2015. július 30., csütörtök

Szakértői kormány

Az Orbán utáni korszak igazi feladata az lesz, hogy megelőzzük valami ahhoz hasonló újbóli kialakulását. Mint előző írásomban belekezdtem (katt ide), Új Köztársaságot kell létrehoznunk, az eddigi gumiból készültek helyett acélparagrafusokkal.




A rendszerváltás óta eltelt időszakban kialakult az a vélekedés, hogy a politikus az, aki lopcsalhazudik. Kevés kivételtől eltekintve ez igaz is - mármint kies hazánkban, tőlünk nyugatra nem - de nem nézhetünk félre, és reménykedhetünk Csodában: ezt bizony mi, a Nép alakítottuk így. Mi hagytuk jóvá választásokon mindazokat, akik egyre inkább aláásták a független hatalmi ágak önállóságát, és egyfajta parlamenti diktatúrával lassan legyűrtek minden ellenállást, szabadrablási lehetőséget nyitva önmaguknak. Tegnapelőtti cikkemben arra próbáltam meg választ keresni, hogyan is lehetne megelőzni, hogy mégegyszer a politikai többség bármit megtehessen, és válaszaimat több mint jól fogadta a közvélemény, úgyhogy azon a vágányon megyek tovább. Most a kormányzással foglalkozom, ugyanabban a szellemben, mint az igazságszolgáltatással és a közmédiával tettem: gondolatok, nem pártprogram, tessenek kritika alá vonni mindenfelé, mint az előzővel tették. E témában kezdetnek annyi: négy független hatalmi ág van: törvényhozás, végrehajtó hatalom, igazságszolgáltatás, média. Utóbbi kettő alapjait megírtam, most jöjjön a végrehajtó hatalom, ami leginkább a Kormányt jelenti.


Valamelyest eltér azért a helyzet az igazságszolgáltatásétól, meg a köztévétől-, rádiótól, hiszen egy kormány tevékenységének jelentős része folyamatos törvényalkotást jelent, arra pedig a törvényhozás - parlament - jogosult. Annyira szétválasztani tehát a kormányt a parlamenttől, mint azt a bírósággal, ügyészséggel, rendőrséggel, közmédiával tettem, ez esetben nem célszerű. De az sem jó, ami most van, hogy a parlamenti többség hülyébbnél hülyébb pártkatonákat cserélget a kormányzatban, mindenféle felelősség nélkül. Jó régen volt olyan, és akkor is csak fehér hollóként, hogy az volt a szempont: egy miniszter legyen a szakterületének igazi és közelismert szakértője. A valódi kiválasztási elv ma nem ez: az lesz miniszter, államtitkár, bármi, aki a nyertes párt holdudvarához tartozik, minél pártosabb, annál nagyobb az esélye a kinevezésre. És aztán persze a pártkatona miniszternél eredménnyel kopogtathatnak ugyazon párt képviselői, meg mindenféle háttéremberei: nyomást gyakorolva kapnak a rokonok-haverok-üzletfelek megbízásokat, állásokat, amit csak kérnek. Ez meg a korrupció és az összefonódások táptalaja, és persze a kontraszelekcióé: ha eleve párthülyéket alkalmazunk nagyfőnöknek, akkor Ő meg a még nála is hülyébbeket részesíti előnyben munkatársként, bravó.


Hát akkor változtassunk ezen. Válasszuk le a minisztereket a parlamenttől első lépésben. A parlament csak miniszterelnököt választhat, a miniszterek személyét, és a kormányzati struktúrát a miniszterelnök dönti el. Persze egy parlamenti többség által kiválasztott miniszterelnökön keresztül még így is zsarolható a pártapparatcsikok által állásért, lóvéért egy miniszter, de ennek is képesek vagyunk gátat szabni. Először is, kössük ki, hogy a miniszterelnök személyéről megválasztását követően két éven belül nem lehet szavazni. Pufff. Tessenek felelős döntést hozni, Tisztelt Honatyák, mert ha elcseszitek, akkor jó ideig a nyakatokon marad, nincs cserebere. És persze a miniszterelnök kétévnyi biztos periódusa megvédi az egyes minisztereket a folyamatos pártnyomástól: lazán letojhatják a lobbistákat, beosztottaik kiválasztásánál, döntéseiknél nem kell kisstílű gazemberek részérdekeit figyelembe venni. És akkor jöjjön a másik pufff. A miniszterelnök nem lehet olyan személy, aki a parlamentbe bejutott pártok bármelyikének a választást megelőző két éven belül tagja, jelöltje, vagy delegáltja volt bármely állami pozícióban. Mondom hogy pufff, vége a jó világnak, a miniszterelnök nem lehet pártkatona, lehet a nyertes pártnak komoly és független embert keresni, vagy nem lesz kit megszavazniuk.


Modellezzünk akkor egy választási szitut. Nyer egy párt, ott a parlamenti többsége. Nem választhatnak maguk, meg a sameszaik közül se miniszterelnököt, se minisztereket, kénytelenek lesznek a kormányalakítás előtt az Ország sorsával foglalkozni, nem azzal, hogy melyikük kicsodájának a micsodáját milyen jó kis fizetős állásba kéne rakni. Nem kormányozhatnak többé kézivezérléssel, találniuk kell egy olyan embert, aki aztán két évig nem elmozdítható, és hajlandó elvállalni az ország kormányzását. Ha pedig nincs közvetlen ráhatása a parlamenti többségnek a kormányzásra, akkor kénytelen racionális maradni: ha jó kormányzást akar, mert ha az van, akkor a többségi párt is sikeres lesz, bizony komoly embert kénytelen megválasztani. Tudnék most is jópár olyat mondani, akik nyilvánvalóan alkalmasak minimum miniszternek, de akár miniszterelnöknek is, de közülük a mai politika játszótéren, a jelen gumiparagrafusai között egy sem fog soha még valódi hatalom közelébe sem jutni, nem hajlandóak ugyanis a lelküket eladni egy pártnak sem. Pedig az Országra nagyon is ráfér, hogy egyszer végre hozzáértő, becsületes emberek kormányozzák, ne pártapparatcsikok.

Hajrá Köztársaság! Hajrá Magyarok!


12 megjegyzés:

  1. Ez egyenlőre nagyon utópisztikus, ehhez először a választási rendszert kell megváltoztatni nagyon mivel a miniszterelnök hatalma nagyon megerősödik. Ezért a két év hozzáférhetetlenséget, nagyon át kell gondolni.

    VálaszTörlés
  2. Jó elképzelés, érdekel, hogy mit szólnak hozzá a pártkatonák...

    VálaszTörlés
  3. Kedves Tuareg!
    Első blikkre nekem úgy tűnik, arra teszel javaslatot, hogy valakik fáradtságos választási kampányban kaparják ki másnak a gesztenyét.
    Nos bármennyire is jó és felelősséget követelő, általam támogatott ez a gondolat, csaxólok: ez itt Magyarország!
    A javarészt kontra szelektálódott politikai osztályával.

    VálaszTörlés
  4. Andersen egyik mesèjében simán elmenne.
    Az emberi gyarlóság ebben a viszonylatban sem kiküszöbölhető.
    És ugye aki minenkitől intakt és a legalkslmasabb lenne:
    Az a Szabó Gábor!
    (2 evre..)
    Ember.Ez igen.Ezt a nyuszika57 sem fogja bekajàlni..
    Csak a PuZsu!(és szokàsa szerint tervet fog javasolni..)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem sikerült még részben sem megértened, Szabó Gábor ugyanis eleve kizárt abból a pozícióból, ugyanis pártos, nem független. Szerintem rugaszkodj Neki újra, torzító szemüveg nélkül ;)

      Törlés
    2. :)
      Hát,Gábor,ha még te is "pàrtos" vagy,akkor ki a 'fac lehet itt "független"?
      A "politika" felhajtó ereje mindenhol a hatalmi pozició.(Ami =több pénz,ingyen utazàsok,ingyen jó kajàk,ès (igen!) ingyen jó baszàsok..(lásd a Kovács Laci bàcsi "zsákmànyait",a korábbi lobbista Endrédi Éva,vagy a mostani gyógyszerügynök nö.A történelemben a csinosabb nők mindig úgy adtak el valamit,hogy "cserèben" érzelmeket hazudva leszoptàk a "politikust".Lásd még a "popzene cézár" Erdőst (a homár fideszista Vitézi Dàvid nagypapájàt) akitől az énekesnők szájukat törölgetve szoktak kijönni Nagy Fero szerint+ingyenkurvának hasznàlhatta a Csepregi Évát a "népszerűségért" cserében.A leánya ,a fideszista "Hankiss" Ágnes nem véletlenül vette kölcsön a nevét a vèn bolond Elemérnek.)
      Szóval így néz ki a "hatalom",Gábor..
      Aki ezekről a dolgokról magától lemond,az nem normális.
      A legtisztességesebb kormàny Antall Józsefé volt,mert CSAK besúgókkal volt terhelve,megrögzött tolvajokkal MÉG nem..
      Gondolkodj mèg ezen.
      A "nyolckerben" sem ment (mehetett) ez másképp.
      A barátod Koka is "lekaszálta" a tőle függő beosztottját.(Kamilla?)
      A Julibaba nokiàsdoboza semm tellne zsèvel kàvécigire,ha a nagyik nem tulajdonitanának neked "mágikus" politikai "erőt".
      Az embernek (általában) olyan a hatalom,mint oxigènt lélegzeni.
      Szükséges.
      Gandhi kevés van-és titokban ő is(!) több nőt kefélt,a szent ábrázatàval ès a farizeus dumàjàval a médiát cseszte àt leginkàbb.
      Szàllj le a földre,poncichter.

      Törlés
    3. Kedves Mária Tasnádi!
      Nekem semmi közöm nem volt soha a rendszerváltó pártokhoz, politikusokhoz és mivel a hőskorban független önkormányzati képviselőként az Antall kormány idején megismerkedtem a hatalom törvényalkotó gyakorlatával, 1981-től közisztviselőként pedig a végrehajtás mikéntjeivel egészen 2011-ig, természetesen azon kevesek közé tartozom, akik globálisan képesek szemlélni az állapotokat. Mivel a törvényes szabad rablást Antallék sem állították meg és mivel egyre inkább igaz a Katona József által Tiborc panaszában rég megfogalmazott tétel: "És aki száz meg százezret rabol,. Bírája lészen annak, akit a. Szükség garast rabolni kényszerít...", a mentelmi jog eltörlését alapnak tekintem. De alapnak a létbiztonság garanciáit is, vagyis olyan közérdeket képviselő alkotmány létrehozását, amely nem keveri össze a nemzetiségét és az állampolgárságot, amely garantálja azt a minimumot, amit a börtönben lévő rabok is élvezhetnek, azaz fedél a fejük felett, napi 3x-i étkezés, orvosi ellátás, művelődési, sportolási, tanulási és munkalehetőség... Ha ez valósággá válik, akkor a többit már elintézi az emberi egó, a természetes szolidaritás, a többre és jobbra vágyás, a mindenkiben ott élő teremtő erŐ! (Szvsz PuZsu!)

      Törlés
    4. Szevasz PuSzu.
      Èrtelmes nő vagy,és jószándèkú is-a fene sem vonja kétségbe.
      De.
      A Gábor okosságait képtelen vagy kritikusan szemlélni.
      Az àjult tisztelet folyik a tolladból,ha "Őhozzà" szólsz.
      Az àjult tisztelet nem jár senkinek.
      Egy pöcsnek meg különösen nem..
      (A visszahivhatóság nagy csapda,és gondold meg,milyen szellemi nxomorékokat lehetne talàlni képviselőnek,ha senki egy percre sem èrezhetnè magát biztonságban.A mai "rendszer" ugyan a paródiàja annak ami lehetne,de rosszabbá lehetne mèg tenni.
      Antall alatt nem nagyon volt privatizáció és igy "szabadrablás" sem.A Princz műve is csak kédőbb teljesedett ki,a tömeges privatizàció a Suchmann alatt a következő kurzusban keletkezett.A Suchmann később a Mazsihisz alaelnöke lett,tehát (ugye) bírálhatatlan abszolut "demokrata".A strómanját,a lebukott (!) Tocsik Mártat meg màr elfelejtettük-meg is halt- a férje,a Béla pedig a lopott pēnzt alkoholistaként pusztitja a torkán keresztúl a sóstói kicsmákban..)

      Törlés
    5. Még véletlenül sem "ájulOK" el senkitől és úgy látom nem ÉRTetted jól a véleményemet... :)

      Törlés
  5. Nagyszerű blog és remek gondolatok.Érthetően írta Gábor itt már nemcsak Orbán megbuktatása a cél,hanem a rendszerváltás. Beleolvastam ,a kommentekbe ,nem utópisztikus ez ,hiszen ,miért jó nekünk egy pártkatona ,miniszterelnöknek 4 évre. Ez már magába foglalja a hálát a korrupciót ,bárki lehet miniszter akit a miniszterelnök megnevez. Legyen párton kívüli és a miniszter is bizonyitson az országnak. Hol van az megírva ,kőbe vésve,hogy bármit elkövethet valaki nincs felelősségre vonás? Helyette jön egy másik hasonló , mert ez a rendszer így működik és rosszul. Kéz kezet mos elv alapján .Akkor kinek is kedvez a rendszer?

    VálaszTörlés