2017. március 23., csütörtök

Csapda

Akik Botkát és Fekete Zsoltot, a két ellenzéki polgármestert azért anyázzák, mert elfogadták a városuknak nyújtott kormányzati fejlesztési pénzeket, azok nem tudják, mit beszélnek. Vagy nagyonis tudják, annál rosszabb.




Kezdődött a boszorkányüldözés Botkával. Jött az ócska duma, hogy eladta magát Orbánnak, mert elfogadta a Szegednek szánt kormányzati pénzeket. A tutira megmondók jól megaszonták: ez azért van, mert Botka az MSZP minelnökjelöltje, és ezzel meg lett vesztegetve. Ez már persze önmagában is hülyeség, merthát ha valaki 2002 óta minden polgármester-választáson simán nyer, akár a legkeményebb Fidesznyik ellenszélben is, az nem szorul adományokra. Az ostoba koncepció azonban végzetes ütést kapott, mikor Salgótarjánba is elment a Viktor, és oda is vitt egy nagy csomag lóvét. Merthát Fekete Zsolt polgármnester meg nem indul minelnök-jelöltként, és mégis kap a városa milliárdokat. Ezzel persze a lufi kipukkadt.


Higgadt, csapkodásmentes gondolkodással persze érthető, miért teszi Orbán azt, amit. Mióta uralja az országot, az ellenzéki fellegvárakkal szemben a kiszárítás stratégiáját alkalmazza. A Fidesznyik vezetésű városokba döntik a pénzt, ahol meg ellenzéki a polgármester, oda meg egy buznyákot sem adnak. Teszik ezt azért, hátha a renitens városok népe rájön, kire kell legközelebb szavazni. El is mondják minden önkormányzati választáson: a jó polgár tudja, hogy olyan polgármesterre kell voksolnia, aki a kormányoldalon húzza az evezőt. Mert akkor lesz lóvé, ha meg tovább butáskodnak, akkor jöhet a város csődje. De hiba csúszott a számításba több nagyváros esetében. A Zistennek se voltak hajlandóak Vérnarancsot választani, hiába próbálták alkalmazni a mézesmadzag vagy gumibot játszmáját.


Orbán pedig nem buta fiú, jövő évben választások, és Ő biztosítani akarja a parlamenti kétharmadot, hogy tovább uralkodhasson. Ha egy stratégiáról kiderül, márpedig 7 év alatt kiderült, hogy nem működik, akkor változtat. Az új stratégia nagyjából ennyi: állítsunk csapdát az ellenzéki polgármestereknek, hátha belesétálnak. De eddig nem jött be: sem Botka, sem Fekete Zsolt nem mászott bele a kelepcébe. Tessenek egy pillanatra belegondolni, mi történik, ha egy polgármester visszautasít egy sokmilliárdos, városát érintő fejlesztési csomagot. Naugye. Azonnal rákezdi a teljes Fideszmédia: lál-lám, az illető nem a városát képviseli, hanem pártkatona. A polgármester feladata ugyanis az, hogy az általa vezetett település működését és fejlődését biztosítsa, és ha nem ezen dolgozik, akkor alkalmatlan. És le is lesz váltva a következő választáson.


Egy visszautasítás a legjobb játszma Orbánéknak, de persze az elfogadásában is van némi hasznuk. Egyrészt elmondhatják, hogy Ők is sokat tesznek a város népéért, remélve, hogy helyi pártkatonáik a következő választáson ezzel kampányolva tán legyőzhetik az addig legyőzhetetlent. És persze lophatnak, mert valahol el kell költeni az uniós pénzeket, és nekik tulajdonképpen mindegy, hogy éppen melyik településen teszik ezt. Van még pár nagyváros, kerület, ahol minden erőfeszítésük dacára sem sikerült eddig az ellenzéki polgármestert legyőzniük. Orbán most majd szisztematikusan végigjárja mindet, és megpróbálja csapdába csalni a demokrata polgármestereket. Hátha lesz közülük valaki, aki visszautasítja az ajánlatot. És akkor hopp, újabb település csatlakozhat a Narancsbirodalomhoz. Épeszű ember nem szolgálja Orbán akaratát. Botka és Fekete kikerülte a csapdát.

Jól tette.

2017. március 22., szerda

Kiütés

Ritka alkalom, mikor cikkeim állításait a valóság szinte azonnal igazolja. Most azonban épp ez történt Botkával és Gyurcsánnyal kapcsolatban. Lássuk.




Két olyan közvéleménykutató cég van, amelyiket a demokrata oldal elfogad függetlennek és objektívnek: a Medián és a Závecz Research. Utóbbi neve ne tévesszen meg senkit: a Szonda Ipsos utódja, gondolom, így már ismerős. És rögtön csapjunk is a lecsóba. Tegnap jelent meg legújabb kutatásuk, amiben reprezentatív mintán azt kérdezték: kit tartanak Orbán legyőzésére alkalmasabbnak a magyarok: Botkát vagy Gyurcsányt. Berakom képen a grafikont, tessék.


És akkor ennyit erről. Lehet álmodozni, lehet mellédumálni, kimagyarázni. Mindent lehet, csak minek. Itt látható a valóság: Botkát négyszer annyian tartják alkalmasnak Orbán legyőzésére, mint Gyurcsányt. Számszerűsítve - bár a grafikon tökegyértelmű -: Botkát 44, míg Gyurcsányt 11 százaléknyi magyar tartja Orbán legyűrésére képesnek. Ott van persze az a zavaró szürke tömb, akik nem nyilvánítottak véleményt. De róluk kicsit később, most maradjunk a párharcnál. Ami gyorsan eldőlt. Az első menetben Botka kiütötte Gyurcsányt, tessenek a sarokba támogatni, és nem engedni vissza a ringbe többet.


Közügyekkel elmélyülten foglalkozó elemzőknek persze elsőre is egyértelmű volt: az MSZP a lehető legjobb döntést hozta, mikor Botka mögé állt. Sikeres polgármester, az egyik legnagyobb magyar város, Szeged vezetője, aki bármilyen ellenszélben is mindig megnyeri a választást. Nem véletlenül állt bele pár napja Gyurcsány pároslábbal, mikor elhíresült mondatát kibökte: Botkának egész életében nem lesz annyi jövedelme, mint amennyit Miferink egy év alatt adóként befizet. Ez a kijelentés persze nem a pénzről szólt, hanem inkább csak egy újgazdag tempójú, kinek hosszabb a farka szöveg.


Valamivel ellensúlyozni próbálta Gyurcsány azt a tényt, hogy Botka nyertes alkat, Ferink meg bizony lúzer: amibe belefog, azt mindig stabilan el is kúrja. Elhiszem, hogy Gyurcsány sikeres üzletember, bár a tényekhez hozzátartozik, hogy a valóságban anyósa, Apró Piroska és felesége, Dobrev Klára viszik a cégeket, tán pont azért, mert Feri lúzertípus. De ez is mindegy, a lényeg annyi: a Botka-Gyurcsány párharc végetért, és nem rászámolással, hanem olyan kiütéssel, amikor a vesztes felet a ringen kívülről kell visszahozni, mert elröpült a tockostól.


Ez a mérkőzés, vagy inkább annak eredménye pedig reménykeltő. Úgy tűnik, a demokraták kezdenek rájönni: Orbán ellen kevés lesz a hamis nosztalgia. Fiatalítani kell, sikeres embereket a pajzsra emelni. És persze minden politikus tudja: nincs döntő tétje a 2018-as választásnak. Orbán sima győzelmet arat, tökmindegy, hogy az ellenzéki pártok együtt, vagy külön indulnak, a szavazóbázisok mérete ezt a meccset már ugyanúgy lejátszotta, mint Botka Gyurcsányt a pályáról. Így aztán csak annyi múlik a voksolási cécón: kik sorakoznak majd föl a rajtvonalra, hogy a választás után erőt gyűjtve nekikezdjenek Orbán eltakarításának.


És akkor pár gondolat a szürke sávról a grafikonon. Ők azok, akik képesek lehetnek majd eldönteni Orbán sorsát egyszer. És pont ugyanennyien vannak immáron 7 éve, 2010 óta, Orbán kétharmados regnálásának kezdetétől. Ők mindaddig nem fognak bekapcsolódni a politikába, amíg az ellenzéki tömegmédiában a múlt kiélt arcai hakniznak. Ők az újra várnak. Úgyhogy mint mondtam: Botka jó húzás, mert egy lépés az új, a fiatal, a sikeres felé. De akik igazán változtatni akarnak, még egy lépést megtesznek majd. A jövő generációját támogatják, mert végül Ők lesznek Orbán eltakarítói.

Kiütéssel.

2017. március 21., kedd

NEM!!!

Ez a cikk elsősorban azoknak szól, akik abban a makacs hitben ringatóznak, hogy Orbán a ma pártjainak összefogásával legyőzhető választásokon.




Lépjünk most túl azon a tényen, hogy az összes magát demokratának valló párt egyesített szavazótömege is alig nagyobb, mint a Fidesztábor fele. Azon a másik tényen is ugorjunk át, hogy a szavazótáborok nem összeadhatóak, mert akik például az LMP-re, Együttre, PM-re, Momentumra szavaznak, azok épp azért teszik ezt, mert nem hajlandóak összeállni a múlt kövületeivel. Mondom, legyünk borzasztó nagyvonalúak, hanyagoljuk most a választási győzelem hitét zavaró apróságokat. Nézzük, mi történne azon az éjszakán, mikor kiderül: az ellenzék több szavazatot és mandátumot nyert, mint Orbán.


A Diktátor azért az, mert a kezében annyi hatalom összpontosul, amivel képes akaratát mindenkin keresztülvinni. Azon az éjszakán is ez történik. Orbán fellép a pulpitusra és az összes sajtóorgánum élő közvetítésében bejelenti: az ellenzék választási csalást követett el. Ezt persze nem részletezi, nem az a fajta, egyszerűen csak bejelenti. Meg azt is, hogy épp ezért NEM adja át a hatalmat. Felkéri az államhatalmi szerveket - mind az Övé, így aztán mind érteni is fogja: a felkérés az biz nyílt parancs -, hogy tartsák fönn a rendet az országban, és arra, hogy vizsgálják ki, milyen választási csalások történtek. Ha már itt tart, mellesleg bevezeti fél évre a szükségállapotot.


Nakérem, hát itt kezdődik a gebasz. Ez a helyzet, amit nem hajlandóak végiggondolni sosem a diktatúrát választással legyőzhetőnek hívők. Tényleg azt tetszenek gondolni, hogy Orbán hagyná odaveszni a nehezen, sok aprómunkával maga alá gyűrt országát? Pont annyit mondana ilyen helyzetben, mint ami a címben szerepel: NEM!!! És akkor itt jön az a kérdés: mit tesznek a választási győztesek? Van rá példa: Milosevics idején, tőlünk kicsit délre pont ez történt nem is olyan régen. Ott a győztes ellenzék eleve felkészült erre, okosabbak mint mi, meg is vívták sikerrel a harcot. Azonnal mozgósították a híveiket, hatalmas buszkonvojok indultak Belgrádba, milliós tömeget vive. És pár nap alatt a tömeg nyomása elég volt ahhoz, hogy a karhatalom átálljon. És vége volt a Diktatúrának.


Tessenek már válaszolni: hol van ma milliós mozgósítható tábor? Merthogy a parlamenti ellenzék pártjai összesen nem tudnának ötezer embert utcára vinni, az a valós demonstrációs részvételi adatokból nyilvánvaló. Megindul 5000 ember? És akkor mi van? Megmondom: röhögés a Fideszesek vezérkarában. Orbánt akkor lehet majd elkergetni, ha lesz olyan politikai erő, amelynek szavazóbázisa egyben utcai küzdelemre is hajlandó. A probléma ugyanis nem ott ér véget, mikor Orbánt legyőzik a választáson, hanem csak ott kezdődik. A Diktátorok nem adják át a hatalmat szépszerével, azt bizony el kell tőlük venni. És ebben egy választási győzelem csak az első lépés. A második lépés a szavazótömeg utcára vitele. Na, majdha lesz olyan politikai erő, amelyik képes az utóbbira, akkor lesz az elsőnek is értelme. Addig pedig marad válaszként a diktatúrát választással legyőzhetőnek remélők számára ennyi:

NEM!!!

2017. március 20., hétfő

Jó mulatság, férfimunka

Tessenek nyugodtan hátradőlni, és élvezni a műsort. A kollaboráns műellenzék épp megszabadul saját magától, megnyílik az út Orbán eltakarításához.




Független, értelmes emberek számára nyilvánvaló, hogy a jelenlegi rendszert kialakító és fenntartó parlamenti "elit" az MSZMP és KISZ egykori vezetőinek hatalomátmentése. Különböző pártokban bütykölnek, van közülük, aki épp kormányoz, van, aki ellenzéket játszik, de ezek biz ugyanazok. Működik a párthatárokon átívelő kapcsolati háló, mennek a háttérmutyik, a felszínnek meg odadobják a küzdelem látszatát. Csakhát mind diktatúrában szocializálódtak, mind elfogadták annak idején, hogy az egyéni érvényesülés előbbre való, mint az ország sorsa. Ha a diktátort épp Kádárnak hívták, akkor az Ő seggét kell nyalni az előrébb jutásért, hameg épp Orbánnak, akkor az Övét. Diktátorok, ideológia mázak változnak, de a megélhetési csőcselék megmarad. Káder nem vész el, csak átalakul.


Írjuk páran, akik megtisztulást szeretnénk, jóideje a tényfeltáró cikkeket. Próbáljuk megértetni a publikummal, hogy az Orbán Rezsim nem újdonság, hanem a korábbi szisztémák logikus folytatása, csak a szöveg változott, de a régről hozott erkölcsi nihil ugyanaz. Mind Orbán, mind Gyurcsány vérnyuggerei Kádár egykori pártagitproposai, besúgói, munkásőrei, akik aszerint váltanak hitet, amerre az aktuális Diktátor épp fingik, kifeszítik a vitorlát, és szélbe állnak. De mindennek és mindenkinek eljön az ideje. Ezek a mindent behálózó érdekszövevények túlélési harcba kezdtek, és ennek egyik látványos eleme, ahogy elkezdik kiborogatni közös csontvázaikat a hatalmas szekrényből, ahová eddig begyűjtötték azokat.


Orbánbuktatási szempontból is remek, hogy a DK és az MSZP elkezdi egymás mutyijait nyilvánosságra hozni. Helyes, mindannyian egy tőről fakadnak, egy érdekszféra, amelyik puszta túlélésért küzd, mert a friss erők megjövetelével kétségessé vált a 2018-as választásokon a parlamenti helyek megszerzése. A sarokba szorított patkány meg harap, mert mi mást tehetne. Úgyhogy mi most szépen végignézzük, amint a múltév legocsmányabb korrupciós törvényét a Fidesszel karöltve megszavazó DK beleáll páros lábbal az MSZP-be, amelyik szintén válaszolni fog, gondolom percekre vagyunk attól, hogy Varjú László csendes mutyijai is napvilágot lássanak. Hajrá, tisztuljon csak a kép mindenki számára.


Ne tessenek aggódni, ez szükségszerű. Mindaddig Orbánt sem tudjuk eltakarítani, amíg a velük a háttérben összenőtt műellenzék saját pozíciói védelmében magát a rendszert is védelmezi. Szavazók hiányában 2018-ban úgysem lesz Orbánváltás, de legalább az addig hátralevő év a jövő szempontjából hasznosan telik. Mindenki számára tiszta lesz, hogy kik is valójában, akikről eddig azt gondolták: ellenzékiek, tisztességesek és demokraták. Egy frászt azok. Mi tudtuk, meg is írtuk, hát most jön mindazon dolgok visszaigazolása, amiket tőlünk, független újságíróktól nem voltak hajlandóak elfogadni. Nem lesz elvesztegett év ez, tessenek bátran elhinni. Szükséges az öntisztulás, hogy minden Orbánt váltani akaró ember végre rájöjjön: mocsárra nem lehet felhőkarcolót építeni, de még házikót sem. Elég a régiből, nemde.

Jöjjenek az újak.


2017. március 19., vasárnap

Botka

Tegnapi, Gyurcsánynak írt nyílt levelemet netszerte ellepték a dékások, és követelték, hogy írjak Botkáról. Tessék parancsolni.




Botkával csak egy baj van: a pártja. Mert egyébként marha nehéz helyzetben vannak azok, akik karaktergyilkolni akarják. Ő ugyanis a két legsikeresebb demokrata politikus egyike. 2002 óta függetlenül az országos közhangulattól, és az országgyűlési választások eredményétől, minden alkalommal simán nyeri a Szeged vezetéséért zajló küzdelmeket. A másik ilyen erejű politikus Tóth József, Angyalföld polgármestere. Szóval nem egy lúzer típus, ez meg a "dögöljön meg a szomszéd tehene" általános magyar moráljában persze utálatot szül sokakban. De én a tényekről írok, úgyhogy most is azoknál maradok: ha valaki ellenszélben is mindig nyer, és képes a városát fejleszteni úgy, hogy hosszú éveken át kormányzati tiltólistán van, az bizony nem kispályás.


De mint mondtam, egy baj azért van Vele: a pártja. Nem hiszem, hogy hosszú évek káderpolitikáját képes lesz semmissé tenni, így aztán maga az MSZP nem lesz képes megújulni, mert a mélyében rothadt mostanra szét. Úgyhogy reálisan azt mondhatjuk: szép dolog Botkától, hogy fölvállalja a pártját, ugyanis Őt erre semmi sem kényszeríti. Nem Neki van szüksége az MSZP-re, hanem fordítva. Akik képben vannak, hogy egy polgármester-választáson elsősorban milyen értékek mentén szavaznak az emberek, tudják: Botkát akkor is nagy valószínűséggel újraválasztják, ha függetlenként indul. Per pillanat a saját hitelével próbálja megmenteni a pártját, meglátjuk, mekkora sikerrel.


Az azért némi reményre adhat okot a szocialista szavazók körében, hogy az MSZP képes volt egy olyan bátor lépést megtenni, hogy egy karizmatikus, nem a szokásos himihumikban, felfelé nyal, lefelé tapos párthelyezkedésekben jártas apparatcsikot állított ki, akinek persze se íze, se bűze. Botkának van kisugárzása, ütős pali, és mint mondtam: sikeres, és önmaga jogán az. A semmittevésben és sikertelenségben megfáradt Gyurcsánnyal szemben kétségkívül valós alternatíva abban a szavazói körben, amelyik jelenleg képtelen új pártokban gondolkodni. Innen adódik a DK környéki álfüggetlen sajtó pánikrohama: valszeg nemkevés az MSZP-től korábban a Kékekhez átpártolt szavazó fog visszamenni Szegfűékhez.


Legyünk reálisak. 2018 nem Orbánváltásról szól, mert nincs hozzá elég szavazó, Orbánnak meg van. 2018 arról szól, hogy mely politikai erők és milyen arányban kezdhetnek neki a következő négyéves ciklusnak. Az MSZP a maga folyamatosan 10 százalék fölötti népszerűségével biztos bent lesz, remélem a Momentummal fog megküzdeni a legnagyobb ellenzéki párt szerepéért, és remélem, a Momentum fogja ezt a párharcot nyerni. Ám épp a Momentum berobbanása, és Botka agilitása miatt a DK ki fog esni a parlamentből. A korábban a Pirosaktól a Kékekhez pártolt szavazók egy része biztos, hogy visszatér, az alternatíva hiányában a DK-ra szavazók egy része pedig a Momentumot fogja választani.


Na, akkor ennyit erről. teccettek kérni, hogy írjak Botkáról. Megtettem. Aligha örülnek az eredménynek, dehát a tények azok tények. Botka bármely pártnak remek választás, ha miniszterelnök-jelöltet keres. Az a meglepő, hogy elvállalta, de azt hiszem, értem az okát. Valszeg átlátta, hogy Orbánt csak akkor lesz esély eltakarítani, ha táborának legfőbb összetartó erejét: Gyurcsányt a politikai térképről leütjük. És ha ehhez az kell, hogy országos szerepet vállaljon, akkor ám legyen. Az ország helyretételéhez két dolog kell: egy friss, új politikai erő, ez megérkezett, gyerünk Momentum. És az, hogy az orbáni szavazóbázist személyében leginkább egybetartó Gyurcsány hazaküldésre kerüljön. Erre pedig Botka képes lesz.

Ennyi.

2017. március 18., szombat

Nyílt levél Gyurcsány Ferencnek

Kedves Ferenc!

Kedveltelek. Sőt, nemcsak kedveltelek, de igen sokáig, erős ellenszélben támogattalak is minden rendelkezésre álló eszközömmel. Megvan Benned az a ritka képesség, hogy az emberek elhiszik Neked: komolyan is gondolod, amit mondasz. A legutolsó alkalom, mikor élőben meghallgattalak, 2014 őszén volt, az Egyetem téren. Egy mondatodra a mai napig emlékszem: "a párt semmi, az ország minden". Ez, ha valaki komolyan is gondolja, és aszerint is tesz, akkor egy gyönyörű, államférfiúi mondat. Önfeláldozásról szól, hazafiságról, az önérdek közérdek mögé rendeléséről. A probléma csak az, hogy azóta fehéren-feketén kiderült: nem gondoltad komolyan.


Aztán az elmúlt években az is kristálytiszta lett, hogy nagyjából az összes kulcsmondatoddal ugyanez a helyzet. Mondtál olyasmiket, hogy ezt a Rezsimet nem lehet parlamenti eszközökkel eltávolítani, éljen az utcai küzdelem, és mindenki, aki biodíszletként a kupolás épületben melegedik, az kollaboráns. És mint sok mindenben, ebben is igazad volt. Csakhát megint azok a fránya tettek, azok hiányoztak. Vagyis inkább nagyonis megvoltak, csaképp pont azzal ellentétesen, mint amit szavakban közöltél. Magad váltál a parlamenti kollaboráció élharcosává, aki minden alkalmat megragadott, hogy az időnként felbuzgó utcai ellenállást lehűtse, és lejárassa.


Tudod Feri, egyszerűen sok volt. Éveken át az ellenkezőjét tenni, mint amit mondasz, az nem megy ám. Ott ülsz a politikusok népszerűségi listájának legvégén, Te vagy a legelutasítottabb közszereplő kies hazánkban. És ez már rég nem a Fidesz korábbi karaktergyilkosságainak eredménye. A demokrata oldal szavazóit is elvesztetted, és nem újságcikkek, hanem a saját rettenetes ellentmondásaid miatt. Te Magad váltál a "vizet prédikál, és bort iszik" mondás élő jelképévé. És adtunk Neked 2009. után egy második esélyt, de harmadik már nincs. Vannak még, nem túl sokan, akikre hat a szómágiád, de a Te parlamenti küszöbön billegő támogatottságodnak hatalmas ára van: háromszor annyit taszít el a demokratikus oldalról. És nem máshová, mint Orbán ölelő karjaiba.


Elbuktál, az már nem kérdés, a kérdés pusztán annyi: képes vagy-e legalább így, pályafutásod végén, legalább egyszer állni a szavadat. És akkor most emlékeztetlek arra az államférfiúi mondatra, onnan az Egyetem térről, 2014 őszéről: "a párt semmi, az ország minden". Nyilván észrevetted, hogy senki nem akar a demokrata oldalon Veled együttműködni. Nyilván azzal is tisztában vagy, hogy miért: minden pártfőnök pontosan tudja, hogy Veled összefogni saját szavazótáboruk lenullázására jó, semmi másra. Így aztán ha tényleg komolyan gondolod, hogy Orbán legyőzhető összefogással 2018-ban a választáson, akkor állnod kell a saját szavad: "a párt semmi, az ország minden". Ha komolyan gondolod, akkor lemondasz, és elmész haza.


Politikai pályád a kudarcok sorozata. Egy valaha a magyarok többsége által támogatott embernek aligha siker parlamenti küszöbön billegő pártot vezetni. És ez már nem lesz jobb. Új, friss erők jönnek, lassan a Nép is ráébred, hogy újat nem lehet a régi elveken és személyekkel létrehozni. Politikusi pályád a végéhez ér nemsokára, de maradt egy utolsó esélyed, hogy javíts a megítéléseden, legalább a történelem számára. Számodra 2018. már csak annyiról szól: milyen módon kerülsz ki végleg a Parlamentből. A saját döntésed alapján fejezed be a politizálást, vagy megvárod, hogy a Nép hozza meg Rólad a végső ítéletet. Ennyi volt, Feri. Tudod: "a párt semmi, az ország minden". Dönts helyesen.

Távozni méltó módon is lehet.


2017. március 17., péntek

Ideje van

A történelemben mindig akkor történik valami, ha megérett rá az idő. Sem előbb, sem később. És most van az a pillanat, mondhatni: momentum, amikor ez bekövetkezett.




Sokan tettünk sokat azért az elmúlt években, hogy fölébresszük a népünket az álmatag tetszhalálból. Sikertelenül. Ez persze van akinek hiúsági kérdés, de vagyunk páran, akiknek nem. Nem az a lényeges, hogy ki képes új pályára állítani a szétcseszett országot, hanem az, hogy új pályára kerüljön. Lehet beleragadni a múltba, Horthyt, Kádárt, vagy épp Orbánt és Gyurcsányt éltetni, de ez nem több hamis nosztalgiánál. És közben elmegy, vagyis inkább már el is ment mellettünk a világ. Azok az országok válnak erőssé, sikeressé, polgáraik elégedetté, ahol nem a királycsinálás a hagyomány, hanem az egyén társadalmi felelőssége, a szabadság, a személyes bátorság és példamutatás. És a mi hazánk még nem ilyen.


Friss gondolatokra van szükség, és újat csak újak képviselhetnek hitelesen. Ez persze sokaknak személyes ügy, pláne azoknak, akik haszonélvezői a korábbi rendszereknek. De nem Ők a haza. Ők azok, akik bármikor eladják a lelküket, hogy saját megélhetésük biztosított legyen. Elvekre van szükség, európai értékrendre, közösségi normákra, tiszta erkölcsökre. És erre mi, magyarok immár minimum egy évszázada alkalmatlanoknak bizonyultunk. Szolgalélekkel, gumigerinccel pedig nem lehet eljutni Európába, csak itt tántorogni a szélén az elvtelen alkuk szövedékében, és megnézni, hogy húznak el nyugatra a tőlünk keletre lévő szomszédos országok.


Orbán kifütyülése után a csapatunk egy részével kimentünk a Városligetbe, hogy személyes benyomásokat szerezzünk a Momentumról. Elolvastam már róluk és tőlük mindent e látogatás előtt, ideje volt tehát a saját szemmel való felderítésnek. És nem csalódtam. Csapatostul voltunk, úgyhogy inkább úgy mondom: nem csalódtunk. Ha már tudom, hogy  mit képvisel egy politikai erő, akkor arra vagyok kíváncsi, hogyan teszi ezt saját szervezetén belül. Magyarul: az érdekelt, hogy mennyire demokratikusak élőben, mellérendelések, vagy pedig tekintélytisztelet a szervezőelvük. Rengeteg sátorban rengeteg ember, friss, laza hangulat, nulla fanatizmus, és kölcsönös bizalom egymás iránt. Ezt tapasztaltuk. Sokan vannak, ennyi aktív embert pedig csak úgy lehet eredményesen összetartani, ha közös elveken és értékeken alapul a tevékenységük.


Szóval akik a Bibó kollégium Fidesszé váló közösségéhez hasonlítják Őket, azok vagy nem tudják, miről beszélnek, vagy nagyon is tudják, és tudatosan hazudnak. A Fideszben soha nem volt egyenrangúság a résztvevők között: volt néhány hangadó, és a követőik. És saját szememmel, szemünkkel győződtünk meg arról, hogy ennek a Momentumnál nyoma sincs. A közös elvekre és értékekre szerveződött társaságok pedig roppant nehezen kurvulnak el. Ugyanis nem egy, vagy pár személy esetleges pálfordulása dönti el, merre mennek, hanem azok az alapok, melyeken mindannyian állnak. Én a személyektől kevéssé függő, értékelvű politikát támogatom, és a Momentumnál meg is találtam. Felnőtt korom óta most először.


Úgyhogy részemről megnyugodtam: ideje van a történelmi változásnak hazánkban. Nem lesz gyors, nem fogják Momentumék elsöpörni a rendszert hónapokon belül, de valami elindult. Valami olyasmi, ami nem volt korábban, valami olyasmi, ami visszavezet minket Európához. Pont annyi időbe fog telni, amennyibe, de legalább megvan az a gerinc, amihez lehet már minden demokratának tettekkel csatlakozni. Ők lesznek a légió, amely áttöri az ellenség vonalát, a mi feladatunk, hogy a megfelelő időben könnyűlovasságként zavarjuk meg a Diktatúra csatarendjét. A múlt és a jövő most egyidejűleg lesz jelen egy ideig. Nehéz harc lesz, mindenkinek alkalma lesz eldönteni, hogy az ország jövőjét, vagy saját személyes múltjának mindenáron való tisztára mosását tartja-e legfőbb értéknek. Én döntöttem.

Ideje van.