallottátok és így TUDJÁTOK is: Bajnaira, sőt Gyurcsány nevére sem rezonált már a tömeg, illetve dehogynem, arra is azt reagálta hogy: "ORBÁNTAKAROGGY"! és azt hogy "EURÓPA! EURÓPA". Az meg nem éppen azonos sem a pártellenességgel, sem az anarchiával.

...konklúzióm: November 17-én, a Kossuth téren csökkent az emberekben a demokrácia-deficit. Tanultunk, és egymásra talált a tömeg ZOORBÁNIA ellen. Megállíthatatlanul. (Úgy legyen!)


...és végül: Kérlek Kedves Jóindulatból Huhogók és Fanyalgók (merthát vagytok ti is páran): vetkőzzétek le a tudatalattiból(!!!) is a zoorbán-forgatókönyvet. Hogy újra DEMOKRÁCIA lehessen.

Jó munkát magunknak ehhez!

Hajrá!


A szokásos p.s: ehhez lássuk be, mi, kvázi-öregek: kell a következő generáció, nem kioktatva, hanem partnerként kezelve és beszélgetve velük, közös alapokat kimondva és tisztázva...ha tetszik, úgy "tanítva" és vigyázva őket, hogy abból mi is tanuljunk!


vacgab






2014.11.20.





Muszáj írnom! (1)
avagy: könyörgöm, egyszerre csak egy csodát várjatok!




Pár hete elindult valami. Valami, ami mindenki gondolatait átírta, sőt, éppen most is nap-mint nap átírja, és értékelésre készteti. Nos, ideje, hogy részben csak a MAI NAPIG aktuális gondolataimat és véleményemet a részben ÁLLANDÓ-val ötvözve megosszam Veletek. Nem azért, hogy megmondjam Nektek a tutit, hanem hogy a magam módján leírjam, hogy én most hogy és mit és főleg miként látok azzal kapcsolatban, hogy a fideszhibát (netadó gerjesztette fiatalok ébredése), ami elindította a tüntetés-sorozatot maximálni tudjuk és a fidesz-kapkodás és zavar után az irányítás (hibás megmondó-emberek hibás érdekeik alapján, hibás mondatok és önzőségek miatt) ne kerülhessen vissza orbán kezébe...

Akkor belecsapok a savanyúvá és romlott lecsóvá vált narancsba!



Kimondom a bűvös szót: a demokratikus Pártok. Most páran a fejükhöz kapnak - tudom. És tudom: az OGYM civil szerveződés köbe vésett elvekkel - és ez így van jól! De az OGYM-ben, mint azt mindenki jól tudja, "pártok" szempontjából kétféle vélekedésű emberek jöttek össze orbán-eltakarításra: azok, akiknek van pártja vagy pártszimpátiája és azok, akiknek nincs, sőt minden pártoskodásból elegük van, "pártelitestől" mindenestől. 

És most "túllépek" az OGYM-en - kérlek ne értsetek félre: jó értelemben. Megpróbálok az OGYM-ért magunkon, azaz tagságunkon keresztül a társadalmi létünkbe is bevilágítani. Nem tágítva a céloktól, hanem tágítani a célokért. Eredményt elérni. 

Vegyük a "pártosokat" - ebbe tartozom én is, és ezt is tudjátok. Miként lehet a JELEN helyzetben félretenni a pártokat (mert félre kell tenni) és csak az elsődleges orbán- avagy fidesztelenítésre koncentrálni? 

Ehhez elmondom én mit teszek a saját pártszimpátiámmal. Félreteszem. Most - hangsúlyozom - MOST! mert erre nincs idő. Most "pártnélkülivé" kell válnunk. (Persze nem vakká: ki-ki továbbra is árgus szemekkel figyelje saját pártját, tevékenységét, és az összes többiét is. Mert visszatérnek. Ahogy visszatérek erre a témára én is még pár mondat után.) 

Vegyük a "pártnélkülieket". Tudom, jogosan vélt indokokkal váltak a jelenlegi demokratikus pártokból is kiábrándulttá. De miért is? Ti is tudjátok, bármi is lesz, nem fog kinőni a semmiből "új elit", mert amilyen a mostani, pont olyan a társadalmi helyzetünk. Ezt megváltoztatni? Szerintem generációk telnek bele. És az új megjelenő pártok, szervezetek ugyan olyanok lesznek, mint az eddigiek - ugyanolyanok lesznek, mint mi vagyunk - ne kergessünk illúziókat. (...és erre tökéletes példa a schifferi LMP - mert nem lehet más... csak javítható és javítandó!)

Megmagyarázom. Hajlamosak vagyunk "egyedi" dolgokat kitalálni, egyénieskedni. Orbán útja pont erről szól! Unortodoxia? Már bocsánat: a faszom! Maffia? Közelít az igazsághoz. Kapzsi mohó gerinctelen gonoszhalmaz. Katyvasz. Bingó! Ez fideszisztán. Ne akarjunk hát új (vagy régi) tévutakat. Szóval: "pártosok" és "párttalanok" - felejtsük el a pártokat, amíg orbán el-, megbukik! - de csak addig!



Továbbá:

Európai Unió. Ugye mindenkinek mond valamit? Nekem azt mondja: működő és együttműködő DEMOKRÁCIÁK közössége. Találjunk vissza hozzájuk! Nem kell feltalálni jómély magyarosan a "magyarviaszt" (értsd spanyolviaszt) - azaz magyarul szólva: nem szégyen kicsit alkalmazkodni és "utánozni" azt, ami működőképes és ami szabadságot ad. Nem vagyunk kísérleti nyulak a "magyarviaszkodáshoz"! Egyéniségünket és egyediségünket az Unió nekünk is és mindenkinek biztosítja. Vagy az angolok szerintetek nem angolok? A németek nem németek? A csehek nem csehek? (soroljam még?)

DE azok. És liberális demokráciát MŰKÖDTETNEK. Parlamenttel. Pártokkal. Demokratikusan. Intézményekkel. Néha korrupcióval. DE! A korrupció felszámolására a demokrácia a legalkalmasabb. A "nyugatias" demokráciák. Amelyek mind egy szálig versengő pártokon, szabadságon és szabad választásokon keresztül önjavulásra képesek. Persze néha ott is demagógok. Néha ott is felbukkan szélsőség. És? Minél előrébb tartanak a demokratikus értékek szintjén, annál hamarabb halnak el odaát a demagógok és korruptak. Mert az "igazság odaát van". Jelenleg pláne.

Mi hol tartunk? 2 X 40 év (kb.) és most +4 év diktatúra után, soha semmit nem megbeszélve és kibeszélve társadalmi szinten, mégis mit várunk magunktól? Kánaánt? Az nem lesz. Csodákat? Ugyanmár!

Mindenki kezdje magában a változást. Lassan. És engedje szabadon az illúziót. Hessegesse el. Nem lesz jobb orbanisztán után. Ahhoz demokrácia kell. Tisztelet kell. Egymás és a más elfogadása kell. AHHOZ TANULNUNK KELL! 

1989-90 legnagyobb hibája: hagyta az embereket a csoda-várás illúziójában. Kb. 20 évig. Talán orbanisztán rádöbbenti a zembereket, hogy ne várjanak csodát orbán porig-rombolt országlása után, hanem adjanak esélyt a gondolkodásnak és az aktívabb odafigyelésnek. ...és nagyon nem vagyunk hajlamosak tanulni...ez van. Ha úgy tetszik orbanisztán mai állapotába való felemelkedése a demokraták hibája, a magukat demokratának gondoló magyarok demokrata-deficitjén jöhetett létre.

Anarchia kell? Akkor vegyük semmibe a működtethető, kultúránknak megfelelő példákat. Orbanisztán kell? Akkor dobjuk ki a pártokat. A fidesz megtette magával (és azon van, hogy a többit 
maximálisan szétcincálja): a fidesz nem párt, nem demokratikus és nem emberi. 

Fasizmus kell? Akkor jöjjenek a horthykultuszok, a trianonozások és "szentkoronatanok" stb. Látjuk a fidesz még őket is csalárdan játssza és táplálja az ország ellen - önmagáért. Könyörgöm, csak döntsük már el. Tanulunk vagy megbukunk? 

Most éppen "osztályismétlés" elérése a cél! Visszakapaszkodni a demokráciákhoz, a demokráciába! Diktatúra vagy Demokrácia? "Ez a kérdés, válasszatok!" (és speciel én nem kedvelem Petőfit - de ide ez a jó idézet)




Amíg orbanisztán van, amíg megalkuvás van, amíg a "pártosok" - azaz én is! - hagyják saját pártjukat, hogy ne javuljanak, amíg félrenéznek a kicsi-hazug "számla-nélkül-jó-lesz?" országunkban, addig nincs változás. Ahogy addig sincs, amíg nem látjuk be, hogy pártok nélkül nem megy. Próbáltuk szovjetnyomásra - elbukott az egész. Mert az életképes az a NEM IDEALIZÁLT DEMOKRÁCIA. Amelyik a liberális elveket magáévá tette (és ehhez nem kell mindenkinek liberálisnak lennie! de a szisszenőknek is látni kell: a fidesz csinált szitokszót belőle!)

Értitek miről írok? Csak remélni tudom. 



No, de miért írtam: " könyörgöm, egyszerre csak egy csodát várjatok!" Mert az már maga a csoda lenne, ha képesek lennénk magunkon változtatva, saját környezetünkre is hatva saját példánkkal megdögleszteni mindazt, amit MOST a fidesz-rém-uralom jelent. Nem lehet 25 évet kidobni az ablakon. 1990-2010 az demokrácia volt még ha (magunk miatt!!!) nyakig "szaros és szagos" akkor is!!!

A "25 évezéses" egybemosás az maga a demagógia és orbán vigadalmas uralkodása! Az egész országba vírusossá vált orbán-gondolkodás módot kell kigyógyulnunk magunkon kezdve magunkból. Anélkül nem fog menni. Mert most zsákutcából zsákutca eszmék tobzódnak (orbánék legnagyobb örömére). - és csak egy példa: a szélsőség beengedése a médiába...mondván: "beszélgetni" kell velük - noés? mi az eredmény? a jobbik tovább erősödik... nos, kedves atv és többiek: komilfóvá tettétek őket, "gratulálok"! Viktatúránk leváltását lassan átadjátok a szélsőjobbnak, ha rajtatok múlik! (de még nem késő észbekapni...nem késő...nem késő?)

A kérdésem: Meghagyjuk a fidesz-jobbiknak a játékukat: az országot, a csődig és tovább, vagy vírust írtunk (magunkban kezdve, de velük befejezve!)

????



folyt.köv:

gyakorlati észrevételeim is vannak, de ennyit is nehéz emészteni egyszerre... és engedjetek meg egy kérést: ezt most nem vitaindítónak írtam, tudom, hogy az nagyon el tudna fajulni ebben a "pártoskodó"-kérdéskörben - pláne, mert fentebb direkt általánosságokat írtam. Gondolkodjunk magunkban, mégis közösen: a Célunkért. Muszáj írnom! (2) - ha nem haladja meg az élet, az a "gyakorlati rész"-ről lesz.

vacgab

Híd a jövőbe:





2014. november 14.



Kedves és Kedvetlen Pártok, Szervezetek, Szövetségek!


Nyílt levelem fogadjátok szeretettel. 



Mi, gondolkodó állampolgárok...nem... Ez túl nagyképű lenne, javítok: Én, gondolkodó állampolgár, 1993 óta tudom, hogy Orbán nem demokrata. 1998-2002 között tevékenységével igazolta. Nem csak nekem, akkor még (régi szép idők!) az ország többségének. És 2002-ben ki is mondta, mikor elbukott: "a haza nem lehet ellenzékben". Ilyet egy demokrata egy demokráciában nem mond, vagy ha mond, akkor másnap lehúzzák közéletileg a wc-n. Kiközösítetté válik. Nem kap nyilvánosságot. Lenyeli a demokrácia.

De nem a Magyar Köztársaságban. 2002-ben hagytátok, hogy az országot - veresége ellenére - tovább irányítsa elhelyezett embereivel (poltpéterekkel, járaizsigmondokkal, szabotáló PÖCS*-körökkel stb.) Pedig már akkor tudtátok, hogy fideszes (és nemfideszes) köztörvényes bűnözőkkel teli a demokrácia padlása, akiket háttéralkukkal(?) Polt Péter a végtelenségig és tovább is védett. ...és orbánia azt hitte - és hihette - 2006-ban visszatér. De Egy Valaki beleköpött a levesébe. Tudjuk ki.

Valaki, aki naiv módon, de teljes hittel 2006 után fel akarta számolni a fidesszel háttéralkukat kötő "mindenpártbeli" beépített embereket. Igen, ez volt a TELJES őszödi beszéd, és igen: minden fronton, öncélú politikátokkal, inkább szövetkeztetek ellene. Inkább összefogtatok a háttérben orbáni emberekkel, mint azzal az Egy Emberrel, aki tovább építhette volna a demokráciát. (Tettétek ezt annak ellenére, hogy a 2008-as világgazdasági válságot 2 + 1 Bajnai-féle intézkedés-sorozattal és kormányzással leküzdette, és az országot stabilizálta...)

DE! 2010 április 25-e után saját megalkuvásotok áthúzta a számításotokat. Ma már Ti is tudjátok, hogy saját magatok létét is felszámoltátok, mert azt hittétek, hogy a korrupt-demokráciátokban tovább élhetitek vidám zavarosban halászgató életeteket. De tévedtetek, mert Viktátorunk felszámolta alólatok is a demokráciát és nem folytatta az addigi korrumpálódott "élni és élni hagyni" ezer sebből vérző demokráciát SEM. Csakmert Mindent akart. Az összes hatalmat minden és mindenki felett. Titeket meg nem.

DE! Ti ekkor sem vettétek a veszélyt komolyan. Állítom: minden pártban felső szinten meglévő embereivel a végsőkig ellehetetlenítette a csúfossá váló "összefogást" - mára, a választások után, bukott szóvá téve az összefogás minden pozitív kicsengését is. És csúfossá téve Titeket is!

A civil szót megölte a CÖF-fel, a sajtót az MTVA-val, a Nemzet Bankját pirospötty Matolcsyval, a jogot poltpéteri igazság-nem-szolgáltatással és alkotmánytalan alkotmánybírákkal. A GYEREKEK és TANÍTÓK létét (a JÖVŐT!!!) hoffmanrozettával árnyékolt erkölcs-hit-tannal és KLIK-kel. Folytassam?

Minek. Tudjátok Ti is.


Ez az év tagadhatatlanul a gonosz győzelme. És Bocsánat a megfogalmazásért, de még bohóckodhattok a viktor-szájízű önkormányzati(?) választás(?)-on, de onnantól vége. Végetek. Putyin-pincsikké tette magát az orbán-maffia a pénzért, de Titeket is, és az összes állampolgárt. Kivezet az EU-ból minket magyarokat és akkor semmi sem fogja vissza a rontását és rombolását: és egy percig se higgyétek, hogy élni hagy Titeket. Posványát tusványolja éppen lefelé a torkotokon...

Nem tetszik, amit egy állampolgár az arcotokba dörgöl? Nos akkor elárulom: a sok rohadt narancsos szart Ti saját magatok dörgöltétek magatokra!

Késő észhez térni? Nem tudom.


Egyet biztosan tudok: október 12 után, az orbáni ön(kielégítő)kormányzati választás után, ha nem vetitek ki magatok soraiból a beépített züllesztőket és kerékkötőket (szerintem tudjátok kik ők) és TÁRGYALÁS NÉLKÜL nem álltok össze a minimális CÉL-ért: a DEMOKRÁCIÁÉRT ÉS KÖZTÁRSASÁGÉRT, feltételek nélkül, ÁLTALÁNOS ELÉGEDETTLENSÉGI MOZGALMAT indítva, akkor évtizedekre vége az országnak.

MERT TUDOM, HOGY JÓL TUDJÁTOK, hogy amit fentebb írt egy szimpla kis állampolgár, az bizony ÍGY VAN.

ÉN (és bár vitatkozva velem is, de még vajon hányan???) kérlek (kérnek) Titeket, hogy ne egy éhséglázadásra, egy náci-lázadásra, vagy akár egy belső fidesz-lázadásra és a csődre bízzátok az országot!!!

Bízzatok, ha tudtok magatokban és egymásban végre, és Bízzátok a köztetek lévő Demokratákra (ugye tudjátok még mit jelent, és tudjátok magatok közt, hogy kik azok?) egyezkedések, méricskélések nélküli tisztává tett ÖSSZEÁLLÁSOTOKKAL a Hazánkért.

...és majd mindenféle orbanisztáni frinc-franc** nélkül kezdjetek pártprogramokkal: tiszta világos saját programokkal versengeni, újra az EMBEREKÉRT (így értem is) a visszanyert Demokratikus Köztársaságunkban, egy új és tiszta VÁLASZTÁSON. (a szükséges és elégséges alap ehhez a 2010-es (választások előtti) jogi helyzet: az Alkotmány, EU komfort törvényekkel és választási törvénnyel, no meg a tényleges demokraták*** közös akarata)

ÁMEN!


*PÖCS-körök = Polgári Öntevékeny CSoport körök a szabotálásra megalkotva 2002-től (a mai cöff-cöff elődjei)

**orbanisztáni frinc-franc: NER és minden intézményesített fidesz-alkotta gazdasági, társadalmi, politikai, jogi és kulturális akármi, beleértve az alaptörvénynek csúfolt tákolmányt...

***tényleges demokrata: nehogymár én definiáljam Nektek...



2014. 09. 22.




ÁLLÍTSÁTOK MEG VIKTORAPUT!!!


(rövid leszek, de ez eddigi legfontosabb írásom)

Ránk kenték a szart! Mindenkire. A posványosi fasisztoid beszéddel. Orbán (fidesz-jobbik-stb.) gyakorlatilag bejelentette, hogy már "megvették" a legsötétebb árnyalatú narancssárga festéket az autókra, amivel egyesével levadásznak mindenkit, aki kilóg a NERBŐL. Már csak át kell fényezni a flottát...

Azt írtam pár napja, hogy félek, hogy megyek innen - el, ameddig lehet. Érintőlegesen, de indokoltam is. A félelem eredendő kiváltó oka természetesen a zagyva beteges beszéd volt.


De a kétségbeesést nem ez váltotta ki, hanem az ELLENZÉK!

Hogy kiderült, napnál világosabban, hogy egy rohadt "telefonvonal" sincs kiépítve a sok-sok ellenzéki párt, civilszervezet, nemfidesz szakszervezetek, sajtósok, stb. között, hogy a megfélemlített nép láthassa, hogy összehangoltan, egységesen, KÖZÖSEN(!) TILTAKOZZANAK!

Mert mindenki egyesével és a többi "ellenében" játszadozta a tiltakozást. Az egyszerű állampolgár meg le van ejtve, ne is lásson kiutat! Mert így az emberek mit látnak? Azt, hogy semmi esély orbánék ellen. Továbbra sincs. És még mélyebben dugják fejüket a homokba. És mivel élni akarnak, nem is fognak semmit tenni. Aki tud megy az országból, aki nem tud az itthon marad és BÓLOGAT. Mert nem tud mást tenni.


Hülyék vagytok, Drága ELLENZÉK!

Ti mind CINKOSSÁ váltok a DEMOKRÁCIA végleges megszűnésében... 2011. január 2-a és 2012. október 23-a óta hiába várunk rátok! Ostobaságból vagy önös érdekből, de ELCSESZTÉTEK. Nektek egymás "gyilkolászása" többet jelent a DEMOKRÁCIÁNÁL. Ez van. Azt mondják, hogy sosincs késő. DE!

"Holnap" már késő lesz!

VEGYÉTEK FEL AZT A ROHADT TELEFONT VÉGRE AZ EMBEREKÉRT!

(vagy várjátok, és várjuk a nagy sötét narancssárga autót - mert eljönnek!)





2014.07.27.




Aktuális helyzet-jellemzés - 2014. júliusából a jövőért II.


(demokrata-toborzó, 2. rész)


Alcímként lehetne azt is írnom, hogy amiről most írok (az elmúlt napok fényében) az: Párhuzam a virtuális élet és a való élet között.

Előre bocsájtom, rettenetesen egyszerű dolgokról írok, de mivel a rettentően egyszerű dolgokon az ember hajlamos átsiklani, szinte "muszáj-ként" mindezt cikké "hümmögöm"...

Eljutottunk oda, hogy a virtuális élet "kiköltözött" a való világ mindennapjaiba, és az egyes emberek hirtelen felindulása pl. a facebook-on (blogokon, bloggerek oldalán, stb.) már a személyes kontaktusok, beszélgetések, gondolat-cserék és viták "eredményességét" teszik tönkre, mert agyon-stresszelt környezetünk miatt (is) képtelenekké váltunk asszertívan, kompromisszum készen és gondolkodóan viszonyulni a másikhoz.

Ez persze így túlontúl általános. De akkor kérdem én: hogyan írjon az ember véleményt, ha a gondolkodást átvette és felülírta az indulat? Hogyan írjon az ember konkrétumokról (tényekkel alátámasztva, vitaképesen), ha az érzelmi reakciók azonnal (visszakézből) támadásnak, lejártásnak, személyeskedésnek vannak minősítve, és így általánosító "igazságbajnoki" kinyilatkoztatások tömkelegét vonja maga után?

Beszélgetésre képtelenné váltunk. Ezért hát hallgattam. De örökké nem hallgathat az ember, mert felemészt. Figyeltem a történéseket, az indulatokat, a tények mellőzését, összemosását, meghamisítását és az ebből eredeztethető vélt(!) sérelmeket. Hogyan keveredtünk, gondolkodni képes emberek, idáig? Túl egyszerű lenne orbanisztánra és mocsok képtelenségeire fogni...



Vegyünk hát két közismerten és elfogadottan nagybetűs Demokratát. Nevesítetlenül: A és B.

...és szögezzünk le dolgokat, amivel - remélem - mindenki azonosulni tud:

- A és B nem kell, hogy egyetértsen konkrét dolgokban. A is és B is hibázik, ha a másikat véleményében megkérdőjelezi és "kirekeszti" a demokraták köréből.

- A és B nem kell, hogy egyetértsen elvi dolgokban. A is és B is hibázik, ha a másikat elvei miatt "kizárja" a demokraták köréből. (biztos, ami biztos ide írom: Demokratákról beszélünk, tehát nem vállalhatatlan elvekről, eszmékről, tév-képzetekről van szó!)

- A is és B is hibázik, ha az ő véleményével és elveivel egyetértőket úgy befolyásolja, hogy a másikat karaktergyilkos diskurzus tárgyává teszi az "övéi" között. Mert A is és B is ellehetetleníti magát evvel. Ha mindezt ismétlődően és/vagy folyamatosan folytatja, saját magát teszi "karanténba" (magával cipelve a vele egyetértő "övéit" is) és nem a másik teszi ezt vele.

Én C vagyok. C.Gábor. Demokrata. És a fenti általánosságokat próbáljuk meg - amennyiben elfogadhatóak - átültetni a gyakorlatba. Virtuális világunkban és való világunkban is.

Én C vagyok. Demokrata. Ha a sok A és B elfogadja, hogy én is demokrata vagyok, akkor tegyen egy lépést A és B egymás felé: meghallgatva egymást, elfogadva egymást, befogadva egymást saját "társaságukba", társasságunkba.

Én C vagyok. És szeretnék A és/vagy B lenni. A Demokraták között: mert Orbánnak mennie kell! Tokkal-Vonával, fideszjobbikisztánnal.

Mert ők a Mi szégyenünk is.

Ugye?


2014. július 25.





Aktuális helyzet-jellemzés - 2014. júliusából a jövőért


(gondolat-toborzó, 1. rész)


Mottó: 

A "sült galamb" nem szálldos, és így bele se tud repülni a nyitott "szánkba". A sült galambot először ki kell sütni, és utána asztalra tenni és kulturáltan megenni.


24 éve a demokráciát választottuk, azt a demokráciát, amit (ma már jól látszik) nem értettünk. A demokráciát, ami sehol se tökéletes, de ahol szabadnak érezheted magad. Bármilyen politikai elit "termelődött" ki, az teljesen természetes folyamat volt egy diktatúrában szocializálódott társadalomban, és az is természetes, hogy elindulni egy demokratizálódási úton sokkal nehezebb, mint egy kiforrott demokráciát működtetni. Tehát nem a demokráciával van baj, hanem pl. avval a populáris 24 évezéssel, amit sok értelmes ember is hangoztat! Egy kalap alá venni az első 20 évet és az elmúlt 4 évet, ez bizony szélsőséges dolgokhoz vezet (nem véletlen a fasisztoid jobbik ezen való lovaglása és demagógiára alapuló térnyerése).

A 2010-es Alkotmány, a felépített jogi rendszer MŰKÖDŐKÉPES lenne, ha az emberek úgy működtetnék, ahogy azt egy jogállamban kell. De nálunk a társadalom nem egy működő demokráciában szocializálódott, így sokkal több visszás dolog tudott életre kelni - és ez is természetes. A demokrácia normális (és nem utópisztikusan ideális) kialakulásához 20 év kevés, ezt használta ki a fidesz nevű képződmény és "jelenség", ami puccs-szerűen vezeti vissza az országot egy sokkal sötétebb "horthy-kádár-szálasi-rákosi"-szerű katyvasz diktatúrába. Ezt a katyvaszt hívják sokan "maffia-államnak", de az elnevezés szinte mindegy is. Sötét katyvasz ez, embertelenséggel és az emberek egzisztenciális ellehetetlenítés rémének gerincropogtató kényszer-beletörődésével.

Az ország előtt álló feladat tehát nem egy új elit és rendszer létrehozása, hanem a nyugati demokrácia következetes megszilárdítása lenne. Ez viszont nem megy máról holnapra. Mert "kádár-népe" vagyunk ma is...és minél tovább "garázdálkodhat" orbán és bandája, annál inkább megyünk át "kádár-népéből" egy kártékonyabb "horthy-népébe" (mert pl. a szégyen-szobor mindenkire ráég, amíg állhat) és lassan a fent említett és kifejtett "katyvasz-néppé" válunk! Ez lassítja és viszi félre az egész társadalmat és a bárminemű (gazdasági- szellemi-kulturális) fejlődésünket. Maroknyian küzdenek ma azért, hogy ne "katyvasz-nép" legyünk.

Ha ők elbuknak, nagyképűen: ha elbukunk, akkor sötétek leszünk, sötétebbek, mint a szóösszetételből ismert "középkor"... Egy mondat erejéig egy másik illúzióról (vagy inkább álszent populizmushajhászásról?): ma még egy nyugatos demokrácia se tart ott, hogy "Egyetemes alapjövedelmet" be tudjon vezetni - és ez olyan elültetett tévkép a demokratikus oldalon, ami szintén csak a demagográciát (a'la fideszisztán) segíti, de nem a demokrácia visszajöttét...

Minél jobban igyekszünk (nem csak szavakban, hanem tettekkel és életvitellel) a demokrácia elérésére, annál jobban lesz esélyünk a szociális lehetőségek lassú bővítésére. Ez nem megy egyik napról a másikra, ez legalább két emberöltő, ebbe bele kell törődni, ha nem akarunk újra meg újra orbanisztánba lépni (most sajnos belelépett ebbe a mocsárba az ország - ezt kell mihamarabb levetkőzni...). Ha Magunkban(!!!) nem indítunk el demokratikus érték-változást, akkor a rendszer sem tud demokratikus lenni.



Hogy ez a folyamat elinduljon bennünk és ekképp elindulhasson az országban, ahhoz sok összetevő nagyon hiányzik - a (szerintem) legfontosabbak:

- kulturált viták sokaságával helyretenni 1867 utáni történelmi tévútjainkat,

(I. VH-t és trianont; horthy-rendszert, azaz a "fasiszmusunkat"; II.VH-t, rákosi-kádár-rendszert, azaz "kommunizmusunkat" és a legutóbbi diktatúrásodási 4 évet stb.. a 4 nem egyenlő 24 alapon!!!)

 A felsoroltakból hiányzó 20 év demokrácia jobbá-tételének kedvéért, azaz magunkért!

- a kisebbségekhez való viszonyulásunk tabu-témáit érzelem-mentesítve "végigrágni"

- a "magyar-magyarnak farkasa" , a "mindig más a hibás" beidegződéseinket empátiával és

elfogadással levetkőzni...

 ...és ha legalább a fentiek nem következnek be, akkor önmagunkat önként sült galambbá tesszük (kvázi struccnak képzelve magunkat homokba dugott fejjel) és akkor minket, mint "galambnak nézett" humán koncot, kívül-belül marcangolva zabál fel orbanisztán...

Az első rész végére egy megjegyzés: a demokratizálódás folyamata tehát sajnálatosan az emberek demokrácia-deficitjén bukott meg, amit zsákmányszerző ál-demokraták orbán istenülésének folyamatát elvtelenül önös háttérmunkában, a demagógia totális terjesztésével növeltek a mai helyzetig! (és igen, szép számmal vannak vakondokul beépítve a demokrata oldalon is)...

...és ma már a következményektől sem kell tartaniuk: a majd 1 millió hívő bármikor lángba borítja az országot, ha az "istent" bármilyen nemvárt(?) folyamat, esemény megingatná...

...de ilyen gondolkodás ellen beoltott "ellenzékkel" nincs is rizikó-faktor csak EGY...és ezt az egyet nem írom le csak sejtetem, mert ez szubjektív, azaz "szerintem" kategória: két betű, vagy a két betűt "fémjelző" egy név...

Summázatom: Nem tévutakra van szükség, hanem ennek a belátására.


2014. július 22.




A nemlétező rasszista, avagy a "Pásztor ügy"



Menjünk végig a tényeken...szerintem ez a legcélravezetőbb!

1. Pásztor köztiszteletben álló, munkáját jól végző rendőr volt, amikor az "ügy" kirobbant.
2. Ott él a bűnözési statisztikák élharcosának tekinthető, az ország egyik legproblémásabb városában, jól ismeri az ottaniak helyzetét, lehetőségeit és - sajnos - kilátástalanságát.
3. Mond egy "szerencsétlen" mondatot, amit a szélsőjobb kiragad a szövegösszefüggésből és amire így a szélsőjobb ráépíti a demagógiáját.
4. Mivel a szélsőjobb rárepült a témára, a demokrata oldal gyors-túl-reagálásba kezd és országos szintre emeli, a szélsőjobb nagy örömére.
5. Megszületnek a pro érvekre a kontra érvek, amit viszont már senki sem hajlandó elfogadni, mert a jobbik rátelepült.
6. Jön egy "nyugis" időszak, a munka folyik tovább Miskolcon, a helyzet pedig orbanisztán alatt csak egyre jobban romlik (2010-2014). Pásztor teszi a dolgát, továbbra is a helyiek elégedettségére és a fideszesek bosszúságára, mert nem tudják kikezdeni.
7. A helyi viszonyokat jól ismerő ellenzéki pártoknak helyi szervezetei , helyben úgy döntenek (egyeztetve a központjukkal, akik jóvá is hagyják), hogy Pásztor, aki már többször elhatárolódott a jobbikos szartól, hogy elfogadottsága és tisztelt személyisége miatt Pásztor legyen a közösen támogatott, de független jelölt Miskolcon.
8. Jön az önkormányzati választás kezdete: bejelentik a támogatást.
9. A szélsőjobb rárepül a dologra újra, és a demokratikus pártok Budapestről felmérik a helyzetet.
10. A sajtó újra rászabadul a jobbik-narratívával félrevitt "szerencsétlen" mondatokra, rasszistát kiabálnak, ott, ahol Pásztor végzi a feladatát, nagy számban cigányok is kiállnak mellette, felesége a nyomor ellenére hátrányos helyzetű cigány származású gyerekeket tanít, de azért országosan ő csak egy "rasszista, demokraták által nem támogatható" marad a "hivatalos" megmondó emberek miatt.
11. az országos Együtt-PM gyorsan kihátrál a helyi Együtt-PM-et cserbenhagyva
12. a liberálisok(?) rárepülnek a DK-ra, akiket Fodor Gábor jól cserbenhagyott az áprilisi választások után
13. országosan DK és Gyurcsány ellenes "koalíció" alakul egy helyi ügy miatt, mert a DK nem dobja el a helyi viszonyokat jól ismerő helyi DK-t, hanem kiáll érte, és kéri a támogatóit, hogy hadd bizonyíthasson egy helyi elismert ember a kampányban
14. a szocik némák (bár ők találták meg Pásztort), hagyják (megint), hogy a DK vigye el a balhét...
15. Nyugi-nyugi.
16. Nincs rasszizmus, csinált balhé van. (ez az utolsó két pont már a következtetésem)

Ennyi. Most. A többi meg kiderül."


2014. július 4.




orbánviktor tudja!




A tisza-szégyen-szobor avatáson nyíltan (és már kimondva is!!!) felvállalta, hogy Magyarországon felszámolja a demokráciát. Beszédében minden tény-anyagot megtagadva hazudott újra az országról egy öblöset, és hazudott a történelmünkről...

...és "megteheti" - mert tudja, hogy újra nyerni fog az önkormányzati-választásnak nevezett csaláson, és ha a már amúgy is csalásra determinált választási törvény mégsem lenne elég, nehogy "véletlenül" (sokkal) többen legyenek őszre a változást akarók (már nem írom azt, hogy a demokráciát akarók - mert akkora a zemberekben a demokrácia-deficit), akkor lássatok "csodát": éppen most módosíttatja semmi perc alatt az önkormányzati választásra vonatkozó törvényt - gyakorlatilag felszámolva az önkormányzatiságot.

Tehát csalással, de marad, mert ha kell bünteti a renitens "területeket" és ezt nem is titkolva zsarolja ki a zemberekből a szavazatokat...

...és marad, mert ha elindulna ellene bármi, akkor hezitálás nélkül vérbe borítja ismét a városokat a TEK-kel, pintérlegényekkel és az erre kapható fasisztoid csőcselékkel (hiszen aki figyel, hallhatta az ukázt ettől a szégyenembertől már tavaly október 23-án: "tartsd szárazon a puskaport") és a zemberek már eléggé megtörtek, beletörődtek és belesimulva lapítanak orbanisztánban.

Nem tudom, hogy mi a megoldás.

Ez a hitvány alak tudja, tudja már a fideszen belül elkövetett puccsa óta (a demokraták kiebrudalása 1993-ban!), hogy neki nem kell más, csak a hatalom. Hisz ő egymaga a nemzet, a haza és a "haza nem lehet ellenzékben"... MSzP, Együtt, Szema, 4k és a többiek! ...és a többiek: orbán-kiegyezésre hajló túlélési írott és elektronikus médiák!

Ideje lenne észhez térni! Mert hiába bármilyen háttéralku orbánnal (lásd RTL Klub - ATV): felmorzsol titeket is, ha marad, és ez a gerinctelen alak úgy gondolja, hogy maradni fog (ebben az egyben realista - egyelőre).

Lépésről lépésre: pénz-sóvárgó alattvalókkal, megfélemlített és orbán-hívővé agymosott gyarló emberekkel, nácikkal, anarchistákkal, cöf-fel, köz(önséges) médiákkal, MINDENT akar, mindenáron, mert nincs már más választása. Neki a demokrácia rég halott, neki oda nincs visszatérés.

Igen kimondom: IGEN gyarló emberek vagyunk MIND, és orbánviktor ezért tudja, DE azért tudja: mindez nem rajta múlik, mindez rajtunk múlik...a zembereken.

Demokrácia vagy diktatúra...(EU vagy putyin-kína-irán?) A tényeket persze ismerik az agymosottak, a kiszolgálók és...tudja "jómagyar-módra" mindenki! (akinek nem inge...kicsit az is vegye magára!)

Nos, akkor mi legyen??? Önámításból jeles osztályzatunkat rontsuk le bukásig!



p.s: egy régebbi írásom, adalékként:

A szemkilövető orbán

avagy az agymosás természetéről fideszmagyar módra


Elegem lett a Magyar Köztársaság utolsó Miniszterelnökének, Gyurcsány Ferencnek karaktergyilkosságából, és abból, hogy a fidesz-gondolkodás hogyan rágja szét az ellenzéki értelmiség fejét is. Szigorúan a tényekre támaszkodva a címben szereplő titulus kiérdemelt és valós. Vegyük sorra: - 2006 október 23-a előtt a rendőrség többször egyeztetve kérte a fideszt, hogy az Astoriához meghirdetett nagygyűlésüket ne ott tartsák meg, mert fennáll a veszélye, hogy a Kossuth téri felheccelt fasiszta csőcselék elindul feléjük;

- a nagygyűlés helyszínéhez a fidesz továbbra is ragaszkodott, pedig oda semmiféle különleges 56-os esemény nem volt köthető;

- orbán felhecceli a saját tömegét meghirdetve a demagóg puccs-népszavazást, ami után sietve távozik a páncélozott kocsiján;

- a rendezvény alatt a Magyarok Világszövetségének székhelyéből kihozva, előre kinyomtatott "forradalmi felhívást" osztanak a tömegben, miközben suttogva, majd ordítozva hallatszik: "a rendőrők már lelőttek egy embert!"

- a rendőrség a Kossuth téri fasisztoidokat a Deák térnél közel 2 órán keresztül (jócskán a fidesz rendezvény vége utáni időpontig) feltartóztatja: elkötött tank és felborított busz stb ellenére sem kezdi el az oszlatást, nehogy ártatlanok belekeveredjenek;

- a rendőrség háromnegyed óráig hangosbeszélőn ismételgeti a törvény által előírt oszlatás előtti szöveget;

- a fidesz-rendezőket a rendőrség többször értesíti a csőcselék közeledésére, és a biztonságos rendezvényről való távozás javasolt irányaira, amit a fidesz-rendezők "elfelejtenek" közölni az ott lévőkkel;

- a fidesz hazugságokkal és nyomtatványokkal, elhallgatott és téves információkkal felheccelt sajátjait így "tereli" a Deák tér felé, ahol a rendezvény vége után megkezdődik az oszlatás, amibe így "ártatlanok" is belekeverednek és megsérülnek...

- a "békés tömegből" kevesebben sérültek meg, mint a rendőrök közül...

Számomra ezek alapján egyértelmű: a SZEMKILÖVETŐ jelző ORBÁN VIKTORT illeti!!!

sőt:

- orbán viktor a tévészékház "ostroma" előtt együtt szotyolázik a b-közép (több köztörvényes) ultráival, akik ezek után "valahogyan" beazonosíthatóan ott teremnek a randalírozó csőcselékben a székháznál...

- orbán viktor és bandája együtt "demonstrál" a "vizelde-térré" változtatott Kossuth téren...



Kérdés: akkor, kedves ellenzéki* agymosottak, tovább járjátok a zorbáni utat Gyurcsányozva???

Úgy "mély-magyarosan, hoppál-selmeczi-..." módra???

*ezt meg az vegye magára, akinek "inge"!!!




Valóvilág 6.


2014. február 3.


Nem, ez most nem a reklám

az infantilizálódás okán!

Ez most a Való Világ, a valóság:

hol holmi áldemokraták

orbáni maszturbációján

égetik a szellemet, a nemzetet,

a tudást, a gondolkodást: az Embert!



Miért a hatos? Mert hosszas hazugság után,

a hatodik választás "jogán"

jött a négyszer-bukott ártány:

a zorbán. Kövület. Örület és hitbizomány:

párszáz felbérelt "focihuligán"

és fasiszta un-gondolkodók állandó

csatározásán megtévedt hazám



nullára hazudta önnön magát,

hozta a puccsoló ellenforradalmárt,

a maffiát, az önérdekű tolvaj csalárd

koleszos (hanta)bandát és hordát.

Azám Hazám! Maguknak máig

hazudnak, mert mindig és máris

más a hibás: a savazó bázis!



Hát tessék, lássék! Az istenit!

Az isten itt már nem keres senkit!

Lemegyünk kutyába,

szemétbe turkálva

a szemetet esszük és elment az eszünk!

Már nem lehetünk résen, mert régen

megalkották a önjáró maffiát



utódokkal agytalan. Ellenezni hasztalan.

Tapasztalatlan demo-demokráciánk

tapsolva lét-fenntartja diktátorát:

itt a zorbán csak vírushordozó

kiinduló (induló: Hajrá Agyarok!

Gondolkodni "nemakarok"...)

"Kövér" kapszula a méreg-



a keverés (majd a verés?)

és az (tan)anyaga a ná-cián!

...és a maradék, a konc, a kitalációk:

újpénzért mindent: nyalhat picit

putyin-segget: mert kell az újabb 3000.

Nem harminc ezüst ez, nem is

stadion-őrült focimezre lesz, ez is: zsebbe megy.



...és a maradék demokrata "hulladék"

(mint én is és pár % józan "zenész")

hiába akar hetedikre visszaságot!

A birodalom napra-nap visszavágott

rezsi-rezsim közgép-médiával láncolt

bakugráló békamenettel félemlít

gondolkodni nyögő ön-fakírt...



(optimistám megállítja a pesszimák maximája:

a választási degeneráció előre-látható csalása!)




2014. június 3.


utózönge a jelennek, a jellemnek - a jövőért:



...és lám csak lám, itt is a Való Világ,

a Hetedik, mely szégyenszemre Ránk kiált:

maradt itt a penészes narancs-héja,

a nemtörődőm, megtört-nemzet példa,

normálisoknak sokk a keserű dögkeselyű,

az élet-lélek zabáló... s a mérgező öntelt nedű:

nehogy beleigyunk! ...mert úgy leszünk préda!





Múlt-jelen-jövő és az ilyen-olyan demokratikus ellenzék 

(avagy az "összefogás" politikai jelentőségének változásai)





Ebben az írásban CSAK  az ellenzékkel, ellenzéki médiákkal és a szavazótáborokkal (szimpatizánsokkal) foglalkozom, habár nyilvánvalóan elkerülhetetlen az orbanisztáni környezet megjelenése is az érthetőség kedvéért. Lépten nyomon ilyen-olyan vélemények hangzanak el politikusoktól, politológusoktól és újságíróktól (vagy inkább "megmondóemberek"-nek nevezzem e két utóbbi kategóriát?) Egy szó jut eszembe: szereptévesztés.

Sok politikus politológusi szerepben (is) tetszeleg; a politológusok, újságírók, sőt riporterek(!) megmondják a "tutit", hogy mit kell tennie egy politikusnak és nem a tényeket elemzik és tudósítják; és mindkét "csoport" előszeretettel keveri össze a szimpatizánsok itt-ott megjelenő MAGÁN véleményét egy-egy párt hivatalos véleményével, ami TÉVÚTRA és téves következtetésekre vezet.

A "legártatlanabbak" eme kuszaságban a civil szimpatizánsok (és mivel ez itt az internet, innentől kezdve az egyszerűség kedvéért kommentelőknek fogom őket hívni), tehát amikor egy kommentelő véleményez valamit, politikusnak vagy politológusnak képzelve magát, attól még senki nem válik azzá, dehát - mivel nem az a hivatásuk - ez teljesen természetes jelenség.

Én is ebbe a csoportba tartozom, tehát ami itt következik az egy "kommentelő" civil véleménye - nem hivatalos párt-álláspont és nem is politológusi elemzés. Természetesen a TÉNYEK figyelembevételét és a jó szándékot kötelező "kelléknek" tekintem az írásomban. ...és ez érvényes lesz a jövőben is, ha írásra "vetemednék" :) De akkor nekiesek a múlt-jelen-jövőnek a változó összefogás-értelmezés tükrében.

Az igazán meghatározó közelmúlt: 2012. októberétől 2014. áprilisi választásokig.

2012. október 23. Szabadsajtó út. Bajnai. Ha az akkori beszéd tartalmát végigviszi (bár tudom, nincs ha a történelemben), akkor ma nem lenne az ország felett (ekkora) narancsköd. De - bármennyire szimpatizálok Bajnaival, és tényleg sajnálom! - bizonyította, hogy nem politikusnak való. Kritikus helyzetben szimpatikus kisfiúként hebeg-habog, füllent, félrebeszél és nem érzi, kik állnak önzetlenül mellette. A következményt tudjuk. Erős "felindulás" után gyors visszaesés...

Az MSzP, mint nagy párt - váltópárt - nem tudott, és nem is fog tudni már  visszakapaszkodni, pártként viszont még sokáig megmarad (ez külön megérne egy misét, bár ez már kellőképpen "kivesézve" megtalálható ebben a blogban). Ebben a másfél évben számos írásban - kifejtettem a véleményem, de talán ez adja vissza a legjobban ezt az időszakot az általam ideálisnak tartott akkori(!) összefogás tekintetében:




"VÉLEMÉNY

véleményem a teljes összefogás mértékéről és milyenségéről, reális céljairól:
- össze kell fogni, de csak a minimumban: az orbánrendszer leváltásában;
- minden rendelkezésre álló médiában hangoztatni (HOGY MINDEN EMBERHEZ ELJUSSON), hogy a demokrata ellenzék a mostani választási törvény kényszerét  "népszavazássá" változtatottnak tekinti, és ha megnyeri, akkor minden téren (törvényi, intézményi, alkotmányi és alkotmánybírósági) "fidesztelenít", mert orbánia a demokrácia és a Köztársaság ellen elkövetett bűnös és hazug puccsban diktatúrát alakított ki;
- a nácizmus (horthysta összekacsintásos) klerikális járványszerű terjedést visszaterelni az egyházak és az állam teljes szétválasztása mellett az EU normáknak megfelelő demokratikus útra;
- minden, ismétlem: a kényszer-választás megnyerése után MINDEN diktatúra-cinkosságban résztvevő elszigetelése a közügyektől (jobbik betiltása, gárda tényleges betiltása, fidesz-cöfök és társaik felszámolása pénzügyi támogatás leállításával és gazdasági "közgéptelenítés", stb);
- (az EU komfort 2010-es jogi viszonyok visszaállítása és kiindulási pontként való KÖZÖS elfogadása);
- demokratikus gazdasági válságkezelés, jogi válságkezelés, közmédia válságkezelése: Európai Uniós megfigyelés mellett (nemzetközi bizalom visszaszerzése) !!!
- ÚJ VÁLASZTÁS A 2010-es választási törvény alapján, a demokratikus pártok (újra) egészséges versengése mellett...(a lehető leggyorsabban)
(a demokratikus erőkben is fellelhető, felelőtlen ígérgetéseknek beszüntetése)
jeligém: nincs legális orbán-fidesz 2/3-os betontörvény, nincs törvényes alaptörvény-tákolmány."


Kb. ennyiben ÁLLAPODJANAK MEG! ...MÁR HA TÉNYLEG HISZNEK A DEMOKRÁCIÁBAN ÉS DEMOKRATÁK vagytok, bevonva minden "erőtlen", de demokratikus erőt: pártot, egyesületet, szervezetet, kirekesztés nélkül! Ha ez illúzió, akkor illúzió orbanisztán megszűnése is (...lassú gyógyulás lesz, de hiszem, hogy LEHET...)"

De nem így lett, és tudjuk - bár reménykedtünk a lehetetlenben - a létrejött összefogás, bár több parlamenti jelenlétet hozott, viszont annyi késett, hogy  orbanisztán a "csak" és "folytatjuk"  szavakkal újra a semmire kapta meg az országot... A megkésett, vagy inkább "elúszott" összefogás, avagy a "teljesebb" összefogás későn (ma már látjuk a fidesztelenítésre életképtelennek született), ráadásul nem egyértelműsítette az összefogás "milyenségét" és a bizonytalanoknak a másfél év töketlenkedés miatt nem is vált hitelessé...

Azaz bukta, tehát maradt a fidesz :(


A jelen és a demokraták 

Nem hiszem, hogy ma ki tudna nőni a semmiből egy új párt, azaz nem kell és nem is szabad kidobni az "egykalap" alá vett "politikai elitet" - ahogy ezt a 4K! (444.hu), a milla, a pm és leggerinctelenebbül az lmp is sulykolja (ez utóbbi kettőtől ráadásul hiteltelen is az elmúlt 4 éves tevékenységük után...) Nincs másik "elfekvő" politikai elit - legalább annyira nincs, ahogy nincs más lecserélhető társadalom se: ha úgy tetszik, ebből kell "dolgozni"...

És ez az egyik legnehezebb dolog: ma az ország (tudás szinten is!!!) iszonyatos DEMOKRÁCIA-deficitben szenved! Aki ugyanannak látja és láttatja a 1990-2010 közötti (ezer sebből vérző) demokráciánkat a 2010-2014 közötti orbáni puccs-diktatúrával és orbanisztán megalakulásával, nos az nem ért gyakorlatilag semmit a demokrácia lényegéből...

Nézzük a  DK-t. A DK-nak megvan a saját programja, szerintem nevezhetjük nyugodtan "Új Politikának". A DK "leszektázása" fidesz-találmány, amit az egész ellenzéki oldal átvett: politikusok, politológus megmondók, maradék médiák és jószándékú kommentelők - orbán (direkt kicsi betű) legnagyobb megelégedésére.

Az én tapasztalatom az, hogy a DK politikusai és szimpatizánsai mindenképpen, szavazói pedig a legnagyobb százalékban (a többi párthoz képest) a LEGKRITIKUSABBAK a DK-val szemben, ahol a kritika alatt a tények alapján való véleménykimondást értem, tehát a szó legnemesebb értelmében. Ezért is tud emelkedni a DK, mert egyre többen meglátják az emberi tartást és következetességet, mert nem találkoznak nagy ellentmondásokkal (maximum "kicsi" dolgokban).

Ma úgy látom: az ország sorsa Gyurcsány Ferenc és orbán viadalán fog eldőlni. Ha orbán (és sleppje) továbbra is sokat-akar-mint-a-szarka, akkor vona gábor (szintén kisbetű), a demagógia mesteri alkalmazása és ezért felemelkedése miatt, belép a "képbe" - és ez teljesen orbán-függő. A jobbikot amúgy is orbán-terméknek tartom. (Ne tévesszen meg senkit hogy vona többnyire a világválság és az mszp kollaboráns része miatt pont az mszp szavazó-bázisán hízott meg - ez is orbáni forgatókönyv volt - lásd 2006-os puccs fidesz-szervezésben a szélsőjobbal... Habár ma már orbán is látja szerintem, hogy ezt a szellemet nem tudja visszagyömöszölni a palackba, ha már a kedve úgy hozná).

A "visszagyömöszölés" feladata is a DK-ra vár: az elszigetelés politikája igenis MŰKÖDIK, ezt is a DK látja egyedül, és ha a fidesz-média nem tüntette volna fel 2006(!) óta elfogadhatónak, továbbá nem engedett volna teret nekik, leszámítva a gonoszság önjáróvá válását, akkor sehol nem lennének...(ide tartozik egy mondatra a Sólyom-ablak alatti agyar-gárda alakulás és a feloszlatott gárda "megtűrése" is, stb...).

Szumma-szummárom: ha "kisiklik" a DK, menthetetlen lesz az ország 20-30 évig tuti. Szerintem.

(Én magamat kifejezetten orbán-fóbiásnak tartom, ami jogos fóbia: a tények alapján megerősítve és végiggondolva és tájékozódva...ellentétben a Gyurcsány-fóbiásokkal, akik egy érvet nem tudnak felhozni ellene, amit azonnal ne lehetne cáfolni...(gyerünk-gyerünk, csak tessék próbálkozni, csak tessék!!!) Én magamat kifejezetten NEM tartom Gyurcsány-funnak, én csak a következetességét és tisztességét, emberi tartását díjazom, és nem kritikátlanul!)


A jövő
az összefogás tekintetében....

a,  Ezt is írtam anno a Gyurcsányozás és kirekesztés láttán, amit a szárszói bmx-esek végigtöketlenkedtek 2012.okt.23-a után egészen 2014 januárig :

"„BAJNAI GORDON, MESTERHÁZY, minden DEMOKRATA!!!

TÉRJETEK MÁR ESZETEKHEZ!!!! 

Akkor belekezdek…

…addig, amíg az ellenzéki összefogás két párt között folyik, és nem vonják be a többi pártot:

ADDIG MARADNI FOG a fidesz;

…addig, amíg az ilyen-olyan összefogás nem arra kér felhatalmazást, hogy a fidesz minden törvényét, tákolmányát (alaptörvényét) kidobva elindítanak egy 2010-es törvényeken és alkotmányon alapuló kiegyezésre törekvő alkotmányozást:

ADDIG MARADNI FOG a fidesz;

…addig, amíg nem deklarálják, hogy a választás 2014-ben a fidesz jogállamiság felszámoló puccsának totális eltakarítására kell hogy szolgáljon:

ADDIG MARADNI FOG a fidesz;

…addig, amíg nem vállalják fel, hogy csak annak lesz szavazati joga, aki itt él és viseli választásának következményeit (beleértve a külföldre elmenekült embereket, akik még kötődnek a Magyar Köztársasághoz, a külföldi munkavállalókat, akik kint dolgoznak az országért, de nem beleértve a külföldi „honosítottakat” – mert egy ember nem attól magyar, mert „állampolgár”):

ADDIG MARADNI FOG a fidesz;

…addig, amíg nem deklarálják, hogy a 2010-es törvények szerint járnak el az összes fidesz-lopásban, a fidesz-nyalonc kinevezettek eltávolításában (és felelősségre-vonásában):

ADDIG MARADNI FOG a fidesz;

…addig, amíg nem deklarálják, hogy a törvényesség (DEMOKRÁCIA) visszaállítása, a gazdaság elindítása az „unortodoxiából” a normalitásba, a nemzetközi bizalom helyreállítása és a fasizálódás megakadályozása után új választások következnek – NORMÁLIS ÉS DEMOKRATIKUS pártok egészséges versengésével (tehát nem 4 évre szól a következő „választás”):

ADDIG MARADNI FOG a fidesz;

…addig, amíg nem minden erőt arra fordítanak és ORDÍTANAK, hogy CSALÁSSAL - azaz a mostani választási rendszerrel – nem lehet választást tartani, és nem harcolják ki a TELJES ELLENŐRZÉS LEHETŐSÉGÉT hazai és nemzetközi megfigyelőkkel

ADDIG MARADNI FOG a fidesz!!!

…és addig marad és folytatódik 2014-ig és utána a MAGYAR EXODUS 

…hallod Bajnai Gordon? Hallod Mesterházy? Halljátok DEMOKRATÁK????

TÉRJETEK MÁR ESZETEKHEZ!!!!”

Hozzáteszem: amíg nem deklarálják, hogy már a 2006-os események a fidesz jogállam ellen elkövetett puccs-kisérlete volt (számtalan bizonyíték van már erre), amiben az mszp „gyurcsány-buktatói” tevékeny szerepet játszottak, 

ADDIG MARADNI FOG a fidesz!!!

MERT:

ADDIG A TI FEJETEKBEN IS MINDEN A fidesz – orbán FORGATÓKÖNYV SZERINT JÁTSZÓDIK, AMI EGYENES ÚT A horthysta-szálasista-rákosista-kádárista fidesz-katyvasz MEGSZILÁRDULÁSÁHOZ…


Részemről a hallgatásnak vége, amíg nap, mint nap megerősítitek azt az elkeserítő kilátástalanságot, hogy itt a „MINDEN-fidesz” azaz ORBÁNVIKTATÚRA állapot marad fenn… 

ENNYI. (most)

p.s: még mindig: "értetek haragszom, nem ellenetek!!!!" 




Miért ismételtem meg? mert ma is érvényesnek tartom, ha lehet még hatványozottabban!

b, ...és a gondolataim a "közeli" összefogásról, azaz az önkormányzati választásokra:

Országosan nem szabad és nem is lehet, helyileg, minden önkormányzatban egyedi megoldások kellenek (időközi választásokon ki lett próbálva többször - ez tud működni).

Budapesten főpolgármesternek meg kell egy közös jelölt, ha tarlóst ignorálni akarjuk... de könyörgöm! ne egy politikus-arcot, hanem egy "civil" - de jól ismert és elismert embert találjanak! (aki azért nem túl civil, azaz konyít a politikusi vezetéshez és akinek hátterében is alkalmas és gerinces emberek vannak)...

Őszig amúgy is - szerintem - kizárt az áprilisi és májusi választások után, hogy ne rohadt-narancs maradjon az "ország" - hisz a kubatov-listázott félelem-kiszolgáltatottság-zsarolás kiépült, orbanisztáni rendszere még jobban érvényesül, minél kisebb egy közösség... ráadásnak az orbanisztáni "egypárt-parlament" az összefogások "helyi dolgát" is megnehezítve, végletekig lebegtetni fogja az újabb fidesz-önkormányzati választási-csalási "törvénnyel"...


Végül: 

ötletszinten (vitaalapnak):

április 6.
(összefogás)
május 25.
(különindulás)

önkormányzatin: nem lehetne a bojkott (harsogva-kampányolva nemzetközi szinten is az újabb választási csalás-törvényt...)?

A bojkott ráadásul iszonyat pofont adna orbanisztánnak a fidesz-jobbik együttes "tarolásával" - és ez jelezné legjobban Európának, hogy itt igenis diktatúra van - a legrosszabb fajtából...

...hiszen az önkormányzatok már most is, fideszes színekben is kivéreztetve, központi kiszolgáltatottság és megalkuvó fortélyos félelem alatt nyögnek...

???


2014. június 4.




SZIGORÚAN MAGÁN(YOS?) VÉLEMÉNY


Növekvő kétségbeeséssel figyelem az ország folyamatait... Kérlek szánjatok rám 5-10 percet!


Sokan  óvnak attól, hogy politizáljak. Képtelen vagyok rá! Képtelen vagyok, mert szerintem a legrosszabb érzés tehetetlenül szemlélnie egy gondolkodni képes embernek azt, ami körülöttünk folyik. Tudom, sokaknak kényelmesebb nem törődni vele - és tudom, hogy értelmes gondolkodó emberek Ők is - de én különbözök Tőlük. Nem hasonlítunk egymásra, nem is várom el senkitől, hogyha úgy boldogabb, hogy nem foglalkozik olyan mértékig a lezajlódó folyamatokkal, mint én. Mégis megkérem őket is: olvassák el, amit írok, mert ebben a nagy homokozóban boldogan élni sokáig nem lehet homokba dugott fejjel... Igaz, hogy ebben a nagy homokozóban most olyan viharos szelek fújnak, hogy aki nem dugja homokba a fejét, annak is homok megy a szemébe és nem él boldogan!

A tartós boldogsághoz viszont szabadság kell, tiszta levegő, és élhető környezet. Ez ma hiányzik. Boldogíthat átmenetileg a közvetlen környezeted, a párod, egy kialakuló szerelem, egy jó ebéd, egy jó könyv, egy film, de ha kimész az utcára és látod magad körül a növekvő szennyet: bemocskolja a hőn áhított boldogságot (vagy nevezzem inkább boldogulásnak?). Ezért kérlek, hát Titeket, Kedves Mindenki! Olvassatok el, és gondoljátok át. Köszönöm!



Nem elemzem életünknek azt a részét, azokat a tényeket, amit mindenki ismer azokon az oldalakon, ahol megosztom az írásomat, tehát nem elemzem azt az elkeserítő hatalmi nyomulást, azt a kialakult diktatúrát, ami felületes szemnek "láthatatlan", de amit mindenki ismer. Hamis illúzió a vásárló sokaság a belvárosban, egy turista hihetetlen módon jól tudja (még?) érezni magát, de hát mi itt nem vagyunk turisták.

Nem elemzek "baltás-gyilkos" esetet, nem elemzek "manyup"-lopást, nem elemzek trafikot, nem elemzek földügyeket, nem elemzek stadionokat, nem elemzek megszégyenítés módszereket, oktatást, rokkant-megalázást, hajléktalan-ügyet, ahogy nem elemzek gyalázatos "közszolgálatiságot" médiákban, intézményekben, ahogy nem elemzek választási törvényt, alkotmánytalanságot, visszamenőleges hatályú törvényeket, ahogy nem elemzek  silány emberek kultúr-micsodáját sem.

Nem elemzem az éledő Horthy-kultuszt, a betiltottan szabad gárdákat, a mindennapok terjedő rasszizmusát, az elvtelenségek növekvő halmazát sem.

Összefoglalva: az írásaim nem a demokrácia tudatos és következetesen végrehajtott felszámolásáról szólnak, nem is a ma regnáló alkotmányos parlamentarizmust megdöntő puccs-helyzet basáskodóiról, haszonélvezőiről szól, hanem egy elkeseredett megoldáskeresésről! 

A DEMOKRATIKUS KÖZTÁRSASÁGÉRT!

Megismétlem: MEGOLDÁSKERESÉSRŐL!


Én egy megoldást látok, röviden leírom:
- visszatérés a 2010-es alkotmányhoz, és törvényekhez, azaz a Demokráciához
- visszatérés a 2010-es európaisághoz
- a nem demokraták teljes elszigetelése (európai normák és EU-s jogharmonizált törvényeink alapján)
- a ki nem beszélt "történelem" társadalmi elemzése és önmegbocsájtás (lásd: német példa)
- a politikai hitelesség nemzetközi visszaszerzése (ami később "lételeme" nyitott gazdaságunk lassú (!) emelkedésének)

Iszonyatos feladat ez! Olyan iszonyatos feladat, amihez minden demokratának összefogására van szükség! DE csak erre kell összefognia minden demokratának!!! Mert a demokraták sokfélék, de ennyiben közösek! Ennyiben és nem mindenben! A feladat végrehajtása pedig a teljes demokratikus közösség feltétel nélküli és befogadó összefogása - csak erre és nem többre. Azaz, mint azt már jó ideje írtam, javasoltam már a 2014-es választásra a DEMOKRATÁK összefogásának: ezt kimondva kell intenzív kampányba kezdenie és (szinte) haladéktalanul!!!


Így lehet egyszerű többséggel a sosem-létezett 2/3-os "többség" demokrácia elleni puccsát felszámolni,  a fékek-ellensúlyok rendszerén alapuló tiszta parlamentáris többpárti demokráciát újra kialakítani - és eltakarítani az úgynevezett "bebetonozott" fideszisztán - orbanisztán abszurd közintézményi szeméthegyét. Mert nem kell sok idő és megbénul minden. Magyarország abban a alaptörvénynek nevezett tákolmányi felépítményben kormányzásra képtelen, és ez az orbánfidesz, aminek esze ágában sem lesz bármiben is engedni, sokkal inkább harcba viszi a cöfös-fradi-b-közepes anarchizáló gépezetét és romba dönti Budapestet, a városokat és falvakat, megváltóként tetszelegve a változatlanul fennmaradt saját-orbanisztáni szemétdomb trónján!

A legnehezebb dolog ez! Demokratához méltóan és demokratikusan legyőzni a diktatúrát. Mindezt úgy, hogy azt a világ, az Európai Unió is legitimnek tekintse - ami szintén elengedhetetlen a nemzetközi bizalom hazánk iránti visszaállításához! Felmerülhet a kérdés: miért ismételgetem ezt? Mert mondjon - mutasson be valaki (párt, szervezet, akárki!) ennél jobb megoldást  - teljes mellszélességgel melléállok! Nem vagyok jogász: emiatt "laikus" az általam kiagyalt megoldás: ezért KÉREM az igazi demokratikus ellenzék jogi szakembereit, mutassanak olyat, ami ki tudja iktatni más módszerrel abszurdisztánt!

Ha meg kiindulásként ez nem egy elvetélt ötlet, akkor akár ezen az "ötleten" dolgozva alakítsák ki a végrehajtás jogilag korrekt forgatókönyvét. Ma a feladat letéteményesének a DK-t látom!  ...és ha a következetessége megmarad a DEMOKRATÁK (nem intézményes szinten, hanem egyéni, szavazói szinten) összefogása "magától" végbemegy!

Mert most mit látok? (ezen a részen sokat gondolkodtam, hogy "merjem"-e leírni anélkül, hogy sokan felhördüljenek a demokratikus oldalon, hogy "aknamunka - aknapropaganda") DE leírom: ne akarjon egyik párt se, egyik párt-szövetség se egymaga kormányozni!!! Egyrészt: mert nem kell egy orbanisztáni toldozás-foldozáson alapuló megalkuvó hatalmi (kormányzási) csere!!! Nem kell orbanisztán 2.0: se mesterházy-i , se bajnai, se más "összefogásán" alapulva!

Másrészt: mert az "ellenfelet" - fideszisztánt - ismerve: nagyon jól tudják, hogy szinte képtelenség megalkuvás nélkül, és a mai hatalommal nincs alku!!! Harmadrészt: mert a fideszizmus úgysem hagyná (lásd: "a haza nem lehet ellenzékben")
...végül  AMIÉRT EZT LEÍRTAM:
- a gőzerővel folyó kirekesztősdi 
- a mesterházy-féle demagógia-beszédek, ígérgető-beszédek, hatalomra-törekvő,  de közgazdaságilag (is) nulla-beszédek... És a legszomorúbb, hogy Bajnai és az Együtt-PM semmit nem reagál  ezekre!!!! PEDIG szerintem KÖTELESSÉGE "helyretenni" az ilyen megnyilvánulásokat...

Szumma-szummárom: nem kormányváltásra (ha úgy tetszik: rezsim-váltásra) van szükség, hanem a Magyar Köztársaság alkotmányos demokráciájának visszaállítására, majd ha ez sikerült utána új választásra (csak a demokratikus pártok részvételével) és mehet az élet tovább "unalmasan"... és talán egyre több embernek boldogulásával és tartós boldogságával!!! 

Megismétlem: A legnehezebb dolog ez! Demokratához méltóan és demokratikusan legyőzni a diktatúrát. Mindezt úgy, hogy azt a világ, az Európai Unió is legitimnek tekintse - ami szintén elengedhetetlen a nemzetközi bizalom hazánk iránti visszaállításához!

Sokan - meglehet - ellentmondónak találják, hogy:

"ne akarjon egyik párt se, egyik párt-szövetség se egymaga kormányozni!!!"
vs.
"Ma a feladat letéteményesének a DK-t látom!  ...és ha a következetessége megmarad az összefogás "magától" végbemegy!"

Pedig nincs ellentmondás: ez a "demokrácia-visszaszerzés" ÁTMENETI idejére vonatkozik! 

p.s: és a naivitás jogát fenntartom!  :)




2014. június 2.

20 megjegyzés:

  1. Sok ilyen Gábor kellene! Utolsó órák vannak minden sallang nélkül. Gábor nagyon jól látod a helyzetet ebben az országban.Szeretnénk, ha "unalmasan" telne az életünk...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyszerű gondolatok és nagyszerű helyzet értékelés. Olyan embertől pedig teljesen hiteles, aki még nem mocskolta be magát a politikával.
      Minden gondolatával azonosulni tudok és minden demokratának jó szívvel ajánlom.

      Törlés
  2. heltai Zsuzsanna2014. június 2. 18:49

    Muszáj , h egyre többen gondolkodjuk hasonlóan, csak akkor sikerülhet. A jogi kidolgozottsága elkészült ennek a folyamatnak, csak kitrükközték /csalták /, az újabb 2/3-ot. Szerintem ezt meg kellene támadni, mert 1000 sebből vérzik. A fideszre 600.000 ezerrel kevesebben, a "rosszabbikra" szintén kevesebben szavaztak, mint 4 éve. Van remény? Csak diktatúrával tudnak hatalmon maradni.

    VálaszTörlés
  3. Köszönjük Gábor! Tényleg az utolsó pillanatokat éljük, lassan elfogynak a fiatalok, mert élni akarnak, családot alapítani és boldogok akarnak lenni. Ez ma itthon nem lehetséges. A tükör amit elénk tartasz nem torzít a valóságot mutatja.

    VálaszTörlés
  4. Mint a 2014-es választások előtt is mondtam, megismétlem:
    A demokratikus oldal csak egyetlen pontot kell hangsúlyoznia a Választók felé, hogy az Ő győzelmük esetén a 2011 december 31-el érvényes szöveggel, a régi Alkotmány lép a jelenlegi Alaptörvény helyébe. Ezzel egycsapásra visszaáll az alkotmányos rend alapja!

    A Fidesz-KDNP-nek van 2,2 millió szavazója, tehát adott a feladat, hogy a (további 7 millió szavazóból) 3 milliót magunk mellé állítsunk. Ebben az esetben lényegtelen, hogy milyen választási törvény van életben a választás napján.

    Ebben partner vagyok, a többit csak olvasom, de nem támogatom.

    VálaszTörlés
  5. Igen.Én azt szeretném,ha ez az írás minden magyarhoz ebben a formában eljutna.Szerintem mindanyian ezt akarjuk.Talán ez az útólsó lehetőség.Csak nagyon félek,hogy ezt az Orbán diktatura nem fogja engedni.Oly annyira kiépítették a hatalmukat,hogy ez vér nélkül nem fog menni.De a demokratának erre is fel kell készülni.Hagyjuk már ezt a ál demokrata dumát,hogy a demokrata csak demokratikus eszközökkel érhrti el a célját.Én és gondolom nagyon sokan a Szolidaritásban a Parlament elött esküdt tettünk,hogy a demokráciát a MAGYAR KÖZTÁRSASÁGOT az életem árán is megvédem.tehát ha kell erőszakkal,ha kell vérrel de mindent meg kell tenni,hogy víssza álljon a 2010 elötti állapot Magyarországon.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szinte kimerem jelenteni míg Orbán lessz hatalmon erröl még álmodnisem érdemes ,mer mindent lesöpörnek "Példa az elnőki szavazás kétharmad biztosítása" Rogán Antal Egyéni indítványa

      Törlés
  6. Maximálisan egyetértek, én is a DK-ban látom a jövőt, de nem a "Mindenhatót" (ez a pozíció már foglalt)! Összefoglalva, én azt gondolom, hogy (ha már divat a másik oldalon, hiszen ott már mindenki Horthy fun) számomra szimpatikus a passzív ellenállás (1848-67) korszak. Ebben az időszakban a magyar hazafiak hozzáállása kiváló volt. Megtörte az akkori osztrák nagyképű bandát, ami hasonlít a mai dzsentri, és nagybirtokos új arisztokrácia pökhendi, és primitív stílusára!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen! jól látod a DK az egyetlen tiszta őszinte Demokratikus párt!

      Törlés
  7. Ennél jobban nem lehetett volna összegereblyézni a legnagyobb bajokat.Az én kérdésem csupán csak annyi lenne,hogy mikor és kikkel kellene elkezdeni a 2010-es előtti állapotok visszaállítását?Csak nem azokkal,akik választ.otthon maradtak,vagy azokkal a milliókkal akik a sárga földig le vannak butítva,el vannak nyomorítva,megvannak félemlítve és az éhezőkkel,akiknek a napi betevő fontosabb mint a demokrácia.Valaki mondja már meg végre,hogy hol kezdjük? HAJRÁ DK.

    VálaszTörlés
  8. Szerintem a Budapesti önkormányzati választást fontos lenne megnyerni, hogy azokra a helyekre ne Fideszesek üljenek, lassan visszafoglalni az országot,így készíteni elő a 2018-as választást.Ha látják,hogy nem megy akkor bojkottálni a választást.

    VálaszTörlés
  9. Nagyon jó, igazad van! De tudod én mindig kekeckedek! :) Kolláth úrral sokat beszélgettem (emil) erről, hogy hogyan lehet visszatérni az Alkotmányunkhoz. Sajnos még jogász, alkotmányjogász körökben is nagy a vita erről, van aki esküszik egy fajta megoldásra, más meg cáfolja. Nehéz dió nagyon! Én örülnék neki legjobban, ha már holnap megoldható lenne. Sajnos ez még óriási munka, az a legnagyobb, hogy az embereknek ki kell nyitni a szemét, hogy mi a csuda lenne az már ami ki-, vagy leverné a biztosítékot? Hisz töméntelen dolgot soroltál, amiből egy is elég lehetne hozzá, s mégis hallgatnak, tűrnek:(
    Ott pedig azért látok egy kis ellentmondást, hogy : " "ne akarjon egyik párt se, egyik párt-szövetség se egymaga kormányozni!!!"
    vs.
    "Ma a feladat letéteményesének a DK-t látom! "... A DK is párt! Nem? Ezt nem azért írom, mert bármi bajom is lenne a DK-val! Nincs! Sőt, támogatom is őket, eddig sokat dolgoztam is nekik. Szóval itt ellentmondást látok, persze ÉN! Mindig írom, hogy én gondolom így!
    Ettől függetlenül nagyon igaz amit írtál, csak nem látom a megoldást...:(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Éppen erről szól az írásom vége, hogy ez a "demokrácia-visszaszerzés" ÁTMENETI idejére vonatkozik!
      Ha visszatér a demokrácia - úgy legyen - akkor természetes, hogy lehet akár egy párt is kormányon - ez majd a visszanyert Köztársaságunk választásán dől el...

      Törlés
  10. Fantasztikusan jó írások. Nem tudtam az olvasását sem megszakítani. Ráadásul teljesen egyetértek vele. Köszi hogy megerősítettél a véleményemben ami egyezik a tieddel.

    VálaszTörlés
  11. Nagyon jó irás, jól bontja ki és foglalja össze a demokrácia-deficit témát.
    Külön örülök és köszönöm az FNA megemlitését és helyre tételét!!!!!!

    VálaszTörlés
  12. Sajnos a legtöbb dologgal egyet kell érteni.

    VálaszTörlés
  13. Csaba! Nem csak a legtöbb dologgal,hanem mindennel egyet kell érteni. Nagy baj ez,mert nagyon nagy kakiban van az ország!És ebből kilábalni piszkosul nehéz lesz,mert ha ne cselekszünk úgy,hogy egyetértünk mi Demokraták mindenben akkor addig maradni fog a Fidesz! Mi,csakis mi tehetünk az ellen,hogy a Fidesz évtizedekre berendezkedhessen. ne bagatellizáljuk a mostani Önkormányzati Választásokat,mert ha győzni nem is,de rész sikereket el tudnánk érni,ha nem volnánk ilyen ostobák,hogy ahol két Magyar van,ott rögtön négy vélemény fogalmazódik meg. Rá kell jönnünk,ha szervezettségben nem vesszük fel a versenyt narancsokkal,akkor addig marad a Fidesz. Demokraták,ünnepélyesen kérlek benneteket fejezzük be egymással a harcot,hisz van nekünk egy közös ellenségünk akit le kell győznünk!

    VálaszTörlés
  14. Noha, általában nem szoktam a tetszésemet így kifejezni, de ez kurvamód telitalálat! Hasonlóan Gáborhoz, épp időben (Nagy Imre újra temetése) érzékeltem "kishitleri" habitusát. Akkoriban kritikával fogadtam mindazon (nekem szalonképes) politikus "megengedő, veszélyt nem látó véleményét",akik feltételezték: Ő demokrata. Nem hiszem, hogy a személyiségi jegyeket ne ismerték volna fel. Már akkoriban eldőlt: ez az ország éretlen, nem tud mit kezdeni, a tálcán kapott szabadsággal. :(

    VálaszTörlés
  15. Tisztelt Várhegyi C.Gábor. A november 14.-i bejegyzésedre szeretnék reagálni. Döbbenetesen JÓ!! Minden mondatával, minden gondolatával egyetértek. Csak azt sajnálom, hogy nem én írtam le, de akár én is írhattam volna annyira a szívemből szól. A többi korábbi írásodat is átnéztem. Remek írás mind. Üdvözlettel: dr.Béza Dániel.

    VálaszTörlés
  16. Kedves Gábor! Csatlakozom az előttem szólókhoz! Tetszetős dolgozatot kerekítettél, akár egy - általam is - vállalható program alapvetése is lehet. Nem tudom, eléggé figyelmesen olvastam-e, de értelmes embernek (legyen európai, keresztény, zsidó, roma, román, szerb, szlovák, magyar, ukrán, ukrajnai magyar...) egyet kell vele értenie. De. Mi van azokkal, akik a nevüket sem tudják leírni és gyerekkoruk óta azt hallják, hogy "mocskos Gyurcsány..." Tudod: "legyen tánc, meg zárcsökkentés". Nem kicsi ez a tömeg. És ne számítsunk könnyű győzelemre. És nem is győzni kell, hanem újra megtanulni normálisan, félelem nélkül és békésen egymás mellett élni. Ez lesz a legnehezebb.

    VálaszTörlés