Simone

Simone - Simony Emőke pszichológus, jogász állandó rovata

 https://www.facebook.com/emoke.simony

Már most majdnem végünk van.....

A választás körül megindult a találgatás: továbbra is permanens háborúban kell-e élnünk, vagy konszolidáció jön? Többen az utóbbit remélték, hiszen Orbán nemcsak lefektette rendszere alapjait, hanem jelentős részben meg is erősítette azt. Minek a fárasztó és halottak, sebesültek sokaságát maga után hagyó harc, ha békében is tovább folyhat az építése? A kijózanodás gyorsan bekövetkezett; a fidesz valóban folytatja. A társadalmi élet minden részletére kiterjedő harcot is. Láthatjuk, kész tervei voltak a hogyan továbbra, és ha lehet, még nagyobb kíméletlenségre számíthat az, aki nem a NER kedvezményezettje. Márpedig a többség nem az.

Hogy miért így szavazott az ország, megbeszéltük. Azt is tudjuk, a kivételezettek vékony rétegén kívül senkinek sem jó, ami itt történik. Még a fidesz hívők többségének sem. A hit ad még muníciót, de vajon meddig? Persze, hittünk abban, hogy a pl. csődbe került trafikos haverok felébrednek, és az olyan fanok is, mint az én vállalkozó ismerőseim, akiket a fizetőképes kereslet hiánya, emiatt a cég árbevételének elmaradása a csőd szélére, majd a rosszul választott pénztárgép vásárlása végképp a padlóra küldött, és be kell zárnia a boltot. De nem, - a hit és érzelmi elköteleződés mindent megbocsát, a megélhetés elvesztését is.

Azt az ismerősömet, aki azzal szembesül, hogy az öröksége tárgyát képező, jó helyen lévő családi ház értéke néhány év alatt 24 millióról 14 millióra esett le, kétségbe ejtette a brutális ébredés. A testvére el se akarja hinni, új szakértőért kiált. A csőd jeleivel lassanként mindenki szembesül...

A lakosság fele-harmada nélkülöz, éhezik, túlnyomó többsége végzetes kiábrándultságban, apátiában vegetál. Sokan a kivándorlás esélyét fontolgatják, vagy éppen azt szervezik. Aki egyik kategóriába se esik bele, azt latolgatja, megbukik-e, és ha igen, mikor és hogyan ez a hazugságokra és hamis illúziókra épített rendszer. Nem kevesen sokáig bíztak Az Európai Unió megmentő szerepében, aztán nagy sóhajjal szembesülniük kellett azzal, hogy az Uniói sem más, mint kisstílű, a nemzetek egymást legyőzni akaró versengése, működését a pillanatnyi haszonra bazírozó hatalmi érdekek bekötött szemű ökölharca jellemzi. Az Unió erejét szimbolizáló Merkel pedig alkalmatlan a harcos állásfoglalásra: tipródik, hezitál, legszívesebben egészen addig, míg a viták maguktól eldőlnek.

Magunkra maradtunk, mi, demokraták. Olykor, mint Micimackó az erdőben, magunkat vigasztaljuk, vagy éppen bátorítjuk azzal, hogy a „nép” észhez tér, és elsöpri ezt a velejéig hazug, az országot a szemünk előtt ellopó, és a jó kis csíny fölötti diadalában szemünkbe röhögő bandát. Aztán olykor TGM képünkbe vágja, hogy dehogyis! Ezt a rendszert törvényes eszközökkel nem lehet eltörölni! Hogy is állunk akkor a lehetőségekkel?

Igaza van TGM-nek. A törvényes lehetőségek megszűntek, két okból. Egyrészt az a nép, amely kb. fele éhezik, csaknem egésze totális apátiában van, alkalmatlan arra, hogy fellázadjon. Hogy ezt az állapotot a fidesz e törvényszerűség ismeretében tudatosan hozta-e létre, vagy csupán az unortodoxia következménye, nem tudjuk, a végeredmény tekintetében mindegy is. Ismerve azonban Orbán és csapata végtelen cinizmusát és könyörtelenségét, az előbbi is elképzelhető, a Nézőpont Intézetben pedig képzett lakájok készítik a kormánystratégiát. Most még – ha lankad is a rajongás mértéke, - ellenállásra nem kell számítania egy ideig, az biztos.

Másrészt pedig minden törvényes, mert a fidesz fél nap alatt elfogadja a legelképesztőbb törvényeket is, amivel alantas célú elképzeléseit immár törvényes keretek között elérheti. Az úthenger elől nincs menekülés. A győzelem után a kormány ismét sietős és szemérmetlen „országépítő” munkába fogott. Megteheti. A tömegek napi túlélésük egyre reménytelenebb biztosításával annak elfoglalva.

Politikai ellenzéke széttört, a padlón heverve keresi saját hangját. Az mszp megváltót keres, - az új jövendő vezetőknek azonban eddig még hiteles és érvényes program, sőt még mondat sem hagyta el a száját, azon kívül, hogy megújulnak és erősek lesznek. Igen, a Micimackó- szindróma.....

Kunhalmi Ágnes, a párt üdvöskéje aki az oktatásügyi szakpolitikus, a ma reggeli (június 11.) atv Start műsorában a műsorvezetői kérdésre lelkes hevültségében így tett fel egy költői kérdést: „nem-e... „ aztán hirtelen zavarba is jött, de hogyan fogadjuk el a tanulás, képzés, tudás fontosságáról szavaló főember hitelességét, ha még az alapvető nyelvtani szabályokkal sincs tisztában?

Bajnai visszavonul, pártja a szétesés fázisában. A Milla nincs, a Szolidaritás becsapva érzi magát, a szakértői gárda szertefoszlott, - a remények szintén. Az Együtt ma néhány volt LMP-s politikus pártja. A DK dolgozik, megvalósítható programja van, de vezetőjének személye megosztó és a vele szemben elkövetett karaktergyilkolás következményeit nem sikerült maga mögött hagyni.

Meglehet, túl hamar lépett ismét előtérbe, a fidesznek elég pusztán az emberek emlékezetét folyamatosan karbantartani. Ebben a sajtó készséggel és jó kedéllyel asszisztál. Miközben Pallagi Ferenc önkritikus írása azt elemzi, a negyedik hatalmi ág, a sajtó, mikért segített ide juttatni bennünket, a hallgatásával, lapításával, sunyi kis féligazságaival, megalkuvásaival, most – mivel eddig még kimaradt a megkínzottak listájából, - megkapta a magáét. Jó kis gyomrossal brutálisan a tudomására hozták, hol a helye.

Nem tetszik a véleményed? Megfosztalak működésed alapjától az új sarccal! Ha ez sem elég, nézd, mondja a kormány: mellékes újjgyakorlatként bárkit kirúgathatok, földönfutóvá tehetek. És meg is teszi természetesen, mert megteheti. A sajtó is kipipálva... Azt érezzük, hogy naponta érkezik innovatív meglepetés a fidesztől, és már most is majdnem végünk van.

Biztos ez? Egyre inkább úgy érzem, nem, méghozzá több okból. Gutta cavat lapidem, mondja a latin mondás. A csepp kivájja a követ. Cseppek pedig vannak, méghozzá egyre több. Mind többet lehet olvasni – a sorok, események közt kiolvasható információ értelmezése alapján – arról hogy a fidesz hatalmát megalapozó oligarchák között élesedik a közdelem. Az étvágy csak növekszik, a mohóság kielégíthetetlen, egyelőre még a zsíros koncokért, de lassanként már a lerágott csontokért is öldöklő küzdelem folyik.

A fideszre a legkevésbé sem jellemző a lojalitás, - ha nincs szükség valakire, gond nélkül ejtik. Csakhogy a most hátrányos helyzetbe hozott oligarchák nem pehelysúlyú amatőrök, hanem kőkemény profik, akik már a saját lábukon is megállnak. Ha felbőszülnek, veszélyessé válhatnak. Egyre kényesebb és finomabb manőverekre van szükség a politikában, amit a fidesz eddig érzéketlenül és tuskóapító baltával művelt. A terep kezd veszélyessé válni, de mintha a politikusi üzenetekből kitűnően, ezt a veszélyt nem érzékelnék súlyának megfelelően. A szokásos oszd meg és uralkodj gyakorlata nem biztos, hogy a siker forrása lesz a jövőben.

Bár diadaljelentésekből nincs hiány, tudjuk, hogy a gazdasággal is baj van. A ciklus végi uniós pénzlehívásoknak vége, az így generált szolid fejlődésnek szintén, a lufi gyorsan kipukkanhat. A munkaalapú társadalom a közmunkásokkal és az emigráció munkavállalóival éri el a munkanélküliség szerény csökkenését. Csakhogy a többszázezer emigráns nem itthon növeli a GDP-t, a közmunkások foglalkoztatása pedig irdatlan költségvetési kiadást jelent, kézzelfogható értékteremtés nélkül. A népesség színe-java már jórészt távozott, nemcsak a diplomások, hanem a képzett szakmunkások is. Hiányuk a fejlődés abszolút gátja lesz, ha az valaha is elindulna.

Képzetlen, közmunkán szocializálódott tömeggel nem lehet Európa motorjává válni, ahogyan azt Orbán vizionálja. A fejlett technológiával dolgozó cégek már most is súlyos munkaerőhiánnyal küzdenek. A kibontakozásnak halvány jele sincs, a különböző pontokon elhelyezett Hoffmann bombák folyamatosan robbannak föl. Igaz, hogy írni, olvasni is egyre kevésbé tudnak a gyerekek, 16 évesen kilökik a semmibe azt, aki kényelmetlen, tankönyv sincs sok helyütt az év végén sem, - de van napi tornaóra az utcai futkorászás keretében és van hittan.

Nehéz elhessegetni a gondolatot, hogy nem szándékosan teszik hülyévé a ma fiataljait, - akik aztán a közmunkások és munkanélküliek egyre növekvő tömegét gyarapítják majd. Aki teheti magániskolába, vagy külföldre küldi a gyerekét már középiskolába is, idejekorán kimenekítve a hazai nihilből. Ezek a fiatalok örökre elvesztek az ország számára; a jövőnk merénylet áldozata lett.

Nem szokták említeni, pedig legalább ekkora gond az a szociális krízis, ami ma kezeletlenül eszkalálódik. Ez a társadalom fizikailag és mentálisan súlyosan beteg. A kormány heveny erőfeszítése, hogy ezeket az embereket megregulázza, sikertelen. Persze, meg lehet őket alázni, emberi minőségük maradékát földbe lehet taposni, - de ettől még nem lesznek jó karban levő, komoly teljesítményre képes, értéket előállító munkavállalók.

Mindezt megfejeli a kultúrharc kétséges sikere, a mindent elöntő vacak giccs és értéktelen bóvli. Kerényi az ízlés-és gondolatrendőrség létrehozásáról fantáziál már, kijelölve az utat a kizárólag kurzusműveket preferáló alkotók támogatásához. És végezetül: az örök harc!! A fidesz működésének hajtóereje az ellenséggel folytatott örök háború.

Nem ismeretlen a történelemben ez a technika, - de ismerjük a következményeit is. Ha elfogy a külső ellenség, akkor óhatatlanul a belső ellenállók, kétkedők, majd a hívek következnek. Ekkor már nem elég a tökéletes lojalitás, az önérzet porba hullajtása, - kell, hogy legyen győztes és vesztes. A fidesz a jelek szerint itt tart. Az ellenzék torkán a csizmája, a tömeg levegőért kapkod, - már nincs ellenfél. Meglehet, az oligarchák megszorongatása is ennek a jele. Hogy ez hova vezet, tudjuk a közelmúlt történelméből.

Sztálin, miután kivégeztette környezetét, beleértve a katonai vezetést is, országát és népét végtelen és fölösleges szenvedésnek tette ki a világháborúban. Rákosi hasonló háborúja is „eredményes” volt. Csakhogy ez a belső harc megérlelte nemcsak a védekezést, hanem az ellentámadást is, méghozzá éppen a korábbi lelkes hívek szervezésében. Ami elvezetett 56-hoz! Elmondhatjuk tehát, hogy ez egy öngyilkos, önmagát felszámoló rendszer!

Az uniós választások is új külpolitikai helyzetet teremtettek. Az Uniót a Néppárt a Szociáldemokratákkal kell vezesse, és ez utóbbi kikényszerítheti, hogy a Néppárt is helyén kezelje Orbánt. Joseph Daul, aki a fidesz választási nagygyűlésén lelkendezve támogatta Orbánt, most harcot indított ellene, a Néppártból történő kizárását követeli. A Juncker ellenes állami vezetők megbeszéléséről látványosan kizárták Európa „erős emberét”. A Norvég Alap nem hajlandó további finanszírozásra, ha nem éri el az eredeti állapotok szerződés szerinti helyreállítását.

Ebbe persze nyilván vígan belemegy a kormány; mint nekünk néhány tízmilliárd, ha ezzel elérhető kritikus civil szféra kivégzése, - de ez a lépés kellő iránymutató gyakorlat lehet az uniós források zárolásához is. Kizárni nem fognak bennünket, mert az az egész Unió totális kudarca és szégyene volna, - de meglehet, elérkezett az idő a fidesz megregulázására.

Mindezek együtt pedig valóban erodálják a kormány hatalmát, még akkor is, ha most még nem érzékeljük. Gutta cavat lapidem. A cseppek lassan, de biztosan vájják a követ. És nekünk programban, szakértelemben, gerincben, szilárd etikával és eszmékkel készen kell állnunk.

Azaz: majdnem végünk van, - de van esély a felállásra.

2014. június 12.


Milyen a DK ideológiája?

Nem vagyok politikus, politikai elemző, sőt, még DK tag sem, csak egy, a demokrácia mellett elkötelezett állampolgár, akit mélyen megrendített a fidesz elsöprő győzelme, és aki a DK-ban látja a demokratikus kiút lehetőségét. Éppen ezért akkurátus figyelemmel kísérem a párt körüli történéseket, a vele kapcsolatos megnyilatkozásokat, és folytonosan gondolkodom a hogyan továbbról. Előre tudom, némelyekből heves ellenérzést fogok kiváltani, kiből azért, h. nem tagként hogyan is merek vélemény nyilvánítani, másból azért, mert nem a DK-ban, de a magyar sajtóban és az általa befolyásolt közvéleménnyel szemben foglalok állást fontos kérdésben.

Az első pillanattól zavart, hogy a sajtó en bloc baloldaliként sorolja be a DK-t. Az mszp-ben mindig többféle platform működött, a belőle kiváló DK-s politikusok egészen biztosan nem a fundamentalista baloldalt képviselték, a demokratikus politikai nézetek előtt szélesre tárta eszmei ajtaját, - nem véletlenül léptek be olyan ikonikus konzervatív figurák, mint Kerék-Bárczy Szabolcs, vagy Debreczeni József, nem véletlenül értett egyet az eszmeiségével Bauer Tamás. Aligha hiheti bárki is róluk, hogy hirtelen baloldali fordulatot vettek, de ha itt politikai otthonra találtak, feltételezhetjük, hogy a DK nem egy klasszikus baloldali párt.

De akkor milyen? Ma már önmagát is annak definiálja, nem tudom, ez azt is jelenti-e egyben, hogy a hivatalos programjában foglaltakat megváltoztatta-e, de Bauer Tamás lépése jelzi, valami megváltozott. Az a fajta régimódi ember vagyok, aki elvárja egy párttól, hogy legyen ideológiája, amire fölfűzi társadalompolitikai téziseit. A DK-nak van programja, - közlöm mindenkivel: 61 oldal!. - de persze a rest és intellektuálisan elsilányosodott sajtó munkatársai nyilvánvaló módon nem is olvasták, mert rendre azt hajtogatják, nincs programja a DK-nak. De van. A program kulcselemeit összehasonlítottam a konzervatív liberalizmus és a szociáldemokrácia/baloldal sarkalatos elveivel. Érdekes következtetésekre jutottam.

Mielőtt ezeket leírom, fontos tisztázni, hogy a posztmodern társadalmak folyamataira és főleg újkori kríziseire nehezen alkalmazhatóak a klasszikus politikai/ideológiai elvek, tanok. A baloldal mindenütt krízisben van, hiszen a klasszikus osztálytársadalom és annak ellentmondásai mára alapvetően megváltoztak. Gidden, brit tudós által kidolgozott harmadikutas, de mégis szociáldemokrata elveire építve Tony Blair próbálta megújítani a baloldali politikai gyakorlatot, - de az elmélet és ő maga is megbukott, e bukás tartós hatásaként azt látjuk, a baloldal nem képes megvalósítható, érdemi mondanivalóval előállni, a nemzetközi gazdasági válság pedig mindenütt háttérbe szorította a magát baloldaliként definiáló politikai pártokat. A jobboldal sincs jobb kondícióban, hiszen a válságkezelésre ajánlott megoldásai félsikerre vezettek csak, ha az újabb súlyos krízistől megmentették is a világot, tartós és minden vonatkozásban jó választ nem tudtak adni.

Ennek következménye, hogy mindenütt erőre kapott, sőt, hatalmi tényezővé vált a szélsőjobb, amely a szokásos bűnbakkereséssel – és találással közérthető magyarázatot adott a helyzetre, egyben a bűnös megjelölésével a felgyülemlett társadalmi indulatokat is kanalizálni tudta, a rá jellemző módon a legkiszolgáltatottabbakat, a legsérülékenyebbeket a harag és agresszió célpontjává téve. Ez a folyamat játszódott, játszódik le nálunk is. Persze, különbségekkel, hiszen itt a szélsőjobb bűnbakja a zsidóság, - ez Nyugaton nem így van, - és lényeges különbség az is, hogy a magát jobboldalinak határozó fidesz új módszerekkel próbálkozik a válság elhárítására. Nem osztom azt a nézetet, hogy nincs ideológiája, mert szerintem nagyon is van, - de most nem a fidesz a téma, hanem a DK.

Meglátásom szerint a DK alapvető feladatának tekintette, hogy a gazdasági/társadalmi problémákra komplex, egymásra épülő programot adjon. Ez sikerült is neki. Tehát a programból kiindulva nézzük meg, valóban baloldali párt-e? Mit mondanak a központi kérdésekről a konzervatív liberalizmus, mit a DK, mit a szociáldemokrácia/baloldal?

Gazdaság:

konzervatív liberalizmus: szabad piac, szabad kereskedelem, magántulajdon szentsége.

DK: „Szabad világ csak a piacgazdaságra épülhet”. (a program szó szerinti szövege.)

baloldal: fokozott állami részvétel a gazdaságban.

Konzervatív liberalizmus: monopóliumok korlátozása

DK: szociális piacgazdaság, európai integráció

baloldal: szociális piacgazdaság


Állam működése:

konzervatív liberalizmus: a kormányzati munka teljes átláthatósága, hatalommegosztás

DK: hatalommegosztás, átláthatóság, választások szabadsága


Állam/egyház viszonya

konzervatív liberalizmus: állam-egyház következetes szétválasztása.

DK: az állam világnézeti semlegessége, állam-egyház szétválasztása, de mivel az egyházak elvesztették vagyonukat, amivel fedezték működésüket, az államnak anyagi támogatást kell nyújtani.


Oktatás:

konzervatív liberalizmus: az állam korlátozott szerepvállalása

DK: sokszínűség, esélyegyenlőség, korai fejlesztés biztosítása, szakképzés fejlesztése, integráció

baloldal: esélyegyenlőség, korai fejlesztés, integráció


Szabadságjogok:

lényegben azonosak


Szociális problémák megoldása:

konzervatív liberalizmus: szociális biztonság, amelynek alapja az öngondoskodás

DK: méltányos közteherviselés, társadalmi mobilitás, szegénység elleni harc, kiszámítható nyugdíj, családtámogatások igazságossága, foglalkoztatás bővítése, szociális szolgáltatások széles formái, cigányság helyzetének javítása.

Baloldal: esélyteremtő állam, széles szolidaritás

Ha mindezeket figyelmesen végigolvassuk, akkor egyértelmű, hogy a DK gazdaságpolitikája nem baloldali, hanem konzervatív liberális. (a fideszé pedig klasszikusan baloldali az államosításokkal.) Ami baloldali, sőt, annál több, árnyaltabb, az a szociális terület. Az esélyegyenlőség megteremtését azonban a DK sem kizárólag az állam szerepvállalásával képzeli el, - mint a baloldal. A DK szerintem egy megvalósítható programot ad, megteremtve a megfelelő gazdaságpolitikát, és erre alapozva olyan szociálpolitikát, amely az oktatással karöltve képes a szegénységből, sőt a szegregációból való kilábalásra is. Nade pusztán a szociálpolitikája miatt az egész DK baloldali? Szerintem nem. Annál inkább nem, mert a gazdaság az alapja minden más társadalmi alrendszernek.

Szilárd meggyőződésem, hogy DK balról sose lesz képes a fideszt nemhogy legyőzni, de megszorongatni se. Ma a baloldal inkább szitokszó, jobb esetben a lesajnálás tárgya, ami abban az értelemben magyarázható is hogy nem volt képes kiizzadni magából adekvát elméletet, és az egyetlen kísérletét is elbukta. (Blair). Ma nem sikk baloldalinak lenni. Magyarországon egyébként is ellentmondásos a baloldali hagyomány, és a fidesz kitartó, eredményes munkájával elérte azt, hogy az emberek jelentős többsége viszolyogva, ha nem utálkozva néz a baloldalra, melldöngetve vallja magát jobboldalinak. (hogy mennyire fogalma sincs arról, hogy a fidesz nem jobboldali, más kérdés.) Tehát véleményem szerint a fideszt csakis jobboldalról lehet megelőzni, legyőzni. Minden elismerésem Bokros Lajosé, de pártja (Moma) aligha lesz valaha is mérhető tartományban.

Most azt hallani, erősen áramlanak a volt mszp tagok a DK-ba. Nem hinném, hogy ők fogják a pártot megacélozni. Eddig is átléphettek volna, - most, a süllyedő hajóról menekülőknek – akik eddig nem tettek semmit saját pártjuk megújulásért, csak sodródtak, - biztos, hogy készségesen rendelkezésre kell állni? Ezt persze majd eldönti a DK, az én véleményem nem számít. Egy dolog azonban szembetűnő: az mszp tagsága, szimpatizánsai szinte kizárólag az idősekből áll. A 19-30 közötti korosztályban a népszerűsége 3 %. A jobbiké 30 % !!! A felmérések szerint a fiatal korosztályban a DK népszerűsége szintén alulreprezentált.

Márpedig nemcsak a társadalom, hanem egy párt jövője is a fiataloktól függ! Ha a DK a lelkes idősek pártjának képét mutatja, ha a baloldaltól elforduló, szinte undorodó fiatal korosztályt mind erőteljesebb baloldaliságával akarja megnyerni, - akkor garantáltan vesztésre van ítélve. Ha azt mondom, a DK ezt nem érdemli meg, akkor nem fogalmaztam jól. A DK, amely az egyetlen posszibilis, a társadalom átfogó fejlődésére vonatkozó, végrehajtható programot fogalmazta meg, egyszerűen nem engedheti meg magának, hogy engedjen a szirénhangoknak.

Értem, hogy a baloldali érzelműeket nem riaszthatja el magától. Értem, hogy ez komoly dilemma. De a DK-nak azt kell megértenie szerintem, hogy a világban helyét és lehetőségét kereső fiatal és közép korosztály megnyerése nélkül vesztésre áll, - de nemcsak ő, hanem az ország is. Ez a korosztály pedig kinyitja a fülét, ha nem baloldalt muzsikálnak bele, hanem jobboldalt, - ráadásul a DK elmondhatja magáról minden fenntartás nélkül, hogy klasszikusan konzervatív liberális a gazdaságpolitikája.

2014. június 5.

Citoyen-e a vízvezetékszerelő?

A mosogatónk teljesen eldugult. A megyeszékhelyről, hétvégén kiérkező szerelő, kilépve öreg kocsijából, meghallotta a ház előtti gesztenyefán dolgozó rengeteg méhet. Mondtam, többen foglalkoznak helyben méhészettel. Innen azonnal ugrott a gondolata az akácra, onnan az Unióra, és még be se ért a házba, dühösen közölte, hogy azonnal ki kéne lépnünk, mert nekünk az Unió csak rosszat hozott. Ellenvéleményemet végig se hallgatta, ellentmondást nem tűrően közölt: mi az Unióra csak ráfáztunk. Elhallgattam, - elvégre nem politikai vitára hívtam. A munkát egyébként gyorsan és profi módon elvégezte. Emberünk minden kétséget kizáróan a Jobbikra szavazott.

Dél-Magyarországon ez nem is csoda, hiszen a Republikon Intézet kutatásából már tudjuk, a Jobbik ott tarolt, ahol a legnagyobb a szegénység, - és a mi régiónk az Unió legleszakadtabb régióinak egyike. Az első döbbenet, elkeseredés után mind többen gondolkodnak a demokratikus ellenzék súlyos vereségének okain. Most szándékosan nem akarok a pártokról írni, - egyébként se mondanak semmi újat, mindenki a megszokott mantrát hajtogatja. Fontosabbnak tartom, hogy a civilek, értelmiségiek is megszólalnak. A baloldalt köztudottan nem kedvelő Cserhalmi György azt mondja: „Bizonyos szempontból mindig alattvalók leszünk. Csőcselék leszünk. Csak állampolgárok nem leszünk:” (Népszabadság, 2014. április 14. „Gyönyörű köztársaságot élünk.” Interjú Cserhalmi Györggyel.) Súlyos vélemény, - Kertész Ákos diagnózisára rímel.

Én azonban nem szeretem magamat csőcselékként definiálni, és nem is hiszem, hogy a magyar lakosság az volna. Sajnos ugyanakkor tény, hogy a magyar társadalom jelentős részének a valódi polgár, a CITOYEN számára fontos olyan alapvető értékek, mint szabadság, alkotmányosság, demokrácia, egyenlőség, érdektelenek. Márpedig ha így van, - és sajnos, így van, - akkor hogyan is várhatnánk azt, hogy képes felismerni önérdekét, képes szabadon és demokratikus értékrend szerint gondolkodni, pártot választani? Nekem rokonszenvesebb a filmrendező, Janisch Attila véleménye, aki szerint ma az országban olyan irracionális, populista rendszer működik, amely a tömeg saját önérdekének felismerését is megakadályozza. Ezért az értelmiség lázadása, kiállása sem vezet forradalomhoz, „a változást csak az alárendeltek öntörvényű lázadása fogja meghozni”, - mondja, de csak akkor ha már egészen mélyre süllyedtünk.

A hatalom és az alárendeltek valódi egymásrautaltságban élnek – mert hiszen egyik sem működőképes a másik nélkül, - ami hamis tudatot alakított ki, és ez ellen racionális érvekkel eredménytelen a küzdelem. Ugyanakkor az értelmiség lázadása – elszigeteltsége ellenére – mégis fontos, mert beépül a kollektív társadalmi tudatba, és lassan ugyan, de erodálja a hatalmat. (Janisch Attila: Az alárendeltek lázadása. Magyar Narancs, 2014. május 4.) Az alárendelésnek, az önálló, racionális gondolkodás kiírtásának naponta tanúi és elszenvedői vagyunk. Az állam – pontosabban a Fidesz – maga alá gyűrte az egészségügyet, az oktatást, az előbbit lényegében ellenállás nélkül, az utóbbit némi ellenállás miatt erővel. Van GYEMSZI, KLIK, Kello, MMA, - most már a nagy átalakítás után lényegében csak az aprómunka maradt hátra. Ezt is ugyanolyan alapossággal végzik, mert tudják, minden rés – fenyegetést jelenthet számukra.

Az állam (Fidesz) helyettünk eldönti, mennyi sót tehetünk az ételünkbe, de létrehozta „Az egységes komolyzenei koncepció kialakításának koordinálásáért felelős kormánybiztos” hivatalát, Nemzetstratégiai Intézetet, Veritas Intézetet is. Nincs menekvés, nemcsak az életünk fizikai részének, hanem szellemi-érzelmi működése milyenségének meghatározására is igényt tart. Az önérzetes polgár valódi fenyegetés, ezért tűzzel-vassal irtani kell. És persze, lehet is, hiszen a lakosság átlag műveltsége, önmagáról, a világról való ismeretei szánalmasan kevesek és torzak. Ami kétségbeejtő, igény sincs arra, hogy ez másképp legyen. Ezért aztán arra a kérdésre, hogy a címbeli vízvezeték szerelő citoyen-e, nyilván nemmel kell válaszolnom, még akkor is, ha elvileg annak kéne lennie, hiszen képes nyereséges vállalkozást működtetni, használja az internetet (onnan néztem le a nevét), de a tájékozódás nem igénye, az önálló gondolkodás idegen tőle, ezért véleménye szolgai módon szajkózza a szélsőjobb hamis érveit, teljesen tájékozatlan a valóságot illetően.

Mielőtt mindent a Fidesz és az elfogult, kisajátított média nyakába varrnánk, lássuk be, ennek a jelenségnek történelmi hagyományai vannak. Nem vagyok történész, csak a saját véleményemet mondom: talán az 1848-as forradalom volt az utolsó (és lehet, hogy az első is) olyan társadalmi földrengés, aminek a céljaiban a legfelső réteget képviselő arisztokrácián kívül mindenki egyetértett. A XX. század cikk-cakkjai, a feldolgozatlan társadalmi traumák, a kérdések, kétségek, tisztázó szándékok szőnyeg alá söprése a legkiválóbb termőtalajt teremtettek a mai populista, hazug történelemszemléletnek, a társadalom szecskára darálásának, a kialakulását meg sem kezdett polgárság létrejötte megakadályozásának.

Az igazi polgárság hiánya szörnyű következményekre vezet. A Viasat History adón régóta vetítenek egy angol történelmi live show sorozatot, amiben két férfi és egy nő bizonyos korszak körülményei között él egy évet. Voltak György korabeli gazdálkodók, városi polgárok, és a II. világháború alatt, vidéken élő emberek. Nos, az angolok önérzetes polgárként viselkedtek a háború alatt: zokszó nélkül szorították háttérbe egyéni szempontjaikat, tűrték a mind nehezebb életfeltételeket, dolgoztak a hazáért és a győzelemért. Ezalatt nálunk azzal volt elfoglalva a lakosság, hogy a halálba küldött zsidók vagyonát minél gyorsabban elzabrálják, és ebben egyforma volt a gazdag nagypolgár és a falusi kisparaszt egyaránt. Micsoda különbség! És micsoda különbséghez vezetett a társadalmi fejlődésünkben is!

Addig, amíg nem leszünk valódi polgárok, de legalábbis nem lesz elég nagy a létszámuk és ezáltal társadalmi tudatformáló hatásuk, esély sincs arra, hogy a Fideszt le lehet győzni. A nagy kérdés: hogyan jutunk el ide? Nos, mindenki magán kezdje először; mi is. Legyünk polgárok, legyünk citoyenek! Ne csak zsigeri indulatainkat osszuk meg egymással, hanem érveljünk gondolkodjunk, értsük meg a világot, amiben élünk! Értem azokat, akik elmenekülnek az országból, - de egy büszke polgár nem elmenekül, hanem dolgozik az ország érdekéért, - ahogy az angolok a háború alatt. Még az analógia se nagyon sántít, hiszen lassanként háború tarolta képet mutat az ország.

Ne a pártoktól várjuk a megoldást, ne legyünk szenvedélyes rajongók, - inkább megrendelőként várjuk el, hogy a pártok politikai formába öntve, távlati stratégiává alakítva fogalmazzák meg a mi elvárásainkat! És hát úgy tűnik, a polgárrá nevelés politikai feladatát nem tudja megúszni az egyetlen, valódi polgári értékeket képviselő párt, a DK sem. Hogy hogyan, azt nem tudom, de éppen ezért nem vagyok politikus. Meggyőződésem, ha ezt az óriási munkát nem képes elvégezni a DK, vesztésre van ítélve. Abban is biztos vagyok, hogy ezt a rajongói tábornak tartott nagygyűlésekkel, harcias, kiállással sem lehet elérni. Mint ahogy a vidék megnyerésében, itt is rengeteg aprómunkára van szükség.

2014. május 7.

A Vidéki Magyarország teendői

I. A vereség oka

A politológusok, elemzők értelmezési kereteit mindig a racionalitás jellemzi. Ugyanakkor az ember viselkedési motivációja mindig érzelmi, igaz, tudattalan, és ez még akkor is igaz, ha úgy gondolja bárki, hogy ő racionális mérlegelés alapján dönt politikai preferenciája mellett. Nem kell, hogy a politológusok letérjenek a racionális elemzések talajáról, de egy politikusnak elemi érdeke megérteni néhány, az ember működését irányító törvényszerűséget. Nevezetesen azt, hogy mindent a jobb agyféltekénk irányít, és minden információ először a jobb agyféltekébe jut be, innen megy át a balba, de csak akkor, ha a jobb agyfélteke „érzelmi szűrője” átengedi. Ha nem engedi, akár a saját érdekei ellen is képes az ember döntéseket hozni.
 

Az ország fele falvakban, vagy falusias kisvárosokban él. Itt élnek zömmel – de a háború utáni migráció miatt nem lebecsülendő a nagyvárosi arányuk sem - azoknak a parasztoknak, iparosoknak a leszármazottai - gyerekei, sőt, unokái is -, akik felmenőit a Rákosi rendszer (padlás lesöprése, kulák-lista, kisvállalkozások államosítása), majd a tsz-esítés fosztott meg vagyontárgyaiktól. Ők jellemzően a mai napig heves antikommunisták, akik a baloldalban mindig a ”komcsi rendszer” restaurátorát látják. A zsellérek, nincstelenek leszármazottai a baloldal egalitárius, társadalmi egyenlőtlenségeket kiküszöbölni akaró törekvéseivel jobban azonosulnak.

Az előbbiek a rendszerváltás után automatikusan az MDF, a Kisgazdapárt követői lettek, majd a Fidesz jobboldali fordulata után automatikusan hívő fideszesek. Nem vették észre az orbitális cinizmust, jellemtelenséget? Nem, mert érzelmileg „nem vettek tudomást” róla, mert érzelmileg kizárólag jobboldalinak tartották magukat, akik a komcsikat tűzön-vízen keresztül utálják. Egyébként itt ér össze a régi úri középosztály leszármazottaival a pártszimpátia, hiszen ők minden liberális és baloldali eszmét zsigerből elutasítanak. Ilyen értelemben a párthovatartozás kérdése nem értelmezhető szerintem népi-urbánus ellentétként, viszont érthetővé teszi, miért ilyen nagy arányú a Fideszre szavazók aránya.

A Fidesz elsöprő sikere mögött Orbán mágikus tisztelete, áhítatos istenítése áll. Hogyan érdemli ki ezt egy pávatáncos? Nos, úgy, hogy Orbán a szegény, rossz helyzetű legkisebb mesebeli fiú archetípusa. Amikor az első Békemeneten egy középkorú nő, extatikus állapotban, szinte mennyei ragyogással az arcán belemondta a kamerába: „Ő (t.i. Orbán) a mi árgyílus királyfink”, e jelenség lényegét határozta meg! Igen, ő a falusi, előnytelen küllemű, kis termetű, beszédhibás, nem kiemelkedő képességű, apja által brutálisan bántalmazott, szegény gyerek, aki a szart lapátolta ki a disznóólból, - akiből mindennek ellenére az ország első embere lett! Aki leküzdötte a mesebeli hétfejű sárkányt, az összes ármányt, a beszédhibáját, a szegénységét, aki lerázta magáról az apai verést, rugdosást, a disznószart, akinél nem volt fontos, mennyire okos, - és mi lett belőle!

Ez példakép, eszményi hős, - árgyílus királyfi. És hát kivel azonosul érzelmileg egy gyerek a mesében? Természetesen a legkilátástalanabb helyzetből startoló legkisebb fiúval, aki végül elnyeri a királykisasszony kezét és a királyságot is vele. Ráadásul a királykisasszony kuláklány, tehát a mi kutyánk kölyke! Ha nem értik meg az ellenzéki politikusok ezt a tudattalan azonosulást, esélyük sincs a jövőben labdába rúgni. 

És a cigányság? Az első Orbán kormány óta elkötelezett fideszesek, meglehet, az akkor megfogalmazott „polgári” jelző fogta meg őket, azt a reményt adva, hogy végre ők is egyenrangú polgárok legyenek, de legalább ilyen fontos, hogy a rendszerváltás után a baloldal nemhogy nem akadályozta meg a leszakadásukat, hanem tétlenül szemlélte. Így végleg felhagytak azzal a hittel, hogy a sorsuk bárkit is érdekel. Ha tetszik, ha nem, a politikai pártok a városi polgárság szempontjából fogalmazták meg politikai üzenetüket. Alkotmányosság, személyi szabadságjogok, esélyegyenlőség – ezek a falusi népességnek - de a tudatos polgárokat leszámítva a városiaknak ugyanúgy - semmit nem jelentenek.

A falusiak tartós és megingathatatlan tapasztalata az, hogy el vannak felejtve, le vannak írva. Azok a közszolgáltatások, amik a városi embernek természetesek, utolérhetetlenek. A hagyományos falusi tevékenységek megszűntek, munkahely nincs. És erre az állapotra 25 év alatt egyetlen párt se tudott megoldást találni, de mintha nem is lett volna érdekes. Hogy akkor mégis Fidesz? A Fideszt vezető árgyílus királyfi pálinkázik, sőt kiharcolta az ellennel szemben a kifőzés jogát is, kolbászt tölt, hatalmas sonkával fényképezkedik, a lánya tanyasi lagziján „cigánybanda” húzza. Ez érthető, ezért hiteles. Az ellenzék unalmas és érthetetlen dolgokat mond. Ám a legtragikusabb, hogy a Jobbik mondott is megoldásokat, amik megvalósíthatósága akár elképzelhető.

És a rend. Hát ezeknek a szerencsétlen embereknek semmi sincs rendben. Se a megélhetésük, se a jövőjük, se a gyerekeik jövője. És ráadásul a keservesen megtermelt terményeiket is ellopják? Nem természetes, ha rendért kiáltanak? Fontos elem az oktatás. A falusi kisiskolák – több ok miatt – a funkcionális analfabéták, a soha helyzetbe nem kerülők kiapadhatatlan forrása. Aki teheti, elmenekíti a gyerekét városi iskolákba. Az új oktatási módszer még inkább katasztrófát jelent a vidékiek számára. Ne legyenek illúzióink. Udvarolhatnak a politikusok, hogy a választók okosak. Nem okosak. Egy egyszerű hivatalos szöveg megértése is probléma, - nemhogy a politikusok körmönfont üzenetei! A pálinkafőzés, a kolbásztöltés, - az érthető üzenet.

És akkor még nem szóltunk a kommunikációról. Mert amit kommunikáció alatt a pártok eladnak, csak arra nem alkalmas, hogy az embereket megnyerjék maguknak. Az emberi kommunikáció lényegét nem értik a pártok kommunikációs gurujai. Meg is látszik az eredményen. Mivel a magyar lakosság jelentős része most is vidéken él, és a vidék nélkül nem győzhet egyetlen párt sem, minden ellenzéki párt, - beleértve a DK-t is, - bukásra van ítélve, ha nem érti meg a vidék helyzetét, a vidéki ember mentalitását, és nem lesz képes a vidék számára elfogadható és támogatható programot adni. A városi rajongók nem szabadna, hogy elhomályosítsák a szemüket.

Az sem, ha néhány falusi megfogja a kezüket, és kérik, segítsenek. Ha nincs adekvát program, - nincs vidéki szavazó! Az se elég, ha tudják, a vidék éhezik. Az végképp nem elég, hogy általában beszélnek munkahelyről, jogokról, főként kontraproduktív, ha a Fideszt és a Jobbikot szidják.

II. Mi a teendő?

Ezt Lenin is megkérdezte 1905-ben, bár az írásából nehezen lehetett kibogozni, mit látott célravezető teendőnek. Jómagam aggódó és megfigyelő vidéki értelmiségiként megpróbálom érthetően és rendszerben gondolkodva leírni, mi lehet a megvalósítható út. Mielőtt bárki nekem esik: nem szakértőként, ezért lehet vitatni, hozzátenni az ötletekhez.

Ha elfogadjuk kiindulópontnak, hogy a széles értelemben vett vidék (falvak, falusias kisvárosok) nélkül az ellenzék soha nem győzhet, és legrémisztőbb opció a Jobbik elsöprő sikere lesz a következő választáson, akkor a diagnózis megvan. De mi legyen a terápia: nos ez kivitelezhető, a vidékiek számára elfogadható, értelmezhető, konkrét lépéseket tartalmazó program lehet csak, ami azt is elhiteti a lakossággal (szándékosan nem választókat mondok, mert ne a voksokért, hanem valóban a magyar emberekért dolgozzon egy párt!), hogy az eddig lenézett, leírt, kilátástalan életű vidék is fontos a párt számára.

A programnak három egymással szorosan összefüggő eleme van:
1. munkahelyteremtés,
2. oktatás,
3. humán szolgáltatások rendszere.
Ez nem megy pénz nélkül, - de politikai döntés kérdése, hajlandó-e az ország a saját jövőjébe fektetni, vagy tétlenül nézi tovább a teljes dezintegrációt, a bekövetkező káoszt

1. Munkahelyteremtés – small is beautiful!

Ezt naponta halljuk a politikusok szájából, de a hogyanra csak az az ötlet, hogy működő tőkét kell behozni az országba, és a szellemi innovációt kell támogatni. Napnál is világosabb, hogy ebből a vidék ismét teljesen kimarad. A vidék problémájára nem marad más, mint a földmutyi és a nagybirtokosok emlegetése. Ettől sem lesz munkahelye a falusiaknak.

A mai közmunkaprogram során a falvakban az önkormányzati földeken zöldségeket termesztenek. A kormány által kötelezően előírt 10-féle konyhakerti növény közül kötelezően 5 fajtát kell termeszteni, pl. hagymát, uborkát, burgonyát, káposztát stb. A városiak teljes tudatlanságát jelzi (és Hegedűs Zsuzsa programjának teljes kudarcát magyarázza is) az a tény, hogy a falvak lakossága már nem ismeri a mezőgazdasági munkát! Így teljesen a vakvilágban álltak neki a termesztésnek, miközben a polgármesterek sokkal inkább egy korlátozott körű tsz elnökeiként, mint a közigazgatás irányítójaként dolgoznak lassanként. Valószínű, a közmunka e fajtájára később is szükség lesz, tehát e mellett, nem ezzel szembemenve, de az önkormányzatokkal mégis szakmai együttműködésben kell megszervezni olyan mezőgazdasági tevékenységet, ami hiánypótló. 

Sok a megműveletlen föld, a gazdátlanul maradtak a szőlők. Ezeken olyan kultúrák telepítésével és művelésével kéne foglalkozni, aminek nagy a kézimunka igénye, és szinte eltűntek a piacról, vagy ha vannak, akkor drága külföldi áruként jelennek meg. Ribizli, málna, eper, egres, szeder ültetvényeket kéne telepíteni, valamint olyan gyümölcsfákat, amelyek termésére van kereslet, csak magyar áru nincs: birsalma, birskörte, ringló körte. Hatalmas üvegházakat kéne építeni, ahol primőrök előállítása zajlana. A munka legoptimálisabb formája feltehetőleg szociális szövetkezet lehetne. A szövetkezet viszonylag sok ember foglalkoztatna, hiszen mindenképpen szükséges agrárszakember, aki induláskor felméri a föld minőségét, azt, mit lehet hatékonyan termelni benne.

A munkát járási szinten volna gazdaságos végezni, már csak ezért is kell hozzáértő szakember, aki összehangolja a termelést, hiszen ha mindenhol - mondjuk - epret termesztenek, egymást ütik ki a piacról. Nyilván régióbeli összehangolásra is szükség van, - de ezt a jövő mondja meg.
 
Érdemes volna kisléptékű állattartásba fogni. Elsősorban birkára és kecskére gondolok. Az előállított tejből járási, esetleg megyei feldolgozó kisüzemet lehetne létrehozni, ahol kurrens termékeket, pl juhtúrót (brinza, - szinte teljesen eltűnt a polcokról!), kecskesajtot lehet előállítani. Ugyanígy a gyümölcsök, vagy zöldségek feldolgozására is helyi kis feldolgozóüzemeket lehet telepíteni, amelyek lekvárt, gyümölcsleveket, savanyúságot, tartósított élelmiszert állíthatnak elő. Az első években hívószó lehet a vegyszermentesség, később a biotermék, amire egyre nagyobb a kereslet, és nagyüzemi módon nem foglalkoznak ilyen termékek előállításával.

Nyilvánvaló, hogy az effektív termelőmunkát végzők mellett számtalan egyéb szakemberre is szükség van: marketingesre, aki felméri a piacot, ill. segít a piacra kerülésben, gépkocsivezetőkre, karbantartókra, árukísérőkre egyaránt. Egy-egy munkavállaló egy-egy család számára már biztos támasz. A család dönthet arról, hogy a megműveletlen konyhakertjében saját szükségletére termel, vagy a szövetkezet által előállított gyümölcsök, vagy zöldségek termesztésébe fog, amit elad a szövetkezetnek.

Ilyen fejlesztésekre lehet uniós forrásokat szerezni, ráadásul a helyi termék Nyugat-Európában nemhogy ismert, de rendkívül népszerű dolog. Vagyis az így előállított gyümölcsöket, zöldségeket feldolgozott formában is lehet teríteni a helyi boltokban, éttermekben, piacokon. A helyi lakosságnak pedig tartós, értelmes munkát lehet kínálni, ami a jövőre nézve, az utódoknak is perspektívát ad. Járulékos haszon lenne, hogy nem a multik nem drága, de a magyarok számára ízetlen termékeit fogyasztanánk.

2. Oktatás

Nem vagyok oktatási szakember, de azt érzékelem, az iskolarendszerről szóló diskurzus szintén általánosságban folyik, és lényeges elemek kimaradnak belőle. A 2012-es PISA felmérés szerint „a gyerekek majdnem harmada elemi olvasási, matematikai és természettudományi készségekkel sem rendelkezik. Az alulteljesítők aránya várhatóan nőni fog, ami azt jelenti, hogy az iskolai kudarc lassan eléri az alsó középosztálybeli családokat is.” (A rombolás befejeződött, Népszabadság, 2014. ápr. 22. Radó Péterrel készült interjú) A felmérések eredménye mindig a 2 évvel azelőtti állapot rögzíti, az eredmény mára nyilván még rosszabb. Ilyen körülmények között két tannyelvű oktatás általánossá tételéről beszélni – a helyzet teljes félreértésén, de inkább a magyar valóság teljes nem ismerésén alapul! Hát hiszen magyarul is alig tudnak beszélni a gyerekek, - hogyan tanulhatnának párhuzamosan idegen nyelvet!!!

A falusi kisiskolákhoz egyetlen kormányzat se mert hozzányúlni, mert senki nem vette a fáradtságot, hogy tájékozódjon a helyzetről! A kisiskolák a csődhöz vezető egyenes út, a teljes zsákutca. Ugyanis nemhogy egészséges verseny nem alakul ki, hanem még a párhuzamos osztályok adta minimális rivalizálás, és a – jó értelemben vett – küzdelem, a jobb teljesítés természetes igénye is megszűnt! Nem kívánok a hoffmanni oktatási rendszer rémségéről beszélni, csupán általános jellemzőket rögzítek. Az eleve deprimált családokból érkező, alulkultúrált, alulszocializált gyerekekkel egy zseniális pedagógus se képes csodát tenni. Ha valakiben lobog is a megváltás tüze, hamarosan feladja. Így olyan lefelé nivelláló folyamat indult el a kisiskolákban, ami azokat a szülőket, akik felmérik a helyzetet, pánikszerűen arra ösztönzik, hogy a városi iskolákba írassák be a gyerekeiket, ezzel esélyt adva nekik, hogy egy jobb középiskolába bejussanak, és azt el is tudják végezni. Ezen nem segít az sem, ha a kisiskola épülete korszerű és interaktív táblákkal tanítanak....

Van azonban még egy lényeges tény is. Nevezetesen az, hogy az u.n. SNI-s, azaz a „sajátos nevelési igényű” gyerekek száma mértani haladvány szerint nő. Ők a dyslexiások, dyskalkuliások, figyelem - és magatartászavarral küzdő gyerekek. Sajnálatos és jellemző módon e tényről az oktatáspolitikusok egyszerűen nem vesznek tudomást! Egy-egy osztály maximum 2-3 ilyen gyereket „visel el”, ha ennél több van, lehetetlenné válik a tanítás. A „dys”-es gyerekek száma is aggasztóan növekszik, de a magatartás és/vagy tanulási zavarok aránya aggasztó. A fejlesztő pedagógusok csodát képesek tenni, - de mindegyik tudja, munkájuk korlátját az jelenti, hogy a kiváltó ok háttérben: a család. (Erről később.)

Az oktatás problémája sokrétű. Egyrészt a mai u.n. Z-generáció jellemzője az, hogy rövid ideig képes csak koncentrálni egy dologra, - ugyanakkor egyszerre több pályán, témán mozog egyidejűleg a figyelme. Ez azt is jelenti, a mai gyerekek képtelenek hosszabb ideig egy témára koncentrálni, - meglehet, a tanulási zavarként elkönyveltek jó része is emiatt került az SNI kategóriájába. Általános, az oktatásra jellemző probléma tehát, h. teljesen megújuljon, és alkalmazkodjon ehhez a helyzethez. Ennek se látni nyomát a különböző oktatási programokban, politikusi megnyilvánulásokban. Tényleg nem tudnak erről??????

A vidék gyerekeinek a helyzete azonban ennél bonyolultabb. Mindezek a jelenségek itt is tapasztalhatóak, de semmi külső tényező nem készteti a pedagógusokat arra, hogy megszokott metodikájukon változtassanak. A képzés témája azonban túlmutat a kisiskolákon. Ha tényleges, piaci foglalkoztatás a törekvés, akkor elkerülhetetlen kérdés a felnőttképzés. Meg lehet kövezni: a munkanélküliek alapkompetencia képzése nem elvetendő lépés. Jellemző a politikusok és a sajtó felületességére, hogy csak a botrányos apró részleteket kapják fel és tálalják bombasztikusan. Ugyanis valóban szerepelt egy elenyésző elem, amely kétségkívül a dyslexiások tankönyvéből való, - de a tananyag többi része összehangolt volt, és valóban az alapkompetenciák fejlesztésére szolgált.

Elképesztőek a hiátusok a falvakban. A képzésbe bekerültek zöme a legalapvetőbb műveletekre volt képtelen, pl. arra, hogyan kell kiszámolni egy terület, vagy kerület nagyságát, fogalmuk sincs az űrmértékről, nem tudnak mértékegységeket átváltani, alapvető fogalmakkal sincsenek tisztában. Ez a falusi iskolák tanításának eredménye! Ezekkel az emberekkel képtelenek a fentebb írt ribizke és kecsketej előállítása is. Hiszen a mai kor termelési követelményei nem azonosak a 100 évvel ezelőttivel! Fontos tény az is, hogy a tudatlanság e rémisztő mélységű mértékének semmi köze a származásnak: ebben egyformák a cigányok és a magyarok. Ha tehát a mai munkaképes korú népesség falusi/vidéki helyzetén javítani akarunk, akkor e ténnyel is szembe kell nézni. Ehhez nem elég azt mondani: a választó okos. Okos? Ugyan már!
 

És nem szabad csodálkozni, hogy ez a szinte a debilitás határán mozgó népesség miért látja a Jobbik programját megvalósíthatónak, és miért utasítja el a nagyvárosi értelmiség számára teljesen érthetetlen, agitatív szövegét. Egyidejűleg kell megoldani nemcsak a kisiskolák helyzetét, (bezárásukat és versenyképesebb járási szintű iskolák működésének elfogadtatását), és azt is, hogy a működő szövetkezetekbe versenyképes tudással rendelkező, szakmailag felkészült, akár több szakmával rendelkező munkásokat képezzenek. Ez nyilván hosszabb folyamat: a legegyszerűbb szöveget sem értő, kisiskolából kikerülő gyerekek eleve alkalmatlanok az ilyen képzésre. Mégis: egy megfelelő, az adott területre adaptált oktatási reform csodákra lehet képes. Enélkül azonban semmiféle javulás nem remélhető a munkaerőpiacon.

3. Humán támogató háttér

Amiről – immár szokásos módon – nem vesznek tudomást a politikusok, az a magyar népesség kétségbeejtő egészségügyi és mentális állapota. Olykor megszólalnak jajongó hangok az egészségügy állapotáról, - csakhogy ezért legfeljebb 15 %-ban felelős maga az egészségügy, mivel ez valójában szociális probléma.

Juhász Pál, a SOTE Pszichiátriai Klinikájának igazgatója a 60-as évek elején Csengersimán végzett úttörő kutatása tudományosan is bebizonyította, hogy a szorongásos betegségek előfordulása a lakosság 51 %-it érintik, - ezen belül magasan felülreprezentáltak a falusiak! A helyzet később se változott, a további vizsgálatok eredménye alapján. Mondhatjuk, a vidéki népesség az élet valóban minden területén behozhatatlan hátrányban szenved. Az „átkos” rendszer által finanszírozott u.n. TBZ (Társadalmi Beilleszkedési Zavarok) kutatásai Juhász Pál megállapításait megerősítették és árnyalták. A rendszerváltás után Kopp Mária vezetésével folytak átfogó vizsgálatok a magyar népesség mentális állapotának felmérésére. Nagyon fontos, hogy legyünk objektívek, és Kopp Mária munkásságában ne az élete utolsó éveinek – politikailag elfogult, - ezért inadekvát törekvéseit lássuk meg.

Az egymást követő, nagy létszámon végzett vizsgálatai azt rögzítették, hogy a magyar társadalomban a szorongás, majd főleg a depresszió népbetegséggé vált. A depressziónak több típusa létezik: most kizárólag arról beszélek, ami az aktuális, megoldhatatlan élethelyzet következtében alakul ki. A 90-es évek felmérése szerint a lakosság 30 %-a klinikai értelemben véve depressziós. A kutatások pénzhiány miatt abbamaradtak, - de nem sok fantázia kell ahhoz, hogy tisztában legyünk azzal, ez az arány ma biztosan lényegesen több. Vagyis: a szorongás és a depresszió népbetegség. Ezek tragikus és törvényszerű következménye a tipikus fizikai megbetegedések kialakulása: különösen a tumoros, a szív-és érrendszeri, valamint a mozgásszervi betegségek megjelenésre. Ez természetesen nem speciálisan magyar: mindenütt így van ez, csak a lépték egészen más. Lehet keménykedni, lehet fenyegetni, lehet hangulatot kelteni: a tény akkor is tény marad: a magyarok fizikai és mentális állapota katasztrofális.

Márpedig ilyen népességgel nemhogy gazdasági fejlődést, hanem a társadalom alapvető reprodukciós fennmaradását sem lehet elérni! Teljesen fölösleges – és nem mellesleg – rasszista riogatás, hogy bezzeg a cigányok szaporodnak. Nagyjából annyira, mint a bigott vallásos magyarok, egyébként a születések száma bizonyíthatóan alacsony körükben. A kérdés az, lehet-e változtatni, méghozzá gyorsan és eredményesen? Lehet. A perspektíva hiánya, a reménytelenség, kilátástalanság érzése a depresszió melegágya. A munkahelyek azonban önmagukban nem szüntetik meg magát a betegséget, hiszen egy mentális gondokkal kínlódó ember dolgozni se tud. Hogy fokozzam a helyzetet: a depresszió tünetei nem kerülik el a gyerekeket sem!

Tehát a munkahelyteremtés, az oktatás rendbehozatala önmagában nem panacea. Ennek ki kell egészülnie ez olyan szolgáltató rendszerrel, ami ma nincs! Igaz ugyan, hogy működik – szükséges rosszként, mintegy a társadalmi felelősséget kipipálandó, a Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálatok hálózata, de ezekben már nyomokban se fedezhető fel – az egyébként a TBZ kutatások által – megfogalmazott cél, már csupán regisztráló, vagy az állami fenyegetés kinyújtott karjaként működnek, és ilyen értelemben semmi szükség nincs rájuk, legfeljebb a felelősség áthárításának szenvedő alanyai.

Új típusú, a valós élethelyzetre reagáló szociális munkára és intézményrendszerre van szükség. Ebben kiemelt helye kellene, hogy legyen a mentálhigiénének. A diszfunkcionálisan működő családoknak nem kioktatásra és fenyítésre van szükségük, hanem effektív szakmai támogatásra, megfelelő érdekképviseletre, jogvédelemre, mentálhigiénés, családi konfliktuskezelő megoldásokra, - akár az kormányzatokkal., állami hivatalokkal szemben is. Ezen túl segítenie kéne a hiányos szocializáció következményeinek kiküszöbölését, észlelnie kellene, hogy a szülő elhanyagolónak minősített – ezért szankcionált - viselkedése mögött nagyon sokszor valódi mentális problémák vannak és nem kriminális deviancia, stb.

 

Egyik lépés a másik nélkül az ismételt és teljes kudarccal jár. Lehet minősíteni, ellátásuk megvonásával fenyegetni embereket, - ettől még nem lesznek munkaképesek. Lehet papolni munkahelyteremtésről, - de anélkül, hogy ennek mikéntjéről ne legyen vízió, hogy ne kapjon a vidéki társadalom ehhez intellektuális és anyagi támogatást, - teljesen fölösleges. Sőt, a lakosok tökéletes elfordulását eredményezi, - ami a voksok számában mutatkozik meg. A munkahely, a tényleges munkavégzés lehetősége elválaszthatatlan az oktatás, képzés és a humán szolgáltatások összehangolt rendszere nélkül. Pénzbe kerül? Igen. De lehet költség-haszon számításokat végezni: ez éri-e meg, vagy az, hogy egyre nagyobb tömegnek próbál az állam – költségvetési pénzből - közmunkát és segélyt finanszírozni, megtermelt érték nélkül, szembenézni az egyre kevesebb hadra fogható, felkészült munkavállaló hiányával, - vagy kifizetődőbb-e előteremteni a pénzt a biztosítható fejlődéshez, hosszabb távon a költségek csökkenését eredményezve. Nos, ez valóban politikai döntés kérdése. 

A felelősség óriási, de a politikusoknak nem szabad elfelejteni, hogy a társadalom, mint olyan, egyénekből áll, akik itt és most nagyon betegek, depressziósak, szoronganak, - velük nemhogy hosszú-, hanem rövid távú eredményeket se lehet elvárni. Csodák pedig nincsenek. Nem lehet megúszni az aprómunkát. Illetve dehogynem, - csak erre rámennek a pártok, - de ami ennél fontosabb: a nemzet is.

2014. április 27.