2017. április 30., vasárnap

Nyílt levél Gulyás Marcinak


Kedves Marci!

Az ország demokrata példaképe lettél. Azért, amit tettél és teszel, és azért, amit Veled tettek. Minden mondatodnak súlya van. És azok a mondatok döntő részben jók és támogathatók, a szabad és arányos választás kivívása valóban a Diktatúra felszámolásának kulcsa. De legutóbbi interjúdban volt néhány nagyon rossz mondat. Ezek a mondatok a Jobbikról szóltak. És ezek a mondatok nem támogathatóak, sőt, kifejezetten károsak, ezért írok Neked.


Az egyetemi diákság, és Velük a Nép utcára tódult az elmúlt hetekben. Most először elvekért, nem pedig valamilyen zsebbevágó kérdésért. Ez pedig teljesen új fejlemény. Az elvek, amikért mindannyian kimentünk, a demokraták elvei. Szabadság, emberség, Európa. Nagyjából ennyire lerövidíthető, amiért tízezrek mozdultak meg, és mozognak azóta is. Ezek az elvek teljesen idegenek a regnáló Rezsimtől, és ugyanennyire idegenek attól a Jobbiktól, amelyiket nélkülözhetetlennek tartasz a szabad és arányos választás kivívásához.


Azt mondod: a Jobbik legitim, és kihagyhatatlan. De Hitler is legitim volt, és akkoriban úgy gondolták: kihagyhatatlan. Az eredményt ismerjük. Utcai aktivizmussal tervezed a Rezsimet arra kényszeríteni, hogy szabad és arányos választásokat tartson. Maximálisan egyetértek és támogatom, magam is ezt vallom. De Te is tudod, hogy a kemény polgári engedetlenségi akciók csak akkor érnek célt, ha azok mögé nem párszáz, esetleg ezer, hanem soktízezer ember sorakozik föl az utcán.


És mikor ez megtörténik, akkor ott egyakaratú és azonos elveket valló emberekre lesz szükség, mert különben a tömeg kohéziója szétesik. Nem lehetséges olyan utcai erőt összetartani elégséges számban és időre, amelyben egymás mellett lobognak az európai és az árpádsávos zászlók. Nem lehetséges, hogy míg mi az emberségért, az egyenlőségért tüntetünk, addig mellettünk cigányoznak, zsidóznak, buziznak, köcsögmigráncsoznak. Márpedig ha nem zárod le a határt a Jobbik felé, akkor ez lesz.


Lehet, hogy vannak, akiket megtéveszt a Jobbik utóbbi időben látható finomodása. De Te aligha veszed be, hogy Vona karlendítő náciból kisállatsimogató mosolyfiú lett. És alelnöke az a Toroczkai, akit nemrég Magad náciztál le. És jól tetted. Az egyetemisták megmozdultak, és Európáért mozdultak meg. Ezzel pedig épp kihúzták a szőnyeget a diákok között eddig népszerű Jobbik alól. Az európai érzés épp elszívja a levegőt az ordas, náci gondolatok elől. Épp belefulladnak saját mocskukba az őzikesimogató nácik. Ne dobj Nekik mentőövet.

Kérlek.


12 megjegyzés:

  1. Szerintem a Marci által javasoltak előbb-utóbb utcai megoldásba torkollnak.
    Épp ezért tiszteletre méltóan naivnak és irreálisnak gondolom az elképzelését, főként azért mert a '18-as választásban rejlő lehetőséggel nem számol, noha a Jobbik legitimitását kimondva is elismeri és csak a szükséges mértékben (Toroczkai) "nácizik".
    Nácizni ugyan olyan leegyszerűsítő és a megcélzottak számára irritáló mint komcsizni, ......(lásd a cikkben).
    Várom Marci válasz nyilt levelét.

    VálaszTörlés
  2. Tökéletesen egyetértek veled. Semmilyen körülmények között nem lehet a Jobbik a demokrácia barátja.

    VálaszTörlés
  3. NAGYFOKÚ NAIVITÁS AZT HINNI, HOGY EZ ILYEN EGYSZERŰ. A választási törvény olyan aljas módon kifundált, átalakitott, hogy csak egyetlen pártnak ad lehetőséget a fennmaradásra. Nem kellene ebben bizni.

    VálaszTörlés
  4. Már megint kirekesztés. Ha jól emlékszem Marci azt mondta, megmérettetés után, mindenkivel súlya szerint. Náci, komcsi, ballibsi mellőzésével, az értékek mentén.Aki kirekeszt, az nem veszi figyelembe azt a tényt hogy minden emberben, és így pártban is vannak pozitív, és negatív értékek. A pozitív értékek mentén kellene politizálni. És ebben igaza van Marcinak, nem kirekesztve, hanem közösen.

    VálaszTörlés
  5. A "zsobbik" "műnáci".
    A Zazrivecz Gábor és környezete.
    Azt teszik,amit a "felső kapcsolat"- "diktál".
    A náci èrzelmű tagok csalódottan elszivàrotak,amióta simicskistának kell lenni a "mèdiàzásért" cserébe.
    A szerencsétlen Tóth ("Torockai") Lacit mutogatják náciként,aki első sorban is rendőrspicli..
    (Ő "vitte át" a "tüntetöket" a tv székhàzhoz,amikor a 15-20 provokátor ott a feladatának megfelelően hergelte az embereket,2006ban-hasonlóan hivatásosan cselekedve mint a "tankvezető" Horváth Gyuri Seregélyesről aki már 1989ben szadeszosként(!) mint régi besúgó működött..)
    Nincs mitöl félnetek-a Zazi pàrtja nem az már mit gonfoltok..
    Aki mindezt nem làtja-az eseményeket sem értheti..
    :)

    VálaszTörlés
  6. Ez a Marci gyerk egy zavarosfejű fiatalalember, aki nyiltan elítéli a demokráciát a jobboldal nácizmusával szemben. Vigyázzunk, nehogy a nagypolitika közelébe férhessen!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Így igaz, ez a gyerek egy komplett idióta. Mint az itt megfellebbezhetetlen véleményt írogatók egy része, beleértve a fő vonalvezetőt. Szerencsétlenek.

      Törlés
  7. A Gúlyásnak igaza van. Mindenki belátja a parlamentben eredményt elérni lehetetlen,mert az ország volt olyan ostoba, hogy kétszer is hagyta a Fideszt győzni. Az ellenzéki képviselők, mindet beleértve alkalmatlanok bármilyen ellenállásra, ezért marad az utca.Az utcai megmozduláson csak két párt tábora alkalmas, az egyik a Fidesz vak,süket követői,a másik a Jobbik balhét kereső emberei. A többi párt annyira demokratikusnak tartja magát, és annyira nincsenek szónokaik, hogy csak sétálgatnak,méh a kukát is kitámadutják nehogy felboruljon. A szónokok beszéde alatt a hallgatóság elalszik, a doktori értekezésüket olvassák fel,amit az átlag ember nem is ért. Ezért kell a Jobbik. Jégtörőnek. A hajók utánuk már gond nélkül haladnak,, de a jéggel szemben tehetetlenek, mert nem arra vannak kitalálva!

    VálaszTörlés
  8. Az együttműködésnek csakis az ÉRTÉKEK MENTÉN van értelme! Ha van közös pont a Jobbikkal, és azt ők is hajlandók felvállalni, ott a helyük, viszont ha ettől eltérőt is szeretnének az együttműködésbe belevinni, akkor tényleg nem szabad szóba állni velük!

    VálaszTörlés
  9. Akik azt hiszik, hogy a farkasból bárány válik csak azért, mert bégetni kezd, azok nagyon meg fognak lepődni...

    VálaszTörlés