2017. május 27., szombat

Búcsúblog

Na, legyünk túl rajta. Abbahagyhatnám persze ilyesmi nélkül is, megírtam már minden lényegeset. De aminek eleje van, legyen vége is. Íme.




Vasárnap írtam utoljára. Bejelentettem a fészbukon, hogy abbahagyom, és vártam, hátha valami csoda folytán megjön a kedvem az íráshoz. Nem jött. Olyannyira kristálytiszta, mi történik a következő években az országgal, hogy fölöslegessé teszi annak önismétlő újra, meg újramegírását. Akiket lehetett, fölébresztettem az elmúlt három évben, akiket eddig nem sikerült, már nem is fog. Kifutottunk ugyanis az időből. És akkor el is érkeztünk a LÉNYEGHEZ. Mert a lényeg továbbra sem az én lelkibékém, meg egzisztenciám, az az én dolgom. Hanem az ország sorsa, ami évtizedekre megpecsételődött.


Orbán negyedszázada építgeti a teljhatalmat. Türelmesen, szívósan, lépésről lépésre, mindig csak annyi agressziót tanusítva, amennyi feltétlenül szükséges. Eredeti tervében 2020-as céldátum szerepelt, addig kapjuk az EU-tól a kiemelt támogatási összeget, amelynek szervezett ellopására egész politikai stratégiáját építette. Ám a fiatalok belépése a politikába kényszerhelyzetbe hozta. Elsősorban az, hogy lett szervezett, maradó formája a diáklázadásnak: a Momentum. Létező ellenzékét kézben tartja, kíméli, simogatja, eteti, velük csendes háttéralkuk és mutyik szövedékén keresztül elkormányozgathatna bármeddig.


Ha esik a népszerűség, mi sem egyszerűbb, mint kiadni a parancsot a Habony-médiának: Gyurcsányt szerepeltetni minden este és reggel, hadd lássa a Nép, hogy ki az ellenfél. Minden alkalommal ez történt az elmúlt években. Ha megremeg a Vérnarancs hatalom, feltűnik Gyurcsány, elkezd a csapból is folyni, és a fidesztábor menten összezár. Meg a bizonytalanok is úgy maradnak. Ez egy remekül begyakorolt játszma, működik, amíg Gyurcsány van, addig van Orbán is. És ebbe a kedélyes kis rendszerbe tojt bele a diákmozgalom, és legfőképp annak szervezett ereje: a Momentum.


Elég megnézni, kik estek nekik minden alap nélkül, és pontosan tudjuk, meddig is tart valójában az Orbán Rezsimet hatalomban tartó megélhetési párt-, és médiaháttér. Sokkal szélesebb, mint azt sokan gondolják, vagy épp remélik. Ám nem sikerült a víz alá nyomniuk Momentumékat, és ez új fejlemény. Ha pedig az évtizedek alatt kiépített és finomra hangolt rendszer nem képes egy fejleménnyel megbirkózni, akkor az egész rendszert újra kell installálni. És gyorsan. A 2018-as az utolsó választás, amin Orbán még biztosan nyer. Megkapja a legitimációt ismét, és gyorsítani fogja a rendszer diktatúrává változtatását.


Nem engedheti, hogy a Momentum tovább erősödjön. Márpedig ha fönntartja a puha diktatúrát, akkor erősödni fog. És ha eléggé, akkor elindul a szavazatáramlás a most még nagyobb kollaboráns, műellenzéki pártok felől. Orbánnak kivételes tehetsége van a jövő történéseinek megérzéséhez. Ezért uralkodhat, és ez a képessége nem veszett el még Grazban sem. 2018-ban, a friss választási győzelem adta legitimáció birtokában megtesz néhány azonnali lépést. Néhány héten belül kilép az Európai Unióból, aztán a NATO-ból. Volna még két agyontámogatott éve 2020-ig, de fontosabb a hatalom megtartása, mint még néhány ellopható ezermilliárd.


A kieső összeget pótolni fogják Keletről. Kínai tárgyalásai erről szóltak. Van ugyanis olyan valamije, ami mind az Orosz, mind a Kínai számára fontos árucikk, és hajlandóak is megfizetni. A tőlünk keletre lévő országok egymás után csatlakoznak Európához, így lassan annak közepébe kerültünk földrajzilag. Putyinnak ez életveszélyes. Az Ő diktatúrája nem szeretné, ha a határai mellett mindenféle demokráciák tobzódnának. Ő hidegháborúban érdekelt, a Népe mindig is a nagyságról álmodott, és ezt a jó Cár meg is adja nekik. Bármit elviselnek, ha erősnek érezhetik magukat, ezt egész történelmükkel bizonyították.


Meg kell állítania a demokráciák terjedését és erősödését, és jól tudja: ellensége hátába kell kerülnie. Erre használta Kubát a korábbi hidegháborúban, és erre fogja Magyarországot használni az újabb verzióban. Titkosszolgálati és katonai támaszpont lesz ismét a hazánk, elégséges fenyegetést jelentve Európára, hogy a Földgömböc más helyein aduként felhasználható legyen. Biztos vannak, akik emlékeznek a kubai rakétaválságra. Az Oroszt roppant mód zavarta, hogy az USA rakétákat telepített Törökországba, így aztán szépen megkezdte a sajátjainak Kubába telepítését. Persze megkapta a válaszlépést, és jöhetett a biznisz: nem lesznek orosz rakéták Kubában, ha nem lesznek amerikai rakéták Törökországban. Megegyeztek. Na, hát ilyenhez lesz hasznos Magyarország, mint az új Kuba.


Ha meg már itt állomásozik pár orosz hadosztály, az bármi másra is jó. Biztosítja a magyar erőszakszervek lojalitását a Führerhez, így aztán már a demokrácia látszatát sem kell megőrizni. Ha nagy gebasz van, éppúgy megkapják az orosz csapatok a beavatkozási parancsot, mint 56-ban. Úgyhogy ez egy lefutott meccs, egy év alatt nem lehet felépíteni egy Rezsiműzésre képes új politikai erőt. Tán lehetett volna, de a tüntetéshullám ismét elhalt, annak ellenére, hogy hatására elkezdett csökkenni a fidesztábor. Dehát a mi népünket igazából nem érdekli a jövő. 27 éve nem érdekli. Akiket érdekel, akik értik az elv, és a tény szó jelentését, azok roppant kevesen vannak. Pár tízezer ember, nagyjából le is fedik olvasótáboromat.


Hogy pontosan milyen rendszer lesz a Kelethez csatlakozásunk után, az nyitott kérdés. Én a legvalószínűbbnek egy szelektált műellenzékkel működőt tartok, ahol a valódi ellenzékieket komoly repressziók érik. Alapvető törvények lesznek célzottan módosítva, gyülekezési jog korlátozva, maradék független sajtó lenullázva. Nagyjából pont olyan lesz a végső Orbán Rezsim, mint a putyini diktatúra. Megtartanak ellenzéknek látszó valamiket, a valódit kicsinálják. És felajánlják ugyanazt az alkut az átlagmagyarnak, mint Kádárék tették: ha befogod a pofád, nem halsz éhen. És a magyar megint meg is köti a magánalkut, mert van benne rutinja, és ezt Orbán is tudja.


Tudom, hogy sokan nem akarják elhinni még azt sem, ami történik, azt meg pláne, ami történni fog. Ám minden diktatúra pont így került bevezetésre mindenütt. Az egyén megpróbálja magát meggyőzni: á, nem olyanok, csak nem csinálnak ilyesmit. De, csinálnak. Mert olyanok. És mert megtehetik. 27 évnyi "rendszerváltott" demokrácia csak arra volt jó, hogy megnövekedjen a Kádár-nosztalgia. Ez pedig annyit jelent: a magyar nem értette meg, hogy az diktatúra volt, ahol mindenki eladta a gerincét a magánéleti békénhagyásért. És Orbán sem fog mást tenni. Van mire építenie: a népléleknek vajmi keveset jelent a szabadság. Nos, nem folytatom, megírtam mindent jó sokszor, ez a búcsúcikk a jövőről szól és semmi másról. Ami nem rózsás. Ésakkor jöjjön a:

VÉGE.


1 megjegyzés:

  1. A kommentfalat lezártam. A blog a Google rendszerében van, megmarad akkor is, mikor már Magyarországon nem lesz elérhető. Maradjon meg kordokumentumnak, a történészek majd végignézhatik, ha eljön az ideje, hogy vajon voltak-e olyanok, akik megpróbálták a magyart fölébreszteni, amíg lehetett. Voltak. :)

    VálaszTörlés