2015. január 28., szerda

Tudjuk, merjük. Miért nem tesszük?

A rendszerváltó SZDSZ 1990-es kampányszlogenje volt ez: Tudjuk, Merjük, Tesszük. Mai napig ezt tartom a legvelősebb politikai mondanivalónak, minden benne van: ha ma az Ország ennek jegyében mozdulna meg, holnapra nem lenne Orbán Rezsim.




Három ütős és bátor szó, annak idején igaz is volt, nézzük meg most egyenként, hogy helytállóak-e a mai viszonyainkra. Kezdjük a TUDJUK-kal. Szerintem ezzel elégséges mértékben rendben vagyunk: azt biztosan tudjuk, hogy mit NEM szeretnénk. Nem akarunk egy keleti típusú önkényuralom látszatdemokráciájában élni, ahol az ország lakosságának 1%-a milliárdos lesz a mi adónkból, a fele meg közben éhenhal. Nem akarunk a kollégistatársak gyerekeire szabott alkotmányozást, trafik-kapitalizmust, agymosást, kattant miniszterelnököt amorális hatalmi környezettel. Lehetne ezt ragozni a végtelenségig, de a szőnyeget sem analizálni, hanem fölporszívózni szokták a nagytakarításnál, aztán ha valakit nagyon érdekel, hogy mi is van a porzsákban, majd utána kibogarássza. Szóval pontosan TUDJUK, mi az amit NEM szeretnénk, és ez már nem kevés tudás. És arrók is van elégséges képünk, hogy mi az amit szeretnénk: alkotmányos jogállamot, demokratikus piacgazdaságot, európai életmódot. Ennek a részleteit persze már sokféleképpen lehet értelmezni, és ha majd elkövetkezik az Orbánutáni Éra, akkor épp erről fog szólni a nyomás alól fölszabadult közéletünk. Szóval azt mondom: elégséges mértékben TUDJUK, kipipálva, haladjunk tovább.


Itt van a következő kulcsszó: MERJÜK. Hát itt azért már van egy kis bibi, mert a fortélyos félelem rendszerében sokan szenvednek el retorziókat politikai kiállásuk miatt. A közszolgák, a Fidesznyik Cégek alkalmazottai valóban kitettek a személyre szóló egzisztenciális terrornak, ez tény. De valójában sokkal többen félnek, mint amennyiekre a Narancsok ténylegesen oda is tudnának hatni. Ha valaki képes racionálisan kilépni a Rezsim lelki játszmájából, és végiggondolni, hogy vajon van-e elég kapacitása személyesen Őt vegzálni, akkor rájöhet: ha magánvállalkozásnál, multinál dolgozik, akkor ilyen fenyegetettség reálisan nem létezik. Lehetnek ezalól persze kivételek, LIDL-nél is lehet Fidesznyik üzletvezető, meg a McDonaldsnál is, de azért nem ez az általános. Az Orbán Rendszer mocskos zsenialitása éppen ebben áll: képes olyan légkört teremteni, amelyben még az is fél, akinek valójában nincs mitől. 1 millió embert el tudnak érni a Narancsok, de többet nem, pláne akkor nem, ha azok egyszerre mozdulnak, mert akkor gyorsan szétoszlik az államgépezet figyelme, és végül senkire sem jut elég, hogy valóban odacsapjanak. Szóval nagyjából így: vannak, akik így is MERIK, de sokkal többen MERHETNÉK.


A legnagyobb baj ezzel együtt a TESSZÜK-kel van. Többmilliónyian TUDJUK, többszázezren MERJÜK, de mostanra csak párezren TESSZÜK. Február várhatóan legnagyobb tüntetésére is 13 ezren jelentkeztek be, nem 130 ezren, pedig a netadósok szervezik, akiknek messze a legszélesebb a meghívási címlistájuk, százezreket tudnak közvetlenül elérni. Lesz nyomatéka, de elsősorban a médiaközvetítés miatt, és nem amiatt, ami a tüntetések elsődleges célja: annyi egyakaratú embert összegyűjteni kritikus helyre, hogy attól a Rezsim nadrágja lebarnuljon. Orbánék pszichoterrorjával szemben a legütősebb fegyver a sajátjuk: a lélektani ellennyomás. Az Őszi Tüntetések hatalmas hömpölygő tömegei valósan megrendítették Narancsékat, támogatói bázisuk a felére zsugorodott, a jövőtől való félelem egymásnak ugrasztotta Őket, hát most kéne ráerősíteni a demonstrációkon való részvételekre, hogy a maradék szuszt is kinyomjuk belőlük, mielőtt rácsatlakozhatnak a lélegeztetőgépre. Mindenki önmagában gondolja végig: ha TUDJA és ha MERI, akkor miért nem TESZI? Az egyetlen hatásos Orbánmentesítő gyógymódnak a tüntetések bizonyultak, ha ezek kimerülnek, akkor a demokraták maguk teszik le a fegyvert, amit pedig sikeresen tudtak használni eddig.


Sokat gondolkozom ezen, vajon miért érzi úgy a Nép, hogy már hazamehet a terepről? Vannak persze a kényelmi szempontok: hideg, pocsék idő, miegymás, de lássuk be: jobb egy Orbánmentes Tél, mint egy Fidesznyár, nemde. És persze, az őszi tüntetések szervezőinek egy része félrevitte a Tömeget, mind tematikában, mind Térben, ezért aztán sokan inkább kivárnak otthon addig, amíg biztosak nem lesznek abban, hogy nem verik át őket azok, akiknek a szavára megmozdulnak. De a legsúlyosabb távoltartó tényezőnek mégis egy dolgot tartok: a CSODAVÁRÁST. Jön Merkel, Juncker lealázta Orbánt, az USA és az EU már nettó szívatja Miviktorunkat, meg még van RTL Klub is, meg a multik is lázadoznak. Aztán elmegy Merkel, kiegyezik a Fidesz az RTL Klubbal, és mi meg itt maradunk, egy lefenyített, és épp ezért különösen dühös Orbánnal. Mert megbuktatni nem fogja senki Orbánt, a Rezsimjét meg pláne nem bontja le helyettünk. Segítenek, amiben a világpolitika szabályain belül tudnak, de a döntő csapást magunknak kell bevinnünk, vagy örökre ránkszárad Orbán. Ne tessenek csodára várni, mert a saját kockázatvállalást nem fogjuk megúszni úgysem: ez a mi Hazánk, nekünk kell visszavenni. Készülődjünk, Barátaim.

Hajrá Köztársaság! Hajrá Magyarok!


30 megjegyzés:

  1. A rendszerváltó SZDSZ 1990-es kampányszlogenje volt ez: Tudjuk, Merjük, Tesszük. Mai napig ezt tartom a legvelősebb politikai mondanivalónak, minden benne van: ha ma az Ország ennek jegyében mozdulna meg, holnapra nem lenne Orbán Rezsim.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha tüntetősdi nevű új sport helyett az emberek masszívan kint maradnának és lezárásokkal megbénítanák az országot, akkor lenne elérhető cél... Az emberek beleun(t)ak ebbe! Szerintem...

      Törlés
  2. Helló Mindenki!Hiszek benne és történelmi tény is egyben,hogy egyetlen önkényuralom sem tartható fent a végtelenségig.A jelenleginek is buknia kell törvényszerűen,már a jövő,gyerekeink és Magyarország életéért is!Épp ezért is-Akarjuk,merjük és tegyük is!Alkotmány,demokrácia,szólásszabadság ellenőrizhető és kontrollálható irányítással!Köztársaságot akarunk!Üdvözlettel!Nagy Sándor

    VálaszTörlés
  3. Valahogy fel kellene lelkesíteni a tömeget, mert a sok süket dumát már unja mindenk!

    VálaszTörlés
  4. A HUMORT IS GYKRABBAN KÉNE ALKALMAZNI! A HOFI BESZÓLÁSAI SZÁZSZOT TÖBB EMBERRE VOLTAK HATÁSSAL MINT AKÁRMILYEN EMELKEDETT HANGÚ BESZÉD !

    VálaszTörlés
  5. Sziasztok Demokraták!

    Én picit tovább megyek,
    NEM CSUPÁN AKAROM, DE KÖVETELEM A KÖZTÁRSASÁGOT VISSZAÁLLÍTANI AZ ORSZÁGBAN!!!

    Legyen szép napotok!

    VálaszTörlés
  6. Igen Gábor tudjuk de nem merjük és teszük.Hogy lehet egy olyan országban,ahol ki megyek az utcára és már nemcsk a Fidesz és a Jobbik köpködi a kitüzőmet,hanem a demokratikus ellenzéki pártok.Örült nagy a káosz és az ellentmondás van ebben az országban.Nekünk civil demokratáknak már nem a fasiszta,diktatorikus Orbán rezsim a fő ellenségünk,hanem a demokratikus ellenzéki pártok.Rohadt egy helyzett alakult ki Magyarországon.Ezt nem a fasiszta,diktatorikus Orbán rezsim tette azá,hanem Mi demokraták,civilek.A fasiszta,diktatorikus Orbán rezsim teljesen hülyét tud bármikor csinálni a demokratákból és a civivil mozgalmakból,mert őrült nagy háború és ellentmondás van demokratáknál és a civil mozgalmaknál.Mi mindig űnnepelünk,hogy már megint elöbbre léptünk,közben nemhogy víssza fele megyünk,hanem a mocsokban,szarban hempergünk.

    VálaszTörlés
  7. Jó reggelt Mindenkinek!
    Nagyon jó ez a három szó! Most is megállja a helyét az embereknél.
    Sajnos egyre rosszabb a helyzet a civilek és a pártok szimpatizánsai között. Mindkettő egyet akar, de külön-külön és elbeszélnek egymás mellett. Addig amíg a pártok nem értik illetve nem akarják érteni a civileket nem lesz tömeges tüntetés.
    Jó lenne végig gondolni a mit és miérteket. Összefogni, hogy márciusban már egy hatalmas tömeg lépjen fel a saját érdekeiben.
    Az a pár demokrata civil aki közel 185 napja a Kossuth téren van várja már nagyon a hozzájuk csatlakozókat. De addig is a hatalom szájában már km-nyi fénykép és hangfelvétellel a háta mögött nem adja fel.
    Ébresztő Emberek! Ébresztő Köztársaság!
    Vivát O.GY.M.

    VálaszTörlés
  8. Lesz ott a hét végén ismét egy 800-fős balliba tömeg. Utcabáloznak kicsit, orbánoznak, gágognak, majd hazaszállnak mint a vadlibák Rózsadombra, a villáikba.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "Isten hozott nálam, öcsém! Ez a való világ!"

      Törlés
    2. Tudod barikám, a résztvevők nagyrésze nem annyira névrokonod, hogy belé tudnád beszélni... bár azt hiszem, nem is őket, hanem a tájékozódni kívánó érdeklődőket célzod meg a butuska szövegeddel.. mert azt mindaz, aki ott volt/van egy ilyen tüntetésen, tudja-látja (láthatja, ha odafigyel!!) hogy nem a Rózsadombról jöttünk oda.. én pl egy másoknak világvégi kis faluból, közel 300 km utazás és több átszállás után.. Ezért sem tudok ottlenni minden ilyen rendezvényen.. pedig szívesen mennék a legtöbbre.. hogy tisztán és személyesen lássam, mit is akarnak a szervezők-rendezők, a felszólalók, és a többi hozzám hasonló mezítlábas résztvevő.. És itt van a TE szereped kulcsa: nehogymá sokan odamenjenek, s személyesen hallják-lássák-tapasztalják a tömeges elégedetlenséget, a sajátjukkal rokon problémák tömegét és nehogymá eszükbe jusson az az alapigazság, hogy ha mind összefognánk.. akkor TE is meg a GAZDÁID is futólépésben kéne távoznotok a rátok kiosztott és a mi adónkból jól megfizetett pozícióitokból.. Mert mi nem balosok, nem liberálisok, nem konzervatívok megatöbbi vagyunk ezeken a helyeken ELSŐSORBAN!!! hanem egyszerűen elégedetlenek meg ennek a 2/3-os ámokfutásnak a közös KÁRVALLOTTJAI.. Nem olyan bonyolult ez, éppen ezért izzasztod magad mindenféle elterelő csacskaság sulykolásával, hogy nehogymá ezt felismerhessék még többen.. Átlátható vagy.. csak a szagot terjeszted..

      Törlés
  9. Kedves Magyar NÉP !! Én már CSAK bennetek hiszek !!! TI lesztek HA akartok azok akik el hallgattatjátok a pártok közötti harcokat !!! A ti feladataitok közé fog tartozni,hogy ebben az országban VALÓDI Demokrácia legyen és ezt CSAK akkor fogjátok azzá tenni ha valóban összefogva ki jöttök az odúkból és MAGYAR módra fel emelitek a szavaitokat mind az ellen aki nem ezt vallja és különböző apró harcokkal tesz elterelő hadjáratot ellenetek és a valódi demokrácia létrehozása ellen MOST emeld fel ,és addig a zászlónkat még van erre lehetőségeteg Hajrá Magyarok Hajrá Népem!!!

    VálaszTörlés
  10. József Gönczi Hogy voltál képes ezt leírni, hogy "... nekünk, civil demokratáknak már nem a fasiszta, diktatórikus Orbán rezsim a fő ellenségünk, hanem a demokratikus ellenzéki pártok." (??!!) "Rohadt egy helyzet alakult ki Magyarországon." Ez igaz. Ám, az már nem, ahogy folytatod. " Ezt nem a fasiszta, diktatórikus Orbán rendszer tette azzá, hanem mi, demokraták, civilek." (Micsoda?)
    Nekem, ( s tudom, hogy sokaknak velem együtt ) az Orbán-rezsim az ellenségem, s nem a demokr. ellenzéki pártok! Azt is visszautasítom, hogy a " rohadt helyzetet mi, demokraták, civilek tettük azzá." Hogyan érted azt, hogy " őrült nagy háború és ellentmondás van a demokratáknál és a civil mozgalmaknál?" ( "..-nál" vagy "között". Nem mindegy! ) Hogy tudtad a kettőt külön választani? A civil mozgalmak szerinted nem demokráciát akaró tagokból, nem demokratákból állnak?? Szerintem meg csak azokból. Ha nem így lenne, a CÖF-fel vonulnának. Vannak viták,véleménykülönbségek. Néha nem a megfelelő stílusban, el kell ismernünk. De vannak egyeztetések, közelítések, összefogásra törekvések is. Majd kikristályosodik, legyünk egy kicsit türelmesebbek egymással. " Mi mindig ünnepelünk, hogy már megint előbbre léptünk..." Kikre vonatkozik itt a "mi" személyes névmás? Egy kalap alá veszed az egész népet? "...hanem a mocsokban, szarban hempergünk." (Hemperegni vidáman, önként szoktak, de nem az általad leírt "anyagokban".) Mindenki? Azok is, akik akarnak tenni és tesznek is a rezsim ellen? Na, ne! A "kitűzőnket" pedig nem "köpködik" a demokratikus ellenzéki pártok. Ha azt látják/hallják/olvassák, hogy mi nem vagyunk demokrácia-pártiak, és sorban "köpködjük"(ahogy most éppen Te tetted) őket, akkor sem fognak "visszaköpni", legfeljebb később sem csatlakoznak azokhoz a civil mozgalmakhoz, ahol ezt teszik. Róluk nem vesznek tudomást. S legyünk tárgyilagosak, azok a civil szerveződések/mozgalmak meg is érdemlik. Mi tán fordított esetben különbek lennénk? Kérlek, gondold át, mielőtt valamit leírsz.

    VálaszTörlés
  11. Merjem-e szóba hozni?

    A 100 ezres tömeg, mint alkotmányozó nemzetgyűlés gondolatát többen opponálják. Nem is mindig alaptalan felvetésekkel.
    Az OGYM Kossuth téri tömegesedése és a mozgalom országos terjedése (talán ezért is), lassulni látszik, noha Gábor mindent megtesz a lelkesítés érdekében.
    A parlament hétvégeken meg ünnepnapokon üres.
    A Gazda budai házának még a környékét is őrzi a TEK.
    Néhány pitbulljáét viszont nem, miként a parlamenti képviselőkét sem.
    Lehetnek a „fidesznyikek” között is normális emberek. (legutóbb pl.: http://bencsikjanos.hu/a-fiatalok-elvandorlasanak-tenye-az-egyik-legfontosabb-nemzetstrategiai-kerdes/)
    Országosan elszórtan 100 (10 helyszín*10, 20 helyszín*5, 50 helyszín*2) ezer, NER-rel elégedetlen embert összehozni könnyebb (?), mint a Kossuth térre (bár egy 2 milliósnak mondott fővárosban utóbbi számomra érthetetlen).
    Nem lehet, hogy célszerűbb lenne pár ezer embernek, egy időben kérdést és kérést intézni az elvtársakhoz az Ő kényelmes lakhelyük előtt?
    Itt csupán néhány méter megtétele után megválaszolhatnák azokat, és a nép meg eldönthetné, hogy jó vagy rossz volt-e a válasz.
    A hortobágyi gazdák próbálkoztak ilyennel. Igaz nem sok sikerrel.
    De ki tudja? Az idők változnak.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. És persze mind ezt a Demokrácia Végváraiból indított portyázásnak gondolom, ami nem helyettesíti a fősereg létrejöttének szükségességét.

      Törlés
    2. A lázongó tömeg lázong, nem alkotmányozik. Az alkotmányozás egy kényes jogi politikai procedúra, ezért a kettő kizárja egymást. Max. előrehozott választást lehetne kikényszeríteni (lásd jó néhány példa a közelmúltból.) Gondolkozzatok már.

      Törlés
    3. Figyelmetlen vagy Komisszár, a 2010-es alkotmányos szöveg elfogadást javasoljuk augusztus óta. Azon nincs mit bonyolultkodni, mert készen van, és 25 évig volt kész.

      Törlés
    4. A tömeg ne lázongjon, mert azt manipulálni lehet.. a tömeg tudatosodjon, és tudatosan nyomásgyakorlással szorítsa rá a hatalmat, hogy ne játsszon se az alkotmánnyal, se más alapjogokkal, DE elsősorban ne a pénzünkkel és a bizalmunkkal.. és egy alkotmányozó (szak)testület jöjjön létre, ami a közös célok és érdekek figyelembevételével megindítja és be is fejezi egy megfelelő alkotmány létrehozását.. aminek első lépése az 1989-es visszaállítása.. Tehát én nem pártolom annyira a LÁZONGÓ tömeget.. hanem a tudatosan lázadó, egy adott célt elérni kívánó tömeg létrejöttét már IGEN!!! s ez a cél: a közös célok eléréséhez vezető út megnyitása..

      Törlés
    5. Gabi csak pont a legitimációd hiányzik hozzá. Tudod jogállam.

      Törlés
  12. Kedves Tuareg.Te komolyan azt gondolod,hogy sokszázezer ember odamegy,közfelkiáltással pajzsra emel, a Zorbán a népeivel meg elszalad?Márciusban?Hát,nem vagy kishitű..

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Petikém! Az elmeháborodottak sosem kishitűek.

      Törlés
    2. Hát,elég furcsa a "Tuareg".Tudod,aki 1994 után szadeszozott,feltehető a kérdés:Pénzért,érdekből,vagy törzsi alspon,a Talmud törvènyei szerint.Szerinted ő melyik?..

      Törlés
    3. Hát én inkább arra tippelnék, hogy Szabó Gabi is a "választottak" közé tartozik.

      Törlés
    4. Lóf@szt, soproni sváb gyerek.

      Törlés
    5. Igy mèg érdekesebb.Kádár rendszerében a fogorvosi a törzsbéliek privilégiuma volt.A butábbjáe meg a fogtechnikus.(pl a Tompi ott az lehetne.) A Tuareg az első sváb fogorvos,aki addig szadeszozott,amig volt.Szadesz...Azért ez teljesítmény..

      Törlés
  13. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  14. Bénikém! Te, aki egyelőre a perifériás vérkenetet is csak bukdácsolva tudod eldifferenciálni a csontvelői kenettől a mikroszkóp alatt, honnan is tudnád ezt megítélni? :D :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na ide figyelj Sverde pajti!

      Nagyot tévedtél ugyanis expert vagyok szövettanból (amit pedig a legtöbben utálnak).
      Apropó csontvelő, Tuaregen szíves örömest elvégeznék egy sternumpunctio-t, a múltkori tüntin amúgy is olyan sápadt volt szegény :(

      Törlés