Játék és játékos

Magam nem tartozom a fociimádók közé, sőt, meg Orbánisztánban egyébként is ciki az ilyesmi. De azért a VB-ket, EB-ket megnézem, ha nem is szögeződöm a képernyő elé. És erről a dologról eszembe jutott valami. Mondom.

Egyre feltűnőbb, hogy olyanok is csatlakoznak mostanában olvasótáboromhoz, akik korábban távolról elkerültek. Ha nem is személyreszólóan, de látom a blog szerkesztői felületén a megosztásokat, meglehetős részletességgel, így aztán feltűnt pár dolog. Mióta elkezdtem párhuzamokat fölállítani közismert történetek és a mi mai valóságunk között, könnyebben elfogadják mindazokat az összefüggéseket tőlem, amiket korábban, kifejtősen, logikázva nemigazán. Nyilván az ellenem zajló mindenoldali karaktergyilkolászás, betiltogatás, elhallgattatás megteszi a maga hatását, és amúgyis általános tapasztalat hazánkban, hogy azt nézik: KI mondja, nem pedig azt, hogy MIT. Ám ha olyan párhuzamokat mutatok meg mondanivalóm és közelfogadott, kedvelt történetek között, melyek eltagadhatatlanok, akkor ez a felém táplált előítélet oldható. Márpedig célom minél többekhez eljutni, hisz Orbán elűzéséhez tömegek kellenek majd, és mivel az országos média nagy részében összpárti letiltás alatt vagyok, így aztán a blog a legerősebb állandó fegyver az igazmondásra, a szemfelnyitásra, a cselekvő ellenzékiek összegyűjtésére. Egyszóval Orbánűzésre.

Úgyhogy párhuzamokat mutatok meg továbbra is. Mai ilyen történetemhez épp a focit szemeltem ki. A labdajátékok közül magam a kosárlabdát szeretem inkább, játszottam is rengeteget, de a foci népszerűbb, könnyebb tehát a dolgom, ha abból merítek. Nosza. Kezdjük egy kérdéssel. Kedves Olvasóm, a focit, vagy a focistát szereted nézni? Első ránézésre persze ez nem válik ketté, hisz mindig vannak nagy sztárok, akikért érdemes odaülni a képernyőhöz. Pelé, Maradona, Beckham, Messi, Ronaldo, önmagukban is jelképpé váltak. Ám egy pillanatra mégis álljunk meg. Vajon ismernénk-e Őket a foci, mint játék léte nélkül? Aligha. Nem tolonganának lesifotósok minden lépésük mögött, hogy milliós példányszámokban eladott bulvárújságokban mutogassák, melyikük épp kivel kavart a Bahamákon, vagy akárhol. Őket a Játék tette naggyá, biztos remek asztalos, kocsmáros, mérnök, ügyvéd, bármi lehetett volna belőlük, de ezzel épp annyira lennének csak celebek, mint amennyire általában az e foglalkozásokat űzők azok. Semennyire. És még egy dolog. Pelé, Maradona, Beckham már nincs, majd Messi, meg Ronaldo sem lesz, de lesznek helyettük mások, hasonló kaliberűek. Mert MINDIG vannak. Mert a Játék újrateremti Őket.

Szóval Kedves Olvasóm, a helyzet az, hogy meg tudjuk válaszolni a korábbi kérdésemet: a focit szereted, nem a focistát. A Játékot, nem pedig a Játékost. És ez FONTOS. A Játék, amit a Játékosok állandó lecserélődése ellenére szeretsz, és szeretni is fogsz, nem más, mint egy rendszer. Szabályok halmaza, melyek együttesen alakítanak ki olyan valamit, ami élvezhető, amit százmilliók követnek hétről hétre. És akkor is követik, ha már nincs Pelé, nincs Maradona, nincs Beckham. A foci klassz játék. Olyan laza szabályrendszer, amit még a grundra is lehet alkalmazni, labda, kapuk, lábbal-fejjel játsszunk, nem kézzel, szöglet, bedobás, szabálytalanság, sárgalap, kiállítás. Azért a világ legtöbbek által gyakorolt sportja, mert emberszerű, könnyen, és bárki örömére alkalmazható szabályrendszerként hozták létre. És akkor itt lépjünk eggyel magasabb szintre. Van egy még nagyobb Játék. Olyan, amit még sokkal többen játszanak. ÉLET-nek hívják ezt a sokmilliárdos részvételű hatalmas társasjátékot. Annak is az emberi formáját TÁRSADALOMNAK. És van, ahol jó a foci, van ahol szar, van ahol jó az ÉLET, van ahol meg nagyon nem.

Hogy hol jó az ÉLET, arról persze lehet elméleti vitákat folytatni, de maradjunk a valóságnál: ott, ahová az emberek vágynak, és mennek, ha tehetik. Ott meg nem, ahonnan el akarnak menni. Európa, USA, Kanada, Ausztrália szerepelnek az emberek vágyálmaiban, fogadjuk tehát el puszta józan ésszel: náluk JÓ ÉLNI. És azért jó, mert olyan szabályrendszert hoztak létre, amelyik jó az egyénnek, jó a társadalomnak. Megküzdöttek érte, forradalmakkal, vérrel-verejtékkel, évszázadokon át, folyamatosan finomítva, csiszolgatva, és vállalva minden olyan akarattal szemben a konfliktust, mely a szabályrendszert meg akarta változtatni. Ők már tudják, amit mi még nem: ha a játékszabályokat semelyik játékosnak nem engeded felülírni, akkor jó marad a játék. Ha Messire nem lenne érvényes a lesszabály, Ronaldóra meg a kezezés tilalma, lehet, hogy ideig óráig sokan élveznék a kivételezést. Csak közben csendben megszűnne a foci, a Játék maga, és egyszercsak elfogyna a százmilliós drukkerkör. Az ÉLET nagy játékában, a TÁRSADALOM mindennapjaiban épp így kell eljárnunk: szeretni és tisztelni azt a szabályrendszert, amelyik folyamatosan képes jól játszható, élvezetes dolgokat létrehozni. És nem megengedni SOHA egyetlen játékosnak sem, hogy a képére formálja a játékot, mert azzal megszünteti azt. Mondom: EGYETLEN JÁTÉKOSNAK sem. Ne tessenek SOHA imádni Játékost, mert nemcsak Orbán van a pályán, aki erre épít. Egy dolgot tessenek csak szeretni.

A demokráciát.