2015. június 30., kedd

Lesz ellenzék, mert vannak ellenzékiek

Előre sosem tudható, hogy mikor jön el az a pont, ahonnan a rengeteg befektetett munka egyszercsak elkezd megtérülni. Első nagykanizsai napunk után úgy tűnik, elértünk ehhez a határvonalhoz, úgyhogy most örömblog következik.




Azt már első vidéki városunk, Győr kapcsán is leírtam, hogy csak látszólag van rettenetesen nehéz dolgunk. Egyfelől persze nem könnyű a mindenoldali politikai "elit" egyes számú közellenségeként tenni a dolgunk, szervezett média-agyonhallgatásra ítélve. Csakhogy másik oldalról meg ennek kizárólag előnyei vannak: nem kell magunkat elhatárolni egyik jelenlegi parlamenti párttól sem, mert akik már ismernek minket, azok tudják, hogy közünk nincs egyikhez sem. És ami még ennél is nyilvánvalóbb: tökegyedül vagyunk terepen, nulla konkurencia, ezért aztán akik nemcsak a maguk módján, egyedül, vagy épp kisebb csoportban akarnak cselekvő módon odaütni Orbánéknak, hanem egy nagyobb, és ezért eredményesebb rendszer részeként, azok úgyis megérkeznek hozzánk. Sokkal többeknek van már tele a hócipője a Felcsútival, meg a Jobbik nyomulásával, mint azt elsőre gondolnánk, és csak az alkalmat keresik, hogy végre résztvehessenek valamiben, ami csinálja is azt, amiről beszél. A politikai stratégiák lényege a jelen látható törvényszerűségeinek jövőbe vetítése: megalapozott jóslatokat tenni a bekövetkező eseményekre, és a tetteket is a várható későbbi történésekhez igazítani. Ezt teszem, ezt tesszük a NAP-pal, és Nagykanizsán épp bekövetkezik, amit előre láttunk, és amiért dolgoztunk és dolgozunk: megkezdődött az áttörés.


Immár nemsokára egy éves történetünk az állandó tanulás időszaka: járatlan úton megyünk, menetből kell felkészíteni magunkat egy rakás olyan dologra, amiben senkinek sincs, így nekünk sem volt tapasztalatunk. Jogi csatákat vívni rendőrségeken, bíróságokon, hogy az Orbánék által amúgyis szűkre szabott gyülekezési törvény keretei közé, amíg lehet, beférjünk, kihelyettesíteni az országos médiát élő cselekvésekkel, helyi sajtóval, netes aktivitással, ha kell, polgári engedetlenséget tanúsítani, tábort építeni, bontani, rögtönözni olyan helyzetekben, amikből csak annyi az előrelátható, hogy nem láthatóak előre. Emberi nyelven beszélni, és mindig igazat, sohasem mellé, ami sokszor nem könnyű: néha egy-egy kegyes hazugsággal, vagy kis mellébeszéléssel, tereléssel könnyen lehetne szimpatizánst szerezni, de mindig, minden pillanatban ellent kell állnunk a könnyebb út kísértésének, mert a gyorsaság a tartósság rovására menne. Elvi párt vagyunk, annak minden előnyével és hátrányával: amit mondunk, azt be is tartjuk, mindig, minden körülmények között, és ha egyszer erről az útról bármilyen kis mértékben is letérünk, akkor véget is ér a küldetésünk. Úgyhogy vállaljuk a vitákat: erkölcsi, elvi kérdésekben nincs alku, nincs könnyű, rövidebb út az erdőn át, láttuk másoknál, hogy az valójában a bozótba vezet, ahonnan nincs kijárat.


Nagykanizsán olyan ember vállalt föl minket, akiről jelen politikai viszonyaink között nagyjából mindenki úgy gondolná - rajtunk kívül -, hogy ilyen ember pedig nincs. Ellenzéki polgármester-jelöltként simán jogosult lett volna biztosan bejutó listás képviselői helyre az önkormányzati választáson, de nem élt ezzel, mondván: biodíszletnek nem ül be egy Vérnarancsok által minden ponton uralt önkormányzatba, nem hajlandó résztvenni a közbeszerzések pártokon átívelő táplálkozási láncában. Emlékszem még a blogon, meg a neten folytatott vitákra, mikor jó régen arról írtam: vannak ilyen emberek az országban, csak meg kell Őket találni. Aztán megkaptam a savat minden testrészemre a megalkuvás pártszerű apostolaitól, hogy márpedig ez az emberfajta nem létezik, ki az a hülye, akinek nem kell egy önkormányzati mandátum erkölcsi, elvi okokból. Na, akkor ezt a vitát itt és most le is zárom, ugyanis van ilyen ember: Bodó László, a DK-Együtt közös polgármesterjelöltje volt, most pedig gőzerővel szervezi a NAP-ot Nagykanizsán. Lehet eldugulni, Kedves Kollaboránsok, a gyakorlat épp most mutatja meg, kiknek volt igaza, és akik hétfőn - egy nap alatt, pedig egy hétig leszünk - a sátrunkhoz megérkeztek, belőlük máris egy erős szervezetet lehet létrehozni, pedig még igazán bele sem csaptunk a toborzásba.


Mert a másik tapasztalatunk elveink helyességén túlmenően ez: hallottak már rólunk, részben helyi szervezőnktől, részben pedig a netről és szájról-szájra működő kommunikácóval: egyszercsak elkezdtek jönni az emberek, és tudták, hogy kik vagyunk, mit tettünk és teszünk. Olyan emberek, akik voltak már más politikai vagy civil szerveződésekben, de látva azok kettősségét - nagy duma, nulla tett - el is jöttek onnan, és a maguk módján már eddig is vállalták a kockázatokat, hogy legalább egy hangyányit boldogtalanabbá és magabizonytalanabbá tegyék a Fideszbolsevikokat. Most, hogy egymásra találtunk, és eddigi tetteiket egy nagyobb szervezet részeként, de alapelveink szerint - a helyi szervezetek lényegi döntéseibe a központunk nem szól bele - teljes mozgásszabadsággal folytathatják, a korábbiaknál erősebb hatást tudnak majd kiváltani. Ők már rájöttek arra, ami miatt az országot járjuk: a létező bátor ellenállókat egy szervezetbe gyűjteni, erőiket koncentrálni: csak ez az út vezethet el az Orbánbanda eltakarításához és a Jobbik háttérbe szorításához. Lesz ugyanis még 2018 előtt is olyan pillanat, és lehet, nem is oly távoli időben, mikor mozdulni kell, és azt csak szervezetten érdemes, tanulva az őszi forradalmi hangulat gyors kihűléséből. Azt meg csak mondom, hogy kész felüdülés bátor és értelmes emberekkel megbeszélni és megtervezni a jövőt Nagykanizsa gyönyörű főterén ahelyett, hogy netes észosztók áporodott féligazságainak olvasgatásával pazarolnánk a valóban drága időt.

Hajrá Köztársaság! Hajrá Magyarok! Hajrá Nagykanizsa!


2015. június 27., szombat

Fogjuk meg és vidd!

Olvasóim tudják, hogy nem szoktam írni tüntetési napokon, tartogatom a tüzet a beszédemre, de ismerik a bloggerlelket is: ha valami téma nagyon foglalkoztat, akkor mégiscsak megírom, tekintet nélkül más teendőimre. Mint most.




A Tuareg múltév április 2-án került megalapításra, mint politikai elemző, és oknyomozó blog. Aztán ahogy Orbán ismét választást nyert, és igazán beindult az illiberalizmus terjesztése ügyében, el kellett döntenem: maradok-e a billentyűzet mögött, és szaporítom azon közírók számát, akik napról napra különböző formákban leírják ugyanazt: Orbán egy Geci, aki rabol, vagy megpróbálok a gyakorlatban is tenni valamit. Utóbbi mellett döntöttem, nem vagyok otthonülő típus, és ez a döntésem aztán meghatározta a Tuareg jellegét is: ezt a műfajt akcióblognak hívják, mert olyan dolgokról szól, amit írója maga átél, sőt, többnyire előidéz. Tán a Kettősmérce Blog még hasonló, Ők is cselekednek néha terepen, és aztán megírják a sztorit, de rajtunk kívül az országban más nincs az akcióblog műfajban. Egy ilyen változás persze következményekkel jár: az ember olvasótábora átalakul, akik a távolságtartó szemlélődést kedvelik, azok keresnek olyat, széles a választék, akik meg benne akarnak lenni a sűrűjében, Ők meg megérkeznek hozzám. És persze a tartalom is változik: egyszerre lesz szubjektív és egyben objektívebb is, szubjektív az események átélése miatt, hiszen velem történik mindaz, amiről írok, de egyben objektívebb is, mert sok törvényszerűséget, rejtett összefüggést épp a cselekvések tárnak föl, így olyan pluszinformációhoz, bizonyítékokhoz jutok, amikhez más módon nem lehetne.


Az utóbbi két hónap aztán igazán sűrű volt: kidobásunk a Kossuth térről a Műellenzék passzív kollaborációja mellett, válaszul pártalapítás, országjárás indítás, belső pancserpuccs, kizárások, utánunk nyúló sunyiskodások, megatöbbi, nem unatkoztam. Ilyen esemény-, és konfliktustorlódásnál nagy terhelés alatt állok, lelkileg és fizikailag is, az időhiányról nem is beszélve. De éppen kettős szerepem miatt - egyszerre pártelnök és akcióblogger - mégsem visel meg a dolog: bármennyire is benne vagyok a cselekmények fókuszában, mindig ott van bennem a szemlélődő, összefüggéseket, általános törvényszerűségeket fölfedezni akaró elemző. Megérteni események mozgatórugóit sokszor fontosabb, mint maga az esemény, hosszabb távon segít ugyanis a hasonló konfliktusok megelőzésében, és persze föl is vértez a későbbi történésekre. Az nagyjából mostanra világos, hogy egyes számú közellenség vagyok a hivatalos politika mindegyik "oldalán", nem szeretik az Urak, ha nem az Ő hosszú évek alatt a háttérben kicsiszolt játékszabályaik szerint mozog bárki. És persze minél inkább mozog, annál inkább válik veszélyessé, tehát elpusztítandóvá, a politika amúgyis kemény műfaj, de itt, Vadkeleten különösen az. Föl kell tehát készülnöm mindenre, szószerint, és minden átélt konfliktus ehhez nyújt segítséget.


Az elmúlt két hónap ütközeteinek a legfontosabb tanulsága számomra az, amit a címben is jeleztem: igazán cselekvésre képes és ahhoz bátorsággal is bíró emberből jelenleg nagyon kevés van. Megvan a véleményem régóta, és sokszor leírtam a magyar "értelmiségről", jobboldali része szimplán eladta magát Orbánnak, balliberális része meg a mai napig nem érti, hogy fennsőbbséges igehirdető magatartása mekkora részben is járul hozzá Orbán hatalmához: nagyon. Egyszerűen taszító az a kioktató és egyben semmittevő magatartás, amit tanusítanak: nem tudnak a Nép nyelvén beszélni, mert lenézik, ezért aztán gyűlölnek zsigerből mindent és mindenkit, aki meg képes szót érteni az átlagmagyarral. De ebben nem nyújtott újdonságot az elmúlt két hónap, az igazi nóvum annyi, hogy még a nem felkent értelmiségiek jelentős része sem képes meghaladni a passzív észosztás kudarcra ítélt történetét. Van ugyanis egy viszonylag széles réteg, akik pont ugyanúgy gyomorforgást kapnak a Műellenzéktől, meg háttérértelmiségétől, mint jómagam, de mikor cselekvésre kerül a sor, akkor mégis pont ugyanúgy viselkednek, mint amazok. Csatlakoznak valamihez, valakihez, gondolom azért, mert követhetőnek tartják a téziseket, meg az azokat megvalósító személyt, aztán egy idő után úgy gondolják, hogy azt Ők jobban tudnák csinálni.


Ez idáig tökrendben van, a logikus reakció erre annyi egy önmagát valamire tartó embertől, hogy akkor fogja magát és csinál olyat, ami szerinte jó. Kitalál, megszervez, bármi, ami önálló cselekvésnek mondható, hiszen a puding próbája az evés, nem a receptúra átírása. Aztán ha már csinálja, akkor élőben, a valós viszonyok között megszerzi azokat a tapasztalatokat, amelyek eldöntik: valóban jobb-e amit csinál, mint az eredeti valami, amihez csatlakozott. Ez volna a logikus, okos és bátor emberek így tesznek, a "jótanácsok" minőségének lemérésére ugyanis csak egy út van: azok saját kockázattal és felelősséggel való megvalósítása. De nálunk, a NAP-ban ez nem így történt. Akiket kizártunk, vagy maguktól mentek el, abban a biztos tézisben lebegtek, hogy Ők jobban csinálnák. Még az is lehet, csakhát egy demokratikus szervezetben az eltérő koncepciók közül az valósul meg, amelyiket a többség jóváhagy, a jóváhagyás aktusát pedig választásnak hívják, aminek eredményét több mint illik tiszteletben tartani. Csakhát a mi emberkéink ezt nem értették: megvolt a választás, a NAP döntött, jóváhagyva stratégiát, vezetőket, ráadásul elsöprő többséggel, aztán exkollégáink úgy döntöttek, hogy egyszerűen ezeket a döntéseket semmibe veszik


Aki csak addig hajlandó csapattagként működni, amíg azt csinálják, amit Ő szeretne, de képtelen a többségi akaratot elfogadni, az persze nem demokrata, hiszen egóját a közösség fölé rendeli. Ilyenkor meg a közösség nem tehet mást, mint eltávolítja a döntéseit semmibe vevőket. És akkor itt jön a helyzet, amiben az elmentek a valóságban megmutathatnák, hogy létezik-e egyáltalán koncepciójuk, képesek-e megszervezni valós cselekvéseket, ennek hiánya ugyanis épp azt mutatja meg, hogy önálló tettekre képtelenek. Van nagyjából 20 volt OGYM-tag, akik a 10 hónap alatt vagy maguktól mentek, vagy erkölcsi, elvi okokból kizárásra kerültek. Megtalálták egymást gyorsan, és itt volna a lehetőség: nem egyedül vannak, mint egy éve én, mikor saját kockázatomra meghirdettem az OGYM-et, és kimentem a Térre azt mevalósítani, hanem 20-an. A valóság azonban az, hogy 20, önmagát nálam alkalmasabbnak gondoló ember összesen két dolgot tett az elmúlt egy hónapban: hetenként összeülnek egy beszélgetésre, és telerohangálják a fészbukot engem ekézve. A konkrét eset is elég siralmas, de az általános törvényszerűség méginkább az: a mindent jobban tudás apostolai csak addig vállalják "jótanácsaikat", amíg azt saját maguknak ki nem kell próbálni élőben, a Valóságban. Orbánt buktatni csak cselekvéssel lehet, aki arra nem képes, az jobb, ha békén hagyja azokat, akik viszont vállalják a kockázatát. Mi ugyanis csak azokkal fogunk össze akik velünk viszik is, nemcsak a nyakunkba ülnek.

Hajrá Köztársaság! Hajrá Magyarok!


2015. június 25., csütörtök

Megy a gőzös, megy a gőzös...

Kanizsára, mégpedig vasárnap. Véget ér kéthetes Kossuth téri demonstrációnk, vasárnap délelőtt tábort bontunk, aztán délután a NAP már Nagykanizsán, az ottani Városháza előtt, az Erzsébet téren folytatja az országjárást egyhetes folyamatos tüntetéssel.




Na, de előbb egy kis kitérő, pontosabban visszatérő, legutóbbi cikkemhez, amely nem volt más, mint egy sikkasztás ügyében tett feljelentésem. Töknyilvánvaló a sztori, van egy ember, aki kezel más célra adott pénzeket, aztán egyszer csak a korábbi gyakorlattal szemben úgy dönt, hogy majd Ő határozza meg, mire lehet, mire nem abból adni. Ehhez azonban természetesen semmi joga, ugyanis egy biztos: akik a pénzt adományozták, nem azért tették, hogy arról a könyvelő hozzon döntéseket, így aztán kristálytiszta az eset. A sikkasztás tényállása ugyanis nem arról szól, hogy azt valaki magára költi, hanem arról, hogy olyan pénzről hoz döntést, amit nem Neki szántak, és föl sem hatalmazták, hogy arról rendelkezzen. Csakhát Magyarországon mindenki ért a focihoz, meg a logókhoz, meg a joghoz is, napersze a valóságban pont annyira, mint ahanyadikok vagyunk a focivilágranglistán. Semennyire. Így aztán tegnap netszerte roppant mennyiségű ásatag hülyeséget olvastam végig, éppen csak Hammurapi törvénykönyvéig nem sikerült eljutni a nagy mellébeszélőknek. Mert persze pont azok próbáltak terelni ezerrel, akiknek a szerepe ebben az egész, a NAP-ot lassítani akaró sumákolásban minimum kétes.


Közben persze előadták a szokásos mi kutyánk kölyke mentalitást: tökmindegy mi a téma, mennyi az igazságtartalma, mik a tények: a spanok kiállnak egymásért, hurrá. Korlátoltságukban nem veszik észre, hogy pont ez a kettőmércézős mentalitás ölte meg a politika tisztességét: a mieink stiklijeit megpróbáljuk elsikálni, ahelyett, hogy saját hitelességünk érdekében részrehajlás nélkül azonnal tisztázni akarnánk. Csakhát a Nincs Alku Pártnak (NAP) nem véletlenül az a neve, ami: mi szakítunk ezzel az akolmelegbéli kéz kezet mos mentalitással, nem tűrjük a sunyítást, hazugságot, lopáscsalást, tekintet nélkül arra, hogy azt ki követi el. Ha a sajátunk, vagy az ellenfél, pont ugyanúgy járunk el: a közélet erkölcsi kiüresedésének, teljes elhiteltelenedésének csak így lehet véget vetni. Mindaddig, amíg nincs minőségi, csak mennyiségi különbség Orbánék mentalitása, és a magukat ellenzékieknek nevezők között, addig a Nép ugyanúgy fogja Őket minősíteni: fehérgalléros bűnözők. Nincs kis lopás, nagy lopás, csak lopás van, mint ahogy nincs Te mutyid, én mutyim, csak mutyi van: mindet ki kell irtani, tövestől, nincs más út az Ország erkölcsi szétzüllésének visszafordítására.


Azt sem sikerül észrevenniük, hogy Orbán hatalma pont ezen alapul: a kádárizmus egy kicsit neked, egy kicsit nekem megalkuvó mentalitására építi egész rendszerét. Ebben az egymásnak mindent megbocsátó langymeleg légkörben persze mindenki sebezhetővé válik, hiszen az ilyen alkuk ritkán morális alapúak, inkább a közös elhallgatás "elvén" alapulnak, ezért aztán az abban résztvevők a Hatalom által zsarolhatóvá is válnak. A kis mutyik szőnyegalásöprése teszi lehetővé az Orbánbandának, hogy elfogadtassák a nagy rablásokat, jó lenne ezt minél többeknek fölfogni végre, minél előbb, vagy marad a Felcsúti, amíg csak akar. A NAP tevékenysége persze pont erre irányul: elmagyarázni az összefüggéseket és személyes példák felmutatásával bizonyítani: nem kell résztvenni ebben az ördögi körben, ki lehet belőle lépni, igaz kell hozzá némi bátorság meg áldozatvállalás. Szerencsére azonban egyre gyarapodó tapasztalatunk az, hogy az emberek élőben veszik az adást: ha olyanokkal találkoznak és beszélnek, akik már kiszálltak ebből a gyomorforgató ringlispílből, akkor könnyebben hangolódnak át a tisztesség európai alapnormáira.


Visszajöttünk két hétre a Kossuth térre, hogy a Hatalomnak jelezzük: ha vidéken adminisztratív módon próbálnak beavatkozni országjárásunkba, akkor megkapnak a Parlament előtt, vették is az adást, minden nehézség nélkül, első körben megkaptuk a nagykanizsai jóváhagyást az ottani egyhetünkhöz. Pénzünk és egyéb javaink visszatartásával nem sikerült elérni semmit, meglesznek időre a zászlóink, pólóink, standunk, vasárnapi vidékre indulásunk előtt, szombaton 5-kor szervezünk is tagjainknak és szimpatizánsainknak egy zászlóbontó gyűlést a Kossuthon. (jelentkezni ITT lehet) Ahogy Dobó István mondta vala Egervár ostrománál: a magyar az olyan, mint a kovakő, mentül jobban ütik, annál jobban szikrázik, és ez kis módosítással - ami nem öl meg, az erősít - a NAP közösségének egyik alapelve is. Emberi számítás szerint most jóideig nem leszünk Budapesten, az egész nyugat-magyarországi régiót bejárjuk, Győr, Nagykanizsa, Zalaegerszeg, Szombathely, Veszprém, Székesfehérvár, mindenhol egy hét, egyik helyről közvetlenül megyünk a másikra, és állítjuk föl egymás után a helyi szervezeteinket. Merthát a dolgunk nem kevesebb, mint év végére lefedni az egész országot, kell ugyanis egy demokrata párt, amelyik képes lesz legyőzni a Narancsokat, mikor eljön az ideje. És mi a NAP-pal ezt vállaltuk.

Hajrá Köztársaság! Hajrá Magyarok!


2015. június 23., kedd

Sikkasztás


BRFK Központi Ügyelet
Helyben


Tisztelt Nyomozóhatóság!


Alulírott Dr. Szabó Gábor (l.: 1088 Bp. Szentkirályi u. 23, sz.: Sopron, 1968.05.16., an.: Friedl Ilona) feljelentést teszek ismeretlen tettes ellen a BTK 372.§ szerinti sikkasztás bűncselekménye ügyében.

Tényvázlat: Orbán Viktor 2014-es tusványosi beszédét követően úgy döntöttem, hogy annak tartalmával szemben tiltakozást szervezek. Ezirányú szándékomat blogomban jelentettem be a nyilvánosságnak. (A bejelentés eredetiben: http://tuaregblog.blogspot.hu/2014/07/az-orszag-gyulese-mozgalom.html) A tiltakozást szervezett formában valósítottam meg, mint a mellékelt eredeti bejelentésben is látható, jogi személyiséggel nem rendelkező mozgalmi formában, a szervezetet Ország Gyűlése Mozgalomnak neveztem el.

A politikai szerepet vállaló civil szervezetek elleni őszi hatósági zaklatások megerősítettek abban a meggyőződésemben, hogy nem lenne szerencsés a bejegyeztetést elindítani a későbbiekben sem. Az Ország Gyűlése Mozgalom tevékenysége elsősorban a Kossuth téren fölállított állandó tüntetés fönntartásában valósult meg, melynek hatósági, bírósági eljárásaiban a mozgalmat mindvégig magánszemélyként én képviseltem.

Az állandó tüntetés infrastrukturális igényét támogatói adományokból fedeztük, mely adományokat az áttekinthetőség érdekében a mozgalom egy tagja: Szilágyiné Dendisz Ilona (1201 Bp. Szabad köz 26.) magánbankszámlájára kértük. Az adománygyűjtő bankszámla adatai a mellékelt képen láthatóak. Magam, mint a Mozgalom alapítója döntöttem a szükséges infrastrukturális fejlesztésekről - sátor, aggregátor, asztalok, székek, benzin az áramfejlesztéshez -, abból magáncélra nem fordítottam, ennek garanciájaként a beszerzéseket sem én intéztem, a kifizetéseknél engedélyezőként jártam el.

Ez év áprilisára kiderült, hogy az Ország Gyűlése Mozgalommal eredetileg elérni kívánt célok ellehetetlenültek, ezért úgy döntöttünk, hogy pártot hozunk létre a mozgalom aktivistáira támaszkodva. A párt neve: Nincs Alku Párt (NAP), melyet a mozgalom 33 aktivistájával, mint alapítóval hoztunk létre 2015 április 29-én, s melynek bejegyzési folyamatát április 30-án elindítottam az illetékes bíróságon.

Az alapítók közötti későbbi konfliktusok miatt a párt újraalapítása vált szükségessé, mely folyamatban van. A Nincs Alku Párt mind személyi állományát, mind tevékenységét tekintve az Ország Gyűlése Mozgalom folytatása, mint a mozgalom alapítója úgy döntöttem, hogy a jogi személyiséggel nem rendelkező mozgalmat okafogyottsága miatt megszüntetem, eredeti tevékenységét - folyamatos demonstráció az Orbán Viktor fémjelezte politikával szemben, sátrakkal, nonstop módon - a párt viszi tovább.

A párt megalapításának idején Szilágyiné Dendisz Ilona közösségi célú magánbankszámláján 150 ezer forint volt, melynek rendelkezésre bocsájtását kértem Tőle, hogy az összeget a megalakuló párt vagyonaként abba apportálhassam. Szilágyiné Dendisz Ilona e kérésemet megtagadta. Minimális jogérzékkel belátható, hogy az összeg az Ország Gyűlése Mozgalom által alapított Nincs Alku Pártot illeti, mely mind tevékenységében, mind személyi állományában annak szerves folytatása, a vagyon párthoz vitelének helyes útja pedig annak általam - mint mozgalomalapító, és a Nincs Alku Párt elnöke - történő apportálása, hogy sorsa mindenki által követhető legyen.

A BTK. 372.§ szerinti sikkasztás bűncselekményének tényállásából - 372. § (1) Aki a rábízott idegen dolgot jogtalanul eltulajdonítja, vagy azzal sajátjaként rendelkezik, sikkasztást követ el. - számomra nyilvánvaló, hogy Szilágyiné Dendisz Ilona kérésemet megtagadni nem volt jogosult, közösségi célra adományozott összegekről sajátjaként rendelkezett, ami miatt a feljelentést mégis ismeretlen tettes ellen teszem, annak oka annyi: az interneten folytatott viták során azokban több olyan ember is résztvett, akikkel a pártalapítás után konfliktusba kerültünk, és akik semmiféle felhatalmazással nem rendelkeztek az összegek sorsára vonatkozóan.

Kérem a Tisztelt Nyomozóhatóságot, hogy tisztázza az események hátterét és tegye meg a szükséges lépéseket a felelősségek megállapítására, és a szükséges szankciók megtételére.


Köszönettel:

Dr. Szabó Gábor

Bp. 2015. június 22.


2015. június 21., vasárnap

Fidesz, Jobbik, NAP

Tegnaptól van egy 5000 fős település Magyarországon, ahol ez a három párt jelenti a közéletet. Tegnapelőtt még csak az első kettő volt ezekből, de mostantól már van demokratikus ellenzék ott, ahol eddig nem volt. Szentmártonkátán.




Mivel úgysem hinné el senki az ottlévőkön kívül, hogy egy Fidesz-Jobbik uralta tipikus faluban igenis van esélye a demokratáknak, ezért ebben a blogomban a szokásos arányokhoz képest most több lesz a kép. Lássa mindenki a saját szemével, amit mi átélhettünk: egy csodát, amit nagyjából úgy lehet leírni: vendégségbe indultunk, és hazaérkeztünk.


Szentmártonkáta majdnem kisváros méretű falu, Nagykáta mellett. Demokrata politikai térképen nem létezik, elkönyvelték az elmúlt évek tapasztalata alapján vesztes zónának, merthát a főváros-centrikus Műellenzék saját tehetetlenségét szereti lehetetlenségként bemutatni. Pedig egy frászt: a puding próbája az evés, és nemcsak megettük tegnap, de még nagyon ízlett is, mondhatni pudingfüggők lettünk.


A NAP terjeszkedési stratégiája a városról városra ugrás hetenként, állandó tüntetések fönntartásával, de közben minden olyan helyre is megyünk, ahol pár ember úgy dönt, hogy csatlakozik hozzánk, és belevág saját településén a demokrata ellenzék felépítésébe. Mert továbbra is mondom: a politika nem pénz, hanem emberfüggő. Pár igaz ember, aki saját kezébe veszi a sorsát, ennyi a recept, és tegnap óta ezt már nemcsak így gondoljuk, hanem tudjuk is.


Ketten, nálunk a Kossuth téren szerzett tapasztalataikból úgy gondolták két hónappal ezelőtt, hogy belevágnak saját sorsuk formálásába. És tegnap olyan demokrata tüntetés, sőt több keletkezett ebből Szentmártonkátán, amire még nem volt példa a falu történetében. Ballagás volt, temetés, és mégis húsznál több ember csatlakozott hozzánk élőben, ja és mindezt a Községháza melletti téren, ahol biztosak lehettek abban, hogy nem marad titokban a velünklétük. De persze ezt is sokadszor mondom: ha az emberek azt látják, hogy vannak, akik nem félnek, akkor Ők is felbátorodnak, példa kell, élő, és máris megy a dolog.


A Jobbik észlelte is jövetelünk veszélyét: saját kiadványukkal megszórták az összes postaládát a faluújság mellé bedobálva, és elautóztak csapatostul mögöttünk, miközben a rendezvényünk zajlott. Csakhát a helyzet az, hogy mi voltunk többen, gondolom nem örültek ennek. Pedighát tegnaptól kezdhetik szokni a gondolatot: nemcsak Ők lesznek jelen a falukban, hanem mi is. Két ember két hónapos munkája, elkötelezettsége, bátorsága kellett ehhez, a NAP dolga az, hogy megtaláljuk mindenhol az olyan embereket, mint Szentmártonkátai párttársaink.


Nézem én persze közben a Műellenzék országjárását is, hátha valamit eltanulhatunk onnan is, de inkább nem, köszi. Ugyanis azt látom, hogy az országjárásuk a szokásos biztonsági játszma: olyan településekre mennek, ahol eleve erősek, csakhát föl kéne fogni: az Ország 10%-a ilyen, a 90%-a meg nem. Józan ésszel megintcsak egyszerű ám ez a történet: oda megyek, ahol gyenge vagyok, hogy megerősödhessek, nem pedig a már megnyert helyekre járok nosztalgiázni, hogy vágóképek készülhessenek a fészbukra, nemde.


Megmerítkeztünk tegnap a fészbukon és tömegmédián túli Valóságban, és azóta is fürdünk az élményben. Még ilyet, sokat, bármennyit, ha minden faluban lesz egy Háhm Pál, és egy Háhm Piroska, akkor vége lesz az Orbánrendszernek, és a Jobbik is visszatakarodik oda, ahonnan előmászott: a nácik bűzös pöcegödrébe. Végtelenül egyszerű a történet: a politikának oda kell menni, ahol a Nép található, a Nép pedig nem a fővárosi pártirodákban van, és nem is a fészbukcsoportokban, hanem a terepen, csaxólok. Köszönjük Szentmártonkáta!

Hajrá Köztársaság! Hajrá Magyarok!


2015. június 19., péntek

Na, indulhatunk?

Győri egyhetes tüntetésünk végeztével kénytelenek voltunk megszakítani országjárásunkat. A rendőrkapitány és helyetteseinek ottlétünk alatt való kirúgása miatt vissza kellett jönnünk a Parlament elé, jelezni Kövérlaca haverunknak: ha vidéken utánunk nyúlnak, akkor megkapnak Pesten, tessék választani.




Asszem vették is a jelzést a maguk módján, simán, első körben kaptuk a jóváhagyást a BRFK-tól, végülis két hét nem a világ, jobb minket eltűrni addig, mint sokkal tovább, nemde. Úgyhogy igazából a következő vidéki helyszíneinken nem számítok komoly hatósági ellenállásra, de persze ha békét akarsz, állj készen a háborúra, meg ilyesmi. A Narancsok a maguk módján logikusak: pofán vágnak és figyelnek, ha annyiban hagyod, akkor nagyobb pofon jön, ha meg visszaütsz, akkor kiegyezünk döntetlenben. Sajna épp azért regnálhatnak még mindig, mert a Népünk nem ütött vissza, mikor kellett volna, vagy hogy pontosabban fogalmazzak: akikre rábízta a visszaütés feladatát, azok inkább beálltak szorítósegédnek Focisztán Urához. Jótett helyébe jót várj, fogat fogért, olyan a fogadjisten, amilyen az adjonisten, meg hasonló ősnépi bölcsességek lettek elfelejtve, pedig azért válhattak közmondássá, mert hosszú idő alatt bizonyosodott be az igazságuk. Hát mi meg visszatérünk ezekhez az alapelvekhez, meg egész tevékenységünk arra irányul, hogy minél többen visszaemlékezzenek elfeledett emberi mivoltukra, teccenek tudni: Ember, küzdj és bízva bízzál. Szóval küzdünk, mert ha nem tesszük, akkor nem marad miben bíznunk.


Persze amúgyis célszerű volt kicsit visszatérnünk Pestre - Budapestet rövidítem Pestnek, soproni gyerekként ugyanis a felmegyek Pestre jelentette a fővárost, nem bonyolítottuk -, kicsit rendet rakni a saját sorainkban, meg összegezni a győri élő tapasztalatainkat a következő vidéki város előtt. Mindkettő megtörtént, csónakba raktuk az ellenirányba evezőket, menjenek istenhírivel, több evező ugyanis csak akkor gyorsítja a hajót, ha azok egyirányba húznak, gondolom ezt nem kell kifejtenem. Lesznek már zászlóink, pólóink, standunk, miegymás, a Kossuthon gyűlögettek a héten élőben az adományok, úgyhogy nem sikerült lelassítani minket javaink egy részének visszatartásával. Utóbbit rendezzük, a játszmában résztvevők tudják a határidőket, aztán ha nem önként és mosolyogva hozzák helyre több mint huncutságukat, akkor onnantól már a hatóságok dolga lesz, nem érünk rá ostobáskodásokra tovább. Korábban mondtam, hogy kivédendő a vidéki helyszínen mindig várható keresztbeszervezéseket, csak akkor közlöm a legközelebbi város nevét, hamár beadtam oda a tüntetés bejelentését. Győrnél ugyanis május 3-án közöltem nyilvánosan, hogy oda megyünk, s láss csodát, május 4-i kezdőidőponttal hirtelen lett is egy Városház téri állandó tetőfelújításos közterülethasználat, csakhát az ilyesmi persze jogilag nem védhető részükről.


Úgyhogy megy a következő helyszínek felderítése, ma is megyek egyik nyugati nagyvárosunkba, meg amúgyis sűrű hétvége lesz, szombaton Szentmártonkátán állítjuk föl tüntetés keretében új helyi szervezetünket. Úgyhogy vasárnap este az addigi tájékozódások, meg csendes megbeszélések alapján kapni fog tőlem minimum egy vidéki rendőrkapitányság egy klanya kis egyhetes tüntetési bejelentést, hogy beleférjünk az esetleges jogorvoslati határidőbe is. Ja, azért mondom, hogy minimum egy, mert lehet hogy kettőt adok be két különböző városra, lássuk, melyik megy könnyebben, meg az is érdekes lehet, hogy vajon ugyanolyan témára hogyan tudnak ugyanazon hatóság különböző szervei egymástól eltérő döntéseket hozni. De ez persze csak játék, összecsiszolódtunk mi már Hatalomékkal, mi tudjuk, Ők mit léphetnek, Ők megtapasztalták mi arra hogy reagálunk, úgyhogy jó esetben már elkerüljük a fölösleges köröket, minket megállítani adminisztatív szarakodással úgyse lehet, hát akkor inkább kerülik a vesztes csatákat. A Kossuthot meg persze közben marhára élvezzük, jó buli volt a sátorépítés is, a Bokros tüntetés előtti összejövetelünk, meg maga Bokros is hozta a formát, tökoké a dolog.


Valahogy az otthonunkká vált a Tér, vicces volt, hogy májusban, mikor nem volt épp ott semmi infrastruktúránk, hetenként egyszer csak úgy összejöttünk a padoknál, és egyszer sem voltunk kevesebben negyvennél, pedig nem szerveztük agyon. Úgyhogy a hátralévő kicsit több mint egy hétben még jól teleszívjuk magunkat Kossuthtal, tartunk is még egy tömegesebb összejövetelt vidékre indulás előtt, aztán jövő vasárnap már úgy bontjuk délelőtt a táborunkat, hogy az még aznap vidéken fölállításra kerül délután. Merthát innentől többé meg nem állunk, nem lesznek szünetek, egyik városból megyünk a másikba, a frissen felálló helyi szervezetünk már segít a következő helyszínen, és így tovább, szépen, láncreakcióban. Az meg közben érdekes, hogy a Kossuthon kevesebb a Fidesznyik anyázó, mint a csendben hozzánk odajövő támogató: nemcsak nekünk hiányzott a sátor, az gyorsan kiderült. Ja, és még egy kicsi színes: Zoltai Andreáéknak volt megemlékezése a Téren, és amikor tartott, beindult a szokásos zászlólevonási procedúra, amit Kövérlaca parlamenti őrsége végez minden nap. Andrea barátnénk azonnal szóvá is tette, hogy a szemét Tuareg megint keresztbeszervezett, nem kis derültséget okozva gyér soraikat gazdagító párttársaimnak. Nem, Andrea, nem én voltam, csaxólok. De erről ennyit, műbalhék lerendezve, koncentrálhatunk most már a saját feladatunkra, mert az Ország valódi szarban van, és más helyettünk nem fogja kiszippantózni. Na, indulhatunk?

Hajrá Köztársaság! Hajrá Magyarok! 


2015. június 17., szerda

Műtét után

Olvasóim és a Nincs Alku Párt (NAP) szimpatizánsai képben vannak történéseinkkel kapcsolatban, így azt is tudják, hogy néhány exkollégánktól megváltunk az utóbbi időben. Egy történet akkor teljes, ha a végkifejlete is kerek, úgyhogy akkor itt a sztori befejező része.




Lakva ismeri meg az ember a másikat, és ilyen szempontból mi könnyebb helyzetben vagyunk minden más politikai szervezetnél: a NAPsátor akár a Kossuthon, akár vidéken kiváló hely arra, hogy kiderüljenek a turpisságok. Csapatunk belső lelkületét nagyjából egy harcedzett veterán katonai alakulatéhoz lehet hasonlítani: közösen tesszük a dolgunkat, és ezért aztán közösen szívjuk is mindazt, ami ezzel jár. Akik sunyítanak, félrehívogatnak embereket, mellébeszélnek, mást mondanak ennek, mint amannak, azokról gyorsan kiderül morális gyengeségük, puszta idő kérdése, mikor nyilvánul ez meg elégséges nagyságrendben, hogy be lehessen lépni, és kimetszeni a fertőző gócot. Más ugyanis tudni valamit, és megint más azt elégséges mértékben bizonyítani tudni, pláne, ha háttérkavarásról van szó, ott bizony türelmesen várni kell, míg előbújnak a NAPfényre a sompolygók. Aztán persze jön a szike, célzott eltávolítás, némi antibiotikum, aztán ahogy a szervezet megszabadult a góctól, csak figyelni kell, mit művelnek az eltávolítottak, mert úgyis megmutatják a valódi arcukat. És épp ez történt az utóbbi napokban, úgyhogy nem teszek mást, mint leírom, mert eléggé gusztustalan ahhoz, hogy megfeküdje az emberek gyomrát, ha meg ez megtörténik, akkor nem kérnek többé az ilyenből.


Nos, lássuk is az első emberkénket. Mindegy a neve, az eset, a viselkedés a fontos, általános tanulsággal az szolgál. Közismert, hogy rendőri erőszakkal, alkotmánysértő módon kivitelezett tüntetésoszlatásaink ügyében a TASZ fölvállalta a jogi képviseletünket mind a magyar, mind a külföldi bíróságoknál. Zajlanak is a dolgok, mikor valamelyikben konkrét fejlemény lesz, megírom, de ez most csak érintőlegesen téma. A helyzet ugyanis a következő: mikor az ötödik és egyben utolsó erőszakos sátorbontásunk volt, akkor nem mentünk ki a Térről, úgyhogy a zsaruk elvittek. Még az esemény előtt konzultáltam a TASZ-szal, mit tehetünk, mit nem, aszerint is jártunk el, és megbeszéltem velük, hogy ha bírság lesz a vége, akkor segítenek nekünk a bírósági fellebbezés eljárásaiban. Tehát lemegy a rendőrségi buli, kihallgatások, bírság, bármi, aztán mikor erről összképem van, akkor szépen elbattyogok hozzájuk, és megbeszéljük, hogy a legjobb a jogi válaszcsapás a közösségünknek. 26-an voltunk jelen akkor éjjel, többségünk meg is kapta a szabálysértési cehhet, 50-60 ezer forintról. Aktivistáink szépen tartották is a megbeszélt menetrendet, jeleztek nekem, én gyűjtöttem az infót, és amikor összkép volt, mentem a TASZ-hoz.


Aztán jött a hopp. Kiderült ugyanis, hogy két ember magasról tojt a közösségi érdekre, ahogy megkapták a csekket, már szaladtak is be önmaguk a TASZ-hoz, és a közösségi bónuszunkat szépen önmagukra beváltották. A TASZ becsületes, elkötelezett emberekből áll, és olyan ügyekért áll ki, amiket többnyire nem sunyi alakok képviselnek. Valszeg abból indultak ki, hogy aki a Kossuthos éjszaka bírságával a kiskezében beszalad hozzájuk, az azt velem egyeztetve teszi, és a közösség nevében. Úgyhogy szépen megkötötték kettejükkel az ügyvédi megbízási szerződést, aztán mikor szóltam, hogy itt sokkal több emberről van szó, akkor szegények nagyon meglepődtek. A két ember átbaszta Őket, minket is, kisemmiztek 24 másik ellenállót, hogy a saját önérdeküket minél gyorsabban érvényesítsék. Nos, épp véletlenül a két ember egyikét mi vágtuk ki, a másik magától ment, eddig sem sírtunk utánuk, de gondolom ilyen kis mocskos sztori után aligha maradhat kétség, hogy a távozásuk nem veszteség, hanem immunreakció a szervezet egészséges voltának megvédése érdekében. Aztán itt a másik exkolléga, aki szinte könnyeivel küszködve jön ki a Térre, hogy elmondja, milyen becsületes is Ő, és áááá, dehogyis akart volna Ő rosszat, nem is olyan, csakhát közben, meg utána ugyanő gunyorosan posztolgat különböző fészbuk-csoprtokban, örömködve, hogy a pénzünket visszatartják, és még nincs pártzászlónk emiatt.


Vagy a harmadik, az álnaiv csetlőbotlót játszó, aki épp csak segíteni akar, és nem is érti, mi a probléma vele. Ja, persze nem engedi magát soha fényképeztetni a Kossuthon, gondolom nem szeretné, ha hozzánk tartozónak látszana, aztán kijön a Térre Ő is, belekeveredik egy csomó ellentmondásba, aztán játszik tovább. Mivel Ő szerezte be az adományainkból a különböző cuccainkat, így azok egy részét is Ő tárolja magánál. Meg is ígéri priviben többfelé, hogy hozza, ami a miénk, aztán a gyakorlatban meg megjelenik, és nem hoz, hanem visz. Tipikus háttéremberke, itt kavar ott kavar, aztán ha rajtakapják, akkor azt sem tudja miről van szó, ismerjük a típust, nem ma másztunk le a falvédőről. Ezzel egyidőben mintegy véletlenül könyvelőnk visszatartja az OGYM-nek átutalt kisösszegű adományokból az Ő számlájára befolyt 150 ezer forintunkat, olyan kamuindokkal, hogy az OGYM megszűnt. Naja, csakhát az OGYM aktivistáinak elsöprő többsége csatlakozott a NAP-hoz, meg az adományozók zöme is belőlük került ki, így aztán a szándékuk egyértelmű: minket támogatnak továbbra is, nem a könyvelő magánszámláját, az biztos.


Aztán itt az újabb delikvens, aki meg mintegy véletlenül a Tér felé karikázik - hiába, Visegrádról a Nyolckerbe csakis a biciklitilalom alatt álló Kossuthon keresztül vezet az út, nemde -, hogy beszédbe elegyedjen pár emberünkkel, hátha visszamászhat az ablakon, ha egyszer kidobtuk az ajtón. Meg persze járkál fűhöz-fához, keresi a maga, meg a többiek nevében az új gazdatestet, amiben élősködhet, mert önálló koncepció, kreativitás, politikai szervezőkészég nélkül tudja pontosan, hogy életképtelen. Na, de elég ennyit erről, ami nem volt nyilvánvaló az operációkor, az kristálytiszta lett azóta: felszabadult lett ismét a hangulat a NAP-ban, nem kell per pillanat arra figyelni, hogy ki előtt nem célszerű tereptitkokat elárulni. Ja, a cuccainkat, meg a pénzünket meg szépen behajtjuk, türelmes srácok vagyunk, várunk egy kicsit, hátha észhez térnek az exkollégák, és rájönnek, hogy semmi sem azért van náluk, mert azt Nekik szerették volna juttatni, márpedig az ilyemit a BTK-ban több paragrafusban is tárgyalják, elég csúnya hangzású szócikkekben. Úgyhogy általánosan csak annyit, minden demokratának: óvakodjatok ezektől a típusoktól, Ők a demokrata oldal belső betegsége. A NAPsütés pedig gyógyító hatású.

Hajrá Köztársaság! Hajrá Magyarok!


2015. június 14., vasárnap

Gyerünk Lajos!

Bokros Lajos szerdán a Kossuth térre tüntetést szervez. Jól teszi, ideje lesz tömegakciókkal is megindulni annak az embernek, akit jómagam egyedül tartok alkalmasnak arra, hogy egy demokrata összefogás miniszterelnökeként kivezesse az Országot a mind mélyebb pöcegödörből.




Vágyakozni ne tessenek, hogy jajjjdejó, a Szabó észheztért, merthát demokrata összefogásról beszél, akkor biztos DK, meg MSZP, meg Együtt is. NEM. Demokrata összefogáshoz ugyanis demokraták kellenek, azok pedig, akik egy diktatúra bábparlamentjében bohóckodnak, együtt mutyiznak minden szinten az Állampárttal, és tétlenül tűrik maradék szabadságjogaink rendőri eltiprását, azok NEM demokraták. A Narancslight Műellenzék maga sem gondolja, hogy része lenne egy demokrata összefogásnak, ugyanis Bokros és a MoMa tüntetésének reklámját (katt ide) az esélytelen baloldal műellenzéki pártjai nem terjesztik, de semennyire sem. Pedighát a téma egyébként alap: a kirekesztés, a bevándorlóellenes illiberális szarság elleni akcióknak helye van, de már megint fehéren-feketén kiderül, hogy nem az a fontos, mit csinál, hanem az, hogy az Ő kutyájuk kölyke-e. Merthát az Együtt pár aktivistája ugyanilyen témájú óriásplakátokat szaggat, akkor azt a Műellenzékiek meg a sajtójuk nyomja ezerrel, hameg Bokros szervez tüntetést, ráadásul a Parlament elé, akkor meg mély kuss mindenfelé. Megértem persze, hogy fosnak Bokrostól, hiteles ember, kiváló szakértő, és az Ország nagyobb része a Fidesz regnálása alatt rájött, hogy a csomagja valóban hasznos volt hosszabb távon mindannyiunknak.


Ez a Műellenzék pont olyan mint a Habsburgok: nem tanulnak és nem felejtenek. Emléxik rá mindenki, milyen kutyakomédiát játszottak el a főpolgármester-választáson. Állítottak egy jelöltet Falus Ferenc személyében, aki egyébként kiváló ember, de nem politikus, az gyorsan lejött. Nincs átütőereje, anélkül meg tömegeket szavazóurnához vinni elég nehézkes. Jelezte a független sajtó, jelezték a közvéleménykutatók, hogy az MSZP-DK-Együtt támogatta Falust a szólóban, MoMa háttérrel induló Bokros simán veri. Saját Kossuth téri élő tapasztalataink ugyanezt mutatták, meg is hoztuk az OGYM-döntést Bokros támogatásáról. Csakhát Műellenzékék a háttérben szépen lepacsizták egymás között, hogy melyik kerületben melyik pártnak kije mire lesz befutó, így aztán nem akartak saját maguknak zavart okozni egy nyilvánvalóan rossz megállapodás felülírásával. Úgyhogy beledugták a fejüket a homokba - finom voltam - és reménykedtek, hátha Bokros elmúlik, nem kell a zűrzavar, ráadásul a végén még megnyeri a Lajos a főpolgármester-választást, és egyből az "ellenzék" egyetlen komoly pozíciójú politikusává válik, és akkor lőttek a mindegy milyen áron, de a Feri minelnök-jelölt akar lenni projektnek.


Végül két héttel a főpolgi-választás előtt akkora lett már a nyomás rajtuk, hogy kifaroltak Falus mögül, és nyögvenyelve beálltak Bokros mögé. Aztán mindezen ocsmány játékaik ellenére a Lajos 35%-ot ért el, nagyjából alsótagozatos szinten is világos volt, hogyha kezdetektől Őt támogatja mindenki, akkor simán verte volna Tarlóst, és akkor lett volna egy komoly ellensúly a Fideszmocsokkal szemben. Undorítóan kisstílű játszadozások jóhiszemű emberekkel, Fidesz-szerű manipuláció és pártönérdek, épp csak az Országra tesznek magasról, mint azt már egy éve minden pillanatban tapasztaljuk. Csakhát Bokros meg van, akár tetszik, akár nem. És van parlamenten kívüli szervezkedés, amely erősödni és nem gyengülni fog. Van a MoMa, van Büki Zoliék Híd a Jövőbe pártja, van a mi Nincs Alku Pártunk (NAP), és lesznek még társutasok, az biztos. És köszönhetően a Műellenzék őszi forradalmi hevületet lehűtő sunnyogásának, nem lesz itt hatalomváltás 2018-ig, így aztán bőven van időnk felépíteni magunkat, hogy legyen igazi ellenzék is, hogy a hatalomváltás ne pusztán kasszakulcs-cseréről, a mutyik osztozkodási arányainak átrendeződéséről, hanem azok lenullázásáról szóljon.


A NAP alapszabályának megváltoztathatatlan részébe, a Pártalkotmányba rögzítette, hogy országos végrehajtó hatalmat nem gyakorol, magyarul: nem kormányoz. Feladatunk a parlamenti többség elérése, annak birtokában a demokratikus jogállam törvényi kereteinek visszaállítása, kormányzásra pedig a legalkalmasabb emberek felkérése, párthovatartozásukra való tekintet nélkül. Bokros, Magyar György, Majtényi, ésatöbbiek: egy NAP parlamenti többség ilyen embereket kíván az Ország Kormányába, nem pedig kiérdemesült pártkatonákat. És még egy szempont: a Kossuthon sokszor volt alkalmunk Bokrossal együtt lenni tüntetéseken, és Ő volt az egyetlen, aki a gyülekezési jogunk rendőri eltiprása idején is minden külön hívás nélkül azonnal kiállt mellettünk, miközben a Műellenzék mentelmi jogának birtokában is lapított. Bokros egy közvetlen pali, nulla szerepjátszás, semmi affektálás, ripacskodás: nem plebejusnak akar tűnni, hanem plebejus, gondolom teccenek érteni az óriási különbséget. Pont olyan Ember, akinek az erkölcsi tartására és elvszerű politikájára szükségünk van, és lesz. Úgyhogy a NAP Bokros Lajos és a MoMa szerda 18 órai Kossuth téri tüntetésére csapatostól megy, 5-kor gyülekezünk a Téren, a ma felállításra kerülő NAPsátornál, gyertek velünk, és megyünk Lajost támogatni. Mert megérdemli.

Hajrá Köztársaság! Hajrá Magyarok!


2015. június 12., péntek

A kurvák szűzessége

Tudom, írhattam volna szebben is, mondjuk így: a prostituáltak ártatlansága. Csakhát valódi ember nem így beszél, akik meg finomkodóan fogalmaznak, azok többnyire azért teszik, hogy meg ne bántsák a hölgyet, akinek szolgálatait közben igénybe veszik.



Szóval maradjunk csak a nettó beszédnél továbbra is: a kurva az kurva, a krumplileves az krumplileves, és nem azért, mert Kádár mondta, hanem azért, mert az. És mielőtt erkölcsrendészetivé fajulna a blog, csaxólok: a cím a friss közvéleménykutatások miatt jutott eszembe. Egyszerre jött ki a Narancsszolgasággal aligha vádolható Medián és Ipsos friss felmérése. Nem teljesen azonosak, de az eltérések nem jelentősek, azok átlagát nézve meg pont jó képet kaphatunk a Valóságról. Tán kezdjünk Hann Endrével, a Medián góréjával: "A szakember elmondta: a kormánypárt alapvetően sokat gyengült az elmúlt időszakban, de márciusról májusra minimum stabilizálta a helyzetét. Hozzátette: az elmúlt hónapokban a Fidesz szavazótáborának jelentős része elbizonytalanodott, ők nem fognak átállni máshová. A legnagyobb küzdelem a Fidesz és a Jobbik között zajlik, mióta a Medián méri a Jobbikot, most a legmagasabb a teljes népességen belüli támogatottságuk – magyarázta." (Forrás: ATV) Mondom, tessenek figyelmesen elolvasni, az idézőjeles szöveget nem én mondtam, lehet tuaregezni, de ezesetben fölösleges. Hogy az Ipsos is képviselve legyen, berakom az Ő grafikonjukat, tessék:


Ez itt a Valóság. Nem vélemény, hanem TÉNY. Lehet szokás szerint átsiklani fölötte, sokmindent lehet, amit azonban ehelyett kéne tenni, az célravezetőbb: fölfogni végre, és megérteni az okait. Nem az a baj, hogy nem fognak össze, nem az a baj, hogy épp mit nyilatkoznak a bőséggel rendelkezésükre álló tömegmédiában a parlamenti ellenzék gurui. Nem, a baj az, hogy teljesen hiteltelenek. A baj az, hogy folyamatában sem mozdul ki egy millimétert sem a népszerűség mérő, max. annyira, hogy egyik hitelvesztett párt a másik rovására tud pár százalékot szerezni, de együttesen egyre inkább vesztésre állnak. Az egész Műellenzék össztámogatottsága annyi, mint a följövő Jobbiké egyedül, és közben a Fidesz is stabilizálódott. Az Ország elsöprő többsége egyszerűen nem rezonál sem a Szegfűre, sem Gyurcsányra, de még Juhász Péterre sem. Ellenben kialakul lassan egy szubkultúra: egymást hitegető, struccpolitizáló baloldaliak bezáródó közössége, egymásnak írnak cikkeket, csinálnak fészbukos csoportokat, vitaköröket, ahol a magukra nézve kínos tényeket kerülik, ellenben elmondják a százmilliomodik verzióban is, hogy Orbán egy Geci. Ez persze tény, csakhát akiknek mondják, azok ezt már rég tudják, úgyhogy tökfölösleges öngerjesztő semmittevés folyik, a Nép meg odakint, a való világban várja, hogy valaki szóljon már Neki is.


Az esélytelen baloldal szubkultúrájában megy az önszuggesztió, meg a Nép birkázása, csakhát egy mélyre ásott bunkerben nem annyira lehet látni a valóságot, mert az odakint zajlik. A Nép egyáltalán nem birka, soha nem is volt az, akkor sem, mikor Horn Gyulát, vagy épp Gyurcsányt hatalomra emelte, akkor valahogy a másik oldal birkázott. A nembirkák látják a valóságot, ami a bunkerben élőknek láthatatlan: van egy diktatúra, aminek a létét, a politika mindenre kiterjedő akaratérvényesítését 10 millió ember szenvedi el nap mint nap. Ezzel szemben van egy magát ellenzéknek nevező baloldali valami, amelyik pont úgy csinál, mintha itt mégsem diktatúra lenne. Lakossági fórumokat tart, sajtónyilatkozatot ad ki, parlamenti felszólalásokat és beadványokat prezentál, ésatöbbi hasonló pótcselekvés. Japersze mindeközben meg önkormányzati képviselői nyomogatják a Narancscégek közbeszerzési nyereségeire az igen gombocskákat, a lakossági megkereséseket meg többnyire elhárítják: nem kellenek a problémák, miközben olajozottan áramlik a fűszer a megfelelő helyekre. Tessenek fölfogni: nem azért nem fog szavazni a kutya sem a jelenlegi Műellenzékre semikor, mert a Nép birka, hanem épp azért nem fog, mert NEM birka.


Kinn is vagyok, benn is vagyokot játszani egy rablóbanda diktatúrájában, az nem jópofa dolog, hanem árulás mindazokkal szemben, akik egy évvel ezelőtt elkövették azt a baltettet, hogy ezekre szavaztak. Sokszor mondják, hogy tegyek különbséget a Műellenzéki pártok vezérkarai és tagsága között, ne mossam össze a felelősséget. Akik valóban engem, és nem rólam olvasnak, azok tudják: szoktam különbséget tenni, de teljesen fölmenteni a tagságot nem lehetséges. A pártvezetések ugyanis nem úgy kerülnek a helyükre, hogy ahhoz a tagoknak semmi köze: bizony utóbbiak választják meg az előbbieket. Az önkormányzati mutyikban résztvevő Műellenzékieknek is van helyi pártháttere, Ők is tagi szavazatokkal kerültek oda, nem az égből pottyantak a székbe. Amit látok, az annyi: a Valóságot érzékelő párttagok már többségükben kiléptek a baloldali szubkultúra bunkeréből, nem véletlenül nem érzékelhető egyik párttól sem valós terepjelenlét. A tagság fogyása már ott tart, hogy jópár DK-szimpatizáns épp mostanság kapott tagsági számot, pedig soha nem léptek be a pártba... Nagyjából ez év végéig aki nem képes reagálni a nyilvánvaló tényekre, és folytatja az önszuggesztiót, annak már annyi, többé fel nem ébred, max. ha Jobbikék rárúgják az ajtót. Addig meg várjuk a NAP-ba a tenniakaró demokratákat.

Hajrá Köztársaság! Hajrá Magyarok!






2015. június 9., kedd

A karaván meg halad

Előző cikkem óta rég lelécelt extagjaink közül páran még fölfedezték magukban a forradalmárt, van aki Floridában bátorkodik, de a mókának vége: a NAP-ot 3%-os taglétszám-csökkenés érte, ez meg olyan, mint amikor a fáról leesik egy barack: nem a fa dőlt ki, bocs.




Úgyhogy a karaván halad tovább, 356 emberünkből 11 ment el, többre számítottak, sokkal, de hát a valós tevékenységnél maradt a csapat, nem a hógolyóhámozásnál. Lássuk akkor a következő lépéseinket, mert mint azt korábban elmondtam már: a NAP minden dolgát nyilvánosan intézi, csak a párt érdekeit alapjaiban sérteni képes taktikai elemek maradnak belügyek, más nem. Először is: magától a BRFK-tól megkaptuk a kéthetes Kossuth téri tüntetés jóváhagyását. Beszélgettünk előtte erről, ezt vártuk, a korábbi, minket kidobó bírói végzés legfontosabb két pontját ugyanis ezzel a tüntetéssel kivédtük. Azt mondta a bíró, hogy folytatólagosak vagyunk, és hosszú ideje, úgyhogy hagyjuk már abba, elég belőlünk. Jó, ez persze köszönőviszonyban nincs a gyülekezési joggal, az ügyet a TASZ Strasbourgba vitte, de amíg ott döntés nem lesz, addig is haladnunk kell. Úgyhogy tételesen meghatározott új célra, láthatóan valóban két hétre és nem többre kértünk jóváhagyást, és csak egy sátorra, nem az egész korábbi sátortáborra.


A június 14-étől 28-ig tartó állandó tüntetésünk témája az igazságszolgáltatás politikai kézivezérlése elleni tiltakozás, gondolom azoknak, akik követik a dolgainkat, a győri események után ez nem okoz meglepetést. Valamikor a két hét közben rendezünk majd egy nagyobb dzsemborit, de alapvetően arra használjuk föl az időt, hogy terepen tökéletesítsük Győrben kipróbált módszereinket. Egységesítjük a megjelenésünket, na erről többet most nem, de majd látja mindenki, mire gondolok. És ahogy a két hét végetér, a sátor lebontásával megindul a véget immár többé nem érő vidéki turné: még aznap fölállításra kerül egy nyugat-magyarországi város Városháza előtti főterén a frissen a Kossutról érkező sátor. Év végéig 24 legnagyobb városunkon megyünk végig egyhétnyi megalapozó állandó tüntetésekkel, a frissen felállításra kerülő helyi szervezetek pedig továbbmenésünk után folytatják a toborzást. Eredeti tervünkben 12 város szerepelt ezévre, de más módszerrel ez duplájára növelhető, és mivel terepen vagyunk erősek és mozgékonyak, a változtatást megtettük.


Négy régióra osztottuk föl a térképet, és akkor megyünk tovább, ha már egy régió 6 kulcsvárosában felállítottuk a helyi csapatokat, és azok már megkezdték egymás működésének támogatását is. Az első ilyen régiónk a nyugat-magyarországi: Győr, Székesfehérvár, Veszprém, Szombathely, Nagykanizsa, Zalaegerszeg. Mindegyik helyen várnak már minket ottani szimpatizánsaink, és ez a regionális szervezési elv lehetővé teszi a gyors tag és aktivitás-bővülést. Győrben még a pesti csapat vitte a prímet, de a következő helyszínen már mellettünk a fölállt győri csapat is besegít, a harmadik helyszínhez már a második helyszínünk csapata is beszáll, és így tovább. Ezt a különböző tudományágakban multiplikátorhatásnak nevezik, vagy mondjuk láncreakciónak, a lényege annyi: minden újabb helyszínre minden régebbi besegít, és mivel régiónként haladunk, ezért az újabb városok a korábbiak fizikai közelségébe esnek: könnyű a részvétel az akcióban.


Közben az egyes városok csoportjai összejönnek, együttműködnek, ami a jövőre nézve azért is kulcsfontosságú, mert a NAP az egyetlen olyan párt, amelynek különböző jelöltállításaiba a központ nem fog beleszólni: a helyi szervezeteknek kell megállapodni egymással. Ez év december 31-re a stratégiai terv annyi: 24 városi szervezet, szilveszterkor a Kossuthon és a 24 városban egyszerre politikai utcabál, 10 százalékos országos ismertség és 1 százalékos mért népszerűség. Addig a pontig a minket agyonhallgató országos médiával nem foglalkozunk, a terepes aktivitásunk, a helyi sajtó elégséges még, ha meg átlépjük az 1%-ot, úgyis kénytelenek lesznek hírt adni rólunk. Ja, és hogy miért merem lazán elmondani a tervet? Egyszerű: megtapasztaltuk, hogy a Jobbik kivételével egyetlen pártnak sincs létező terepaktivitása. Papírtagsággal dolgoznak, pártirodákban, ahol esetenként még a telefon felvételére sincs ember, aki aktív volt, az már bent ül valamilyen pozícióban az önkormányzatban, és nyomogatja a Narancsmutyik igen gombjait, vagy kilépett. Úgyhogy nincs konkurencia, terepen vagyunk mi, meg a Jobbik, megküzdünk egymással. Mert ez a dolgunk.

Hajrá Köztársaság! Hajrá Magyarok!








2015. június 7., vasárnap

Demokratákok, avagy pancserpuccs a NAP-ban

Tulajdonképpen nem akartam írni az utolsó napok Nincs Alku Párton (NAP) belüli történéseiről, mert azoknak önmagukban nincs jelentőségük: volt is ilyen, lesz is még, egy hónap múlva meg már csak az érintettek fognak rá emlékezni. De aztán úgy döntöttem, mégis megírom.




Két dolog miatt mesélek erről. Egyrészt azt szeretném, ha a NAP minden szempontból a nyilvánosság számára átláthatóan működne, nemcsak sikereiről, hanem problémáiról is hírt adna. Másrészt meg olyan jellegzetes magatartásokat tapasztaltam, ami miatt a demokrata oldal ott tart, ahol. Nem az egyedi esetet akarom tehát túlboncolgatni, hanem megmutatni a konkrét mögött az általánost, ennek megfelelően nem élek vissza a blogom erejével: nem írok neveket, de a jelenséget magát kifejtem, mert mindannyiunknak hasznos lesz a későbbiekre. Naakkor, éstehát. Április 29-én alapítottunk pártot a Kossuth téren, miután a Fővárosi Törvényszék minden korábbi döntésével szembemenve állandó tüntetésünk folytatását májustól nem engedélyezte. Az igazság az, hogy olyan nagyon azért nem sírtunk: rájöttünk magunk is, hogy mindazon demokrata szervezetek, akiknek a biztos tüntetési helyszínt foglaltuk, úgysem fognak jönni: szavakban akarnak csak Orbánt buktatni, tettekben meg nagyon nem. Ha meg senki nem akar váltást, akkor azt magunknak kell megcsinálni, tehát ki kell mozdulnunk a Parlament előtti lövészárkainkból, és nekivágni az országnak, azt meg pártként célszerű tenni, nem mozgalomként. Úgyhogy pártot alapítottunk, így lett az Ország Gyűlése Mozgalomból Nincs Alku Párt.


Elkövettem az alapításnál egy hibát: nem vettem figyelembe azt a közismert alapelvet, hogy pártot kevés, és nagyon megbízható emberrel alapíts, hogy legyen időd hátbatámadás nélkül tevékenykedni. Gondoltam, csak összeérett már annyira a csapat a 9 hónap alatt, hogy nem részegül meg senki semilyen pozíciótól, nem veszti szem elől a célt némi önérdekért. És még mindig naiv voltam, pedig már hányszor elmondtam, leírtam, hogy a naivitásomat elvesztettem a nálam tartott Fidesznyik indíttatású házkutatás után, két rabosításom között. Szóval töknyílt pártalapítást csináltunk, nem válogattam az alapításra jelentkező mozgalmárok között, pedighát a párt minden alaptézisét, jogi és egyéb anyagait magam raktam össze, úgyhogy épp lehetett volna alapom, hogy a sajátomnak tartsam. De nem, ellenben 33 alapítóval, 45 további szavazati joggal felruházott szimpatizánssal csináltuk végig öt héten át az előkészítő procedúrát. Mindent agyonbeszéltünk, konszenzusra jutottunk, mit csináljunk, hogy csináljunk, aztán jött a pártalapítás napja. Alapszabály megvitatása, elfogadása és vezetőség választása, nagyjából ennyi, meg egy kis ünneplés, hogy emlékezetes maradjon mindannyiunknak az esemény.


A pártlogónál volt egy hosszabb vita, fel is hívtam a jelenlévők figyelmét, hogy ácsi, másfél órát vitatkozunk a pártjelvényről, nulla percet meg az ideológiai alapvetésről, ez cikis ám. Csakhát ebben is nagy szabadságfokot akartam tartani: nem láttam még olyan magyarországi pártot, amelyik a pártalapításra több logót is beenged, és lehet szavazgatni az egyes verziókról: egyet szoktak betenni, oszt igen-nem, viszlát. Na, nálunk volt több verzió, az, ami végül a mostanra közismert 60, az alternatív verzió 6 szavazatot kapott. Gondolná az ember, hogy ez akkor eldőlt, a csapat 90%-a egy logót akar, lehet menni tovább. Ott, helyben mentünk is, alapszabály egyhangúan elfogadva, személyi kérdéseknél az első az elnökválasztás, más rajtam kívül nem jelentkezett. Elmondtam, hogy milyen stratégiával akarom fölfuttatni a NAP-ot, ehhez kértem a támogatást, titkos szavazás: 69 igen, 5 nem, ez is megvolt, jöhetnek az alelnökök. 5 jelölt, a kettő legtöbb szavazatot kapó lesz az, meg is lett, nagy fölénnyel választotta a tagság Tóth Évát és Fehér Adriennt, mindketten emblematikus emberei mozgalmi múltunknak. Volt egy alelnökjelölt, aki a negyedik helyen végzett, végigizgulta a választást, kampányolt előtte vagy 2 hétig, röpködtek a privát üzenetek az éterben, meg mentek a négyszemközti megbeszélések.


Kicsit ez a módszer fura volt, mert a többi alelnökaspiráns ilyesmit nem csinált: nyíltan szoktuk intézni a dolgainkat, közösség előtt, nem a háttérben, dehát egye fene, belefér. Csakhát mint mondtam, negyedik lett, kevesebb mint feleannyi szavazattal, mint a nyertes alelnökök. És innen kezdődött a pancserpuccs. Ha egy demokrata szervezet a valóságban működik, nemcsak papíron, akkor két dolgot kell szem előtt tartania: hogy elvi, stratégiai kérdésekben mindig a többségi álláspont érvényesüljön, és a másik: hogy a kisebbség a döntést elfogadja és végrehajtsa. A szavazás ugyanis arra való, hogy eldöntsön dolgokat, nem pedig díszletaktus, ami után minden ugyanúgy megy, mintha mi sem történt volna, és folytatódik a vita a végtelenségig. Így ugyanis működni, előrehaladni nem lehet, max körbekörbe forogni, egyhelyben, az meg nem túl sikeres projekt. Szóval hatalmas többséggel döntöttünk a logóról, az alapszabályról, az elnökről, alelnökökről és a pártépítési stratégiáról. Aztán vesztes alelnökjelöltünk meg pár támogatója már másnap beindult, mintha mi sem történt volna: kell új logó, nem úgy kell a szervezetet fejleszteni, ahogy elfogadtuk, az elnök, meg az alelnökök is alkalmatlanok, ésatöbbi. 


Ja, és persze jómagyar szokás szerint mindezt a háttérben, nyilvános vitáinkon, Kossuth téri Közgyűléseinken hallgattak, csak négyszemközti megbeszéléseken ment a fúrásfaragás. Párszor figyelmeztettem Őket, hogy ácsi, most döntöttünk mindezen kérdésekben, a vitának vége, foglalkozzanak a saját feladatukkal, szervezzenek a lakóhelyükön pártszervezeteket, dehát nem hallgattak rám. Namost ezernyi figyelmeztetés megtétele után pártelnökként két választásom maradt: vagy hagyom, hogy a sutyorgás és a demokratikus döntések figyelmen kívül hagyása váljon új normává egy addig nyilvánosan működő, tisztességes szervezetben, vagy belelépek a dologba. És bevallom, közben eszembe jutott Gyurcsány sorsa az MSZP-n belül. Ha a 2006-os választások megnyerése után nem próbál alkudozni a Puch László, Szekeres Imre, Kiss Péter, Szily Katalin csapattal, hanem ismerve a valós tevékenységüket kivágja Őket a francba, akkor nincs őszödi szivárogtatás, nem tud mibe belekapaszkodni Orbán, és az Országunk nem ott tartana, ahol. Úgyhogy döntöttem: nem követem el Gyurcsány hibáját: az elnökséggel megbeszéltük, és útilaput kötöttünk a négy delikvens talpára. A pártot újraalapítjuk immár figyelembe véve az általános elvet, hogy a legmegbízhatóbb emberekkel kell ilyet csinálni. Persze azonnal ki lettem kiáltva diktátornak, despotának, miegymásnak, de ez kevéssé érdekel: ha demokraták nem képesek kisebbségbe kerülve elfogadni a hatalmas többség által hozott döntéseket, akkor azok nem demokraták, hanem demokratákok. És innen van a cím. A NAP pedig folytatja útját.

Hajrá Köztársaság! Hajrá Magyarok!