2014. június 27., péntek

Ég a Fideszben a gyújtózsinór

Olvasóim tudják, hogy egy ideig még kitartottam Kocsis Máté mellett azután is, hogy 2010-ben parlamenti képviselő lett és elkezdte benyelni Lázár Főelvtárs hatalmi gépezete. Beleláttam rajta keresztül a Narancsok mechanizmusaiba, írtam is már erről párszor. És amit most látok, az belháborús készülődés.




Egy Háborúnak mindig vannak előjelei, pláne ha Nagyfiúk vívják. Ott bizony szövetségi rendszerek alakítása folyik, erőgyűjtés, csapatmozgások, amiket a figyelő szem könnyen kiszúr. És most két hír is körbeszaladt a magyar sajtón, amelyek bizony olyan repedések, amiken keresztül a Narancskondér fortyogó mélyébe látunk. Ha ugyanis azt hisszük, hogy Narania Urai valami egységes egész, akkor tévedünk: Ők valóban Maffia, annak minden áldásával és átkával együtt. Mi, akik tevékenységük elszenvedői vagyunk, természetesen inkább a számukra való áldásokat látjuk sokmilliárdos közbeszerzések, megamutyik formájában, de nem árt ha tudjuk: még egy hálózaton belül is egymásnak eshetnek a Családfők, ha a Capo di Tutti Capi meggyengül. És akkor ott leszámolások lesznek, pusztán a dolog műfajától függ, hogy milyen formában. Nettó gengszterek között ez utcai robbantásokkal, géppisztolysorozatokkal zajlik, Állammaffia esetében, mint amik Narancsék, pedig kifinomultabb módszerekkel: sajtószivárogtatás, gazdasági döntések, hatósági vegzatúrák.


A Fideszben régóta nyílik egy generációs olló. A Régiek mellé egyre inkább fölnő egy új nemzedék, és fokozatosan foglal újabb és újabb hatalmi és gazdasági pozíciókat magának. Ennek a generációnak a vezéralakja Lázár, és a mostani Főminiszteri kinevezése pedig nem mást jelent, mint az Újak kritikus megerősödését. Lázár ráadásul régóta épít magának saját gazdasági birodalmat: miközben mi a Közgépet látjuk, mint Narancs Zászlóshajót, jön ám egy ideje fölfelé több cég is csendben, de nagy sebességgel. Lázár még Hódmezővásárhelyi Polgármesterként kezdte fölépíteni Őket, és mostanra sokmilliárdos építőipari vállalkozásokká lettek. Hódút, Épkar, satöbbi, ezer szállal ezer helyre szétfutó politikai-gazdasági és sajtóhálózat. Az ilyen hálózatok nagyrészt láthatatlanok: mindenféle kereszttulajdonlású cégeken keresztül ismétlődő nevekkel azért földeríthető a Polip, de ha jól akar aludni az Olvasó, akkor jobb ha nem tudja, meddig is terjed egy ilyen Láthatatlan Birodalom valódi határmezsgyéje. Magam azt gondolom, hogy mostanra a Lázár Családfő által összefogott Láthatatlan Birodalom elérte a Régiek erejét. Simicska, Pintér, Polt, Kövér, Áder, Kósa, Széles és az ifjabbak közül Rogán sorolható a Régiek táborába, és Ők azért csendben együttműködnek, ha meg is vannak közben a saját érdekeik.


Éshát a két meglepő fejlemény, ami a napokban előbújt, az épp ezen a tengelyen jelentkezett: egyrészt Simicskához közelálló bérpolitikusokat rugdosnak ki mindenféle államtitkári székekből, másrészt Széles meg Demcsák Ügyben nyilvánult meg, nyilvánvalóan Lázár elleni éllel. A másik oldalon meg látjuk, hogy Lázár Újgenerációs Amorálisai mennek befelé az államhatalom pénzosztó csúcspozícióiba, a fejlesztési miniszteritől a rettenetes mennyiségű új államtitkár-helyettesi helyekig. És egy pillanatra gondoljunk csak bele, hogy vajon az ORIGO-sztori, meg a mostanában zajló egyéb médiafejcserék milyen háttérösszefüggéssel bírhatnak. Mert amiben még Lázár nyilvánvalóan gyengébb Simicskáéknál, az a média. És a Narancsok aztán pontosan tudják, hogy a média mindent eldönteni képes erő, és ha a HírTv-s, CÖF-ös, Magyar Hírlapos, ésatöbbi Régiek kezében lévő Agymosodákkal szemben nem gyűjt be egy szép portfoliót a Lázár Brigád, akkor hosszútávon vesztes lehet. És most nézzük meg, hogy a mostanra szerintem egyenlő erejűvé vált két tábornak mik is a hatalmi forrásai, és gyorsan meg is látjuk, hogy mikor ez a kezdődő hidegháború majd forróba megy át, akkor itt bizony kő kövön nem marad. Nem fizikai értelemben, de hogy a magyar politikát újrainstallálja, az biztos.


Lázárék főereje a politikai felépítmény. Hosszú ideig vezette a parlamenti frakciót, és építkezett is vadul. Az összeférhetetlenségi szabályok miatt az egykori kettős stallumú Ifjúfidesznyikek egy része most polgármesterként fogja tovább terjeszteni a Lázári Bizniszt. Parlamenti képviselők tömege, polgármesterek, miniszterek, államtitkárok, ez az a kategória, amiben Lázár már erőfölényben van. Gazdasági erőben még valamelyest tán Simicskáék erősebbek, de szerintem nem kiütéses fölénnyel, és a média még az Ő uralmuk alatt áll. Csakhát akinél a közpénzek kulcsa, és főleg a fejlesztési forrásoké, amiknek csaknem egésze az EU-ból jön, az eldöntheti ezt a meccset könnyen. Akit állami pénzek százmilliárdjaiból föltőkésítenek, annak előbb utóbb mindene lesz, akiket meg elkezdenek elhanyagolni, azok gyorsan kiszáradnak. És ezért kritikus pont Lázár Főminiszteri kinevezése: mert ahhoz bizony nászajándékként az ÖSSZES fejlesztési pénz fölötti rendelkezést is megkapta. Így aztán az a furcsa háborús szitu jött létre, amikor az egyik félnél van a lélegeztetőgép kapcsolója, ami a másikat életben tartja. Ilyenkor meg aztán gyorsan kell lépni, mert minden eltelt nap tolni fogja az erőegyensúlyt Lázárék felé.


És akkor itt jutunk el két fontos momentumhoz. Mikor korábban írtam, hogy a Régiekhez Rogán is odatartozik, biztos páran a fejüket fogták: Tuareg fáradt és hülyeségeket beszél. Pedig nem. Lázárék fő ereje a Fidesz fiatal politikusi garnitúrája, míg a Régieknek ilyen közvetlen párterejük nincs, és itt az időfaktor szintén nem Nekik dolgozik. Minden egyes újabb választás újabb Ifjúfidesznyikeket tesz különbőző pozíciókba, ésha nem találnak maguknak egy szintén Fiatal, de nem Lázárista Főfideszest, akkor elmegy a hajó. Ésha valamit találni akarnak ilyen erejű és kapcsolatrendszerű emberek, akkor azt meg is találják: az emberük Rogán. Ugyanazokban a hatalmi kategóriákban, amikben Lázár a legerősebb, Ő is rendelkezik kiterjedt hálózattal. Az egyetlen ellensúly, aki Lázárt a politikai felépítményben meg tudja fogni, és előretörését legalább lelassítani, az a Tóni. Ha azt gondoljuk, hogy Tóni lakás, meg önkormányzati ügyei briliáns oknyomozói munka, és ellenzéki háttértevékenység következményei, akkor csaxólok: ló..szt. Az mind Lázáréktól jön, a ballib sajtó csak fölhasználja a készen kapott muníciót. Itt a jövendő Minelnök személyéért élethalálharc folyik a két erőcsoport között: Lázár vagy Rogán, ez itt a kérdés, és bármelyikük ér célba, a másikuk a győztes számára az elsőként fölszámolandó ellenség lesz.


És akkor elértünk Orbánhoz. Hogy tehet ilyet a Régiekkel? Hisz nemcsak barátok régóta, de ráadásul még személyes vagyonát is sutyiban a Régiek kezelik. Szokott Ő oszd meg és uralkodjot játszani párton belül is, de Lázár kinevezése olyan hatáskörökkel mint amikkel, az bizony nem egyensúlyi játszma, hisz a kezébe adta a Régiek megsemmisítésének eszközét is az állami fejlesztési pénzek elosztásával. Ennek az Országnak a leggazdagabb embere természetesen Orbán és nem Simicska. Utóbbi csak előbbi vagyonkezelője, és Pintér szerepe annyi lehet, hogy Simicska esetleges árulását megelőzze, ha szükséges. De most Orbán mégis látszólag saját vagyonának és biztonságának őrzői ellen fordult. És bár kattant, de ennyire még nem. Itt valami más lesz. Itt leszámolás készül, és nem a Régiekkel szemben. Régóta ismert és használt politikai eszköz az ellenség kinyírására annak láthatóvá tétele. Ennek egyik módszere, ha nagy hatalmat és szabad kezet biztosítunk annak, akit le akarunk mészárolni. És semmi mást nem kell tennünk, mint várni türelmesen, hisz az Új Hatalmi Központ magába fogja szívni annak szövetségeseit. És azt hiszem Orbán épp ezt teszi


Kevesen tudják, az ügy jellege folytán nem lett belőle nagy hír, de Lázárék a parlamenti frakcióval csináltak egy kisebb puccsot Orbán ellen 2011-ben, mikor épp külföldön tartózkodott. Néhány olyan ügyet akartak gyorsban átnyomni a Parlamenten, amiben ismerték Orbán ellenkező akaratát, és mégis megpróbálták. És Orbán nem felejt, a paranoiások meg aztán amúgyis végtelen memóriával bírnak. És valszeg a Régiek egy ideje győzködik Orbánt, hogy Lázár veszélyt jelent Rá nézve, mert már önálló Családot épít. És most Orbán ezt kipróbálja. Megnézi, mennyire lesz teljhatalommal fölruházott Főminisztere lojális Orbán Barátaihoz. És ezt pont így tudja letesztelni, sehogy máshogy. És szerintem Lázár annyira hataloméhes és türelmetlen, hogy nem veszi észre a csapdát. Letakarítja a Régiek embereit minden vezető kormányzati pozícióból, és tömegével teszi helyükre a saját spanjait. És a Régiek pedig ezeknek az embereknek a mozgását éles figyelemmel követik, és megy a lajstromozás: most ugyanis épp a kinevezésekből, meg a fejlesztési pénzek odaadásából kiderül, hogy meddig is terjed Lázár Láthatatlan Birodalma. Lázár saját maga azonosítja be kulcsembereit, és ezzel föltárja hálózatának csomópontjait. És ha az egész rendszer gerince látható lesz, akkor könnyű egy precíz csapással azt teljesen megsemmisíteni.

Szerintem Lázárt halálra ítélték. 



14 megjegyzés:

  1. Jó reggelt Gábor a jó íráshoz! Maga a dolog nekem már régebben szemet szúrt, írtam is, hogy most akarják egymás fölfalni, leszalámizni, remélem sikerülni is fog. Persze attól nekünk nem lesz jobb, ha bármelyik is győz, legfeljebb egyel kevesebb.... De arra minden esetre jó, hogy mégis egymást zabálják föl. S Orbán is csak fog téveszteni valahol, más reményt nem nagyon látok. De tisztán látható számomra, hogy az egyszemélyi zsarnoki vezetés kezd darabjaira hullni a belső csaták miatt. Remélem ez a narancs rohadását jelenti, még csak belül vanna jelei, de kívül is látszani fog. Csak ott a bajom, hogy diktátort békésen még nem nagyon sikerült leváltani:(
    (Egy apró kérés - lehet, hogy nem teljesíthető!): nem lehetne, hogy kicsit nagyobb betűkkel írd a cikket? Számomra még reggel is és szemüveggel is elég nehezen olvasható. Mindig a képernyő méretével játszok, hogy jobb legyen a helyzet)
    Gratulálok!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Leheletnyivel nagyobb betűméret a szokványosnál, amit használok, ennél nagyobbnál már túl hosszúak lennének a cikkek, és megváltozna az egész blog összhatása :)

      Törlés
    2. Egyszerűen lenyűgöző, mármint az elemzés. Érthető az olvasók magas száma.
      A betűméret a Ctrl - plusz és Ctrl - mínusszal is állítható.

      Törlés
  2. Jó reggelt mindenkinek. Gábor ez egy fantasztikusan jó és okos meglátásokkal teli cikk. Nagyon érdekes volt, hogy amit mi a politikában járatlanok észre sem veszünk, vagy másként értelmezünk Te milyen világossá tudod tenni a tényeket. Köszi az írást. Szuper tanulságos volt.

    VálaszTörlés
  3. Vajon hány Cosa Nostrát kell még megélnie ennek az országnak - és túlélheti-e egyáltalán?!!!

    VálaszTörlés
  4. Egyik korábbi írásom fölkerült a Galaxy Centrum Független Hírportálra (USA). Itt érhető el:

    http://galaxycentrum.com/?action=velemeny&id=558

    VálaszTörlés
  5. Érdekes írás, de valójában az Orbán-féle végkövetkeztetést teljesen hibásnak és irracionálisnak gondolom. Megerősíteni az "ellenséget", átadni neki a hatalmat, miközben tétlenül nézzük, hogy az ellenség legyengít bennünket, hogy végül legyengülve megtámadjuk az ereje teljében lévő ellenséget, ez nem életszerű.
    Én inkább úgy gondolom, hogy ez a hatalmi harc nem a -1. órában tart, ahogy a cikk írója feltételezi, hanem a +1. órában. Vagyis a Lázár-féle vonal már átvette a hatalmat és olyan erős, hogy Orbán is a kezükben van. Még meghagyják kirakatembernek, mert leváltása korai lenne, de félrevezetik, befolyásolják, zsarolják, és kényszerítik, hogy a közfelfogásba lassan adagolja be az új nemzedéket. Természetesen Orbán embereire nincs szükségük, ezért látszik ellentmondásként, hogy Orbán Lázár mellett van, míg emberei ellene.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szokványos, politikai gyakorlat, nem várják meg, míg túlerőre tesz szert...

      Törlés
  6. Köszönöm ezt az írást, nagyon sok mindent tisztán megvilágít egy egyszerű halandónak, aki figyeli ugyan a politikai történéseket, de nem nagyon van háttérinfója, így sok minden olykor érthetetlen ideig-óráig, érdeklődve figyelem ezt a hatalmi harcot, remélem kinyírják egymást valamiképp, mit mondjak, alig várom:-))))

    VálaszTörlés
  7. Bárhogy is van: a hollók megkezdték egymás szemmének a kivájását.
    Kérdés, hogy végig csinálják-e és hogy lesz-e valaki aki a vakokat elvezeti oda ahová valók?
    (Frey Tamás: 201)

    VálaszTörlés
  8. Kedves Gábor!

    Szerintem ez csak egy teória a sok közül. Az igazán érdekes az , hogy mint minden bolsevik típusú diktatúrát ez is magát fogja felfalni. Mert azok az eszközök amelyeket a demokratikus ellenzék ellehetetlenségére használnak , a belső feszültségeket tovább fokozzák. És azok a mentalitások, amelyek képesek önös érdekből a demokráciából diktatúrát faragni a nyájon belüli érdekeket is elnyomják pontosan a hatalom koncentrációjának további erősítése céljából.
    Míg kifelé az a szlogen, hogy "csak a fidesz" párton belül úgy kell érteni "csak én". És ez az ének harca, az ármány cselszövés és hazugság az amit egy normális erkölccsel bíró ember fantáziája el sem tud képzelni. Ezekbe a mélységekbe még gondolatban sem érdemes utánuk menni.

    VálaszTörlés