2015. február 2., hétfő

MegjötTEK - mostantól rendőrállam

Éjfél előtt néhány perccel a TEK elrendelte a Kossuth téri Táborunk elbontását, melynek végrehajtását a BRFK azonnal meg is kezdte. A mobilomat ugyanakkor a hálózatról lekapcsolták, alternatív útvonalon értesültem a történésekről, és azonnal a Térre mentem. Most értem haza.




Eddig bírta a Felcsúti Führer idegekkel. Angela Merkel látogatását a Parlamentnél már nem bírta úgy elfogadni, hogy álljon a demokrácia őrlángja a Téren: magánhadseregének, a TEK-nek adott parancsot a zavaró momentum eltüntetésére, amit Hajdú Vezérőrnagy, Viktor korábbi és mostani személyes testőre - Ő bandukolt mögötte Párizsban is - jó sameszként végre is hajtott. Éjfél óta tart a bontás, seregnyi rendőr, az utcák a Parlamenttől 500 méterre már lezárva, három kamion a Téren és 10 munkás szedi szét a Sátrainkat. És mint mondtam, a TEK utasítását mikor kiadták, ugyanabban a pillanatban kiütötték a mobiltelefonomat is, az Erődből felém küldött vészhívások azt jelezték: ilyen szám a hálózatban nem található. Más módon persze elértek, most értem haza, a bontás is most fejeződik be. A végrehajtásra utasított BRFK zsarui normálisak voltak, ismertették a jogalapot, mert ez kötelességük, én meg ismertettem, hogy mit fogok tenni, és ezzel a kötelező kör meg is volt, nem Ők az ellenség. A TEK Góréjának parancsa éjféltől ma este 6-ig, tehát a Merkel látogatás egész időtartamára szól, utána persze visszaszállítják a Sátrainkat - alkatrész formájában. 


Ennyire átlátszó történet igen nagy kapkodásra utal: éjfélkor mobil kiüt, utasítás kiad, azonnali végrehajtás megindul, és az egész környék lezár: a világ legsunyibb akciója, méltó Orbánhoz, és a Rendszeréhez. Mérlegelnem kellett, hogy megindítsunk-e egy riadóláncot, hogy mindenki a helyszínre, de éjfélkor ilyet elindítani nem lett volna értelme, ráadásul mire kellő méretű tömeg összejöhetett volna, addigra már lebontják, fölöslegesen meg nem kockáztatjuk demokraták épségét. El akartak tüntetni a látómezőből, és az éjszaka csendjében, nehogy esetleg az a diplomáciai baleset megtörténjen, hogy Merkel odajön és esetleg megkérdezi, hogy vagyunk. Mert azt egy olyan megalázó gesztus után, mint amit Juncker Európai Bizottsági Elnök tett a Felcsútival - a kézenfogva kivezetjük a hülyegyerket a sajtóteremből aktusra gondolok -, még egy ilyet idegösszeomlás nélkül a Führer nem bírna ki. Egy Merkel szintű vezető különleges védelme persze indokolt, ám az, hogy nyilvánvalóan Európapárti fél éve tüntetők bármilyen kockázatot jelentenének Merkelre, az ugye a rossz vicc kategória. De ám legyen, de hogy a sátrak milyen veszélyt bírnak jelenteni üresen, agyonátvizsgálva, arra semmiféle racionális válasz nem adható.


Persze megvan erre is a válasz: csináltak az OGYM aktivistái egy remek fogadótáblát Merkelnek, és persze ott van a híres táblánk is közszemlén: a Delete Viktor. Szóval nem elég minket személyünkben eltávolítani, még a Tábort magát is el kell törölni, mert bántja a Führer egóját. És mikor a Führer egója már mindennél magasabb szempont, és magánhadserege minden racionalitáson és jogszabályon túlmenve bármit megtehet, akkor az onnantól már rendőrállam. Hogy a Felcsúti lelki egyensúlyának maradékát fönntartsák, ezért fölszámolták ma éjjel a demokrácia látszatát is. Holnap reggel 8-ra persze visszahozzák a Sátrainkat, azokat fölépíthetjük újra, köszi, csak épp a kritikus időszakban nem szeretnék, ha a közvetítő tévécsatornák egy Orbánellenes tüntetést mutatnának. Természetesen a szükséges jogi lépéseket megteszem a Bíróság felé, de itt az kevés lesz. Most a Demokraták eldönthetik, kit utálnak jobban: Tuareget vagy Orbánt. Aki Orbánt, azt arra kérem, hogy csatlakozzon a gyülekezési jog eltiprása ellen létrehozott fészbukcsoportunkhoz, és vegyen részt szombaton 4-kor a Kossuth téren megrendezésre kerülő tiltakozó demonstrációnkon. Fészbukcsoportunkhoz ITT, tüntetésünkhöz ITT tudsz csatlakozni. Gyertek, Demokraták!

Hajrá Köztársaság! Hajrá Magyarok!


46 megjegyzés:

  1. Orbán Viktorra nem vonatkozik a magyar állam bíróságának jogerős határozata?
    (nem).

    VálaszTörlés
  2. http://www.titoktan.hu/_raktar/Jojjon-a-nepakarat.htm

    VálaszTörlés
  3. Azonnal Bírősághoz kell forduln és rendőrségi feljelentést tenni a TEK ellen!

    VálaszTörlés
  4. -Nincs joga a TEK.-nek Bíróság ítéletét felülbírálni! Ez olyan ,mintha valakit felment a Bíróság a TEK meg fogná magát és letartóztatná!

    VálaszTörlés
  5. Tudsz olvasni?
    Az OGYM demokratái gazdasági (értsd megélhetési) menekültnek lettek nyilvánítva és terrorista bázisunkat felszámolták.
    Ezzel a hatalom provokál, a hatalom
    ugrik saját provokációjára.
    Orbán vesztett. Nem állta meg pislogás nélkül.
    batátaim, kuttassátok el a hírt Merkel asszonynak a hírt, tudja kivel tárgyal

    VálaszTörlés
  6. Katasztrófa ami itt folyik! Simán "likvidálják" aki útban van valamilyen okból!? Szerintem a NÉP nem ezt, nem így szeretné ahogy jelenleg folynak a dolgok! Nem hiszem el,hogy nem látja és nem látja már be Viktor?!

    VálaszTörlés
  7. ..hát ehhez a Te vélt mumusodnak szerintem jelenleg SEMMI köze. Sokkal inkább a német biztonsági oldal jelezte a TEK-nek, hogy szép-szép a Ti demokráciátok, meg a gyülekezési jogotok, meg a végtelen türelmetek, de azonnal hajítsatok ki mindenkit 500 m-s távolságban, mert a mi német kancellárunk biztonsági védelme ezt írja elő. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tegyük ezt rendbe!
      A 'német biztonsági oldal' illetékesei végigjárják a tervezett útvonalakat, fotókat készítenek, megkeresik az érzékeny pontokat, majd elkészítenek egy elsődleges biztosítási tervet. Aztán leülnek, elemeznek és elkészítenek több lehetséges variációt. Ebből születik meg a végleges Biztosítási terv.
      Ezután egyeztetnek a magyar féllel, újfent több variációt elemeznek, értékelnek. Végül elkészül a mindkét félre nézve szigorúan kötelező biztosítási terv. Mindennek az átfutási ideje nagyjából 30 nap.
      Ha az történt volna, amit írtál - nem kizárt, hogy az történt -, akkor a fogadó fél a sátorbontást és miegyebeket jelezte volna az OGYM felé. Írásban, hivatalos formában, és időben. (Tessék figyelni! Mondom: időben.)
      Egy lehetséges verzió: a német fél jelezte aggályait, a magyar illetékesek pedig eltakarították a kifogásolt objektumokat. Természetesen kihasználva a lehetőséget, olyan módon, hogy az alkalmas legyen a megfélemlítésre. Utolsó pillanatban, éjszaka, nagy felhajtással, nagy erőket mozgatva, nagy területet lezárva. Hagy láthassa mindenki, a hatalommal és orbánnal nem lehet ám kukoricázni.
      Na, szóval így valahogy.

      Törlés
    2. Egyet beszélünk. Csak Te beleszőttél még egy kis hollywoodi drámaiságot is.. :D

      Törlés
    3. Túl sok volt már tegnap este is a rendőr.. feltünően sok.

      Törlés
    4. Ha már ott voltak (tüntetés) biztosítani akkor gondolták kihasználják és nem szarják potyára a gyepet! :)

      Törlés
  8. Jó reggelt Mindenkinek!
    Na most csak egy kérdésem van a "demokratákhoz" továbbra is maradt a struccpolitika, amit nem láttok az nincs? Vagy pedig teljes mellszélességgel kiállnak a maroknyi emberek mellett, akik naponta ott vannak és lesznek a Kossuth téren?
    Vajon mitől és kitől fél a felcsúti?
    Lehet gondolkozni és lehet tovább ekézni az O.GY.M. mozgalmat. Lovas Gábornak igaza van, saját hazánkban lettünk megélhetési menekültek és lettünk nem kívánatos személyek, de az adóforintjaink, az elköltött pénzünk után járó áfa megfizetése az kell a regnáló hatalomnak.
    Hajrá Demokraták! Hajrá Magyarok!
    Hajrá MI !!!

    VálaszTörlés
  9. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  10. Amit most tenni lehet:
    Ma, 15:30 Pollack Mihály tér. Legyünk minél többen!

    Egyébként meg ide vezet a folyamatos elhatárolódás az ellenzéki pártok, mozgalmak, tüntetésszervezők részéről egy olyan lehetőséggel szemben, ami 2014. aug. 8. óta folyamatosan tart fenn 5000 fős demonstrációs lehetőséget az ország főterén.
    Csak az alkalomra várnak és egyenként vadásszák le az ellenük tenni akarókat.

    A dumálókat nem. Azoknak nincs mitől tartaniuk.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A tér és környéke műveleti területté nyilvánítva és lezárva, az oda szervezett tüntetés be van tiltva. a szervezők a közelbe másik helyre szervezik a tüntetést. Csak kérdés úgy meg van e értelme?

      Törlés
  11. VELED VAGYOK, TUAREG, HA CSAk LÉLEKBEN IS, DE TE VAGY AZ EGYETLEN CSELEKVÔ, EZEK UTÁN IS MEG FOGOD TALÁLNI A CSELEKVÉS ÚTJÁT !!!

    VálaszTörlés
  12. Jó reggelt Demokraták!

    Gábor!

    Tegnap mikor mondtam, hogy kint vannak a TEK-esek akkor nagyon meglepődtél.

    Tanulság?

    Ha bárki szól, hogy láttacezeket, akkor azonnal védelmi tervet készíteni és azzonnali védekezésre kell átállni!!!

    Most viszont a sajtóhoz fordulni azonnal! RTL, ATV, KLUB RÁDIÓ...

    Csakazért is...
    HAJRÁ MARADÉK DEMOKRATÁK!!!
    HAJRÁ OGYM!!!

    VálaszTörlés
  13. ..kit támogat a nèp..Tuareget vagy Orbànt..Márc15 kiderül,szadeszos "Che Guevara"..

    VálaszTörlés
  14. ATV 8.30 BETELEFONÁLÓS ÉLŐ FÓRUM!
    facebookon is lehet írni nekik...

    VálaszTörlés
  15. Ezek szerint ezt a menetet Orbán nyerte. (És ezzel precedenst teremtett!)

    Annyit mindenképpen elért, hogy a mai híradásokban nem lesznek láthatók sem a sátrak, sem a transzparensek. És magyarázkodnia sem kell egy esetleges érdeklődő kérdés esetén.

    Azon picit csodálkozom, hogy Tuareg nem számított valami hasonló lépésre és azt hitte, a jogerős bírósági döntés az önkénnyel szemben megvédi a tábort.

    Tegnapi írása, amelyben felhívta az OGYM tagjainak és szimpatizánsainak figyelmét arra, hogy a mai napon kerüljék el a teret, arra utal, hogy korábban megegyezett a biztosítás vezetőjével, hogy milyen feltételek mellett maradhatnak a sátrak.

    VálaszTörlés
  16. Arra már mindenki rájöhetett hogy széllel szemben pisálni nem lehet ,pláne nem diktatúrával szemben!Ez a kormány történjem bármi végigfogja vinni a 4 évét ,megdönteni TALÁN a következő választásnál lehet,bár ahogyan viselkednek vannak kételyeim!

    VálaszTörlés
  17. PF !!! :(
    Mr április van ????
    átaludtam a telet,vagy mi ???

    VálaszTörlés
  18. Nekem az a furcsa, hogy nem tegnap 22 órakor derült ki, hogy érkezik egy igen fokozottan védett személy vendégségbe. Nem volt semmilyen előzetes egyeztetés, hogy mi legyen a megoldás? Tudtommal volt már költözés a Szabadság térre. Most semmi civilizáció?

    VálaszTörlés
  19. Gyerekek nem kell hisztizni. A tábort úgyis el kellett volna bontani a látogatás idejére (az ilyen esetekre SZG egyébként i együttműködéséről biztosította az illetékeseket.) Gondolom senkit sem lepett meg a TEK suttyósága. Kiakadni akkor kell, ha majd ha este 6-kor nem engednek vissza.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hm..nem tudom..
      Mintha 2006-ban az MSZP-SZDSZ kormány idején a Nagy Cigánytábor és Lacikonyha Vizeldével című Kossuth téri pikniket nem akarták volna felszámolni! Úgy emlékszem, volt egy megállapodás, miszerint reggel átvizsgálhatják a rendőrök a sátrakat, majd maradhatnak, ha minden OK.
      Ezzel szemben nem engedték átvizsgálni a területet, majd amikor mégis bekukkantottak a zsaruk a motyókba, akkor baltáktól a bökőkig, zokniba csavart kövektől a baseball ütőkig egy halom veszélyes eszközt találtak!!!
      Ezután vontak kordont, amit aztán később Orbánék elbontottak...

      Törlés
  20. Tuareg!
    Aki elismeri a diktaturat, aki a diktatura cirkuszanak reszeve valik,mint Te, az miert csodalkozik a forgatokonyv ilyen fordulatan?
    Es azt hiszed, hogy MINDENKI beveszi a diktatura felrevezeteset, hogy az "ellensegem ellensege a baratom"?
    Bennunket nem versz at, Te nem a diktaturat akarod felszamolni, csak Orban helyett mast akarsz a diktator szekeben latni....
    Te a diktatura resze vagy, Orbannal EGYUTT fogunk eltakaritani a politikabol....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. E-front: Ezt mire alapozod? Még, hogy Gábor a diktatúra része? Ezt komolyan gondolod?

      Törlés
  21. Picsàba...akkor most mit kezdjek ezzel a teherautonyi rpg vel..ezzel akartam feltölteni a sátrat... XD

    VálaszTörlés
  22. Ezt ugyan ugy bárki megtenné aki épp hatalmon van. Te is eltüntetnéd onnan a veled nem szimpatizálókat. Nem értrm mire ez a sírás. Elnézést a tegeződésért. De ha nem tetszik kikell menni tüntetni.

    VálaszTörlés
  23. Erre csak egyetlen valós választ látok (mivel minden jel szerint csak és kizárólag az erő hat rájuk!!): nem hétvégére hanem ma a látogatás időpontjára lenne érdemes demonstrációt, mégpedig Merkel melletti demonstrációt hírdetni/szervezni.. (sajnos csak most olvastam mi is történt.. és 300 km-re a helyszíntől..) Ahol akár egy petíciót is át lehetne adni Merkelnek.. a történtek leírásával..

    VálaszTörlés
  24. Akkor hol voltál te nagy demokrata, amikor Gyurcsányék október 22.-én éjszaka, többezres, hosszú hónapokon át tiltakozó, sátrakban csövező tömeget kényszerítettek erőszakkal, vízágyúval, hogy takarodjanak a Kossuth Térről? Vagy akkor nem voltál még demokrata? Vagy csak mostanra nőtt be a fejed lágya? Ha meg tényleg benőtt, akkor miért nem említetted legalább a párhuzam látszatát. Mellesleg a párhuzamok ellenére igen súlyos a különbség. Azért, hogy ez neked nem tünt fel, sokat elárul a rólad.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szadeszos "fogorvosdemokrata".Mi a fenére számítottàl,kedves Daniel?

      Törlés
    2. http://a.te.ervelesi.hibad.hu/te-is

      Tehát szerinted azért, mert Gyurcsány idején történt hasonló, a mostani eset jogos. Sokat elárul rólad, és a "demokrácia" felfogásodról.

      Törlés
    3. Na ezt most így nem tudom vizualizálni, folyamatosan követtem ami történt, de vízágyúzás az MTV székház gyújtogatós csőcseléknél volt, akiknek közük nem volt a normális kossuth-téri tiltakozókhoz, még ha azt is kamuzták, hogy amazok követelését akarják beolvastatni, mint ahogy nem.

      Törlés
    4. Dániel én nagyon távol állok a Szabótól és fanjaitól, de azért az elég durva, hogy azt a 2006-os siserehadat egy kalap alá veszed velük!
      2006-ban többször átsétáltam a magukat tüntetőknek nevező nácikból és fizetett hajléktalanokból álló putrisoron! Hánynom kellett tőlük! Nem csak attól, hogy maguk alá sz@rtak, hanem a gondolatviláguktól is!
      Sok rosszat el lehet mondani Tuaregről de ők legalább képviselik az erőszakosságot és rendben tartják a környezetüket!

      Törlés
    5. Most látom, hogy az előbb kimaradt egy "nem" szócska!
      Így akartam az utolsó kondatot:
      "Sok rosszat el lehet mondani Tuaregről de ők legalább nem képviselik az erőszakosságot és rendben tartják a környezetüket!

      Törlés
    6. Gyurcsány és a tüntetések:
      Az öszödi beszéd után tüntetés tört ki a Kossuth téren. Az, hogy az MTV nem számolt be korrekten az eseményekről, felbőszítette a tüntetőket, akik a tv székházhoz vonultak, és peticiót az akarták, hogy a peticiójukat olvassák fel. Az MTV azonban még arról sem tudósított, amikor a székházukat megostromolták. Az ostromlók forradalomként élték meg az eseményeket, de mivel reggel hazamentek, így nem lett belőle semmi. Nem lehet tudni, hogy az eseményeket kik és hogy manipulálták. Néhány érdekesség:
      Némelyik agyhalott Gyurcsányista azt terjeszti, hogy 2006-ban a Fidesz fizette a "csőcseléket".
      Erre természetesen semmiféle bizonyítékot nem tudnak prezentálni. Ellenben ezek tények:
      Kökényesi Gábor A tv székház ostromlóinak vezetőjeként:
      http://2.bp.blogspot.com/-tQYVxgkurGY/U48er7MFrUI/AAAAAAAAA9g/0AbdodEEo0A/s1600/BIG_0002117639.jpg
      Majd néhány nappal később rendőr sisakban törölgeti rendőrtársai arcát.
      http://4.bp.blogspot.com/-fJL-QnF0x_0/U48e_O1jGdI/AAAAAAAAA9o/dOBd8G_QZVM/s1600/BIG_0002117643.jpg

      http://4.bp.blogspot.com/-nSpLPlCol-o/U48fEmF-tAI/AAAAAAAAA9w/_sOThOViPZI/s1600/BIG_0002118490.jpg

      http://4.bp.blogspot.com/-5HdN2Z8Zqzg/U48fJUqyd8I/AAAAAAAAA94/Wy7JNAnOWWo/s1600/BIG_0002118493.jpg

      Kőrösi Imre (zsidó származású)
      http://3.bp.blogspot.com/-EuM_BPvt9ms/U48fOZVRx2I/AAAAAAAAA-A/Wy1JVcBOq2s/s1600/korosi.jpg

      saját bevallása szerint is volt MSZP-s és ÁVH-s ügynök (egy ügynök mindig az marad) , aki 2006-ban radikálissá lett, fegyveres felkelésre buzdított, de soha semmilyen eljárás alá nem vonták. Pedig az ő telefonbeszélgetését "hallgatták le" (vagyis ő állt Debil mellett, mivel Debilék az ő emberei voltak), és ezt a felvételt mutatták be a tv-be, vagyis a Debil és Gyík közötti beszélgetést, hogy ők, vagyis a tüntetők húzták rá a rendőröket a Fideszesekre! Ő volt az, aki a Kossuth térből vizeldét csinált, és aki miatt felszámolták onnan a tüntetőket okt. 23-án, amiből kezdődött az aznapi csetepaté! Később pedig érdekes módon nem börtönt, hanem pénzt kapott...
      http://kuruc.info/r/2/5958/
      http://www.mariaorszaga.hu/index.php?menu=bovebben&kod=2723&rovat=&PHPSESSID=bc85d2e089492c7c12c2db539230a5
      http://old.hirado.hu/akadalymentes/index.php?t=2&hirID=156928&id=332&offset=0&archive
      http://www.origo.hu/itthon/20061022ezreket.html
      http://kuruc.info/r/37/19188/

      A tv székház ostroma után megkezdőzött a terror a lakosság ellen, Gyurcsányék betiltották szinte az összes tüntetést, jogellenességek garmadát, és emberiségellenes bűnöket követtek el!
      A rendőrökről levetették az azonosító számokat, a fejükre csukját húztak, és jogellenesen oszlatták a tüntetéseket, jogellenes eszközökkel, jogellenesen alkalmazva azokat, a tüntetőket, vagy akiket ellenzékinek néztek megverték, egy tucat embernek kilőtték a szemét, jó néhányat megkínoztak, és megaláztak! Első fokon pedig tömegesen ítéltek el embereket hamis váddal! A balliberális oldal a mai napig védi ezeket a terrorcselekményeket, az EU pedig széles mosollyal az arcán élvezte a látványt! Ezek a tettek a mai napig büntetlenül várják a valódi elszámoltatást, csak egy-két csicskást tessék-lássék módon ítéltek el...
      A balliberális zsidó, cionista oldal ezeket a bűnöket a tv székház ostromával menti fel, de lehet-e feloszlatni tüntetést azért, mert egy (kár egy-két évvel) korábbi erőszakba torkollott, és lehet-e ezért később elkövetni emberiségellenes bűnöket?
      https://www.youtube.com/watch?v=TNsib28r43g
      https://www.youtube.com/watch?v=yrRM6IaXSGo
      https://www.youtube.com/watch?v=G0YfISi_rYs
      https://www.facebook.com/titkolthirek/posts/785520564875053
      https://www.youtube.com/watch?v=o0Fa-NJRANg
      https://www.youtube.com/watch?v=uPqUnK1nHDU

      Később a balliberális zsidó, cionista média, és politika, az erőszakos, és lőfegyverrel felfegyverzett, az USA által fizetett tüntetőket békés szabadságharcosnak állította be, és támogatta őket!
      A magyarországi zsidó erőszakos tüntetőkkel pedig a magyarokkal ellentétben, hímes tojásként bánnak. Ordít a kettősség!

      Törlés
  25. Kedves Dániel, arra a csőcselékre gondoltál, ami körbeszarta-hugyozta a Kossuth-teret, fegyvernek minősülő eszközöket tárolt ugyanott, és nyíltan a kormány erőszakos megbuktatására uszított?? majd felgyújtotta és kifosztotta a Rádió/TV székházat is.. felgyújtott egy csomó autót, kukákat, tört-zúzott, majd Molotovkoktélpartit tartott fél Budapest területén??? ami előre megfontolt szándékkal magárahúzta a rendfenntartókat az Astoriánál rendezett naggyűlés helyszíne felé (aminek rendezői a rendőrségi figyelmeztetés ellenére sem mondták be, merre lehet szabadon elmenni a helyszínről!!).. Én demokrataként már korábban betiltottam volna a mindenfajta politikai kultúrát nélkülöző Kossuth-téri randalírozást.. és bíróság elé állítottam volna mindazokat, akik ott fegyvereket halmoztak fel..erőszakra buzdítottak.. sőt, azokat apolitikai erőket/vezetőket is, akik ezt kezdeményezték-támogatták..

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na igen..
      Megnézném - ha nem volna kerítés -, meddig engednék a cigánytábort a Fehér Ház előtt?!

      Törlés
    2. Nem értek egyet. A téren lévő tiltakozók csoportja ne volt homogén, de a székház gyújtogatok egy tök más társaság volt ... akik pont a tiltakozók összes munkáját és energiáját tették semmissé egy éjszaka alatt.

      Törlés
    3. +Szent-Királyi István
      gratulálok, kedves fő-betiltó-demokrata. sikerült összehordani az összes sztereotípiát, amit a 2006 „őszi sajnálatos eseményekkel” kapcsolatban a fejekbe sulykoltak. amikor a Kossuth téri tüntető tízezreket egy kalap alá veszik a köztük feltűnést kereső náci és egyéb agyalágyult hordószónokokkal meg a kajára odagyűlő hajléktalanokkal (vagy a székházostromló huligánokkal), még mindig ökölbe szorul a kezem.

      Törlés
  26. Dániel Ez a két eset tényleg olyan messe van egymástól, mint Makó.... Nincs párhuzam. Amiben különbözik a két Kossuth téri tüntetés, Szent-Királyi István felsorolta hiánytalanul.Amit tett a hatalom ismét, az felháborító, undorító. Ahogy Gábor mondja, nem a rendőrök hibája. Utasítást hajtottak végre. A hatalomét. Ami engem kiakasztott, hogy erre éjjel kerítettek sort, a mozgalom vezetőjének, az ott folyamatos őrzést vállaló embereknek ( gyakran 200-300 km-es távolságból érkező) mindenféle előzetes tájékoztatása nélkül. A cél persze, hogy ne legyen idő a bíróságon fellebbezni, ez ellen tiltakozni, semmiféle fórum, média segítségét igénybe venni. A szétszedett sátrak elhelyezést legalább biztosították? (Az őrzők éjszakai elhelyezéséről nem kérdezek, mert azt biztos megolgották a társak.) Egyszerűen nincs erre az eljárásra megfelelő szó, amivel minősíteni lehetne. De van egy. Diktatúra.

    VálaszTörlés
  27. Szerintem nagyon jól kezelted a helyzetet Taureg Szabó Gábor! A félelem tetette velük, azt kell folytatni ahol elkezdtük mi a Nép! Orbán végnapjai vannak , minden cselekedetét, kapkodasat a félelem, labillitas jellemez.

    VálaszTörlés
  28. AHOGY A TANÁROM MONDTA,MÁSVILÁG SZÉP HELY!NA OTT A HELYED!KOTRÓDJ ORBÁN,EL A KEZEDET A SZÜLŐ FÖLDEMRŐL ÉS GYERMEKEIM FÖLDJÉRŐL..MI ITT SZÜLETTÜNK ÉS ITT IS HALUNK MEG!TE CSAK EGY ÁTMENET VAGY,AZ ÉG ÉS A FÖLD KÖZT!

    VálaszTörlés
  29. kicsit túl fontosnak képzeled magad, magatokat.
    Merkel epszilon sugarú környezetéből mindent és mindenkit eltakarítottak.
    te meg diktatúrát vizionálsz, ami tőled fél.
    LOL.

    VálaszTörlés