2015. december 3., csütörtök

Ott se vótunk!

Kevés undorítóbb dolog van, mint mikor egy magát ellenzékinek nevező párt az Orbánbanda legocsmányabb korrupciós törvényét szavazza meg a Parlamentben. A kevés undorítóbból az egyik, ha még hazudik is magyarázatként. Mint a DK a NAV-törvény általuk való jóváhagyásáról.




Most persze mondhatnám: erről írok, dumálok egy éve. Saját bőrünkön tapasztaltuk meg, hogy a Demokratikus Koalíció pont ellenkező irányba tart jóideje, mint amire alapították. Ehhh. Hagyjuk a feltételes módot. Ha valaki annyi kiátkozást vállalt, mint én, hogy felnyissa a Gyurcsányra Messiásként nézők szemét: hamis a baba, annak joga van kimondani: ugye megmondtam. Megmondtam, hogy a DK kettős játékot játszik. Megmondtam, hogy valódi erkölcseit nem Gyurcsány valamikori váteszsége, hanem Varjú pártigazgató kisstílű "pártfinanszírozási" háttéralkui jelentik. Megmondtam, hogy nem szól ez másról, mint pusztán ott lenni, része lenni a rendszernek, hogy jusson is maradjon is. Megmondtam, hogy a duma soha nem válik tetté, látszattermelés folyik, éppoly néphülyités, mint amit a Fidesz művel. Megmondtam, hogy az önkormányzatokban ipari méretekben folyik a Fidesznyik cégek sokszoros árú közbeszerzéseinek DK-s megszavazása, amiért nyilván sokféle módon kimutatják hálájukat a Vérnarancsok. Megmondtam, hogy ez a párt CSAK annyiban különözik mostanra a Fidesztől, hogy hülyébbek, és kicsik, mert egyébként módszereik pont ugyanolyanok: szekta, Gyurcsányimádó Hívőknek, akik ugyanúgy bekajálnak minden szart, mint Orbánéi.


A még a Rezsim általánosan visszataszító erkölcsi normáihoz képest is ocsmányabb NAV törvény törvényesíti a szabadrablást. Természetesen a közbeszerzés az, amivel az Orbánmaffia magánzsebeibe juttatja az EU milliárdokat, dehát erről is írtam eleget, kaptam is a hidegmeleget. Tehát a közbeszerzésben eddig még életben maradt utolsó gátat is le kell rombolniuk: mostantól nem kellenek strómanok, táskásemberek, közvetítők: nyugodtan elindulhatnak, és persze nyerhetnek közbeszerzéseket sokmilliárdért a döntéshozó politikusok családtagjai. Remek. Ha van olyan törvény, amit egy demokratának, egy ellenzékinek, egyáltalán: bármennyire is becsületes embernek TILOS megszavaznia, akkor EZ az a törvény. Nem egy a sok közül, hanem a LEGUNDORÍTÓBB. Olyan szinten törvényesíti a szabadrabló önkényuralmat, hogy benn sem maradhat jóérzésű ellenzéki egy ilyen szavazáson, nemhogy még gombot nyomjon. Dehát persze, hogy a DK Varjú vezette különítménye gombot nyomott. És most először látványosan az IGENT. Eddig is nyomkodták, az önkormányzatokban megy az odatelepített DK-jelmezes Varjúkatonák Fideszt támogató mutyija, de az kevésbé látszik. Hát ez most látszik. És annak látszik, ami: közös mutyi, kollaboráció, HAZAÁRULÁS.


A Fidesz megkéri a csendesen odanyomott lóvénak az árát: ezért a törvényért az EU-ban újfent tökönrúgják. Minden normával szembemegy, amit Európa jelent, csakhát felmutathat valamit a Diktátor: lám, Gyurcsányék is megszavazták. És ez most számukra kulcsfontosságú. A DK-t használják hitelesítésre, hisz lám, pont azok, akik teszik a - persze semmire sem jó - látszatfeljelentéseket ellenük Brüsszelnél, PONT EZT a TÖRVÉNYT jónak tartják, hisz megszavazták. Junckerék a Bizottságban néznek majd nagyot, Orbán meg röhög: naugye, Kispajtások, a Felcsúti Fúrmány ellen nincs orvosság. A Fidesz fügefalevélként használja a parlamenti ellenzéket általában is: amíg ott ücsikéznek, addig bátran a szemébe vághatja a jogállamiságért kiállni akaró európai politikusoknak: lám, van ellenzék, van parlament, van tehát demokrácia, lehet befejezni a károgást. EZT a Diktatúrát már rég nem Orbán híveinek sokasága tartja fönn, mert 2 milliónyian ehhez kevesen lennének 8 millióval szemben. EZT a Diktatúrát a magukat ellenzékinek hazudozó gerinctelen parlamenti kollaboránsok tartják fönn. Akik eljátsszák némi lóvéért cserébe a Diktátor által rájukosztott ocsmány szerepet.


A DK szépen megszavazta, lehet a kasszához fáradni, és lapítottak, hátha nem derül ki. De kiderült. Szerencsére vannak egyre többen, akik tudják tapasztalatból: hamiskártyások gyülekezete a DK nevű valami, oda kell figyelni a kezükre, mert csalnak. Egy teljes napig lapítottak. Aztán mikor nyilvánosságra került, mit műveltek, akkor nagy csend volt, szülték a hozzájuk méltó nettó hazugságot, hátha valaki beveszi. Kínjukban kiötlötték: Varjú lapjai összeragadtak, azért szavaztak igennel. Véletlenül. Tévedésből. Atyaég. És persze Gyurcsány lapjai is épp összeragadtak. Meg Vadaié. Hiába na, nagy itt az összeragadás. Mondhatni: összenő, ami összetartozik. Teccenek érteni a magyarázat roppant kínos voltát. A LEGOCSMÁNYABB MUTYITÖRVÉNY szavazására a DK saját maguk szerint olyannyira oda sem figyelt, hogy azt se tudta, mikor van arról szavazás. Hát nem is tudom, vajon melyik a rosszabb: ha ennyire leszarják, hogy épp az Ország szétrablásának utolsó fejezetét írják törvénybe Orbánék, vagy az, hogy ennyire hülyének nézik a Népet. Legközelebb majd akkor is összeragadnak a lapok, mikor épp Orbán dinasztikus törvényét fogadják el. A Diktátort megkoronázzák, rögzítik az öröklési szabályokat, ilyesmi. A DK-ra lehet számítani. Már Orbánéknak.

Demokratáknak pedig soha többé.


4 megjegyzés:

  1. Nagyot akar a Varjú,
    De képessége karcsú.

    VálaszTörlés
  2. A DK is egy kollaboráns féreggyűjtemény!
    Remélem hamarosan eljön az ideje annak, hogy fejveszve menekülnek a Parlamentből a felbőszült tömeg elől az életüket féltve!

    VálaszTörlés
  3. Hát ezt most nem fogjuk elnézni

    VálaszTörlés
  4. egyre jobb:))bár mikor nyulat ugratott a bokorból gyurcsány az se volt piskóta:9de hát mindent lehet mindig überelni:))

    VálaszTörlés