2014. április 5., szombat

Letiltó Mutyista Paraziták - LMP ismét rajtakapva

Ezek a Zöldnarancsok nem nyugszanak, az a perverziójuk, hogy házhoz jönnek a pofonért. Úgy tűnik eddigi írásaim, meg azok rengeteg helyen való tovaterjedése és hivatkozásként való használata beverte Őket rendesen. Csakhát én odafigyelek rájuk, és megint elkaptam a narancsbőrüket.




Pár napja létrehozott valaki egy Blogot, gondolom más is kiismerte már Schiffer háttérben a Fidesszel mutyizó Pártját annyira, hogy bökje a csőrét. És ebben a Blogban szépen összeszedte, hogy mi is a valóság az LMP Zöld Maszkja mögött. Az egyik ismertetett tény tőlem származik, úgyhogy ha eddig nem találkoztál vele Kedves Olvasóm, akkor pótold a mulasztást. Egyébként pedig az ominózus cikket már 20 ezren olvasták, és saját tapasztalatból mondom: az már nagyjából annyit jelent, hogy minimum 100 ezer emberhez eljutott a következményes hullámverés.

Be is szartak Schifferék rendesen, és próbálják valahogy letokolni a dolgokat, vagy ha az nem megy, mert az én letiltási kísérletem botránya után mással újra már nem mernek ilyesmit tenni, akkor legalább valamiféle cáfolatokat kiadni. Szerintem mindenkinek föltűnt, hogy így az utolsó napokban minden Fészbuk felület tele van fizetett LMP hirdetésekkel, gondolom van pénzük bármire, ami Narancspajtásaik céljait szolgálja. Magyarul mindenre, mert az LMP nem más, mint a Fidesz ellenzéki oldalra áttolt szavazatgyűjtő gépezete.


Na, tehát nézzük ezt az új, természetesen szintén fizetett Fészbuk hirdetéssel támogatott Schiffer Blogot. Kattints ide Olvasóm, és már ott is leszel. Szóval ezt a szöveget szánják a Zöldnarancsok az utsó napokra végmagyarázatként. Idézem belőle a rám vonatkozó részt:

"A másik a Józsefvárosi felügyelőbizottsági tagság. Vicces, hogy Kocsis Máté volt tanácsadója sérelmezi (akinél volt egy házkutatás azóta, ugyanis vélhetően a maffiózó Portikkal volt egy közös üzlete), hogy mások is díjazást kapnak az önkormányzattól. Minden párt, amelyik önkormányzati helyeket szerzett, rendelkezik önkormányzati tisztségekkel. Ennyi."


Ezt írják a Zöldfideszek rólam, én meg ugyanott kommentben ennyit válaszoltam:

"1. Jakabfy nem felügyelőbizottsági tag, hanem a Fidesz médiacégének tanácsadója, ekként részese a Narancsmédia uralmának és cenzúrájának. Háromszor annyi pénzért teszi ezt, mint egy felügyelő-bizottsági tag. A Médiacégben a Fidesz, a Jobbik, és az LMP vesz részt, demokratikus párt pedig nem. Demokraták számára ugyanis vállalhatatlan a cenzúra, és az azért fizetett tetemes Fidesznyik hálapénz elfogadása.

2. Két éve hagytam ott Kocsis Mátét elvi okokból, lemondva minden önkormányzati pozíciómról és fizetésemről. 2012. április 1. óta minden létező írásomban és egyéb aktivitásaimban támadom, többek közt tüntetésekkel, melyeken annak idején még LMP-s tag is résztvett, Pártotok hivatalos tiltása ellenére.

3. 2012. novemberében volt nálam házkutatás, azaz másfél éve, ugyanis Kocsis Máté jó fideszes szokás szerint szerint mindenért följelentett miután ellene fordultam. Összesen 47 följelentést tett és tetetett ellenem, azóta mindegyik ügy elhalt.

4. Portikhoz soha semilyen közöm nem volt, emiatt mégcsak feljelentést sem mertek tenni, mert könnyen hamis vád lehetett volna belőle. Ha pedig olyannyira cenzúrapárti lennék, mint Ti, vagy a Fidesz, pusztán emiatt a rész miatt rágalmazásért beperelhetnélek és meg is nyerném lazán. Ám nem teszem, mert nem vagyok LMP-s.

Hazugok vagytok, cenzorok vagytok, Fidesz-szolgák vagytok. Bizonyítottan."

Azt gondolom, hogy ez az LMP "válaszblog" és "válaszcikk" megintcsak visszaüt rájuk. Én csak azt tudom megítélni, hogy esetemben mennyi az általuk írtak valóságtartalma: semmi. Józan paraszti ésszel ebből meg az következik, hogy az összes többi fölhozott Ügyükben is hazudoznak, mint a vízfolyás. Letiltanak, kamuznak, a Fidesszel mutyiznak, közpénzből rajtunk élősködnek. Ez az igazi LMP.

Letiltó Mutyista Paraziták.


5 megjegyzés:

  1. Istenem ezek mekkora barmok.

    VálaszTörlés
  2. Nos. Egy szó, mint száz. Mindenki döntse el holnapig, hogy megéri-e azt az árat egy ilyen lumper párt bekerülése a parlamentbe, hogy még tovább nyögjük a narancs-rémuralmat.
    Aki nem látja, hogy mivé vált a Schiffi, az naiv és ostoba.

    VálaszTörlés
  3. Ilyenkor sanálom, hogy bezárt Lipótmező.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. sverde: bizony, OTT lenne a helyed.

      Törlés
  4. Látod, Szabókám? Ennyit érsz. Egy bekezdés felét.

    VálaszTörlés