2014. július 31., csütörtök

Orbán sorsa csak rajtunk múlik

Bátor kijelentés, pedig igaz, ugyanis tények és törvényszerűségek felhasználásával nem is oly lehetetlen feladat Narania Urának eltakarítása. Elvileg vagyunk ehhez elegen, tehát a tömeg megvan, a kérdés az, hogy akaratunk is van-e hozzá.





Számolgassunk: van ugyebár 2,1 millió Narancsnyik az Országban, de mint épp a közvéleménykutatók jelzik, meg mint az RTL Klub beindulásával az várható is volt, szépen elkezd apadni a számuk. És azt a Fidesztábort se gondoljuk valami monolitikus tömegnek: egy részük minden létező ellenzéki politikust büdöskomcsinak tart, másrészük meg az erősebbhez húzás miatt dekkol náluk, harmadik része pedig munkahelyének megtartása miatt csinál úgy, mintha. Namost azért egy tízmilliós országban, ha tömegesíteni kezdünk, akkor ez a szavazótömeg az utcán kisebbségbe kerülhet, megmutatva passzív 4 millió Hontársunknak, hogy az erősebb, a tömegesebb, az már nem a Narancs. Azt persze láttuk, hogy egy-egy alkalomra ezernyi szervezési eszközzel - média, meg lóvéhegyek - össze tudnak trombitálni 100 ezer embert, csakhát Ők sem tudják Őket huzamosabb ideig ott tartani. Ha mi viszont igen, és állandó jelenlétben le tudjuk Őket győzni, akkor könnyen láthatóvá válik a fölényünk. És ez biz nem abszolút szavazótömb mérettől, hanem a létező támogatók puszta akaratától és kitartásától függ. Hogy kedvenc műfajomból hozzak némi hadászati példát: a ruszkiknak a dicső szovjet múltban mindig mindenből sokkal több volt, mint az amerikaiknak, csakhát a darabszám mellett ott volt két kínos tény: az eszközök fele a használhatatlan roncs kategóriába esett, a többi nagyrészének meg a minősége biz gyengécske volt. Így aztán papíron, statisztikákban a ruszki volt az erős, csakhát végül mégiscsak a Szovjetúnió ment a levesbe és nem az Egyesült Államok.


Számoljunk most saját, legkönnyebben mobilizálható erőforrásunkkal: a demokratikus ellenzék budapesti szavazótömbjével. Mindenhol lefelé fogok becsülni, nehogy szó érje a ház elejét, meg vágyálom, meg ilyen sumákdumák. Van valóságosan 400 ezer demokrata szavazó Budapesten. Jelzem, ha nem lenne, és ez a szám, mint minimumérték nem lenne közelfogadott, akkor az ellenzéki pártok nem mennének rá a Főpolgármesteri poszt elnyerésére, mert minek. De mivel rámennek, ezért aztán joggal gondolom, hogy rendelkeznek olyan közvéleménykutatási adatokkal, melyek alapján azt teszik, amit. Úgyhogy matekozzunk ezzel a 400 ezer fővárosi demokrata szavazóval. Álmodjunk egy pillanatra: mindegyikük fölfogja, hogy csak rajta múlik az Orbánűzés, ezért hajlandó némi áldozatot hozni a keserűmagyarkodás helyett. Mind eljön a Kossuth térre augusztus 8-án, és azzal a kellemes logisztikai szituációval szembesülünk, hogy az egész Belváros csurig van demokratákkal. Annak épp lenne némi médiavisszhangja, és nemcsak országon belül, a vidéken apátiában élő 4 millió emberünknek is fölkapódna a feje, hogy nahát ezazémár valami.


Ehhez semmi más nem kell, mint akarat, nemdebár. Meg némi bizalom a többiek iránt: nem abból kiindulni, hogy a másik úgyis otthonmarad, tehát én is, hanem az ellenkezőjéből: megyek, mert bízom abban, hogy a másik is jönni fog. És ha pusztán a saját gondolati sémánkat ilyen módon megváltoztatnánk, már remegne is minden porcikája Narania Urainak. Éshát persze ebben az esetben az állásféltés már hiteltelen opció: 100 ezernyi embert nem lehet egyenként megfigyelni, aztán egzisztenciálisan levadászni, nincs a világon akkora és olyan profizmusú államapparátus, amelyik akár ennek csak a töredékére is képes lenne. És akkor menjünk tovább az álmodozásban, aztán persze elmondom, hogy akarok ebből az álomból úgy fölébredni, hogy a Valóságban folytatódjon. Szóval 400 ezer fővárosi demokrata fogja a saját súlypontját és fölemeli, és kerek 8 órát az életéből a gyakorlatban is arra áldoz, hogy Orbánt eltakarítsa. Aztán a hatalmas tömegélménytől, a Hatalom tele gatyájának átható illatától bódultan rájön, hogy ez jó, és megint akar ilyet. Ezért aztán a következő hétvégén megint kijön, és megint lesz diadal, meg világsajtó, meg a passzívak számára remény, Orbánék számára meg TEK mögé bújt bunkerrettegés.


Úgyhogy a rosszhírem az annyi, hogy nem Orbánék uralkodnak fölöttünk, hanem mi hagyjuk lenyomni magunkat. A fővárosi demokraták döntő része nem képes bevállalni heti 8 órát a 168 órából, hogy európai demokráciában éljen, és amíg erre nem képes, addig nem is fog abban élni. Inkább ír, olvas, tévét néz, jajongbusong, és megmondja a feleségnek/férjnek a tutifrankót, így az indulatból családi veszekedés és nem Orbánűzés lesz. Namost az a helyzet kéremszépen, hogy én meg roppant konok módon eltökéltem, hogy ezt meg fogom valósítani. Igen, tessenek röhögni, kacarászni, kiváló, cizellált publicisztikákat írni a gonosz Orbánról, hátha valaki még nem tudja a nyilvánvalót. Csaxólok, mindenki tudja, de azért csak tessék, valamiből kell enni meg rezsit fizetni, mégha az puszta habverés is mostanra. Csakhát amikor augusztus 8-án az Ország Gyűlése Mozgalom belevág Orbán megdöntésébe, akkor ennek alapbázisát fogja a Kossuth téren megteremteni. Ne tessék azt hinni, hogy erőszakmentességünk az valami kedélyes kvaterkázásban meg szónoklatok hallgatásában fog testet ölteni: egy fenét, az nem én vagyok, az nem mi vagyunk.



Játszani fogunk a Hatalommal, amihez a Kossuth téri tábort csak a Demokrácia Erődjeként fogjuk használni: onnan indulunk portyázni, tesztelgetni a Hatalom tűrőképességét. Pontosan ismerem, hogy mit lehet megtenni törvényesen és azt is, hogy hol vannak a törvényileg nem szabályozható bonyolult élethelyzetek kiskapui. És békésen, de kreatívan és eltökélten remek kis ötletek tömegét fogjuk élőben kivitelezni. Mozgás, sétálgatás, különböző helyszínek meglátogatása, nevezzük folyamatos de törvényes zavarkeltésnek. A Blogom mostanra annyi helyre eljut, amennyire egy állandó információforrásnak el kell jutnia, és mint látható az elmúlt napokból, mostantól erre is használom. Az a helyzet ugyanis, hogyha a fővárosi demokrata polgár épp ráér pár órácskára, hogy Orbánnak bemutasson, akkor perpillanat ezt nem tudja hol megtenni, de gondoskodunk róla, hogy nálunk ezt bármikor megtehesse. Namost 400 ezer demokrata szavazóból ha csak 1 százaléknyian gondolják mondjuk egy kedélyes péntek délután, hogy kijönnének kicsit demokrata levegőt szívni a hasonszőrűek társaságába olvadva, az biz már 4 ezer ember. Ja, az meg pont annyi, mint anno a Hallgatói Hálózat Orbánfosató menetein volt.


Aztán akkor mi is menetelünk kicsit erre-arra, meg kitalálunk egyéb finom kis aktivitásokat, nem fogunk unatkozni. Aztán előbb-utóbb csak látni fogja a demokrata szavazótábor, hogy nem sikertelenségre ítélt lúzerkedés megy a Kossuth téren, hanem nagyon is aktív és kreatív hatalomellenes pszichoterror. A polgárok spontán tömegaktusait demokráciában képtelenség megszüntetni, nemdemokráciában már más persze a helyzet, de minél korábban kezdünk bele a Hatalom szívatásába, annál kisebb az esélye hogy diktatórikus módszereket mernének alkalmazni. Tetszenek tudni, nehogy parancsmegtagadás legyen a vége, mert akkor jön az ukrán forgatókönyv, és akkor esetleg a TEK is roppant kicsinek és amatőrnek bizonyulhat. Szóval a feladatom, az Ország Gyűlése Mozgalom küldetése ez: nyilvánvalóvá tenni az ellenzéki demokratáknak, hogy csak rajtunk múlik Orbán lelkiállapota, és hatalmának stabilitása. És olyan lelkületű akarnokok, mint Orbán és Bandája aligha fogják hosszan bírni, hogy egy növekvő létszámú Közösség egyszerűen játszik velük és semmibe veszi Őket. És aki a nyugalmát elveszti, és fejveszett cselekvésbe kezd, az bizony a Hatalmát is elveszti.


Ez a tervem, ez a tervünk, az első két napban 440 önkéntes csatlakozott hozzánk és ennél számosabb az egyelőre a nyilvánosságban nevüket nem fölvállaló csatlakozók tábora. Itt gyülekezünk: Ország Gyűlése Mozgalom fészbuk csoport.

Tessenek jelentkezni.



2014. július 30., szerda

Amit teszünk, és amit nem - OGYM

Rengeteg a jelentkező, rengeteg a csatlakozó, az máris biztos, hogy az Ország Gyűlése Mozgalom augusztus 8-i Kossuth téri indulása kudarc nem lehet. De mivel nem egy napra megyünk, hanem azért, hogy ott is maradjunk, ezért rögzítek néhány sarokpontot a fölmerült tömegnyi kérdésre válaszul.




A személyemet illető kritikákkal a továbbiakban nem foglalkozom, most utoljára igen. Házkutatással, négyszeri rabosítással, 47 rendőrségi feljelentéssel a hátam mögött, amelyet mind a Fidesznek, és személyesen Kocsis Máténak köszönhetek asszem joggal gondolom magam az Orbán Rendszer politikai üldözöttjének. Hazajárok a Nemzeti Nyomozóirodába - Ők házkutattak nálam, és Ők is rabosítottak -, a különféle Bíróságokra, vállalkozásomat kicsinálták, barátaim jórészét - akit csak utolértek - munkahelyükről kirugdosták. Két éve állok elektronikus és személyes megfigyelés alatt, megtanultam konspirálni, ismerem a titkosszolgálati módszereket, élek és szabadlábon vagyok, ellenben járok koronatanúskodni más politikai üldözöttek koncepciós eljárásaiba. Én ezt tettem, ezt teszem, akinek ez kevés, megértem, akinek sok, azt is, de ezek a TÉNYEK, és akkor erről ennyit, térjünk vissza az Ország Gyűlése Mozgalom nyitott kérdéseihez.


Sorba megyek a legfontosabb kérdéseken. Mi a garancia, hogy meg tudjuk ilyen módon buktatni Orbánt? Semmi, aki bármi ilyesmire garanciát tud vállalni, az hazudik. De azt tudom, hogy egy maratoni futóversenyt nem lehet úgy megnyerni, ha azon el sem indulunk. És azt sem gondolom, hogy az általam fölvázolt forgatókönyv a világ legjobbja, de a helyzet az, hogy nem látok mást sehol. Illetve amit látok, azok átmeneti figyelemfelhívások, én pedig azt gondolom, hogy állandó nyomásgyakorlás, és terepen élőben való nyomásgyakorlás nélkül ebben az országban semmi nem fog változni, de legalábbis jó irányba nem. Meg kell mozdulni, leverni a cöveket, letáborozni az ellenség fellegvárává alakult Parlamenttel szemben állandó provokációként. Ne érezzék magukat Narania Urai oly kényelmesen, mikor bemennek 2/3-os hatalmuk erődjébe: legyünk tüske a köröm alatt, a zavaró tényező, a lódarázs a hálószobában. Akik teljhatalmat építenek, azoknak az ilyesmi nagy megpróbáltatás: mutassuk meg, hogy létezik az Országban olyan pont, és olyan Közösség, amelyik nem hajlandó behódolni, nem választja az önkéntes megadást az ellenállás helyett.


Hányan leszünk? Nem tudom. Megintcsak azt tudom mondani: hogy egyáltalán kiderüljön, hányan leszünk, oda kell menni, és le kell táborozni, fölépíteni a Demokrácia Táborát. Lehet hogy százan leszünk - ez azért az önkéntesek számának gyors emelkedése alapján nem valószínű -, de lehet hogy tízezren. Ott, a helyszínen majd kiderül, de ami a kezdőnap népességénél fontosabb: ott is maradunk. Valójában 15 éve uralja Orbán a magyar politikát, ennek 2010 óta már csak a látványos végkifejletét éljük át, de jóval régebbi a hatalom valós megragadása, mint elsőre sokaknak tűnik. És Orbánék az utcán építették föl magukat: elég sokszor és elég sokaknak mutatták meg, hogy Ők a Tömeg ahhoz, hogy az erősebbhez húzás létező lelki törvényszerűsége okán többmillió ember ezt elhiggye Nekik. A választások már csak az utcán kivívott fölényük egyszerű átváltásai voltak gyakorlati politikai hatalommá. Ha vissza akarjuk venni tőlük az Országot, azt nekünk is az utcán kell megtennünk, nincs más út. Ha apátiába süllyedt Országunk nem látja, hogy van élet a Narancson túl is, akkor lassan mindent elfogad, amit korábban elfogadhatatlannak tartott. Orbán a lopakodó diktatúra Nagymestere: lépésről lépésre öli ki az egyénekből az akaratot, az életösztönt, és ezt a folyamatot vagy itt és most megállítjuk, vagy jóideig nem lesz rá lehetőségünk.


Nem félünk a provokációktól? Nem, nem félünk, de fölkészülünk rájuk. Mint korábban céloztam rá, a Fidesz ellenem folytatott hadjáratában megtanultam az Ő fejükkel gondolkodni, ismerem és ki tudom védeni a módszereiket. Már most, a kezdet kezdetén is megjelentek a különböző típusú provokációk, amiket folyamatosan takarítok, takarítunk. És tisztában vagyok vele, hogy ez csak rosszabb lesz percről percre, de mondom: mi is dolgozunk a háttérben, nemcsak a Narancsok. Szükségszerű, hogy kemény kézzel tartsam a kitűzött irányt, hisz sokféle akarat megjelent máris a csatlakozók között: tiszteletben tartom a szándékaikat, ám csak azok jönnek velem, és azokkal megyek együtt, akik az általam tegnap részletezett utat akarják járni, és nem mást. Nagyon könnyű lenne egy friss mozgalmat lejáratni annak erőszakosságával, jogsértéseivel, és bár nem kételkedem az akcionisták tiszta szándékaiban, de a pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve. Még egyszer elmondom: Gandhi útját követem, és nem Robespierre-ét: békés rendíthetetlenség, elpusztíthatatlan akarat. Aki borogatni akar, ideoda behatolni meg ilyesmi, ám tegye, de nem velem, nem velünk: semmiféle közösséget ilyen akaratokkal és cselekvésekkel nem vállalok, nem vállalunk.


Mindvégig betartjuk a törvényességet, és támaszkodunk a jogállam maradékának törvényeire: ezzel egyben teszteljük is minden pillanatban, hogy már Orbán tusványosi megnyilatkozása-e az államhatalom gyakorlatának alapja, vagy pedig még nem. Saját rendezői gárdánk lesz természetesen, de rendőrségi biztosítást fogunk kérni az első perctől: abból indulunk ki, hogy az államhatalom erőszakszervezetei a törvényességet védik. Ha pedig élőben, egyenesben kiderül, hogy ez már nem így van, akkor derüljön ki: csakhát onnantól már egyértelmű és kézzelfogható bizonyítékaink lesznek arról, hogy Magyarország diktatúra. A szavakat ugyanis lehet ideoda csavargatni, ennek legnagyobb művészei épp a Narancsok, de a tetteket nem lehet eltagadni, és nem lehet meg nem történtté manipulálni. Mindent az első perctől kezdve dokumentálni fogunk, egy részét oly módon, hogy megmaradjon bármely körülmények között: ennél jobb biztonsági intézkedés pedig aligha létezik.


Nem válik-e 2006-hoz hasonló koszkáosszá a Kossuth tér? Azért tartom kézben a dolgokat, hogy ne válhasson azzá: a Demokrácia Táborában biztosítani fogjuk a higiéniás minimumot, és minden oda nem illő viselkedési formát távol tartunk, vagy eltávolítunk. Nem lesz könnyű egy remélhetőleg nagy tömegű állandó demonstrációt minden szempontból tisztán tartani, pláne úgy, hogy a Narancsok módszereit ismerve folyamatos lesz a beszivárgás, a provokáció, de nem az a típus vagyok, aki ne hozna meg kemény döntéseket, ha a Közösség érdeke azt megkívánja. Nem engedem, nem engedjük, hogy kuplerájjá váljon a Mozgalom, minden előre látható fejleményre felkészülünk, mégha ennek részleteit nem is hozom nyilvánosságra. A terepen a döntéshozatalt pedig ennek megfelelően építjük föl: ha előre nem látható esemény következik be, arra gyorsan és hatékonyan tudjunk reagálni.


Hogy támogathatom a Mozgalmat, ha személyesen nem tudok a Kossuth térre menni? Vidékiektől, külföldi támogatóinktól érkezett ma sok ilyen kérdés. Egyelőre általánosan annyit: aki segíteni akar nekünk, annak lesz erre módja. Egy Tábor fönntartásához az akaraton és az emberi tartáson és kitartáson túlmenően szükségünk lesz eszközökre és pénzre. Minden támogatást teljes átláthatósággal kezelünk a kisásótól a tízforintosig. Ennek a rendszernek a fölépítését és működését holnapi cikkemben írom majd meg, a lényeg csak annyi: hosszú távú ottlétet alapozunk meg éppen, ezért nem kapkodunk. Augusztus 8-ra eljutunk odáig, hogy a terepen, a Kossuth téren megkezdjük az állandó demonstrációt, a lényegi elemek már addigra is tiszták lesznek mindenki számára, de majd élőben, a helyszínen fogjuk az idő előrehaladtával finomhangolni a működésünket. Nos, ennyit mostanra, holnap folytatom, addig pedig a háttérben megy a szervezés. Gyülekezési helyünk az Ország Gyűlése Mozgalom zárt fészbukcsoport, ahová csak személyes bejelentkezéssel lehet fölvételt nyerni, senkit nem hívunk meg, és nem teszünk be: aki jelentkezik, az személyes felelősséget vállal a döntéséért. 350 önkéntes jelentkezett az első 30 órában, több mint biztató.

Demokraták, gyülekező!



2014. július 29., kedd

Az Ország Gyűlése Mozgalom

Tegnapi Orbánbuktató forgatókönyvemre két fontos reakció volt: bozóttűz gyorsaságú terjedés hihetetlen mennyiségű pozitív visszajelzéssel a Néptől, másrészt pedig a magukat demokratikusnak valló ellenzéki pártok részéről súlyos némaság.




Úgyhogy nem várok, nem várunk senkire, Augusztus 8-án, pénteken délután 4-kor kezdetét veszi Az Ország Gyűlése a Kossuth téren, és mindaddig tart, amíg Orbán Viktor hatalmon van. Jelen írásom egyszerre fölhívás a csatlakozásra, és Az Ország Gyűlése Mozgalom feladatának és működésének leírása. Bevezetésként még annyit: magam nem úgy terveztem, hogy Muszájherkulesként megcsináljam, amit nem nekem kéne, de nem az a típus vagyok, aki kitér egy kihívás elől, legyen az bármekkora. A tömeges pozitív reakció fő motívuma ennyi volt: ne várjunk pártokra, mert ha akarták volna, már megcsinálhattak volna valami hasonlót, de nem tették. Ezt pedig alátámasztotta kínos és általános hallgatásuk: mivel pontosan tudom, hogy a tegnap fölsorolt Alapító Atyák többségének asztalán mindennap ott landol friss írásom, ezért aztán minimum egy informális visszajelzés szükséges lett volna bármelyiküktől, hogy megpróbálják. Úgyhogy elindulunk, aztán ha a Nép összegyűlik nálunk, akkor úgysem lesz más lehetősége a pártjainknak, mint csatlakozni, és mi örömmel fogjuk várni Őket.


Az Ország Gyűlése Mozgalomnak kezdete van, de vége nincs: addig tart, amíg Orbán Viktor Magyarország vezetője, mindegy épp milyen minőségben teszi ezt. Békések vagyunk, az erőszakot elutasítjuk, és a jelenleg hatályban lévő törvények betartásával járunk el. A Mi sorsunk egyben lakmuszpapír is lesz: a mai jogszabályi környezet keretei között mindazt megtehetjük törvényesen, amit meg fogunk tenni: tarthatunk folyamatos, napi 24 órás, bármeddig tartó demonstrációt bármely közterületen. Van tapasztalatom tüntetések szervezésében, használni is fogom, tudom mit tehetünk és mit nem, tudom hogy kell ilyesmit úgy megcsinálni, hogy ne adjunk jogszerű fölhatalmazást adminisztratív eszközök ellenünk való alkalmazására. Ha mégis ilyesmire kerül sor, onnantól tettekben nyilvánul meg, hogy Magyarország diktatúra: mivel eszközünk a tömeg és a mindent dokumentáló nyilvánosság, ezért az ilyen jellegű esetleges hatalmi beavatkozások a szükséges válaszlépéseket vonják majd magukkal.


Gandhi példáját követjük: egyszerűen eltántoríthatatlanok vagyunk, pofonra nem reagálunk pofonnal, erőszakra erőszakkal: csak vagyunk, de mindaddig vagyunk, amíg Ők vannak. Látom, hogy mekkora az a tömeg, amelyik alig várja hogy tehessen legalább valamit, aminek értelme is van. Csatlakozni szeretnének, ki szeretnék venni a részüket a demokrácia helyreállításából, de nincs hova menniük akaratukat megmutatni. Augusztus 8-tól pedig lesz hová menniük: hozzánk. A célunk ennyi: kikényszeríteni a tömeg és a nyilvánosság erejével választások kiírását, elősegíteni, hogy azon az Orbánnal szemben fölsorakozó ellenzék 2/3-os győzelmet arasson - a mai választási törvények szerint ez könnyebb, mint korábban, tehát használjuk a Fidesz ellen a saját fegyverüket. Nem válunk Párttá, nem támogatunk egyetlen Pártot sem, csak egy Célt, és azokat, akik célunk maradéktalan megvalósítását vállalják. Célunk ennyi: a 2010-es Alkotmányos Rend visszaállítása: az akkori Alkotmány és választási jogszabályok változtatásmentes hatálybeléptetése, és ezen szabályok bármikori újraírásának 50%-os részvételű népszavazáshoz kötése. Ezek elérése után a Parlament föloszlatja magát és kiírja az immár demokratikus választást, ahol már a Pártok saját programjaikkal, önállóan vesznek részt, a mi feladatunk pedig véget ér.


Aki ennél kevesebbet, vagy többet akar, azt nem támogatjuk: részérdekek képviseletében, egy kicsit így, egy kicsit úgy politikai játszmákban nem leszünk partnerek. A demonstrációt magam jelentem be, magánszemélyként, nem alapítunk szervezetet, elkerülve ezzel a hatósági játszmázásokat. Egy demonstráción azok vehetnek részt, akik annak céljával egyetértenek: a provokátorokat, a céljainkat maradéktalanul fölvállalni nem tudókat a demonstrációról békésen, törvényes eszközökkel eltávolítjuk. Várunk minden olyan embert, szervezetet, pártot, bármit, akik célunkkal egyetértenek, ha máshogy nem megy, majd terepen, élőben összehozzuk az ellenzék azon minimálkonszenzusát, mely Orbán elűzésének feltétele. Élő, pezsgő környezetet teremtünk, és rugalmasak leszünk: a manipulációkat, vegzatúrákat hideg fejjel, ám határozottan kezeljük, a tömeg nem azért teremtődik meg, hogy azt más célokra megpróbálják fölhasználni.


Demokraták vagyunk, és ezt még akkor sem felejtjük el, ha épp profi szervezetet építünk. Mind a vezetés változtathatósága, mind az átláthatóság terén a lehetséges maximumot nyújtjuk tekintettel a működőképesség töretlen megőrzésére is. Ennek megfelelően minden hónap utolsó napján titkos szavazást tartunk a Mozgalom vezetőjéről. Szavazni azok szavazhatnak, akik a legaktívabb szereplői a Mozgalomnak, és mivel állandó demonstrációként működünk ezért ezt nem nehéz megítélni. Az állandóságot azok fogják leginkább képviselni, akik az éjszakát is a demonstráción töltik, és ehhez az alaptömeghez csatlakoznak napközben mindazok, akik jelenlétükkel akarják emelni erőnket, akár ha egy órára is. Akik adott hónapban legalább három éjszakát a Demonstráción töltöttek, azok vesznek részt a vezetőről szóló titkos szavazáson.


Amit teszünk, az nem játék, és nem színház, aki csatlakozik, annak tudnia kell mit vállal: utánanyúlhatnak a munkahelyén, kaphat finom fenyegetéseket, jelen állapot szerint ennél többet nem, de ennyit minden bizonnyal. Minél többen leszünk, annál nagyobb lesz ugyanakkor az egyén védettsége: minden hatalomnak van egy véges kapacitása, tízezer embernek már nem lehet utánanyúlni. Persze az eleje lesz a legnehezebb: szervesen fogjuk fölépíteni Az Ország Gyűlését, az elején kevesen, de kitartásunk megmutatásával egyre többen leszünk majd. Minél többen kezdünk, annál jobb, de a Mozgalom igazi ereje a tántoríthatatlan kitartásban van. Szükségünk lesz emberekre, eszközökre, pénzre, mindegyik erőforrásunkat a lehető legátláthatóbb módon fogjuk használni, mindenki megtalálhatja a részvétel neki megfelelő módját. A toborzás jelenleg egy zárt Fészbuk Csoportban folyik, ahová csak személyesen lehet jelentkezni, de annak tudatában, hogy a résztvevők nevei nyilvánosak, csak a megbeszélések nem. Az Ország Gyűlése Mozgalom a Bátrak Gyülekezete. Ha velünk tartasz, jelentkezz a csoportunkba ITT.

Demokraták, gyülekező!



2014. július 28., hétfő

Orbán megbuktatásának forgatókönyve

Tegnapi írásomban megígértem, hogy túllépek a puszta diagnózison, és leírom, hogyan lehet visszavenni az Országunkat Narania Urától. Nem cifrázom, ha megcsinálják akiknek kéne, akkor rendben van, ha meg nem, akkor magukra vessenek, magunkra vessünk.




Az ellenzék, az értelmiség, a pártok katasztrofális állapotban vannak. Egyszerűen nem létezik a jelen politikában az a minimum, amiben képesek lennének együttműködni, és Orbán tusványosi beszéde az utolsó alkalom, hogy mégis képesek legyenek erre. Megírom hogyan, aztán meglátjuk, hogy egy akkora inger, mint amit a demokráciagyilkos szónoklat valójában jelent, elég-e ahhoz, hogy a józan paraszti ész, a puszta életösztön fölülkerekedjen mindenkiben. Orbán persze megint tökéletesen időzített, hisz az önkormányzati kampányra készülve a helyi alkuk bonyolult hálózatában az egyes politikai erők egymással vívnak bozótharcot - nincs ezzel probléma, ez így működik -, és magában a kampányban is előtérbe próbálnak majd menni a másik rovására. Ezzel sincs gond, ez is így működik, a pártok versenye normális dolog. Csakhát épp akkor megkezdeni a demokrácia maradéka elleni utolsó csatát, mikor az ellenzék a választás miatt szükségszerűen megosztottabb mint bármikor máskor, na ez jó húzás Miviktorunktól.


Az egész magyar ellenzéki közélet az "egy kicsit így, egy kicsit úgy" elvén működik. Valaki bedob egy ötletet, és már jön is rá a reakció, hogy rendben, ám legyen, de azt még bele kéne rakni, hogy: ... Na és itt vége is dalnak, merthát ha az egyiknek lehet, akkor a másiknak is, és aztán annyira sokat raknak végül hozzá a beleszólók, hogy egyrészt a lényeg eltűnik, a kitaláló már rá sem ismer, és mellesleg mindenki összeveszik mindenkivel. Tökmindegy mi a kérdés, egyszerűen ez a nettó valóság, még azt a minimumot is nehéz megtalálni, amihez ne akarna azonnal valaki hozzátenni egy kis bármit, megnyitva a kaput a dolog teljes szétveréséhez. Úgyhogy most leírok egy forgatókönyvet, aminek sikeressége pusztán azon múlik, hogy képesek-e a politikai szereplők teljes önmérsékletet tanúsítani, nem elkezdeni formálgatni, mert akkor jön majd az öreg székelyes végkifejlet, mikor a petrencésrúdból a végére fogvájó lesz, addig megy a farigcsálás. Fogadjátok el, tegyétek meg úgy ahogy leírom, vagy bele se kezdjetek, aztán majd lehet sírniríni.


Orbán eltakarításához egy minimálakarat, és egy szervezet szükséges. A minimálakarat ennyi: választáson kétharmadot elérve visszatérni az eredeti Alkotmányhoz és választási törvényekhez, azok bármikori megváltoztatását magas részvételű népszavazáshoz kötni, és semmi más. Nem egy kis ezt még módosítsuk, meg azt még rakjuk bele: nem, pont ennyi és semmi több. Amikor ezt a parlamenti kétharmad eléri, önfeloszlatúj választásokat ír ki, és pont. Hogy egyszerre meg tudjunk felelni a pártokfelettiség kényszerének, és ugyanakkor a létező ellenzéki pártokat egybe tudjuk fogni e cél eléréséhez, ezért kell egy új szervezet. Nevezzük "Az Ország Gyűlése Egyesület"-nek. Jobbnyikoknak mondom, hogy fölösleges elrohanni a cégbíróságra levédetni a nevet előlünk, mert bármikor ki tudok találni hasonlókat akármekkora mennyiségben. Az Ország Gyűlése Egyesületet 10 ember alapítja meg, és nem vesz föl a továbbiakban tagokat. A 10 Alapító Atya: Tóbiás József, Gyurcsány Ferenc, Szigetvári Viktor, Schiffer András, Fodor Gábor, Bokros Lajos, Majtényi László, Alföldi Róbert, Kuncze Gábor, Tóta W. Árpád.


10 ember, ennyi kell egy egyesület megalapításához, semmi több. Ennyi, és Ezek: minden párt főnöke és 4 köztiszteletben álló személy. És pont ezek a személyek, mertha elkezdenek ezen is személyi alkukba belemenni, akkor a szokásos forgatókönyvvel ismét csak elkorhad a mag, mielőtt kikelhetne. Igen, mindenki talál ebben a listában olyan nevet, akitől azonnal rohan a vécére, én is, de önkorlátozás és kompromisszumkészség nélkül nem fog menni. Ha kell a demokrácia, akkor mindenkinek vissza kell csípni az egójából, és megtanulni egységesen működni. Az Egyesület célja ennyi: minden törvényes eszközzel visszállítani a demokratikus viszonyokat Magyarországon. És csak ennyi, megintcsak önkorlátozás, nem rakunk bele megosztó elemeket, ugyanis a minimálkonszenzust keressük és nem engedünk be részakaratokat. Az egyesület Elnöke és tisztségviselői csak a pártfőnökökön kívüli 4 emberből kerülhetnek ki, így elkerülhető a pártérdek megjelenése az Egyesület működésében.


Az Egyesület egyszer s mindenkorra tüntetési céllal lefoglalja a Kossuth teret, aztán a Szabadság teret, figyelve arra, hogy a nonstop tüntetési terület a közlekedést ne zavarja, elkerülve így az adminisztratív beavatkozás lehetőségét. Sátortábor, kisebb színpadok Hyde Park-szerűen, melegteás, zsíroskenyeres sátor, meg minden, ami egy állandó szabadtéri közösség működéséhez kell. Az Egyesület 10 tagja szépen a mögöttük álló pártok aktivistáit megszervezi, hogy ott a nap 24 órájában tartózkodjanak, és minél többen. Ez puszta logisztikai feladat, ha ebbe belebukunk, akkor ne akarjunk országot kormányozni. Gondolom teccenek érteni mi a cél: egy össznépi ellenzéki dzsemborit fölépíteni, ahol minden tenniakaró demokrata otthont talál, és a rengeteg tehetetlenségérzés értelmesen kerülhet föloldásra. Odavisszük a demokráciát a Parlament Bábszínházának az arcába, és jó szervezéssel első pillanattól sokan leszünk. És egyre többen, és egyre inkább Jelképpé fog válni az egész. Ezért az a neve ami: Az Ország Gyűlése.


Mindenki bátran szónokolhat a Hyde Parkban, fölléphet, bármit csinálhat, kivétel a 10 Alapító Atya: Ők kizárólag az eredeti célról beszélhetnek, megintcsak elkerülendő a pártpolitikai nyomulást. Nincs egy kicsit így, egy kicsit úgy, tessenek ezt fölfogni, vagy beledöglünk az okoskodásba. Persze ehhez kell pénz is. Kiváló, épp lesz egy Egyesületünk, és minden résztvevő párt szépen megszervezi, hogy minden létező embere, akinek politikából származó jövedelme van, annak a 10 százalékát folyamatosan befizeti az Egyesület kasszájába. Persze megint el lehet szarakodni azzal, hogy melyik pártnak van több parlamenti, önkormányzati képviselője, meg külső bizottsági tagja, szakértője, meg minden ilyesmi, meg azzal is lehet hetyegni, hogy miért pont 10%. Megint mondom: azért, mertha megint belekezdtek a finomításba, akkor megint fogvájót csiszoltok a petrencésrúdból. Szóval az Egyesületnek lesz bőven elég pénze, hogy Az Ország Gyűlését profin fönntartsa, és egyre nagyobb közösségi eseménnyé fog válni, és az Ország Népe számára is egy Jelképpé válik, amihez lehet csatlakozni. Külföldön is egyre nagyobb visszhangja lesz, politikai és médiaeseményként, és valamire emlékeztetek: minden demokratikus fordulat szerte a világban az utóbbi években központi fekvésű sátortáborokból indult el.


Leírtam, nem kívánok benne résztvenni, csak ottlévő emberként, nincs benne önérdekem. Ezért hallgassatok rám, ugyanis Nektek, akiknek ezt meg kéne csinálni bizony lehet benne önérdeketek, amit abban a pillanatban el is kezdetek érvényesíteni, ha akár csak egy picit is változtatni akartok a koncepción. Tudjátok, mindig ezt teszitek: az egyik akar egy milliméternyi változást, akkor a másik is beszáll, jön a harmadik, és szépen marhaokosan szétveritek a legyegyszerűbb dolgokat is. Hát most ne tegyétek. Utáljátok egymást nyugodtan, az Egyesület keretein, és a tüntetési területen kívül bátran verjétek szét egymás fejét, de járjatok el mindeközben legalább a középkor bölcsességének szintjén. Tudjátok: templomba nem viszünk fegyvert, és a Demokrácia Teploma lesz Az Ország Gyűlése a Kossuth téren, a Szabadság téren és minden központi helyen, mert ha jól csináljuk, ott bizony nem is oly sokára soktízezres állandó tömeg lesz. Szóval most kivételesen ne vitatkozzatok, csináljátok meg úgy ahogy leírtam, és pont úgy, vagy sehogy.

Jó munkát.


2014. július 27., vasárnap

Orbán és a Stockholm Szindróma

Orbán Viktor egyszerre őrült és zseni, egy elszabadult hajóágyú, aki ugyanakkor halálos pontossággal képes célozni. Tömegpszichológiai érzék és bizánci típusú kamarillapolitika tekintetében pedig mindenkit fölülmúl az Országban.




Nagyon is érthető amit csinál, és meg is kell értenünk, ha sikeresen tenni akarunk ellene. Az ellenség - nem, nem ellenfél, Miviktorunk azon a ponton már túllépett - megismerése az első lépés legyőzésének útján. Jó lesz tehát elkezdeni dolgoznunk azon, hogy pontosan leírjuk, micsoda valójában Orbán Viktor, mert a buta paraszttól a kényszerzubbonyos bolondig sokféle értelmezés röpköd a levegőben. Ám ezek valójában valamiféle szellemi fölény hamis tudatából táplálkoznak, de csaxólok, mi vagyunk már sokadszor megverve, és épp Általa. Ez kétségkívül rossz hír mindenkinek, aki magát mindenekfölött álló intellektusnak tartja, csakhát ugyebár mégiscsak az a TÉNY, hogy mostanra egy gyakorlatilag teljhatalmú kormányzóvá vált Narania Ura. Szóval ebben a kérdésben is jó lesz végre levetni az értelmiségi gőgöt, lehúzni a klozeton a hamis fölényérzetet, és megnézni a dolgot önmagában, éppúgy, ahogy azt egy külső szemlélő tenné. Jelentem: Orbán uralkodik, mi pedig alattvalók vagyunk, célszerű lesz ebből kiindulni, ha meg akarjuk buktatni.


Sokan tudják, micsoda is a címben szereplő Stockholm Szindróma, de sokan meg nem, ezért röviden elmondom. Egy Stockholmi túszdrámáról kapta a nevét, ahol a túszul ejtettek későbbi pszichológiai helyrerakásakor az derült ki, hogy a fogvatartottak elkezdtek ragaszkodni fogvatartóikhoz. Nem mindenki persze, de épp elég sokan ahhoz, hogy a jelenség megdöbbentő legyen. Azóta ennek a létező törvényszerűségnek szép terjedelmű irodalma van, ugyanis történt azóta is pár terrorcselekmény, és mindannyiszor tapasztalható volt ez a látszólag érthetetlen reakció. Pedig a magyarázat pofonegyszerű: ha valaki megtehetné, hogy megöl, de mégsem teszi meg, akkor elhitetem magammal, hogy Neki köszönhetem az életem. Önbecsapás persze, de eredményes túlélési technika válsághelyzetben: a túszszedő ugyanis valószínűleg nem azokat fogja kivégezni fenyegetése nyomatékosítására, akik lojálisak hozzá. De olyanról még nem hallottam, hogy valaki egy egész országot képes legyen túszul ejteni, és kiváltani a Nép nagy részében a Stockholm Szindróma furcsa alattvalói ragaszkodását. Pedig itt van az orrunk előtt, mondhatni benne élünk, ugyanis épp a mi Országunk és a mi Népünk a kísérleti terepe a valaha ismert legnagyobb Stockholm Játszmának.


Orbán tusványosi beszéde ennek egy eleme, ugorjon eszünkbe: nem először éljük át a döbbenetet, hogy egyszerűen ilyeneket normális ember nem mond, mint amiket Ő összehordott. Pedig ez ismét egy pontosan megtervezett előadás volt, nem ostoba, eszement hőbörgés: aligha lett volna élő közvetítés, ha valami kaotikus dolog készül. Orbán Viktor Stockholm Játszmáját láttuk ezúttal is élő adásban: jelzi, és kőkeményen jelzi, hogy Ő Élethalál Ura és most aztán jönnek Mordor kihalt világának sötét képei leföl randalírozó orkokkal. A szomorú az, hogy mi meg azonnali reakcióval beszállunk ezt tovább hinteni, és ezzel szándékunk ellenére mi is részeseivé válunk Orbán teljhatalma bemutatásának. Csaxólok, mi is bele vagyunk tervezve a játékba, mert akiket a királyi média nem tud elérni a fenyegető üzenettel, azokat mi meg épp jól elérjük, ezért aztán az Üzenet átjutása 100%-os lesz: itt megkezdődött a valódi diktatúra. És aztán holnap meglepődünk, ugyanis kicsit lehiggadva azt látjuk majd, hogy nem kezdődött meg: nem indulnak el a fekete autók, csak épp bejön majd néhány új törvény, meg ilyesmik, amikre minimális lesz a fölháborodás, hisz az Üzenethez képest ezek jóval csekélyebb súlyú történések lesznek majd.


Teccenek érteni, ugye? Orbán Viktor, mint a túszejtő közli mindannyiunkkal, hogy hatalmában áll kinyírni minket. Az egész sajtó - az Övék tudatosan, megtervezetten, a miénk a játszmát nem átlátva - 10 millió magyar tudatába égeti, hogy bármikor kinyírhatókká váltunk. Mivel minden média ugyanazt mondja, ezért aztán a Nép meg is eszi. Aztán nem történik semmi ilyesmi, csak megnyirbálják kicsit az amúgyis kivéreztetett szociális ellátórendszert, közvetve éhenhalasztanak párezer honfitársat, dehát mi ez ahhoz képest, hogy lemészárolják az egész Országot, ugyebár. Ilyen tömegpszichológiai légkörben már lenyelethető minden további nélkül egy klanya kis megszorítás, újabb stadionépítős lenyúlástömegek, az EU-pénzek zárolása miatti botrány, gyakorlatilag bármi. Hisz a legnagyobb rosszhoz képest ezek már jóval elfogadhatóbb történetek. És a Nép azt látja, hogy a sajtó átverte, hisz nem jött el a kemény diktatúra, nincsenek éjszaka suhanó fekete autók fekete emberekkel, meg a többi kötelező kellék se jelenik meg. És akkor hülyének néz mindannyiunkat, hisz minimum tévedtünk, de a Narancssajtó szerint meg majd egyenesen tudatosan ballibsi módon azt hazudtuk a Népnek, hogy Orbán egy diktátor, pedighát nemisaz, ugye látható.


Mi meg nézünk ki a fejünkből és tátogunk frissen fogott pontyként, hogy már megint hülyét csináltak belőlünk. És akkor jusson eszünkbe az az apróság, hogy egy buta parasztnak és flepnis dilinyósnak minősített pali szívatott meg ezredszer is minket, fölsőbbrendű, írástudó értelmiségieket. Éshát akkor megismétlem mégegyszer, amit az elején, a kifejtős rész előtt már mondtam: ha Ő nyer, mi meg folyamatosan vesztünk, akkor fájdalom, tudomásul kell vennünk, hogy Ő az okosabb. Fájdalmas érzés, tudom, én se örülök neki, de ha van elég eszünk ahhoz, hogy megértsük: mi vagyunk a hülyébbek sajnos, akkor máris eljutottunk addig a pontig, hogy szabadon elgondolkozzunk: hogyan kerekedhetnénk mégiscsak Fölé. Velünk itten játszanak, és mi azt hisszük, hogy méltó játszótársak vagyunk, pedig nem: nem mi sakkozunk, hanem velünk sakkoznak, ahol mi vagyunk a parasztok és nem a Felcsúti. Kezdjük el ezt az élményt földolgozni magunkban, ugyanis eddig lenéztük az ellenfelet, és ha másból nem, tanuljunk a hadtörténetből: ez önveszélyes magatartás, és örökös vereségre ítél minket. Következő írásomban teszek majd javaslatot, hogyan is lehet Orbánt megfékezni és legyőzni, de addig azt javaslom: szellemi fölényünk halálának gyászmunkáját kezdjük el.

Mielőbb.


2014. július 26., szombat

Hadüzenetet kaptunk, van hadseregünk?

Orbán gyakorlatice bejelentette a demokrácia fölszámolásának koncepcióját határontúli hívei előtt. Dehát nem marad örökké külföldön, szóval amit odakint elmondott, azt jó lesz idehaza is érvényesnek tekintenünk. És akként hozzáállnunk.




Namost az a helyzet, hogy ugye minden demokratának ilyenkor kéne fölemelnie a seggét, és utcára menni. Nem kaotikusan, nem erőszakosan, mert abból jelen állapotban - össznépi depresszió - nem jövünk ki jól, hanem nyomatékos jelzésként. És akkor játsszuk le tapasztalataink alapján, hogy egy ilyen mozgósítás milyen módon valósulna meg. A DK a leggyorsabb és legaktívabb, fogja, és utcára hívja az összes demokratikus erő összes létező támogatóját. Megpróbál persze gyorsan egyeztetni a többi párttal, már ahol fölveszik a telefont ilyen ügyekben. Kezdjük az LMP-nél, merthát ha Ők önmagukat demokratáknak definiálják, Őket is illik megkeresni. Schiffer természetesen azonnal el fog határolódni, Ők nem közösködnek az álbaloldallal, Gyurcsánnyal meg különösen nem, meg különbenis. Főleg különbenis, ugyanis Schiffer épp véletlenül ugyanott járt, ahol Orbán az ominózus demokráciagyilkos szózatát a levegőbe szellentette. Éshát az ilyen meghívásokat, az uralkodói gesztusokat ugyebár több mint illendő meghálálni, Schiffer meg amúgyis profi már a meghálálásokban.


Az Együttnél kicsöng a Feri telefonja, kijelzi a Szigetvárinál a mobilszámot. Épp Karácsonnyal, Juhásszal, meg Gulyásjózsival kvaterkáznak, hogyan is kéne valahogy megszabadulni a miskolci tagjaiktól, meg Pásztortól, de leginkább Gyurcsánytól, így aztán inkább hagyják kicsöngeni a telefont. Nem mondani semmit, abból nem lehet baj, igaz eredmény sem, dehát Bajnai távozása óta ez az új irányvonal. Aztán szólnak a Táblásmarcinak, meg a Kettősmércés Jámborandrisnak, hogy jelezzék pár performansszal, meg cikkel, hogy nem értenek egyet. Már nem a tüntetéssel, meg az utcára menéssel, merthát ilyet mégse mondhatnak, hanem majd beszélnek másról. Megtudjuk, hogy amíg Pásztor él és virul, továbbá Táblásmarcikat, Amerikában meg négereket vernek, és Gyurcsány amúgyis zárja már ki magát a DK-ból, de minimum határolódjon el önmagától. Ha majd mindez meglesz, akkor esetleg Ők is beszállnak, napersze nem mozgósítással, merthát tömeg az nincs, de majd a Marci meg a Jámborandris csinál egy táblát, és akkor az nekünk jólesz.


Csöng majd Tóbiás Frisselnök telefonja az MSZP-nél, kicsit kiguvadt szemekkel nézi majd a hívó személyét, merthát Elnöki Beszédének fő motívuma épp Gyurcsány ekézése volt, és most ciki, mert mivan ha kap egykét karcos beszólást. Nem kapna persze, a Feri megbocsájtó típus - nem mondom, hogy hálistennek -, dehát a görcs azért ott lesz Tóbiásban. Gyorsban hívja Kunhalmiágit, aki egyedül volt hajlandó részt vállalni az Ellenállás Napján, mondhatni az egyetlen férfi az MSZP-ben. Mielőtt szexizmussal vádolnak, csaxólok, hogy ezt Kéthly Annára mondták anno, márminthogy egyetlenegy férfi ült az akkori Parlamentben, az is nő. Szóval Kunhalmiági megkapja feladatba, hogy úgy határolódjon el Gyurcsánytól, hogy azért persze legyen ott, képviselje az MSZP-t, de ne az MSZP nevében. Józan ésszel ez persze lehetetlen feladat, de hát az elmúlt évek karaktere a Szegfűpolitikában épp ilyen, aligha növik ki épp ugyanazok, akik most megyei elnökökként újraszemélyesítették Tóbiásba korábbi énjüket.



Fodort is fölhívja a Feri, ott rögtön teljes taggyűlést is tarthatnak, mert épp mellette áll a Rózsamisi, így aztán nincs akadálya a bázisdemokrácia gyakorlásának. Ők persze simán igent mondanak pár apró feltétellel. Elsőként legyen a Fodor a közös Főpolgármester-jelölt, a Rózsamisi meg legalább két egymás melletti kerület ugyancsak közös polgármesterjelöltje. Pásztor menjen el Hellpistához, kérjen Tőle bocsánatot addigi életéért, majd ugorjon a kútba, a DK Elnöksége kollektíve mondjon le, és legyen a továbbiakban az Elnökség a Hellpista. A liberális sajtómaradvány fölhívja a figyelmet, hogy a Pásztor, meg a Feri, meg a DK jelenti az igazi veszélyt rasszizmusa és antidemokratikussága okán az Országra, merthát a Zorbán az úgyis külföldön van, meg nem is beszámítható, majd ha visszajön, akkor visszavonja, hameg nem, akkor legalább ad pár alapítványi támogatást ideoda. Mehetnék épp tovább politikai életünk szereplőinek várható magatartását elemezgetve, de szerintem fölösleges. Bár viccet csináltam belőle, de az ügy nagyon is gáz, és sajnos a negatív fantazmagóriámban több a valóság valószínűleg, mint azt akár magam is gondolnám.

Nincs kedvem röhögni.



Kék kabátban, szegfűpiros szívvel

Születnek sorra az önkormányzati választás helyi alkui, hol jó, hol előreláthatóan rossz eredménnyel. Tegnap jeleztem, hogy a csillagok állása a Nyolckerben az, hogy hárompárti Összefogás lesz, és nem a DK adja a polgármesterjelöltet.





Ezernyien ösztökélnek azóta nyilvánosan, privátban, élőben, hogy vegyem föl a harcot, és induljak el függetlenként, mert egy ilyen hárompárti alku az bizony a Nyolckerben semmi másra nem jó, mint Kocsis Máté bebetonozására, és ebben persze igazuk is van. De nem indulok el, mert mikor nyilvános ajánlatomat a DK-nak még időben megtettem, akkor rögzítettem: ha Ők mást támogatnak, akkor sem fogok "bosszúból" elindulni ellenük, mert a kerület hosszútávú érdeke nem az, hogy köztem és a DK között ellenséges viszony alakuljon ki, és országosan sem ez az érdekünk, az tán nyilvánvaló mindenki számára. És persze fontos egy önkormányzati választás, pláne ha abban helyben hosszútávra is DK-dominancia lenne kódolva egy DK-Szabó önálló indulós forgatókönyvvel, de a hitelességem egyik alapja a szavatartásom: ha leszögeztem valamit, akkor nincs olyan érdek, ami azt fölülírhatná. Tehát nem indulok, nem kampányolok, se pro, se kontra a Nyolckerben senki ügyében, országosan pedig folytatom a DK-t támogató sajtótevékenységet.


Mivel a közös jelöltet a kerületi Összefogás még nem nevezte meg, és a kampány még jóval odébb lesz, ezért aztán úgy döntöttem: nem én akarok magyarázkodni az országos és a kerületi netes és élő publikumnak egy hibás döntés miatt. Ehelyett most, amíg még nem sért kampányérdeket, leírom azt a történetet, ami végül ehhez a kerületi önkormányzati indulási végeredményhez vezetett. Nem mindenki számára lesz ez újdonság, informálisan, illetve helyi nyilvánosságban jeleztem jóelőre a problémát, dehát más a Tuareg Blog, meg más egy privát-üzenet, vagy egy nyolckeres Szoci Honlap súlya. Úgyhogy most szépen megírom, mindenki okulására, tekintettel arra, hogy nem egyedi problémáról van szó, még akkor sem, ha esetemben látszik leglátványosabban egy probléma időben való kezeletlenségének végterméke.


A történet főhőse évek óta ugyanaz az ember: Simon György, a DK Nyolckeres választókerületi elnöke. Kezdetben Fideszes volt, majd felvételét kérte az MSZP-be, mostanra pedig a DK kerületi elnöke. Családtagokról nem szoktunk politikában beszélni, ám itt kénytelen vagyok, merthát felesége egyidejűleg IX. kerületi Fideszgóré. Érdekes életút, érdekes kötődések, de lépjünk tovább tetteinek mezejére. Simon György különböző nickneveken aktív résztvevője internetes fórumoknak, ám lényeges, hogy soha nem a saját nevében ír. Legismertebb nickje Netlaw, ezt használta a nyolckeres Szocifórumon is hosszú éveken át. Mindenki tudta hogy Ő az, valamiért mégsem vállalta soha az azonosságot, annak ellenére, hogy többször egyértelműen beazonosításra is került. Fura magatartás egy politikustól ha nem vállalja a nevét, hisz közügyeket bújkálva aligha lehet hitelesen képviselni, dehát ízlés kérdése.


Nos, Netlaw, alias Simon György attól a pillanatól kezdett el ellenem a neten harcolni, mikor Kocsis Mátéval szakítottam, és ellene a keresztesháborút meghirdettem. Akkor Ő még nem volt DK kerületi elnök, tag volt, és ez már több mint kétévvel ezelőtt kezdődött história. Egyetlen témája volt: én. Rengetegszer lépett be a Nyolckeres Szocifórumra, ám soha, még véletlenül sem szólt egy rossz szót sem a kerületi Fideszről, Kocsis Máté nevét pedig ki sem ejtette a száján. Hogy hogyan lehet valaki ellenzéki úgy, hogy az egyetlen valóban, terepen, sajtóban, jogi úton a Fidesz ellen küzdőt próbálja folyamatosan lejáratni, az persze kérdés, föl is tettem, föl is tettük sokszor, ám választ nem kaptunk soha. Lényeg a lényeg, első pillanattól kezdve ellenem küzd, a Fidesz ellen egy percig sem. De térjünk vissza közelebbi eseményekre, mert azok a legütősebbek.


Még ezév decemberében, mikor a DK erősen pária volt, és a puszta megmaradásért küzdött az MSZP-Együtt Páros által kitaszításra kerülten, Simon folyamatosan támogatásáról biztosította Komássy Ákos helyi Szocialista Elnököt. Elég inkoherens magatartás, hogy az addigra már helyi DK Elnök nyilvánosan a Pártja ellenében politizál, és például leszögezi, hogy Ő bizony MSZP országgyűlési jelöltet akar támogatni, és polgármesterjelöltként sem tud mást elképzelni, mint Komássy Ákos Szocielnököt. Még semilyen Összefogás nem volt, de Simon György, újsütetű DK Elnök nyilvánosan amellett érvelt, hogy minden jelölt Szoci legyen. Ja, mellesleg mindeközben az akkori állás szerint szólóban induló DK országgyűlési képviselőjelöltje volt. Mondom: a DK választókerületi elnöke olyan szituban, mikor a DK épp önálló megmérettetésre készül, nyilvánosan mondogatja, ráadásul Szocifórumon, hogy Ő bizony minden választható vezető pozícióra Szocit akar, személy szerint pedig Komássy Ákost.


Az meg már külön kérdés, hogy ez év januárjában hogy is ment olyannyira előre, hogy már a polgármester-jelöltségre is előre Szocit javasolgat, miközben sehol még csak téma sem volt akkoriban az őszi önkormányzati választás. Aztán mikor februárban összejött az Összefogás, akkor szándékait egész konkrét cselekvésbe formálta: leadott papíron egy együttműködési megállapodást a Szocik asztalára az önkormányzati választásra. Ezt aligha a saját tagságával, pláne nem a DK országos vezetésének tudtával tette, már maga a gesztus is eleve árulásgyanús. Mondom ezév februárjáról van szó, mikor épp nehéz szülés után létrejött az Összefogás, és az országgyűlési kampány még el sem indult. A javaslat tartalma még ennél is hátborzongatóbb: annyi volt benne, hogy az MSZP és a DK mindenben együttműködik, a polgármesterjelölt Szoci, a lista első három helye Szoci, és negyedik helyen van egy DK-s, persze ki más mint maga Simon


Pechjére akkortájt Komássy épp az MSZP jövendő kétharmadában hitt még, így az ajánlatot elutasította, de megmutatta pár Szocinak. Ja egyébként Netlaw évek óta tartó tevekénységére ezernyi tanú van, az itt leírtak nettó tények. Azóta sem történik más, mint Simon György minden ponton a Szocikat, személyesen Komássyt tolja előtérbe, olyan szinten, hogy Komássy folyamatosan azt nyilatkozhatta, hogy Ő lesz az Ellenzék közös polgármesterjelöltje. A szomorú az, hogy ezt joggal tehette, hisz a kerületi DK Elnök olyan szinten képviselte a Szocik nettó érdekét, hogy akár kampányfőnöknek is beállhatott volna Komássyhoz. Ha valaki keresné a helyi Szocifórumot és hiányolná a linket, akkor mondom: nincs. Azért nincs, mert Komássy egy nap alatt eltüntette, önmagának is ellentmondó nyilatkozatokat téve a megszüntetés okáról. Van azért pár mentésem az akkori beszélgetésekről, de a lényeg nem az, hogy én mit dokumentáltam, hanem a múlt eltüntetése, ami eléggé Fideszízű szokás.


Nos kérem, ez a képlet. Kocsis Máté tanácsadói állással megvette Komássy Ákos Szoci Helyielnököt, Simon György kerületi DK Elnök pedig egyetlen ember érdekeit képviseli a sajátján kívül: Komássy Ákosét. Ez lesz most a kerületi Összefogás, mely Kocsis ellen elindul. Előzményeik ismeretében tán a legegyszerűbb az lenne, ha egyenesen a Fidesz listáján kérnének maguknak helyet: eddigi tetteikért meg is kapnák, jobb eredményt érnének el, és a valós érdekképviselet szempontjából is hitelesebb lenne. Nos ennyit a konkrét esetről, és akkor általánosságban, röviden. A DK országosan és összességében tökrendben van, moralitását, politikai krédóját és gyakorlatát tekintve. Sok helyen azonban még ott bújnak olyan emberek, akik biz nem a DK politikáját képviselik, hanem korábbi Szoci spanjaik érdekeit. Előbb-utóbb persze minden kiderül, el fog válni a búza az ocsútól, de nem árt tényszerűen bemutatni, hogy hogyan is működik ez a gyakorlatban. Merthát vannak bizony a DK soraiban még számosan olyanok, akikről a címet adtam.

Kék kabátban, Szegfűpiros szívvel.