2015. július 3., péntek

Törik a jég

Göndör Istvánnal, Nagykanizsa elmúlt két évtizedének meghatározó demokrata politikusával közös sajtótájékoztatót tartani a város főterén, az összes helyi és megyei sajtóorgánum jelenlétében azért már jelent valamit. Mondjuk azt, amit a címben írtam: törik a jég.




1994 óta a mostani az első parlament, amelynek nem tagja Göndör István, nem tűnt úgy, mintha ettől roppant szomorú lenne, sőt. Volt időnk beszélgetni a sajtótájékoztató előtt is, utána is, meg fogunk is még, nemkeveset: egyszerűen olyan mértékben értünk egyet jelen politikai állapotaink megítélésében, hogy az már szinte ijesztő. Hiába no, aki nem szakadt el a választóitól, mikor beült a parlamentbe, az pontosan ugyanazt látja és érzékeli, mint mi: diktatúra, parlamentáris díszlettel, teljes kormánypárti és ellenzéki hitelvesztéssel, az őzikesimogató nácik: Jobbikék baljós erősödésével. Akinek esetleg nem ugrana be sem névről, sem fényképről Göndör István személye, annak mondom: 1994-től 2014-ig az MSZP országgyűlési képviselője, frakcióvezető-helyettes, parlamenti jegyző, jelenleg az Együtt tagja. Olyan ember, akit még ellenfelei sem vádoltak soha a korrupció árnyékával sem, és akinek nem kell parlamenti szék ahhoz, hogy Nagykanizsa meghatározó ellenzéki személyisége legyen. Naja, vannak azért olyan emberek, akik soha nem felejtik el, honnan jöttek, mi a küldetésük, és akik nem attól lesznek Valakik, hogy valaminek kinevezik Őket, hanem saját jogon váltak azzá.


Egy nappal korábban Teleki László, az MSZP országgyűlési képviselője tett látogatást a NAP Sátornál, hiába, a dolgok vidéken, élőben nem úgy működnek, ahogy azt az Urak a budapesti pártközpontokban elképzelik. Kis józan ésszel nyilvánvaló, hogy egy egyhetes kemény és szervezett ellenzéki tüntetés egy város főterén, az biz egyedi esemény az ottani közéletben. Ilyet ugyanis még nem láttak sehol, Budapesten is elég egyedi volt, de nem példátlan, vidéken azonban a tereppolitikának ez a látványos műfaja még ismeretlen. És bizony hírértéke a valóságban nem annak van, amiről a fővárosi politikai és média "elit" úgy gondolja: vidéken bizony erősen átlépi az ingerküszöböt, ha ennyire láthatóan jelenik meg az ellenállás, aminek a hiányát azért a jobblelkű demokraták jóideje észrevették, és ha tehetik, szóvá is teszik. A vidék demokrata ellenállóját ugyanis marhára nem érdeklik a központi sajtóközlemények, meg az önkományzatban magukat párnás ajtók mögé elrejtő, csak kampányidőszakban megjelenő helyi pártgórék. Látják, hogy Orbán mindent megtehet, és meg is tesz, hogy az Ország, és a városuk is csúszik egy puha diktatúra lejtőjén, és napról napra jön fölfelé a Jobbik, amiről pedig pontosan tudható, hogy valójában a rosszabbik.


Tennék a dolgukat, ha volna értelme, csakhát az egyén roppant gyönge, ha nem része egy közösségnek, amely szervezeti erejénél fogva nagyobb védettséget képes számára nyújani. Így aztán sokan alig várják, hogy végre valami megmozduljon, és ha találkoznak élőben azokkal a valakikkel, akik ezt a mozgást épp elindítják, akkor örömmel csatlakoznak, ki így, ki úgy. És ezek a becsületes, cselekedni akaró demokraták ugyanazt a valóságot érzékelik, mint mi a NAP-ban, ezért aztán nekik tökmindegy, hogy épp melyik pártnak a tagjai: van végre ellenzéki mozgás, hát akkor beszállnak Ők is. A parlamenti "ellenzék" pártjai folyamatos vesztik el legjobb embereiket, az igazi ellenállókat, a terepen élő és dolgozó aktivistáikat, pedig bármely politikai szervezet igazi erejét, gerincét Ők adják, elvi értelmezésben is. Jelenleg Nagykanizsa ellenzéki központja, ha úgy tetszik a Valódi Összefogás helye az Erzsébet téri NAP Sátor. Jön beszélgetni, résztvenni, segíteni a pártonkívüli, az Együttes, DK-s, MSZP-s, mert jobban érti, mit kéne tenni, mint pártjának budapesti muftijai. Tán azért is, mert Ők a saját bőrükön érzékelik nap mint nap, amit a parlamenti székekbe begyógyult főnökeik nem hajlandóak észrevenni: az Ország szarban van, és lefelé süllyed.


A Műellenzéki pártközpontokban, meg a sajtóhaverjaik fővárosi szerkesztőségeiben persze mehet tovább a reménykedés: a Szabó, meg a NAPos csapata hátha egyszercsak elmúlik, mint a rossz álom, és lehet tovább tenni a semmit úgy, ahogy eddig. Csakhát az okosabbja már kezdi látni: minket elpusztítani kollaborációval, agyonhallgatással nem lehet, terepen edződtünk, lövészárok-barátságot kötöttünk, ami meg egy életre szól, és bármilyen megpróbáltatást könnyedén kibír. Nem szűntünk meg, mégcsak le sem lassultunk, de ha lehet még eltökéltebbek lettünk, mert látjuk minden percben, hogy aminek nekivágtunk, az a Valóságban is működik, nemcsak a tervünkben. Vannak tisztességes és bátor demokraták mindenütt, csak meg kell Őket találnunk az egész Országban, egységes rendszerbe szervezni Mindannyiukat és már mehet is a gyakorlati ellenállás. A Népet föl kell ébreszteni, mert a Narancsok és a Műellenzék folyamatosan altatják, a kábítószer túladagolásának halálos végkimenetelét pedig pontosan ismerjük, tehát teszünk ellene. Szombaton délután ötkor Nagykanizsa Erzsébet terén megtartjuk a gyűlésünket, fölállítjuk helyi szervezetünket, és vasárnap indulunk tovább Szombathelyre. A Sötétség Országában NAPfelkelte zajlik.

Hajrá Köztársaság! Hajrá Magyarok!


9 megjegyzés:

  1. Tuareg jól érzi, sokan csendben figyelnek, és várnak. Várják azt a gyűjtő közösséget, amely hitelesen és megfelelő erővel tudja megfogalmazni és képviselni is a nép szavát.

    VálaszTörlés
  2. Csak így tovább a többi helyen is.

    VálaszTörlés
  3. Elnézést a kommentelőktől, hogy csak előmoderáció után, késéssel kerültök föl, de láttátok, hogy annyira ellepték korábban a mindenféle trollok a blogot, hogy meg kellett ezt lépnem, hogy a valós kommentelők ne szoruljanak ki. :)

    VálaszTörlés
  4. Üdv! Szombathelyen meglátogatlak bennetek... <3

    VálaszTörlés
  5. Gábor jól tetted:) így sokkal jobb.Szörnyű volt amit a trollok műveltek.

    VálaszTörlés
  6. Mikor lesz a NAPnak nem Facebook-os oldala?

    VálaszTörlés
  7. Hajrá Gábor! Én is a képviselőséget szolgálatnak tekintem a közösség érdekében!

    VálaszTörlés