2014. április 27., vasárnap

Mi a Cél?

Mielőtt a háttérben a frissen agyonvert Összefogás pártjai lemutyizzák, hogy az önkormányzati választáson a romlott áruból kinek mennyi jusson, álljunk meg egy pillanatra. Mondjuk meg, mi az igazi feladatunk, és mindent rendeljünk annak alá.

 



Az Összefogásnak egyetlen célja volt: elűzni Orbánt. Ne kezdjünk el utólag olyan dolgokat belelátni, amik egy percig nem voltak benne. Ne felejtsük el mennyi idő alatt és milyen módszerekkel jött létre, és ki milyen szerepet játszott benne. Utólag abban valami nagy közös lelkületet fölfedezni, az nem más mint történelemhamisítás, azt meg inkább hagyjuk meg a Vérnarancsoknak. Térjünk vissza a józan eszünkhöz és a tényekhez. Márpedig a tény az, hogy az Összefogás nem teljesítette a célját, hogy közel sem került ahhoz, hogy Orbánt legyőzze. Viszont nagy valószínűséggel hozzájárult ahhoz, hogy a Jobbik megerősödjön, és az LMP bejusson a parlamentbe. Ugyanis a Fideszellenes protesztszavazók erősítették meg mindkét alakulatot, az Összefogás létrehozásának pillanatához képest Mi nem erősödtünk a kampány alatt gyakorlatilag semmit, Ők meg igen.

Szóval a tények egyértelműen azt mutatják: az Összefogás totális kudarc volt. Kitűzött céljából semmit sem ért el, viszont kárt okozott a szélsőjobb, és a Schiffer-féle Műellenzék megerősítésével. Nulla bizonytalan szavazót sikerült behozni, ellenben a két friss ellenzéki párt, a DK és az Együtt erősödése megtorpant, sőt lefagyott. Ha pedig valami ekkora kudarc, akkor azt újra akarni puszta mazochizmus, nem racionális cselekvés. 1,2 millió szavazóra voltunk képesek két hónapnyi pörgő kampánnyal. Ebből a vereség miatt máris vesztettünk, és épp újabb fülest fogunk kapni az EP Választáson, nagyobbat mint április 6-án. És ha nem zárjuk ki kategorikusan egy újabb Összefogás létrehozását, akkor az önkormányzati választáson már a mostani szavazóbázisunk is tovább olvad, tovább erősítve az LMP-t és a Jobbikot. Szóval lehetőleg felejtsük el még a szót is, márha akarunk valamit 2018-ban.


Mert a Cél, az nem helyi érdekű piszmogások tömkelegének országos szintű önmegsimmisítésbe fordítása, hanem Orbán leváltása. Legalábbis tudtommal, ha már nem ez, akkor tessenek szólni, hogy lemaradtam az aktuálpolitikai csavarok közben. De induljunk ki abból, hogy a Cél nem változott. És akkor nézzük meg józan paraszti ésszel, mi kell ahhoz, hogy el is érhessük. Először is: újra életet kell lehelni a két feltörekvő ellenzéki pártba, a DK-ba és az Együttbe. Az MSZP összefogósdi előtti támogatottsága 17% volt, a parlamenti választás listás eredménye meg 25% lett. A kettő között levő 8%-ot a DK és az Együtt hozta be. Ez meg sajna pont annyi, mint amennyijük volt az összefogósdi előtt. Az Együtt ugyan már korábban is stagnálni kezdett, de egészen januárig a DK havi 2%-al növekedett. Az adatok szerint azonban ez a növekedés az összefogással azonnal megállt. Helytálló az a megállapítás, hogy ebben az egészben az egyetlen vesztes a DK volt.

Engem az MSZP meg az Együtt sorsa eléggé hidegen hagy. Előbbit csak Orbán legyőzésének tartós akadályaként szemlélem, utóbbit meg a DK új szavazók bevonzásáért folytatott versenyének konkurenseként. Mind az Együtt, mind a Bokros-féle MoMa potenciális szövetséges lesz majd az Orbánűzésben 2018-ban, de addig le kell meccselni, hogy melyik politikai erő lesz képes megteremteni egy 2 milliós szavazóbázist, hogy a többiek ahhoz majd behozhassák a saját százaezreiket. Mert Orbán legyőzéséhez egymillióval több szavazó kell majd mint amennyi most volt, gondolom ez egyértelmű. Félmillió új szavazót kell a városokból és félmilliót a vidéki Magyarországból szereznünk. Előbbire és utóbbira is 4 éves cselekvési tervet kell letennünk az asztalra és rettenetes mennyiségű aprómunkával azt végre is hajtanunk. És ahhoz a szokásos közérthetetlen lózungok kevesek lesznek.


A Tuareg Blog hozzá fog járulni a cselekvési terv kidolgozásához, hogy pontosak legyünk meg is kezdtük már ezt a munkát a vidék ügyeinek megtárgyalásával. Simone rovatának alapfeladata épp ez, magam pedig hasonlót fogok a városokkal kapcsolatban tenni. Ám a legjobb tervek sem érnek semmit, ha nincs, aki azokat végigvigye. És a helyzet rémegyszerű: vagy a DK visszatér eredeti küldetéséhez és képes a meglévő szavazók eláramlását megakadályozva újabb 1 millió szavazóért az évek során megküzdve az Ellenzék Tömegpártjává válni, vagy a Jobbik fogja ezt megtenni. Mégegyszer elismétlem: ne felejtsük el a valós Célt: Orbán elűzése. A rengeteg elégedetlen ember egyszercsak megmozdul majd, a kérdés csak az, hogy ki és mi mellett teszi ezt. Vagy a DK vagy a Jobbik, más potenciális verziót én nem látok.

Nos, felvezetésnek elég ennyi, a folytatásban majd erről az alapról folytatom, és a DK, mint az Ellenzék egyetlen demokratikus és nyerésesélyes politikai erejének szempontjából vizsgálom meg a teendőket.

Folytatása következik nemsokára.


7 megjegyzés:

  1. Úgy legyen.Benne vagyok, és segítek, ahol tudok.

    VálaszTörlés
  2. A szokott stílus, a szokott minőség! Gratulálok!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gábor, én is csak gratulálni tudok. Szuper mint mindig. Várom a folytatást.

      Törlés
  3. Remélem már eljutottak a szavaid Ferihez is,- az nagyon fontos lenne!!! MI ÉRTJÜK mi a FELADAT! Köszönjük amit a DK-ért és értünk teszel!!! Szép napot kívánok mindenkinek!!!

    VálaszTörlés
  4. Remek, érthető stílus ! Külön díjazom, hogy a DK-t segíted, melynek én is egyik aktivistája vagyok. Várom a folytatást, mert minden írásodból sokat tanulok!

    VálaszTörlés
  5. Igazad van, a közel kétesztendei pettingelés nyomán létrejött "összefogás" célja Orbán Viktor leváltására silányult.A Fidesz szavazótáboránál népesebb tömörülés létrehozására korszakváltásra, a politika becsületének helyreállítására, az elmúlt huszonnégy év téblábolásának meghaladására, a hibák korrekt feltárására, az ország valódi ( nem virtuális) többsége által elfogadható jövőképre van szükség. Az erre irányuló gondolatok megjelentek, de képviseletüket felül írta a hatalom és a kasszakulcs iránti türelmetlen mohóság. (Evoke)

    VálaszTörlés
  6. még egyszer leírom: A választási logika összefogást írt elő---a pártlogika meg külön megméretést---az egyik az ország érdekében a másik pedig a realitásokat realitásként tartva----ha az ország érdeke logikát követjük, akkor az magasabb rendű ha azt nézzük, hogy a párt érdeke, akkor világért se összefogás, mert a partnerek nem megbízhatóak. Most az eredmény tükrében már könnyű okosnak lenne: mert az eredmény tán annyival jobb lenne, hogy a jobbiknak nem lenne 2/3-a, de még győzött volna. az eredmény tudatában tehát a pártlogikának jobb lett volna, ha érvényesül. Most viszont a magasabb erkölcsi szempontot nyugodtan félre lehet ttenni május 25-ig és vigyázni kell egymásra a kampányban. Az önkormányzati választás pedig legyen helyi csata--a legtöbb település független lesz--a nagyok pedig majd vívnak---de az alkalmas jelöltet kell támogatni--hogy azt ki találja meg?! Nem tudom. 2018-ra ez a probléma újra itt lesz---országérdek szemben a pártérdekkel

    aztán itt a két link--egymást kiegészítik nagyon pontosan---logikailag is :) Bár a dk azt hiszem a realitásokat látja!

    http://nol.hu/velemeny/europai-egyesult-allamokat-1458413 mert e kettő összecseng: https://www.facebook.com/photo.php?fbid=850968138253063&set=a.850968091586401.1073742124.203774062972477&type=1&theater

    VálaszTörlés