2017. március 25., szombat

2018 esélyei - MSZP

Tegnapi cikkemben a DK esélyeit elemeztem. Jöjjön következőként az MSZP. Hogy miért pont Ők? Hát, ez már önmagában is érdekes történet...




Fészbukos profilomon egyre ütősebb vitaközösség alakul ki. Értelmes emberek, jó gondolatokkal. Úgy döntöttem tegnap: megkérdezem Őket, melyik pártról írjak következőként. És az MSZP-t választották. És ez két hónappal ezelőtt biztosan nem így történik. Botka beindulása képes tematizálni a közéletet, mind a személye, mind az általa bedobott témák ütnek, így aztán logikus, hogy a kíváncsiság is erősödik irányába. Ez pedig a pártjára is pozitív hatással van. De álljunk meg egy pillanatra. A 2018-as választás esélyeit elemző sorozatomban a szokásosnál is jobban törekszem a higgadt objektivitásra. Nem arra a kérdésre keresek választ, hogy én mit szeretnék, hanem arra: mi fog történni egy év múlva. Az, hogy egyébként hasznosnak, vagy károsnak tartom-e bármely politikai erő tevékenységét, épp ezért most nem téma. Most annyi a kérdés: mit fog elérni 2018-ban.


Az MSZP a magyar politikai élet egyik csodája. Már nem kéne léteznie, de mégiscsak létezik. Képes volt megmaradni a 2010-es és 2014-es orbitális választási bukták után is, kiheverni Gyurcsányék 2011-es, remekül időzített pártszakítását, és azt is, hogy szürke apparatcsikok vezették mindeközben, akik nagyjából annyi vonzerővel bírtak a választók felé, mint az egyhetes túróscsusza. Olyan erős bázissal rendelkezik, ami még semmittevés közben is megmarad, szinte soha nem megy lejjebb a támogatói kör az össznépesség 10 százalékánál. Ennek oka valószínűleg az, hogy a magukat baloldaliaknak vallók a párt valós teljesítményétől függetlenül hagyományból a Szegfűre ikszelnek, mindig, minden körülmények között. Aztán vajúdtak ez egerek, és hegyet szültek. Botka bármelyik pártnak jó választási főembere lenne, hogy képesek voltak pajzsra emelni, fél évvel azután, hogy épp leváltották a választmányi elnöki pozíciójáról: bölcsességre vall.


Számomra nem kétséges, hogy az MSZP ott lesz a következő Parlamentben. Ennél többet is állítok: a Szocik a második legnagyobb politikai erőként lesznek ott. Botka mennybe megy, Molnár Gyula pártelnök dettó, aztán hogy mit fognak kezdeni a legnagyobb ellenzéki párt státuszával, az már más kérdés. Mégegyszer mondom: nem keverem össze a vágyakat a valósággal. A magam részéről sokkal inkább örülnék, ha a Momentum lenne a második erő, hogy aztán nekivághasson a parlamenti léthez kapcsolódó média, és anyagi javak birtokában az utcai rendszerváltásnak. De nem ez lesz. Saját mozgalmi tetteim során élőben, terepen kellett megtapasztalnom: a magyarok még nem értik az Orbánrezsim lényegét, nem képesek szembesülni az ellene való sikeres harc kockázataival. Így aztán 2018-ban ismét urnákhoz fáradnak, és szavaznak, ahelyett, hogy egy országos bojkottal, és polgári engedetlenséggel szembefordulnának a rendszerrel.


A tény tehát az, hogy lesz választás, és az, hogy azon sokmillió szavazat érkezik majd be. És Botka személye, az általa meghirdetett baloldali fordulat népszerű már most is, és lesz az még népszerűbb is. Egy olyan országban, ahol a vagyoni különbségeket mesterségesen oly nagyra növelték, mint hazánkban, ott bizony ül a luxusadó. Mondom ezt liberálisként, aki egyébként a szabad versenyt és a teljesítményelvet tartom elsődleges értéknek. De mi egy különleges országban élünk. Különlegesen elbacták mindazok, akik felvirágoztathatták volna. Egyedi helyek és helyzetek pedig egyedi megoldásokat kívánnak. Az MSZP jelöltje jó, a programja jó, és ez láthatóan az egész párt mozgékonyságára kihat. Meglepetés lesz, ha nem is akkora, hogy Orbánt megszorítsa, de ahhoz képest, ami fél évvel ezelőtt lett volna várható, itt bizony kisebbfajta földindulás lesz. Az MSZP simán megveri a Jobbikot, és megerősödve kerül a Parlamentbe.

Botka föltámasztja az MSZP-t.


6 megjegyzés:

  1. ..azt hiszem, lényegtelen, hogy az MSZP 12 vagy 15% körüli eredményt ér el! Botka sosem lesz miniszterelnök, az MSZP politikája továbbra sem baloldali és ugyanazok az "apparatcsikok" fognak beülni a "patkóba", mint eddig (+Botka). ÉS?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Neked nincs igazad. Botka László soha nem volt érintett a korrupcióval, és soha nem is lesz. Ezt a vele szemben lévő fideszes,é s jobbikos jelölt nem mondhatja el magáról. A leglényegesebb azonban, hogy mind a fidesz, mind a jobbik fasiszta színezetű párt, amelyet a magyar nép soha nem kedvelt.

      Törlés
  2. Végül is egy pár ellenzéki pártnak lennie kell. Fenntartják a demokrácia látszatát. Mondhatják fideszék, hogy minden rendben van, pedig dehogy!

    VálaszTörlés
  3. Látom nem érted. Csak Botka és az MSZP tudja leváltani Orbánt, senki más. Főleg nem a nyikhaj, urbánus-értelmiségit játszó, hazugságokkal párttá alakuló pillanat huszárok. A Momentum párt sem jut be a parlamentbe ahogy a DK-se.
    Végre van amiben egyetértek Tuareggel. :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ekkora badarságot is csak az indulatos, "Hívő", szemellenzős mindenben egy oldalúan elkötelezett ember képes leírni.

      Törlés
  4. A Feri "lerendezi" a Botkát..
    Kampó basszó lesz neki.
    :)

    VálaszTörlés